Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-10-09 / 41. szám

7 iskolaköteles. Ezen körülmény folytán az iskolák megnyitását továbbra is függőben hagyták. — A főiskola köréből. A dunántúli ev. ret. egyházkerület legutóbb tartott közgyű­lésén főiskolánk igazgatójává Csizmadia Lajos, theologiai tanár lelt megválasztva. A len- és kendertelep ügyében egy íz­ben már megírtuk, hogy városunk polgár­mestere ez érdemben a gazdákat f. hó 21-ére értekezletre hívta egybe. Mint ujab­ban értesülünk, ezen értekezletet megelő­zőleg f. hó 17 én egy előleges értekezlet lesz megtartva, amelyen ezen telepnek szö­vetkezés! alapon való megvalósítására teszik meg az előleges intézkedéseket. — A városi mérnök nyugdíjaztatása. Török János városi mérnök tegnap nyújtotta be városunk polgármesteréhez nyugdíjazta­tása iránti kérvényét, melyben aggkorára hivatkozik és kéri 1905. január hó 1-től kezdve ezen állásától való felmentését. — A szövőgyár betegsegélyző pénztára. Koztudomásu dolog, hogy a Perutz-fele szö­vőgyár bizonyos tekintetben kényszeritetett alkalmazottjai részére külön betegsegélyző pénztár felállítására. A törvényes kelléke­tvet megszerezve már benyújtották a városi tanácshoz ez érdemben az uj pénztár alap­Hzabalyait, melyek a keréskedeimi minisz­terhez jóváhagyás végett felterjesztetnek. — A főiskolai ifjúság tanulmányútja. Fő­iskolánk IV. osztálya október hó 1-én Barcsi József és Losonczy Jenő tanárolt vezetése alatt tanulmányutat tettek és megtekintet­ték az ajkai kőszénbányát és üveghutát, ahol mindkét helyen szívélyes íogadtatás­b:in és kalauzolásban részesültek. A kirán­dulók a hajnali vonattal indultak es esti 6 órakor már városunkba visszaérkeztek. — A Pápavárosi vörös-kereszt választ­mány f. hó 2-án d. e. dr. Hegedűs Lóránt és Galamb Józsefné társelnöklete alatt vá­lasztmányi ülést tartott, melyen a tagok t-zép számban voltak jelen. A választmány tudomásul vette Körmendy Béla jegyzőnek többrendbeli jelentését, hogy t. i. dr. Hege­dűs elnök az Országos vörös-keresztnek Budapesten f. é. május hóban tartott ünnep­ségén az egyletet képviselte, a központ 25 éves működéséről szóló történetet magában foglaló díszmunkát az egyletnek megküldte; gróf Esterházy • Móricné ő excellentiája 20 kor. adományt küldött az egylet céljaira stb. Jegyző indítványára elhatároztak, hogy a Pápai vörös-kereszt alapításának 25-ik évfordulója alkalmiéból f. évi november hóban díszközgyűlést tartanak. Megüresedett három választmányi taghelyre Hanauer Zoltánnét, Gynrátz Ferenc ev. püspököt és dr. Körös Endrét hívta be a választmány a rendes tagok sorából. Végül kimondták, hogy a helybeli szegenyeket a szokásos tűzifa-segély ben részesitik az idén is. Az előleges intézkedésekkel elnöknő és jegyző bízatott meg. Ezzel az ülés véget ért. — Tanítói gyűlés. Pápa—Csóth espe­res-kerületi r. kath. tanító-egyesület f. évi október 11-én íogja Yaszaron az iskola helyiségében őszi vándor-közgyülését meg­tartani, melyre az egyesület tagjai, ugy a tisztelt tanügybarátok is meghivatnak. — Nyilvános köszönet. Bermüller Alajos ur, a helybeli róm. kath, elemi fiúiskola ifjúsági könyvtára részére 13 darab könyvet volt szíves ajándékozni. Kegyes adomá­nyáért fogadja iskolánk nevében kifejezett őszinte, hálás köszönetemet. Mdtz József igazgató-tanító. — Zene vizsga. A pápai zeneiskola 1904. október 16-án (vasárnap) d. u. 3 óra­kor saját helyiségében (városi ovoda) tartja 1 első iskola-évének vizsgálati hangversenyét, ! melyre Pápa város érdeklődő közönségét I tisztelettel meghívja a pápai zeneiskola | tanári testülete. — Kereskedelmi alkalmazottak érte­! kezlete. A pápai kereskedői alkalmazottak i mult vasárnap a Korona-kávéházban érte­• kezletet tartottak, amelyen elhatározták, ; hogy a „Magyarországi Kereskedelmi Alkal­| mazottak Szakegylete" pápai csoportját megalakítják. A gyűlésen Dániel Arnold, a budapesti szakegylet titkára fejtegette az összetartás és együttérzés szükségességét, ugyszinte ismertette a szakegyletbe való belépés előnyeit. Mint halljuk, az aláírások nagyban folynak és legközelebb megalakít­ják a helyi csoportot. — Megsemmisített határozat. Pápa-vér-­rosa a vásártéri italmérési jogot — mint azt évek hosszú során át gyakorolta — bérletbe kiadta. A városnak ezen határo­zatát néhány vendéglős megfelebbezte és a belügyminiszter ezen fellebbezésnek helyt adott azzal, hogy Pápa városának nincs joga a vásártéren italmérést egyes szemé­lyeket kizárólagosan illető joggal bérbeadni. — Fodrász-segédek mozgalma. A hely­beli Összes fodrász-segédek az üzletek záróra-kérdésében állást foglaltak és ez , érdemben a fodrászüzlettulajdonosok f. hó ! 3-án gyűlést tartottak Hutfiesz Pál elnök­I lete alatt és a fodrász-segédek kérelmeit I egyhangúlag elfogadták. A segédek kérelme ' a következő: 1. A fodrászüzletek október ! l-től április l-ig esti fél nyolckor, április ; 1-től október l-ig pedig 8 órakor zárandók | be. Kivételt képez a szombat és ünnepelőtti nap. 2. Karácsony, húsvét és pünkösd ünnepnapokon déli 12 órakor, a naptárban | piros betűvel jelzett többi napokon, kivéve j ha ez pénteki napra esik, d. u. 2 órakor legyen a záróra. 3. A jelzett zárórák után ! ugy az üzletben, valamint házon kivül nem ! kö'elesek vendéget kiszolgálni. A fodrász­üzlettulajdonosok által elfogadott ezen pon­| tok 1904. évi október hó 17. napjától fogva i lépnek érvényre. — Halalozás. Vettük a következő i gyászjelentést: Özv. Mankóbükki Kramarics ! Gézáné szül. Neuhauser Matild, Neuhauser ! Imre és neje Kovács Vilma, Neuhauser í Izabella és férje Gáthy Zoltán, Neuhauser I Hermin, mint gyermekek ugy a maguk, valamint az összes rokonok nevében is, \ fájdalomtól megtört szívvel jelentik, hogy ! a felejthetetlen jó anya, napa, nagyanya és dédanya, özv. Neuhauser Jánosné szül. I Páczay Janka rövid szenvedés s a végső | szentségek kegyelmével való megerősítés ; után, életének 74 ik évében, folyó évi ok­! tóber hó 6-án délelőtt 9 órakor végelgyen­| gülésben az Úrban jámborul elhunyt. Az j Istenben boldogultnak holttetemét f. évi I okt. 8-án, azaz szombaton délelőtt 9 órakor | a gyászháznál végbemenő beszentelés és ! az engesztelő szent miseáldozat bemutatása S utáu, az ácsi r. kath. "temetőben helyezzük i nyugalomra, a boldog föltámadás reményé­| ben. Ács, 1904. október hó 6-án. Az örök | világosság fényeskedjék neki! j I — Meghalt az idegenben. Löwinger i Ignác, volt pápai lakos, ki néhány évvel j i ezelőtt családjával Clevelandba (Amerika) ! ! kivándorolt, mint egy ottani lap utján érte- | | sülünk, hosszas szenvedés után elhunyt. Uránia színház Pápán. Varosunkban ' jelenleg :a budapesti „Uránia" tartja elő­i adásait a színházban, közönségünk nagy ; pártolása mellett. Fenteken este „Az éjféli ; nap országáénak természeti csodáit ismer­| tette Rá t-h István szövegével. Ugy a szines ! képek, mint a mozgók élénken adják vissza Norvégia és Nordland szépségeit. Tegnap a „Berlini élet"-et adták a budapesti „Uránia" saját felvételeivel és mozgóival. Különösen kiemelendő a császár szemléje, a tüz és a Riksdorfi táncmulatság mozgóképei. Felhív­juk különösen a közönség figyelmét a mai „Modern asszony" utolsó előadásra, mely Budapesten 100 előadást ért el. Ma délután félhelyárak mellett „Az Orosz Riviéra és a Kaukázus" van kitűzve a műsorra. - Ellenőrzési szemlék. F. hó 3-án kez­dődött a pápai járásban a népfelkelők szemléje, melyen a m. kir. 55. népfelkelő járás parancsndksága részéről Krinner szá­zados a polgári hatóság részérői Körmendy Béla tb. főszolgabíró volt jelen. A közös hadsereg szemléje Pápa város területén tegnap vette kezdetét. A tegnapi napon a Pápa városi illetőségűek jelentkeztek, 10-én a nem pápai illetőségűek jelentkeznek. A szemlén a cs. és kir. 19. hadkiegészítő kerületi parancsnokságot: Groó Gyula fő­hadnagy, Pápa városát Kemény Béla városi jegyző képviseli. — Versenytárgyalás huszárezredünknél. A pápai 7-ik honved huszárezred részére 1905. évben szükséges kenyér és zab szál­litása biztosítása céljából f. hó 23-án cl. e. 9 órakor az ezred kezelő-tiszti irodájában nyilvános verseny tárgyalás fog tartatni, ahol is az árverési feltételek naponta 9 — 12 óráig megtekinthetők esetleg 16 fillérért meg is szerezhetők. — Sziiret Somlyón. A somlyói szüret az esőzések folytán korábban vette kezde­tét, amennyiben sok helyen a szőlő rotha­dásnak indult. Nagyrészt már a hét folya­mán leszüreteltek, jóllehet az általános szüret a holnapi napon veszi kezdetét. Mint értesülünk, a termés középszerűnek mond­ható. — A győri vásár. Győrött a hasított körmű állatokra száj-fájás miatt vásár nem lesz tartva. — Találtatott. Egy csomag kulcs és egy szürke kalap találtatott. Tulajdonosa jelentkezzék a rendőrkapitányi hivatalban. — Alkalmazást keres mint könyvelőnő vagy esetleg más irodai munkálatokra is egy fiatal leány, aki Budapesten a női kereskedelmi tanfolyamot jeles eredmény­nyel végezte. Szives megkeresésekre e lap szerkesztősége adja meg a cimet. — Eladó hordók. Többrendbeli kisebb és nagyobb hordók jutányos áron eladók. Bővebb órtesitesc nyerhetni Dreisziger Ká­rolynál. — Eladó zongora. Egy rövid zongora rendkívüli olcsó áron eladó. Bővebbet ki­adóhivatalunkban. — Értesítés. Van szerencsém ertesiteni a n. é. hölgyközönséget, hogy mint fodrásznő Pápán letelepedtem és minden fodrásznői munkákat elvállalok. Lakásom Uj-utca 129. özvegy Szilágyi Józsefné házban). Müller Sarolta. — Íluska crénie. Igen jó kéz és arezbör finomító az „Íluska créme u 1 té­gely 1 korona a Városi gyógyszertárban Fö'idtím 17. Pápai m. kir. anyakönyvi kivonat. 8 z ii í ö t t e k. Erős József kocsis és neje Varga Rozália leánya: Lídia ág. hit. ev. — Pelek István kőmixes és neje Eisinger Anna leá­nya : Erzsébet rőm. kath. r— Fülöp Antal napszámos és neje Kis Eva fia: József róm. kath. — Kaiger Ferenc napszámos és neje Molnár Mária fia: Ferenc róm. kath. — Németh József kocsis és neje Nagy Rozália leánya: Rozália ág. hit. ev. — Mike Tivadar házalókereskedő és neje

Next

/
Thumbnails
Contents