Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-10-09 / 41. szám

Ha magán érdekről lett volna szó, akkor bizonyára serényebbek lettek volna a városházán, bezzeg tudnak sietni nálunk akkor, a midőn egyéni érdekek kívánják. A közérdekű kérdések azonban évekig is elhúzódnak, mire csak egy lépést tesznek is előre, sokszor azután el is maradnak. Nem mondjuk, hogy rosszakaratból nem csinálnak nálunk semmit, hanem a személyi érdekli kérdések foglalják le az emberek munkásságát, no meg hát a közügyért dolgozni csak szóval szeretnek és amikor a komoly munkára kerül a sor, attól mindenki fázik. A hatóság a társadalomtól, a társadalom a hatóságtól vár mindent. Azután pedig a biztatások egészen elbolonditják az embereket. Természetesen, hogy igy tönkre kell menni a város polgárságának és hogy inkább a töiikremenéshez mint a haladáshoz van közelebb, ha komolyan szemügyre vesszük állapotainkat, minden téren tapasztalhatjuk. Hogy társadalmi viszonyok napról-napra rosszabbak, azt nemcsak mi mondhatjuk, de azok is belátják már, a,kik az eddigi rendszer fV;i tartásáért küzdöttek. Ma már mindenki látja, hogy mit érnek azok a biztatások, a, mikkel még mindig altatgatják ébredező közönségünket. Be keli látni most már a polgárságnak is, hogy a bajokon csak ugy segíthetünk, ha maga a polgárság fog a munkához s tevékenységével részt vesz abban, hogy a várost elmaradottságából kiemelje. Annyiszor és oly nagyon biztatták már polgárit viszonyok javításával, ságunkat hogy most már tudhatjuk mennyire bizhatik azokban s hogy ha maga nem fog munkához, hát mit remélhet a jövőtől. Megelégedéssel látjuk tehát a legcsekélyebb mérvű közéleti tevékenységet is, amely céljához a kedvezőtlen állapotok megváltoztatását tűzte maga elé. A polgárságnak a közügyek iránt való érdeklődése oly jelenséget tár fel előttünk, a melyek egyedül lehetnek biztatók arra nézve, hogy ha városunk polgársága akarja, az egész vonalon meg fogja tudni változtatni a mai rossz viszonyokat. Képviselőnk beszámolója. — 1904. október 2. — Hegedűs Lóránt dr.. városunk orsz. képviselője mult vasárnap tartotta .beszámolóját a Grift-szálloda termében, nagyszámú választópolgárok jelenlétében. A beszámolót megelőzőleg Sült József kir. tanácsos, a szabadelvű párt elnöke meleg szavakban üdvözölte a megjelenteket és indítványára Baranyay Zsigmond, Saáry Lajos és dr. Steiner József küldöttségi tagok kérettek fel a képviselő meghívására, ki rövid időközben megjelent és éljenzéssel fogadtatott. Sült József elnök lelkes beszéddel üdvözölte a képviselőt, visszatekintett a parlament működésére, érintett egyes fontos, országos érdekű kérdéseket és végül felkérte a képviselőt beszámolójának megtartására. A lelkes éljenzéssel kisért elnöki beszéd után Hegedűs Lóránt elmondotta beszámolóját, melyet a megjelentek nagy érdeklődéssel hallgattak meg. Az egész beszéd alatt alig volt hallható egy-egy elhangzott éljen, csupán akkor, amidőn a képviselő a gazdasági kérdésekről tett említést, a választópolgárok zajosan és lelkesen az önálló vámterületet hangoztatták, mire azonban a képviselő absolute nem reagált. Az elmondott beszámoló egyes fontosabb részleteit adjuk a következőkben : Beszédében Hegedűs Lóránt visszatekintett a közelmúlt parlamenti eseményeire, majd áttérve a katonai kérdésekre ezt mondta: Bármit is akarnak némely szárazon maradt obstruktorok elhitetni a közönséggel, az igazság mégis az marad, hogy ha nekünk sikerül az összes magyarországi ezredeket magyar tisztekkel ellátni, pedig ezt akarja a szabadelvüpárt és a kormány, akkor megfogtuk a magvát és nem a felületét, a magyar katonai ügynek. Es ha gróf Tisza Istvánnak sikerülend a magyar hadbírókat bevinni a hadseregbe, akkor el tudjuk helyezni egy részét annak a magyar fiatalságnak, mely eddig díjtalan hivatalok után szaladgált. Elitélve az obstrukciót, ug3' találja, hogy annak főoka az, hogy behozták az ötéves választást a nélkül, hogy a házszabályokat is megfelelőleg szigorították volna. A ciklus első évében a képviselők még nem ismerik egymást, a helyi próbálkozókból még nem lettek országos karrikaturák, az elégedetlenek még nem verődtek össze: tehát nincs válság. A ciklus utolsó évében tehát mindenki a választásra gondol, tehát szintén nincs kormányválság. Ellenben az öt év közepén okvetlenül kitör a mégáporodott feltünnivágyás és obstrukcióban való tetszelgés: tehát óriási válság kerekedik. Erre a háromévi ciklus alatt nem nyílt ily alkalom. Ezután pedig mindig igy lesz addig, mig az ötéves választásnak megfelelően át nem alakítjuk a házszabályokat, vagyis, mig azt az egyet ki nem mondjuk, hogy a költségvetést záros határidőben s az év vége előtt el kell intézni. A kiegyezésről szólva, azt mondja, hogy ugy kell megoldanunk Ausztriával való viszonyunkat, hogy a Reiehsrath sorsa és a magyar parlament munkaképessége közt 1867-ben kötött kapcsot tekintetbe nem vesszük. Először is el kell távolítani azokat az akadályokat, amelyek miatt Magyarországnak gazdasági berendezését megépíteni nem tudjuk. Minden erőnkkel És én bíztam benne. Később azt mondta gyakran : — Mamám, az egyik barátnőm a varróból kap a színészbátyjától ingyenjegyet a színházba. Elvisznek engem is, s majd csak reggel jövök haza, ott alszom náluk. S éli hittem neki. Ki ne hitt volna annak a gyermeknek, ha ránézett az emberre, azokkal az ártatlan kék szemeivel. Egyszer azután elmentem a belvárosba, a templomba. Amint kijövök a templomból, hát látok egy czifrán öltözött kisasszonyt egy úrral karonfogva. Szakasztott olyan, mint az én leányom. Utánuk megyek. Uram Istenem, hogy akkor el nem vetted az eszemet! Az én leányom volt. Olyan lett az arcza, mint a fal. Tovább mentem. Amikor este hazajött, kiutasítottam. — Nem vagy az én leányom többé. Nem ismerlek. A lábaim elé borult. A kezemet csókolta. — Bocsáss meg, anyám ! — Ki volt az az ur ! — Egy báró. — Régen ismered? — Három hónapja. — Tőle kaptad ezt a . . . czifra holmit ? Lehajtotta a fejét. — Tőle. De anyára, szeret, azt mondta, elvesz feleségül. — Ki innen az én házamból! . . . Evekig nem láttam. Eltemettem még az emlékét is. Egyszer este kopogtattak az ajtómon. Bejött a leányom. Kocsi állott a ház előtt. Csakúgy suhogott rajta a sok selyem, csipke, csak ugy villogott rajta a drága ékszer. Még mindig szép volt. Csak mikor jobban megnéztem, láttam, hogy a rózsapir az arczán — festék. Majd megszakadt a szivem. Ez hát az én leányom. Tűrtem a csókjait. Anyám lelkem, mit csinál ? Búcsúzni jöttem. Elmegyek Amerikába. — A báróval ? — kérdeztem. — A báró? Hol van az már. Felkaczagott durván, élesen. Ó ezt a kaczagást hallom azóta folyton, folyvást. Most is itt cseng a fülemben, s hallani fogom még akkor is

; amikor az Ur zsámolya előtt fogok térdelni. — Volt már azőta gróf is, meg berezeg. Egy gazdag amerikai elvisz magával. Azt mondta, építtet a számomra egy palotát. S én elmegyek. Hoztam pénzt, anyám. S hízelegve körülfogott. Majd vesz magának egy szép boltot érte, nem engedem, hogy az utczasarkon ázzon-fázzon. Elég lesz háromezer forint ? . . . — Elég, elég. Tedd csak le az asztalra. Azt hittem, megszakad a szivem. Ezt ezt kellett megérnem. A leányom odakínálja nekem a pénzt, amit a becsülete árán szerzett. Ekkor egy iszonyú gondolatom támadt. Elpusztítom a föld színéről ezt a világ csúfját, meg magamat. — Küldd haza a kocsidat, leányom, maradj itt nálam éjszakára. — Jó, mama. — Maradj itt, hisz holnap úgyis a másvilágra utazol. Nevetni kezdett. — Más világrészbe akarja mondani, mama. Később jól befűtöttem a kályhába, legalul raktam azt a pénzt, s kicsavartam a kályhacsövet. Amikor a kórházban fetébredtem, a leányomat rég eltemették már . . . A haldokló fuldokolni kezdett. Megöltem a gyermekemet. A tulajdon kezemmel. 11a el is adta a becsületét, mégis csak a vérem volt. Az Úristen azért nem engedett meghalni akkor, hogy bűnhődjem itt e földön . . . vétkemért . . . Sok . . . hosszú esztendeig a keresztet. Majd leroskadtam alatta. A pap lépett be a szobába. — Feloldozlak, leányom. — Menyei nyugalom ömlött el Borcsa néni arczán. — Ott, ott a leányom . . . megbocsátott . . . megyek . . .