Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-09-25 / 39. szám

teszi az egyesülés, egybeolvadás re rnényét, mert ellene állanak a vezérek, kik félnek, hogy vezető pozíciójukat a klikk felbomlása után elvesztik, s kárpöttást az uj alakulásban majd nem nyernek. így ez a klikk-szervezet önmagában hordja a csirát, a képességet, melyből fejlődhetik, az anyagot, melyből táplálkozhat k. De nem akarjuk, hogy félreértsenek bennünket. Tudjuk, hogy egy 17000 lakossal biró város nem képezhet csupán egy kört. Maga a napi érintkezés elkülöníti az embereket. Maga a hivatalos foglalkozás is közreműködik itt, mint szétválasztó elem. Azután ilyen hatást fejt ki az atyafiság, sőt elismerjük, hogy a felekezeti külömbség is némi részben joggal funkcionálhat ily elemként. Szóval, ha már egy kaszinóban is képződnek külön-külön napi kártyakompániák, akkor egy nagy városban az elkülönödés még inkább természetes. Ez a differenciálódás törvénye. Csakhogy egészséges viszonyok mellett ezt a differenciálódást kellene, hogy nyomon kövesse az integráció. A társadalomban kis dolgokban való ezt az elkülönödését kellene, hogy ellensúlyozza a nagyokban való egyesülés, az integráció. Kártyázzunk külön, de jótékonyságot gyakoroljunk együtt, hogy hathatósabban tehessünk ; táncoljunk külön, de a tanácsteremben szavazzunk együttesen, illetőleg elvek, s meggyőződések, ne klikkek szerint: zsurozzunk külön, de legyünk egyek, ha nemzeti nagyjainkat ünnepeljük, ha országos mozgalmakhoz csatlakozunk, ha irodalom, művészet s színészet pártolásáról van szó. Szentimentálizmus azt kivánja, hogy mindenben összebújjunk, s ölelkezzünk, hiszen végre is, az emberek közötti különbségek a társaséletben természetszerűleg kell, hogy kifejezésre jussanak, amit elkeiülni nem lehet, de az is bizonyos, hogy ahol Pápáról van szó, ott min den pápai egy legyen. Azután szükségünk volna még mindezek felett egy kis demokráciára. A mi gazdagjaink gőgösek. „Mi arisztokraták" — igy hívják magukat. A diplomás, ha gazdag, a társaséletben elkülöníti magát a diplomástól, ha nem gazdag, de beveszi a társaságába a nem diplomást, sőt a műveletlent, ha ez viszont gazdag. Ez pedig nem egészséges állapot. Csak egy arisztokracia jogosult e világon, s ez : a szellem arisztokraciája. Ha okos és tanult ember azt mondja: „én nem társalgóm szamárral és tanulatlannal" — helyesen cselekszik. A társalgás szórakozásra való, aki pedig szellemileg alattam áll, azzal nem tudok szórakozni, hacsak annyira nem ostoba, hogy nevethetek rajta. De ha gazdag ember azt mondja : „én nem társalgóm X-el, mert ő szegény" — buta gőggel cselekszik, mert nem tekinti a társalgás célját. A szegénynek legfeljebb ne hitelezzen, ára de azért társalog hat vele. Pápán a gazdag embereknél ez az utóbbi irány uralkodik és ez legalább is izetienségnek mondható. Színészet Pápán. Micsey György színtársulata a hét folyamán bevégzi az őszi színi szezont és szombaton már Szombathelyen kezdi meg az októberi szezont. A társulat a nálunk töltött idény alatt kötelezettségét híven teljesítette és közönségünk igényeit tóle telhetőleg kielégítette. Nem mondjuk, hogy az igazgató nagy jövedelemmel távozik városunkból, de mindazonáltal reméljük, hogy az igazgató meg van elégedve az anyagi eredménynyel és az esetleges viszontlátás reményeben búcsúzik el a pápai kis, de hálás publikumtól. Közönségünket pedig kérjük, hogy a még hátralévő néhány előadást az eddigi pártfogásával illesse, hogy az elválás és viszontlátás kapcsa szorosabban fűződjék a közönség és a színtársulat között. Az előadásokról szóló rcferádánkat adjuk a következőkben : Szombaton Ziehrer daliamos zenéjü operettje : „A svihákok" került színre Sziklai Szeréna felléptével, ki Mimi szerepében felülmulta magát ugy bájos énekében, remek táncában, valamint vonzó játékában. A közönség tüntető tapsokkal jutalmazta a vendégmüvésznőt. Méltó partnerje volt Virágh, ki remek maszkjával kabinetalakitást mutatott be a herceeg szerepében. Vágt ha nem is ejtette el Blitz szerepét, de ezen hálás szereppel több hatást kell elérni, mint ő elért. Igen sikkes volt Haraszthy Mici és Déri Giza a ket hadnagy szerepeben, belépőjüket sürü tapsok után meg kellett ujrázniok. Kis szerepében Jakabffy Jolánt kell megemlítenünk, ki kellemesen csengő hangjával szép sikert ért el. Szigethi minden igyekezete dacára az operette legbájosabb keringőjével nem tudott hatast kelteni. Kellemes hangja van, de nem minden modulátióra képes. Az előadás különben igen sikerültnek volt mondható és a közönség egész estén át elösmeréssel adózott a szereplöknek. Vasárnap délutáni előadásul „Orpheus a pokolban" ment telt ház előtt. A közönség sürü tapsokban adott elismerésének kifejezést, melyet méltán kiérdemeltek a Hangja reszketett. Csaknem nyöszörgött. Gióf Bérc? keményen vetette oda : — Fizess ! — Hetek óta fűt-fát megmozgattam, hogy a pénzt előteremtsem. Nem sikerült. Nincs, nincs ! Nem tudok fizetni! — Fizetned kell! — Most nem — három nap múlva — egy hét múlva — — Ma délután ! -— Lehetetlen ! — Szólj őszintén az apósodnak, a feleségednek . . . — Nem szólhatok! Becsületszavamra fogadtam nekik, hogy többször nem veszek kártyát a kezembe ! -- Becsületszavára? Gróf Bercs Aladár nem tegezte többe hajdani bizalmas czimboráját. — Az én helyzetem irtóztató ! Könyörüljetek rajtam ! Várjatok egy hétig ... két hétig . . . talán valahol még kapok kölcsönt . . . igaz, hogy el vagyok adósodva, de talán van még a világon jószívű uzsorás . . . Gróf Bercs három lépéssel továb hu zódott és kegyetlen, gúnyos megvetéssel nézett rá villogó monokliján keresztül. — Rosszul tette, hogy közénk jött. Ön nem volt a mi társaságunkba való. Lesz rá gondunk, hogy összeköttetéseink megszűnjenek. Pándy Pistán hideg borzongás futott végig. Mit akarsz ezzel mondani ? — Azr akarom mondani, hogy a kaszinó tagja nem maradhat olyan ember, akiben nincs gavallérbecsület. Kétszer adtak önnek halasztást. Több prolongáczióra nem számithat. Tudomására hozom, hogy holnap a kaszinó választmánya összeül ós kigolyózza önt. Pándy Pista homlokát kiverte a hideg verejték. Zúgott a füle, mintha viharos szél süvített volna belé. — Irgalom! . . . Nekem a kaszinó mindenem ! .. . Megszoktam az előkelőséget, a magas légkört, a ti nemes, fönséges tarsaságtokat! . . . Megfúlok, ha ezt a levegőt nem szívhatom többé. Ott van a fény, a poziczió, az élet, a dicsőség. Ha onnan kilépek, le kell mondanom minden állásomról ! . . . Visszasülyedek a közönséges emberek közé ! . . . Nem tisztel többé a világ !.. . Ujjal mutogatnak rám ! . . . Borzasztó ! Borzasztó! Könyörüljetek rajtam ! . . . Csak most . . . csak még egyszer . . . Tántorgott, térdre esett . . . csaknem átfogta karjaival a monoklis gróf lábait . . . és lázban égő, rémült szemeiből gömbölyű könycseppek gurultak alá. A kaszinó küldötte némán hátat fordított és elment. Hidegen, nyugodtan, mintha egy darab száraz fát rúgott volna félre az útjából. Három. Pándy Pista sokáig ott ült a harmatos fűben, ahová lerogyott. Ugy rémlett neki, hogy apró, fekete golyók száguldanak keresztül-kasul az erdőn és valamennyi golyó a fejére koppan. Rettentően verte a fejét ez a fekete jégeső. A hatalmas, gyönyörű bükk- és tölgyszálak ugy integettek felé, mint egy sor magas akasztófa . . . mint egy sor pellengér, ahová a Pándy-név volt kiszögezve vérpiros, lángoló betűkkel. Ugy látta, hogy a lombok, a levelek egytől-egyig mind sárgák, ijesztően sárgák, mint a beteg ember képe és a fák nyílásai közt csodálatos vadász-alakok suhannak át, akik püska helyett kaszát hordanak a vállaikon és vicsorgó fogsorral mosolyognak rá mindenfelől. Gépiesen felállott és a gyönyörű Winchester csövét a szájába tette. Lábával a puska ravaszát tapogatta. Messze, valahol az erdő másik végén, fújták a hallalit. A kürtszó vidáman, frissen, dallamosan csengte végig a rengeteg susogó templomát. Ebben a pillanatban lövés dördült, viszhangos, hatalmas lövés. A vadászok odarohantak. S ott hevert előttük a legirigyeltebb ember, az egészség és boldogság királyi szobra . . . darabokra törve. Gyászmenet indult a kastély felé. Halottat vittek haza. Vér, köny és szomorúság, nehéz sóhajok és lehorgasztott fejek kisérték. Egy fekete, bölcs holló-madár, aki két órával előbb látta kivonulni a fényes, kaczagó társaságot, igy károgott a kastély legmagasabb jegenye fáján, amikor a gyászos menet elvonult alatta: — Lassabban, irigyek I Lassabban, boldogok ! Mi fordul gyorsabban az emberi életnél ? Egy, kettő, három I És vége mindennek !