Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-09-18 / 38. szám

mutassanak a bajoknak szerintük való okaira. Minél többen szólanak a felmerülendő kérdésekhez, annál jobban lesz megvilágítva a helyzet képe, annál több oldalról s több szempontból lesznek megvitathatok a kérdések és annál biztosabb alap adatik városunk jövőjének. Csak ennyi önállóságot kérünk, kívánunk s talán követelhetünk azok­tól a férfiaktól, kik kedvező vagyoni állásuk, vagy polgártársaik bizalma folytán mintegy a város közönségét képezik. Vállalkozási szellemet vá­runk tőlük, főleg pedig konze­quentiát. Városunk jövő fejlődésére és haladására számos üdvös terveket sorolhatnánk melyek elintézésre várnak, r mi ez alkalommal a leg­közelebb napirendre kerülő kérdésre, városunk létkérdésére, a csatornázás negv?^ósitására szorítkozunk. Készséggel elösmerjük, hogy ilyen fontos tárgyban elhamarkodva ítélni nem szabad és a döntésre hi­vatottak helyesen cselekszik, ha kellő megfontolással járnak el, mindamellett elérkezettnek látjuk az időt, hogy városunk csatornázásával komolyan és behatóan foglalkozzunk és azt megvalósítsuk. Ne feledje tehát a városi tanács és a képviselőtestület, hogy váro­sunk jövője első sorban az ő kezük­ben van. Ha ők nem törődnek köz­ügyeinkkel, mástól hiába várunk és kérünk. Follatsek Frigyes. — Nos, ha ők nem keresnék, akkor bizonyára nagyobb sürgés-forgás támadna az újonnan feltűnő csillagok körül, — jegyezte meg egy jól táplált uri ember, ki háttal ülve a társaságnak, hosszan előre nyújtotta lábszárait és csendesen gondol­kozva folytatta : — Az imént felvetett tárgy ellen határozottan tiltakoznom kell barátom, a szép leány érdekében, mert ő voltaképpen nem mi utánank, hanem nagybátyjához, Szentpótery báróhoz jött, most is, mint minden évben vadászatok alkalmával és miután ő félig-meddig el van jegyezve, sehogy sem tulaj donithatjuk magunknak a szerencsét. — El van jegyezve? — hangzott a kíváncsiság felkiáltása minüen oldalról. — Es ki a szerencsés választott ? — Még az eljegyzési jelentések nin­csenek széjjelosztva, — válaszolt a kérde­zett angolos nyugalommal. E pillanatban hangzott fel a csengetyü szava. Az indulást gazdag reggeli szokta megelőzni. Az étterembe jutva, néhány fiatal hölgy köré csoportosult a férfitársaság, kik szintén részt kívántak venni a vadászaton. A főszerepet a sokat emlegetett Kőrösy Juliska vitte, ki sajátságos bübájával min­den alkalommal magára vonta a közfigyel­met ; pedig ez a leány nem volt szépség, de volt valami megjelenésében, a mi meg­magyarázhatlanul a virág fakadására emlé­Kartell törvény. Évek óta halljuk a panaszhan­gokat, hogy nem ugy van már, mint volt régen. Pang az ipar, hanyatlik a kereskedelem, — a mezőgazdaság élet-halál harcot küzdvén lételeért, nem elégítheti ki azokat az igénye­ket, miket a még mindig első sorban agrikulturájára utalt ország füz hozzá. Egyszerre aztán, a mikor már valamelyest gördülékenyebb útra te­reltetett volna az egyenetlenség posványába sülyedt gazdasági jármű, még hangosabb vészkiáltás riasztja el a továbbhaladástól! Göröngyök, gödrök állják el az utat. Terméketlen a föld ! Ott, a honnan előbb szedtük az Isten áldását, sivárrá, szikárrá vált a vidék. Elpártolt hát tőlünk az anyaföld is. Eddig még legalább egy jól, vagy félig-meddig sikerült termés kárpótolt némileg a gazdasági válság okozta bajokért. Most teljes súlyával csapott reánk a baj, szükiben va­gyunk a gabonának s nincs mivel etetnünk a jószágot. Keserves idő köszöntött reánk. Ha meggondoljuk, szinte eláll a lé­legzetünk. Legjobb volna fatalistának lenni s némán tűrni. Ám a mai élet praktikus. Könyörtelenül eltiporja a fatalstát, mint a hitvány férget, mely a láb nyomása ellen védekezni nem tud. A kegyeimet nem ismerő élet megtanított arra a mathematikai fel­adványra, adott számokból oly ered­ményt kihozni, mely a helyes meg oldásnak kétséget kizárólag meg­felel. keztetett, kék szemeiben pedig ott fénylett az a homályos vágyódás, mely ellenállhatlan varázst kölcsönzött finom vonásainak, de ifjú lelkét nem az élet prózája, hanem ragyogó, villámos káprázatok hatották át ós abból nem is csinált titkot, elmondta nyíltan, sokszor kegyetlenül, a mint valaki félénken közelített felé, vagy követelőleg lépett fel. A lányka, kit minden oldalról kényez­tettek, már élte tavaszán teljes öntudatával bírt értékének ; legmerészebb vágyait sem hitte elérhetlennek. De hogy azok a káp­ráztató álmok és vágyak, a szív vagy ész világából származtak-e ? — az ki fog tűnni e rövid rajz homályából. És most térjünk vissza a díszesen terített asztalhoz, hol az ízletes étkek s különböző italok hatása alatt a neki hevült ifjúság csaknem rímekben beszélt jókedvé­ben ; a poharak vidám csengése mellett élezés megjegyzések hangoztak minden oldalról; mindenki igyekszik felülmúlni szomszédját a vadásztörténetek szellemes előadásában, mely Kőrösy Juliskát rendkívül érdekelte, ki minden sportban otthon érez­vén magát, lelkesülni szokott a ritka, vagy éppen meg nem történhető események rész­letei iránt. A vidám társaság észre sem vette az égen gyorsan támadt borulatot, m szél csen­des zúgását, sem a kanyargós uton közelgő magános lovagot. Számolnunk kell tehát, akarva — nem akarva. Mivel pedig a ma­thézis az abstrakt kicsapongásoknak kérlelhetlen ellensége, ugy kell meg­ejtenünk a számadásunkat, hogy az eredmény fedezze az adott ténye­zőket. Sajnos, az idén számadásunk a legszűkebb korlátok közé szoríttatott. Kevesebb a bevétel, okos, helyes gazdálkodas mellett kevesebbnek kell lenni a kiadásnak is. A parancsoló szükség nemcsak arra kényszerit, hogy minden felesleges árucikk és élelmiszer beszerzésétől tartózkodjunk, hanem egyszersmind arra is, hogy a vásárolt dolgokért ne adjunk többet, mint a mennyit megérnek. Ez a helyes gazdálkodási elv azonban keresztülvihetetlen, mert a számadást a korcsmáros nélkül csi­náljuk meg. A korcsmáros követe­lődző. Nem éri be a tisztességes polgári haszonnal, hanem — még ez általános rossz viszonyok között is — futó lépésben akar rohanni a meggazdagodás felé. Azaz, hogy nem egyedül egy korcsmáros, hanem va lamennyi, vagyis a jelen esetre alkalmazva, az összes gyárosok. Nem uj keletű dolog, — a fogyasztó kö­zönség már régen megsínyli —- hogy a gyárosok összeállanak, önkényesen szabják meg a vásárra bocsátott cikkeik árát és közösen, egymással egyetértve, értéküknél jóval többet követelnek, mint a mennyit a nyers­anyag ára és az előállítási költségek, meg a megfelelő mértékelt haszon hozzászámitása révén követelhetné­Pedig ha kitekintenének, már felis­merhető lenne az ifjú, ki sötét pejménen léptetve közeledik. Talán lovát kíméli, avagy a kies vidék szépségében gyönyör­ködik. De ha közelebbről vizsgálódunk, látni fogjuk, hogy nem a vidék, hanem egészen más foglalkoztatja szellemét; szabályos, napbarnított^ vonásain s a nagy oiiv sze­mekben a nyugtalanság félreismerhetlen kifejezése tükröződik, mintha valami nagy boldogságnak menne elébe. Vájjon miről gondolkodhatott, mi vonta el annyira figyelmét ? Saját múltjának bűbájos képei tűntek elébe. Két év előtt egy verőfényes délután ott a kastély erkélyén beszélt utolszor Juliskával. A legkisebb részlet is eszébe jut; látja a leányka kecses alakját fehér ruhájában, keblén a rózsacsokrot, szemeiben önhitt ragyogását a leányi büszkeségnek. Sokat találkoztak, gyakran voltak együtt s mintha egy szív, egy lelek lett volna, bár nem vallottak szerelmet egymásnak, az ifjú mégis szeretni vélte magát. De ki tudja, hogy a hódolók seregétől környezett leány képes volt-e mélyebb sze­relemre ? . . . Utolsó délután volt. A fiatal embernek hosszabb tanulmányútra kellett menne, szemei előtt tartván a jövendőt. S a bú­csúzás nehéz pillanatában sem ígértek egymásnak örök szerelmet, mint a regé-

Next

/
Thumbnails
Contents