Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-02-07 / 6. szám

működnek közre a töke ily nagyfokú és arányú gyümölcsöztetésén. A szegény hitelezők dolga ez. Nekik kell behozni. És kik szolgáltatják rendesen ezt kisebb-nagyobb, de mindig szép öszszegre rugó osztalékot ? Megszorult ügyes-bajos feleink. Ilyenek pedig manapság sokan vannak. Pedig a szegény ember kölcsöne a mai viszonyok között a legkedvezőbb esetben sem olcsó hanem drága pénz. Eklatáns példa erre a mai szokásos hitelezési eljárás, melyet megfigyelve tényként áll előttünk a valóság, hogy minél szegényebb ember szorul hitelre, annál drágábban jut hozzá. Jóhiszeműség vezérel bennünket ezen felszólalásunknál és reméljük is, hogy ily minőségben lesz is az intézeteket vezető férfiai által fogadva. Ezen kamat leszállítással nemcsak az egyes felek, de a közügy érdekét is volnának hivatva előmozdítani. Már több izben hangoztattuk, hogy takarékpénztárainktól vállalkozási szellemet várunk és épp ezen pénzbőség ugyszinte ezzel kapcsolatosan a kamatláb leszállításával elérhető volna sok intézmény megvalósítása, mely a pénz drágasága és ennek nagy jövedelmezősége reményében nem volt kivihető. Sok terv volna megvalósítható, ha pénzintézeteink ily irányban támogatnák nemcsak az egyes vállalkozókat, hanem magát a városi hatóságot is. Itt van a városház kérdése, mely terv aktualitását senki sem vitatja el és ami csakis a pápai takarékpénztár dönté— Jaj feloldódott a czipőm szalagja! Kedves Laczi, kösse meg. Olyan hangosan mondta ezt, hogy Laczi majdnem megijedt. De Erzsike nem törődött ezzel, csak azt nézte, meghallotta-e Béla, a,ki Katiczával néhány lépéssel előre sétált. És nagyon jól esett neki mikor látta, hogy Béla hírtelen hátrafordult. Katicza meg Laczi nem nagyon örültek annak, hogy Erzsike és Béla hadilábon állnak egymással. Különösen Katicza nem akart ebbe belenyugodni. Bármily nagyon iparkodott is Béla, hogy őt mulattassa, nem érezte jól magát, amíg Laczi Erzsikének udvarolt, meg a czipőjének szalagját kötözgette. Gyakran visszafordult hát, hogy Laczival is váltson egy-két szót. Erzsike félremagyarázta ezt. Azt hitye, hogy Katicza megint kaczérkodni akar. — Ha még egyszer eljön hozzánk, kikaparom mind a két szemét a szemtelennek — fogadkozott magában, — vagy ha nem is kaparom ki mind a két szemét, de szóba sem állok vdle. Katicza és Laczi mindinkább türhetetfennek találták az állapotot. Gyakran meg is próbálták, hogy lerázzák a nyakukról Erzsikét meg Bélát, de nem sikerült nekik, mert ezek mindenképen meg akarták egymásnak mutatni, hogy tudnak mulatni egymás nélkül is. Végre eszébe jutott Katiczának valami. Azt mondta: — Fussunk versenyt! sére vár. Ezzel a tervvel egy csapásra két cél volna elérve. Egy modern városháza és egy monumentális takarékpénztári épület. Ott van a Kossuth Lajos-utca megnyitási terve, tessék csak a kamatokkal nem bővelkedni, akkor ebben is megfogják találni számításaikat. Ezen felsorolt okok eléggé igazolják felszólalásunkat, hogy a kamatláb leszállitassék. És mikor e humánus tettet megcselekszik kettős célt szolgálnak. Elviselhetőbbé teszik a kölcsönre szorult szegény emberek nagy tömegének helyzetét de egyszersmind impulzust adnak a vállalkozóbb, a gyakorlatiasabb szellemüeknek, hogy olcsóbb kölcsönökkel hasznos alkotásokba merjenek fogni. Ebben a reményben várjuk az intézkedéseket. Fenyyessy gyászünnepély, Mult számunkban jeleztük már, hogy a pápai Jókai-kör megalapitójá nak Fenyvessy Ferencznek emlékére kegyeletes ünnepélyt reudezett, ugyanakkor elmondtuk ami érzésünk és emlékeink reflexióit és a mult vasárnap lefolyt minden tekintetben impozáns ünnepen a közélet, hivatali szervezet és művészi társadalom egyegy kitűnősége tolmácsolta nagy fé nyes közönség előtt, hogy mit vesztett e város mit vesztett az ország és a cultura a Fenyvessy Ferenez kora sirbaszállásával. A református főiskola tornaterme ünnepi diszt öltött ez alkalomra, a Laczinak ugyan éppen fájt a lába. de kész volt rá, mert Katicza kívánta. Béla azonban sokkal pesszimisztikusabb hangulatban volt, semhogy ilyen gyerekséghez kedve lett volna. Erzsike meg éppenséggel nem akarta azt tenni, a mit Katicza akart. Igy aztán csak ketten futottak versenyt. — Mikor már jó messze voltak, azt mondta Katicza. — Most már biztonságban vagyunk, megállhatunk. Meg is álltak és dehogy futottak volna visszafelé verstnyt! Pedig a verseny eldönthetlen maradt, Laczi nem akarta elhagyni Katiczát. Kettesben maradtak hát, Erzsike és Béla, a két mama már rég leült pihenni. A két haragos nagy zavarban volt. Béla merőn a földre nézett és a kavicsokat ütögette sétapálczájával, Katicza pedig nagyon figyelmesen nézte a fákat, vájjon melyiknek van lombosabb koronája ? Mind a kettő tarthatatlannak találta ugyan a némaságot, de egyik sem akart szólni. Végre Béla meggondolta magát. Neki végre is beszélni kell valamit. Ne higyje Katicza, hogy ő gyáva, vagy hogy együgyü és azért hallgat. Összeszedte hát magát és kérdezte. — Haragszik rám '? Erzsike nem várta, hogy Béla még beszélgetni is akarjon. Most már láthatta, hogy határozottan csalódott benne. Még csak nem is szégyenli a mit tett, sőt még szólni is mer hozzá a szemtelen. Erzsike főfalra temérdek fenyőágtól övezve függött a Fenyvessy képe és az óriási teremben a legelőkelőbb közönség hullámzott. Városunk teljes számban megjelent notabilitásain kivüi ott voltak : Kolossváry József az uj főispán, Ihász Lajos főrendiházi tag, dr. Óváry Ferenez, dr. Hegedűs Lóránt orsz. képviselők és Kóbor Tamás mint az Otthon irók és hirlapirók körének kiküldöttje. Az ünnepet Gáthy Zoltán „Gyászhangok" cimü melodikus és stílszerű conpositiója nyitotta meg, a melyet a főiskola zenekara dicséretreméltó szabadossággal adott elő. Ezután dr. Hegedűs Lóránt tartotta a megnyitó beszédét, a melynek keretében egyikét nyújtotta a legbravurosabb jellemrajzoknak. Fiatal képviselőnk nyilvánosszereplésének egyik legrokonszenvesebb és értékesebb megnyilatkozása volt ez a necrológ, a melyben a legigazabb és frappánsabb képét tárta elénk „a legnagyobb rendezőnek" és a legjobb embernek. Előadásában kerülte a bombasztokat, a kényelmes frásisok orgiáit, a szive beszélt hozzánk és a beszéde a szivünkhöz férkőzött. Ezután Kapossy Luczián dr. parentálta el formás és melegszavu emlékbeszédben Fenyvessyt a közélet, a társadalom, a szinliáz, a hirlapirás és a képzőművészet nag^ finomságú agilitásu bajnokát, végigkísérve életének minden jelentős mozzanatát. Majd a pápai állami tanítóképezde adott elő Sarudy Ottó dirigálásával feltette magában, hogy letöri a szarvát a tolakodónak. Ridegen felelt: — Még kérdezi ? Bélának nagyon rosszul esett a hideg válasz. Hát ennyire szeszélyes Erzsike ? Hiszen még csak tegnap is milyen nyájas volt hozzá és most! Sokáig hallgatott. — Végre hogy mégis mondhasson valamit, azt kérdezte, hogy megbántotta-e valamivel. Erzsike most is csak azt felelte : — Még kérdezi ? Bélát megint nagyon bántotta a sértette ez a felelet, de mégis megkérdezte, hogy mivel bántotta meg, mert igazán szerette volna jóvá tenni, a mit akaratlanul vétett. Hanem Erzsike még mindig hajthatatlan akart maradni ós még hidegebben mondta : — Még kérdezi? Bélát e háromszoros visszautasítás teljesen elkeserítette. Ez az Erzsike szívtelen teremtés ! Ha véletlenül valamit akaratlanul tett, mért nem mondja meg, hogy helyrehozhatná a hibát ? — Persze, ő csak azért adja a sértettet, mert megunta őt, szakítani akar vele. — Nos, jól van, Béla megmutatja, hogy oly önérzetek férfiúval, mint ő, nem lehet paczkázni. Nem fogja lealacsonyítani férfiúi méltóságát, egy szóval sem íogja többé megkisérleni a kibékülést. Most már könyöröghet Erzsike, ha azt akarja, hogy csak szóljak is hozzá, — fogadkozott magában Béla.