Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-09-25 / 39. szám

A szálloda kérdését is régen kellett volnp r megoldani, de ebben is a vaiialkozási szellem hiányát kell konstatálnunk. Kiszámították ezen építkezés rentabilitását, de azért ez is várat magára, mint számos más intéz nény, melynek jövedelmezőségét nemcsak a papíron, hanem de facto megállapították. Tapasztalatból mondhatjuk és ebben teljesen meggyőződtünk, hogy Pápa városában, ha egy üdvös eszme vagy egy vállalat napirendre kerül, de kellő tőke hiányában nem tud nagygyá fejlődni, hasztalan mutatja ki az illető kezdeményező a biztos nyereséget, vállalatát Pápán nem képes érvényesíteni, de azért a mindenváró közönségünk igenis követeli, hogy legyen már Pápán is valami nagy dolog, miből mindenkinek legyen bőséges haszna, ug^ mint más városban — de ingyen. Maga a város anyagi helyzeténél fogva nem képes ily vállalatokba bocsájtkozni, a pótadó szaporodik, a megélhetési viszonyok azonban nem javulnak. A közönség fél minden kezdeményezéstől, szóval nincs vállalkozási szellem. Nagy étvágya azonban van, melyet ha mások kielégítenének, azt nagyon szeretné, de maga keresztbe rakja kezét s ugy várja a jó szerencsét. Ez egyik legnagyobb hibánk ! S amikor Pándy Pista gróf Bercs Aladárt fölismerte, hirtelen elsápadt. De csak egy pillanatra. Nem vette észre senki. A bámulok, az irigyek, a hódolók, a lármás, jókedvű paraziták zsibongó csoportjában nem vette észre senki. És a következő másodperczben Pándy Pista tüntető örömmel üdvözölte gróf Bercs Aladárt. Leszaladt a lépcsőkön, derékon kapta mind a két karjával és ugy vitte föl a terraszra, ahol a hires gavallér könnyű, kecses mozdulattal hajtotta meg magát a ház asszonya előtt. — Vadászol velünk! Persze, hogy vadászol! Éppen most indulunk ! — Szalonruhában vagyok, nem készültem erre, bocsáss meg, ha . . . — Semmi megbocsáss 1 Nem bocsátunk ! Van nekem vadászruhám egy szekrényre való. A staturánk körülbelül egyfq^rma. Pompásan fog r állani rajtad. Gyere, csináljunk toilettet! Én leszek a komornyikod ! Pándy Pista nevetett, nagy, zajos, vig ' nevetéssel. Újra átölelte mind a két karjával gróf Bercs derekát és vitte a mellékszobák felé. A gróf komoly, éles pillantást vetett rá kerek monokliján keresztül ós vonakodni akart, de a boldog, nevető, erőszakos ember nem bocsátotta ki a karjaiból és vitte magával valami vendégszobába, ahol a grófot husz perez alatt kamáslis, zöld kabátos, bagolytollas vadászszá alakította át. Az egész társaság liurráh-kiáltásba tört ki, amikor Pándy Pista megjelent Bercs Aladár gróffal a kastély lapos erkélyén. Meghallgatási kérünk! Most, hogy a téli szezon közeledtével városunk igazi társas életének be kellene következni, időszerű újra feleleveníteni a mi társadalmi viszonyaink thémáját. Soha el nem koptatott théma ez, mert e viszonyok soha nem javulnak, sőt egyre kedvezőtlenebbé válnak. Nem hisszük, hogy létezik vidéki város még Magyarországon, ahol oly széttagolt, széthúzó volna a társadalom, mint Pápán. Azaz, hogy igazabban beszéljünk, Pápának nem is egy társadalma van, hanem annyi, ahány klikkje. Ezek a klikkek ugyanis annyira széthuzók egymástól, hogy az egymáshoz való viszonyuk nélkülözik mindazon tulajdonságukat, amelyek alapján őket együttesen társadalom névvel illethetnők. Hogy hányféle klikk existál vá rosunkban, azt részletesen ki nem fejtbetjük, mert akkor megközelitenők a személyeskedés hatasát; annál kevésbbé nevezhetjük meg, hogy melyek a klikkek. A kis városok züllött társadalmi viszonyainak orvoslása tulajdonképpen azért tartozik a legnehezebb, majdnem kivihetetlen feladatok közé, mert a sajtó szabadsága a képzelhető legnagyobb mértékben korlátolva van a közönség oktalan érzékenykedése következtében. Lehet-e kis városban kritikai szigorúsággal beszélni a hirlapokbau egyének, s az egyéneknek szűkebb csoportja felől a nélkül, hogy az illető, ki ezt teszi, a krakélereskedés vádját elkerülné ? Hogy el ne neveznék felforgatónak, békerontónak, — — Még egy pohár konyakot, még.egy harapást a friss pogácsából, azután mehetünk ! Befelé, urak, befelé a terembe ! — kiabált Pándy Pista nevető arczczal, tele tüdővel. Vig, zajos pohárcsengés hangzott ki a tágas étkezőből. Az aranysárga ital szinte sugárzott a kristály-poharakban, amint a beáradó reggeli napfény keresztülcsiliogott rajtuk. Csupa nyíló rózsa volt az egész terrasz és a fehér oszlopok köré fonódott színpompás virágokból kábító illat szállott föl a tiszta, ragyogó levegőben. Pattogva, csörömpölve állott elő a hosszú kocsisor. A kutyák vihogva, nyihogva ugrálták körül a toporzékoló lovakat és a kerekkalapos, vadászpuskás társaság aranyos jókedvvel robogott ki a legboldogabb, legirigyeltebc férfiú tündöklő édenkertjéből. A szép háziasszony ott állott a márványlépcsők legfelső fokán és fehér csipkekendőjével bucsut és szerencsét intett a kai api en ge tő vadászok n ak. A három finom arczu apróság is ott ugrált a mama körül és csengő hangon utána kiáltott Pándy Pistának, aki a fényes társaságot vezette : — Pá, apuska, pá! Gyere vissza minél előbb ! Kettő. Gróf Bercs Aladár és Pándy Pista együtt haladtak az erdő sűrűjében. Rigók füttyentgettek az összeboruló ágakon és mindenfelől hangzott a bujdosó kakuk jövendölő szava. Csöndesen lépdegélt a két ember, nagyszájú demagógnak azért, mert a társadalmi élet csúnya mocsarába be merészkedett hatolni, hogy azt lecsapolja, letisztítsa. Ilyenkor nekitámadnak a békák, lebrekegik jobbról-balról, elölről hátulról, s kiüldözik a városból, hogy ők tovább is kuruttyolhassanak az iszapban. Ezek az áldatlan sajtóviszonyok okozzák az áldatlan társadalmi viszonyokat. A társadalmi viszonyok ezen kedvezőtlen állapota pedig első sorban mint okban és egyszersmind mint következményben is ott nyilatkozik meg, hogy nincsenek embereink, kik készek volnának tevékenységüket szentelni a nyilvános életnek, a köznek. Nem mondjuk, hogy keresve se találnánk ilyen férfiakra, mert egykettő akad efféle feladatokra i.s, hanem annyi bizonyos, hogy mig a társadalmi mozgalmak élén más városokban mindig a legelőkelőbb embereket találjuk, addig Pápán a legjelentősebb mozgalmak alkalmával is, még ázoknál is, amelyek országra szólók, hivatali állásukuál, s foglalkozásuknál fogva vezető embereink félreállnak, visszavonulnak teljesen — s nem lépnek soha a közönség élére, s legfeljebb maguk közt csinálják azt elkülönítve, amit az egész várossal együtt kellett volna végezniök. Tehát nincsenek vezető embereink. Már tudniillik társadalmunk egészének élén nem áll senki, mert az egyes klikkek kebelében szervezve van a hatáskör vezetők, s közemberek közt. Ám ez csak inkább elkülöníti a klikkeket egymástól, s hiúvá mintha elgondolkozott volna valamin. A vállukra vetett drága vadászfegyver remekül kovácsolt csöve fel-felcsillant a mély, zöldes homályban. Gróf Bercs Aladár törte meg a hallgatást. — Nagyon komoly ügyben jöttem hozzád, barátom . . . Pándy Pista ijedten emelte rá a szemét. — Komoly ? .. . — Rendkívül komoly. Sajnálom, hogy a választás rám esett, de nem térhettem ki a kaszinó megbízása elől. — Mi az? Mit akar a kaszinó? — Nem emlékszel ? Csodálom! Jó emlékezőtehetség a gavallér első kelléke, ha lovagias ügyről van szó. — Kérlek, — mit akartok? Hat héttel ezelőtt nyolezvanezer forint veszteséggel állottál föl a kártyaasztaltól. Nem tudtál fizetni. — Partnerednek, Jób grófnak, ezzel a pénzzel adós maratfial. Kötelezvényt állítottál ki, hogy három hét múlva fizetni fogsz. Három hét múlva sem fizettél. Jób beleegyezett a prolongálás!) i ós ujabb három hetet adott. A terminus ma délután lejár. Sajnálom, hogy ez nem jutott magadtól eszedbe. Gróf Bercs Aladár szárazon, hidegen beszélt és éles pillantással nézett Pándy Pistára. Pándy Pista sápadt lett, mint a fal és szemeit lesütötte. Azután kezével végig simította homlokát, mintha ezt a rossz álmot ki akarta volna dörgölni onnan. Mit csináljak ?