Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-06-26 / 26. szám

nyújtó sétáló helyekben szegényebb lenne, mint — sajna — a mi városunk. Számbavehető sétáló- és üdülőhely e városban csak egy van, a várkert. Ámde a várkert magán tulajdon és a grófnő, bár tiszteletteljes elismerést és elismerésteljes tiszte letet parancsoló és érdemlő szeretetreméltósággal osztja a várkertben való sétáihatás engedélyét az ezért folyamodóknak, az engedélyes mégis csak vendég és mint ilyen az idegen területen mégis csak feszélyezve érzi magát. Olyan sétálóhelyre van tehát a városnak szüksége, mely köztulajdont képez, amelynek területén a város minden egyes polgára, a polgárnak családja és családjának minden tagja, hozzátartozója otthon érezze magát és ezen otthoniasságát előidézhesse az a tudat, hogy az a terület melyen üdül, melyen szórakozást keres, melyen megpihen közterület, melynek fentartásához akár közvetlen, akár közvetett uton ő is hozzájárul és az azon levők mindenikével kivétel nélkül egyforma jogot élvezhet. Ilyen kedves közterület az Erzsébet liget, melyet polgármesterünk valósággal japán taktikával csinált meg, hang- és zajtalan csendben, csak az eredmény fényességével, a kész mű természetes pompájával lepve meg, e város keretében mozgó, elragadtatá sában és örömében méltán tapsokban kitörő világot. Valóságos áldása ez a liget nemcsak a nagyoknak, de legfőképpen a kicsikéknek, akiknek vig ugrándozása és rózsás jókedvétől vidul a nagyok kedélye is. És igy ez alkotásával a polgármester a sziiKülönös álom volt az, — kezdte Lajos, a meghatottságtól reszkető hangon. — Sűrű, nedves ködben bolyongva, egy bolyongó fiu akadt elém, akiről nem tudtam levenni szemeimet s aki — bár egy szóval sem mutattam iránta érdeklődést — elbeszélte rövid, bus történetét. Árván, gondozatlanul nőtt fel. A szüleit sohasem ismerte, kóbor czigányok szedték Össze az útszélen, azok nevelték, azok hurczolták faluról-falura. A fiúnak tetszett ez az élet. Tetszett neki a féktelen szabadság s az örökös bizonytalanság, nemtörődés a holnappal. — Szerette a gondtalan jövés-menést, keresztül-kap'il a pusztákon, bérezek magaslatán és erdők mélyén. S amint fejlődött testben és lélekben, megszerette a szép szabad természetet, a holdas éjjeleket, a csillagos eget, a bíboros hajnalt, a viharidézte alkonyatot, a korláttalan elemek fönséges harczát ... és fogékony lelkében visszhangra lelt a jelenségek minden variácziója. Visszhangra lelt az egész természet, — visszhang volt minden melódia, amely csengő ajkán vagy hegedűfája bűvös húrjain lebegett éjjel-nappal, ébren és álomban. Igy élt volna talán örökké, mint dalos madár a berkek rejtekén, ha nem támad életének légkörében egy erősebb áramlat, amely más világba sodorta, abba a csinált világba, amelyben minden hamis, amelyet szivből gyűlölt. Itt bemuzsikálta magát a mosolygó, kaczér szép asszonyok szivébe, aztán nem tudott többé bűvöletük csábitó köréből szabadulni. Mélyen belekóstolt már Ámor-isten poharába, mikor egyszerre valők és gyermekek jóindulatát és hajlamát biztosította magának. Valóban, ha a polgármester újonc volna e város közönségével szemben való érdemszerzés terén és az Erzsébet-liget lenné első lépése, ez már magában véve is elég lenne ahhoz, hogy ez elismerés zászlóját előtte meghajtsuk. Viruljon hát e kies hely, teljék benne kedve minmagunk, kortársaink és utódainknak, találjon benne üdülést mindenki aki üdülést keres avagy üdülésre szorul. Az ég áldása legyen városunk ezen legújabb, magunkra és gyermekeinkre egyaránt üdvös intézményén, létesítőjén és mindazokon akik létesítéséhez szóval és tettel, akarattal és erélylyel, nagyban és kicsiben hozzájárultak. Kemény Béla. A matúra. Nagyon is aktuálisnak tarjuk jelenleg ezen témával foglalkozni, mivel iskolai év vége féle közeleg és főiskolánkban most fejeztettek be az érettségi vizsgálatok. Tanintézeteinkben részben véget értek, részben pedig folynak a vizsgák a tanuló ifjúság eme rettegett rémei. De minden vizsgát, legyen az még a későbbi tanulmányok súlyosbított szigorlatai, messze túlszárnyal irgalmatlanságában, félelmetes következményeiben a matúra. Minő léleknélküli, az ifjúság meggyötrésében kedvét lelő oktató réme lehetett az, ki az érettségi felesleges, larni langyos áramlat érintette meg szivét. Ismerőse volt ez a balzsamos szellőcske ... ehez hasonlót leheltek ragyogó májusi éjfeleken tópart olajfái ott lent, messze délen. Es mikor azt az édes érzést, amely ekkor meglepte, dalba öntötte, ismét ismerős hangokat hallott. Igy susogott a hajnali szellő a boldogságtól remegő lomboknak, a csókos patak a parti virágoknak, a méh a rózsabimbónak. Szerelem. Megszeretett egy gyönge liliomszálat, amelyről a harmat még nem csókolta le az ifjúság hímporát, megszerette mélységes szenvedélylyel, szereti még most is és a leány is szereti őt. De mit ér a kölcsönös vágyakozás, ha mélység tátong a két sziv között és sohasem érhetik el egymást. Mert hogy is lehetnének valaha egymáséi, a grófkisasszony és a — czigány ? Ez a szerelem nem boldogító, hanem sorvasztó. Es mi lesz a vége a történetnek ? A leány napról-napra hervad, sorvad, a bus fiu pedig rémgondolatoktól űzve, bizonytalanul bolyong a ködben, az ingovány fölött, * Otthon voltam álmomban a szaladó Szamos partján, szólalt meg mély bariton hangján Aladár, a festő. Atyám mintha félemeletes, zord kastélyul' lett volna, aki roppant büszke volt nemességére, tömérdek vagyonára és — reám egyetlen fiára. Sokat czivódtunk az öreggel, mert mindenáron pipás kurtanemest akart belőkárhozatos nyűgét zúdította a tanuló ifjúság fejére. Hány szerencsétlen áldozatot követelt e céltalan examen. Statisztikusok kiszámították, hogy az érettségi miatt elkövetett öngyilkosságok 70%át képezik azon szerencsétleneknek, kik önkezükkel óhajtják megjavítani a sorscsapásoktól tönkretett életüket. S vájjon szüksége van a társadalomnak ezen modern tömeggyilkos guillotinra ? ! Nem lehetne az érettségi kárhozatos tortúrája nélkül is megállapítani, vájjon ki méltó arra, hogy magasabb stúdiumokkal gazdagítsa elméjét s ki szorítandó vissza a középiskola szük padsorai közé ? ! Az. élet tapasztalatai ezer és ezer esetben beigazolták, hogy uem mindig az iskola adja mértékét a nagy tehetségnek, sőt ellenkezőleg rendesen ugy alakultak a viszonyok, hogy azok, akik az iskolában a hátulsó padsorokban kucorogtak, az életben előkelő vezérszerepet vittek, viszont az első emminensek szegényes viszonyok között tengették életőket. Nem egyszer meg is tréfálja az élet az iskolát. Zola Emil az érettségin elbukik az irodalomból, Edison fizikai tanára képtelennek tartja a legegyszerűbb fizikai müveletek megértésére, Petőfit pedig az irodalom történetből buktatják meg., Zola Emilből a világirodalom egyik leghatalmasabb oszlopa, Edisonból a modern fizikai tudományok világító lángesze válik, Petőfi pedig nemzetünU költő királya lett. De különben több más hazai példákat is könnyű volna felhozni, melem nevelni. Tanulnom nem engedett a betű- és számvetésen kívül semmit. Mindig azt mondta, hogy van nekem ősi magyar nevem, három életre is elegendő vagyonom és ha nem hiányzik belőlem a becsületérzés és a haza meg a családi tradicziók lángoló szeretete, akkor semmire sincs szükségem. Nekem meg az se kellett, — én megelégedtem azzal, hogy alkonyatkor ki járhattam a természet templomába — imádkozni. Lementem kertünk alá a Szamoshoz s órákig elnéztem a tul parti erdőrészietet. Gyönyörködtem az őszi levélhullásban, a bágyadt napsugárban, a téli fehérségben és a tavaszi rügyfakadásban, a virágzó fákban, gyönyörködtem az évszakok élénk hangulat és színváltozásában. Mily élvezettel lestem naprólnapra, hogy mikor jelennek már meg a halványzöld rét szőnyegén azok az apró sárira pontok, a virító boglárkák. Aztán a nádas a szálló vadruezák, a mocsár a gólyával . .. Istenem, be szép is az álom 1 Egy alkalommal — nem tudom hogyan — papírt ós festéket vittem magam mai a folyópartra. Nem tudom hogyan, mi modor de egyszer csak az egész erdőrészlet ott volt a papiroson. Gyönyörködve szemléltem első művemet jó ideig, mikor hirtelen érintést érzek a vállamon. — Bravó, fiatal barátom, — kiáltott egy lelkes hang. Mikor megfordultam, a szomszéd földbirtokos fia állt előttem, — üres óráiban dilettáns festő. Azontúl együtt jártunk a természet templomába. Ő megtanított vászonra fes-