Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-10-09 / 41. szám

neki kell feküdni ennek az akadálynak és akkor szabadon választhatunk a vámterület formái között. Ez az akadály abban van, hogy min­den gyár elvonja a gazdától a munkaerőt, és ennélfogva a gyáripar és mezőgazdaság számára csak egyetlen esetben lehet Ma­gyarország gazdasági szabad fejlődését nagy arányokban, nemzedékekre biztosítani. Csak akkor, ha a gyáriparnak biztosítjuk a kellő munkaerőt, viszont a kisgazdának és kis­bérlőnek biztosítjuk a bii tokszerzést. Ennek a titka pedig abban áll, hogy országosan meg kell indítani a kisgazdák számára a parcellázást. Ha a törvény a kötött kézzel nem állja útját annak, hogy a birtokok el­adhatók legyenek, ha annál kisebb lesz az átruházási illeték, mennél nagyobb birtokot, mennél többen vásárolnak széjjel, ha az amerikai pénzt sikerül a magyar földbe beleönteni: akkor ide lesz kötve ezer és ezer család, akkor a gyáripar megteremt­hető a gazda kára nélkül, akkor nem kell aggódnunk az ország jövője felett. És akkor szabadon válap'that a nemzet az önálló vámterület ^ 0i / más vámalakulat között és ner „nek kezeink saját, ellentétes érdekeink által ugy megkötve, mint most vannak. Ezután rámutatott a maga parlamenti unkáöáágára és végül beszámolóját a kö­vetkezőkép fejezte be : Tisztelt polgártársaim! Nem akarom továbo fárasztani szives figyelműket, s ezért, bár igen sok lenne még mondani valóm, zárom szavaimat. Hatodik esztendeje annak, hogy leg­jobb erőm szerint igyekszem szolgálni Pápa városát és polgárainak jogos érdekeit. So­kan nincsenek már közöttünk azok közül, kik akkor közöttünk voltak. Hiszen az első toastot jelölésemkor Pesten Jókai Mór mondta, kit az egész nemzet sirat ma, és a ki jelöltségemet indította, az Fenyvessy Ferenc volt, kinek érdemeit az idei gyász­ünnepélylyel méltattuk. Elhunyt azóta a pápai vár megsiratott ura, gróf Esterházy Móric, kinek kegyelettel őrzi a város emlékezetét. Es nyugszik már az is, ki elsőnek adta rám, unokajára sza­vazatát. Am mennél többen távozának el közülünk, annál inkább, annál élőbb erővel nyom le, de sarkal is minket, fiatalabb nemzedéket az a kötelesség, hogy csügge­detlenül egy napot sem mulasztva, szolgai­juk Pápa városának jövendőjét. Nem baj, hu mindig akadnak is csúfolódók. Nem baj, ha kicsinyes gáncsolást is látunk. Hét esz­tendővel ezelőtt tettem fogadalmat, hogy buzgón és becsületesen fogom szolgálni e várost és polgárságát és ma is felemelt fővel merem, mint független ember mon­dani, hogy: állom szavamat most és a jövőben is, amig tisztelt polgártársaim is ugy akarják. Az elhangzott beszámoló után a vá­lasztó polgárok nagyrésze már készüfélben voltak a távozásra, amidőn Baranyay Zsig­mond a szabadelvű párt alelnöke mondott köszönetet a beszámoló megtartásáért, egy­ben kívánva neki további sikert parlamenti működéséhez. A beszámoló után — mint értesülünk — a szabadelvű párt végrehajtó bizottsága üdvözlő sürgönyt intézett gróf Tisza István miniszterelnökhöz, valamint báró Podma­niezky Frigyes, a szabadelvű párt elnökéhez, melyre mindketten táviratilag mondtak köszönetet. KARCZOLAT a mult Zta_é"t3^ől. Miről is lehetne másról megemlékezni a heti krónikásnak, mint Hegedűs Lóránt képviselőnk beszámolójáról. Ennél szenzá­ciósabb eset hat év óta nem adta elő ma­gát és igy nem is csoda, ha a választó pol­gárság élénk érdeklődéssel várta, hogy vol­takép mit es miről fog a szeretett képvi­selő beszámolni. A választók nem csalódtak a várakozás­ban, mert jó előre tudták, hogy a politáká­ban ujat nem mondhat, ami pedig a város közügyeiben végzett tevékenységet illeti az­zal is tisztában voltak, mert hat év alatt vajmi keveset hallottak arról, hogy vala­mely üdvös eszme vagy alkotás a képvi­selő nevéhez fűződött volna. Érdekes volt máskülönben a csoporto­zatok sorozatát áttekinteni, melyek a Griff' nagytermében egybegyűltek, hegy a beszá­molót végig hallgassák. Az egyik gyenge csoport a hü gárdát képezte, mely az emelvény körül csoporto­sult és a beszéd egyes részleteinél a tónust megadták az éljenzésre. mely azonban visszhangra talált. A második csoport már erősebb volt. Ezek nem annyira a beszámolóra, mint in­kább a beszámoló utáni fogyasztási tevé­kenységre jelentek meg és ebben nem is csalódtak, mert sör, virstli, sonka és kuba szivar volt quantum satis, sőt felesleges potya számban, mert a választók nagy része nem kívánta igénybe venni a házigazda képviselő bőkezűségét. A harmadik csoport szép számban volt képviselve és a terem felső szegletébe huződott és onnan várta a fejleményeket. Ezek az úgynevezett Hegedűs ellenesek vol­tak és egyelőre „uj párti" címet vették fel, kik tényleg a beszámolónak gazdasági kér­dése fejtegetésénél bele tenorkodták az ön­álló vámterületet, melyre az egész terem — kivéve a gárda — kórusban visszhan­goztatta a jogos kívánságot. Ez a csoport egy kis ellentüntetésre is el volt készülve, de minthogy a. kitünte­tés sem történt, tehát elmaradt. Szó volt ugyanis, hogy ez alkalommal a kormánynak bizalmat akarnak szavazni, és ez ellen ál­lást akart a csoport foglalni. A gárda ne­szét vette ennek a kis epizód jelenetnek, elállott a szándékától, de azért a bizalom nem maradt el, mert megadta azt zártkörű jelige alatt a párt végrehajtó bizottságának szavazattöbbsége. Mint kuroziumot említették ezt a bi­zalmat, de ugyancsak ily értelemben nyi­latkoztak arról a bizalomról is, melyet a képviselőnek nem a választó polgárság nyil­vánított, hanem szinte a szabadelvüpárt egyik alelnöke. Ezt a bizalmat nemcsak a gárda lelkes hívei, hanem az étkezni vágyó csoport is bizalommal megéljenzett. A krónika hűsége kedveért fel kell említenem, hogy még egy csoport is verő­dött össze, de ez nem a teremben, hanem a szomszédos ajtó által választott körhelyi­ségben hallgatta a beszámolót. Ezek az elé­gületlenek tábora volt, kik még mutatni sem akarták, hogy a beszámoló iránt ér­deklődnek. Sokáig nem hallgatták esak az önálló vámterület kórusát erősítették és az­után tovább alsóztak. A beszámoló után a választók nagy része távozott, csak a virstli fogyasztók és a gárda néhány bennfentes tagja maradt ott, kik egyszersmind étvágyra és hangu­latra keltették a kis csoportot. Ezek aztán be—számoltak a virstlivel és sörrel mig bírták. Köztünk legyen mondva a képvise­lőnek ebben is szerencséje volt, - mert az előlegezett quantumot sem tudták elfogyasz­tani. Nem én tehetek róla, hogy egy nat esztendős beszámolóról csak ezt jegyezhet­tem fel a krónika részére. Frici. Az hirlik . . . Az hírlik, hogy Pápa városának sok ígérettel maradtak adósak. Az hirlik, hogy Pápa városa csupa biztatásoktól fejlődik. Az hirlik, hogy Hegedűs képvise­lőnk legutóbbi bevonulását sokan ki­von lilásnak tekintették. Az hirlik, hogy Hegedűs képvise­lőnk beszámolója bizalom hiányában részesült. Az hirlik, hogy a szabadelvű-párt végrehajtó bizottsága kevés bizalmat hajtott végre. Az hirlik. hogy a polgármester nem sokat vesztett, hogy a képviselő beszámolóján nem volt jelen. Az hirlik, hogy a képviselői be­számoló után számos polgártárs be számolt. i Az hirlik, hogy a virst i banket­ten sok fogyasztó hiányzott. Az hirlik, hogy a virstli banket­ten sok nem hivatalos polgártárs is se­gített konzumot csinálni. Az hirlik, hogy Pápán többen el­veik fenntartása mellett udvarolnak. Az hirlik, hogy Pápán jelenleg „virstli párt" van alakulófélben. Az hirlik, hogy az esteli korzón uj „ne vedd észre" jelenség van. Az hirlik, hogy a darutollas legé­kijöttek a formából. Az hirlik, hogy a iibatollas legé­nyek „rántott leves estélyt" rendeztek. Az hirlik, hogy a Sport-egylet ak­kor éled fel újra—majd ha fagy. Az hirlik, hogy Pápán sok ügyet házilag kezelnek. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szérkesztöjenek nincs hivatalos ébredése. egy egy nvek X IE2 E IBE. -- A király uevenapja. Városunk ünnepi diszt öltött magára szerdán — 0 felsége nevenapján. Összes középületeinken és számos magánházakon lobogók jelké­pezték a nap jelentőségét. A plébánia tem­plomban délelőtt 9 órakor ünnepi mise volt, melyet Kriszt Jenő plébános fényes segéd­lettel celebrált és amelyen városunk összes hatóságai, a honvéd huszár-tisztikar és tan­intézetek testületileg vettek részt, imát mondva szeretett királyunkért. — Személyi liirek. Hegedűs Lóránt, városunk orsz. képviselője megtartva be­számolóját, kedden reggel Budapestre vissza­utazott. — Bauer Antal orsz. képviselő, ki hosszabb ideig Pölöskén tartózkodott, a hét folyamán Budapestre utazik a parlament megnyitására. — Október 6. Városunk számos tan­intézete áhítatos kegyelettel ülte meg az aradi vértanuk emlékezetes gyásznapját, A Ferencrendiek templomában gyászmise tar­tatott, nemkülönben a főiskola, az állami tanitóképzőintézet és a ref. nőnevelő intézet gyászünnepet rendeztek szép és gazdag műsorral. — Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósaga őszi rendes közgyélését holnap tartja meg, melyen városunkból számos megyebizottsági tag fog részt­venni. — A közegészségügyi bizottság csütör­tökön délután tartott ülésén ujabb 11 kanyaróeset lett bejelentve, melyek közül

Next

/
Thumbnails
Contents