Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-05-15 / 20. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban ós NOBEL A R (VI I N könyvkereskedésében. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. Városunk pénzügyei. Városunk községi adóterhei mind sulyobban nehezednek a lakosságra. A czivilizáczió, a haladás szakadatlan vágya folytonosan reformokat követel, s bizony csak nagyon kevés város van abban a kedvező helyzetben, hogy a modernizálás legtöbbnyire költséges eszközeit rendes bevételeiből fedezhesse. Ha már most az a kérdés merül fel, hogy teJjesitsük-e azokat a követelményeket, a melyeket a haladás szinte természetszerűen állit elibénk, akkor is, ha azok kivi telére megfelelő rendes bevételi forrásokkal nem rendelkezünk, vagy pedig mellőzzük, mert azok ujabb és ujabb terheket jelentenek a közre, mégis azt kell felelnünk, hogy a haladás elől képtelenség, sőt esztelenség lenne elzárkóznunk. Csatornázás, utak, középületek

; városrendezés, kövezés, stb. mind-mind olyan követelmények, a melyeket részben a közegészségügy, részben az üzleti — és általán forgalmi érdekek parancsolóan követelik. Kétségtelen, hogy csak a mellőzhetlen kiadások sok fejtörést okoznak a városunk vezető férfiainak, annál is inkább, mert a legnagyobbrészt pótadó utján lehetséges a pénzalapot előteremteni. A rendes mód persze az, hogy a szükséges tőke egy öszszegben szereztetik be valamely pénzintézettől s a törlesztést eszközlik a községi jövedelmekből. Ezen községi kölcsönök felvételi és visszafizetési módjairól már igen sok szó esett a városok vezető emberei részéről, s a tervek eléggé elágazók voltak mindig. Felmerült például az a törekvés, hogy a községi kölcsönök kedvezőbb lebonyolítására egy-egy központi pénzintézetet állit sanak fel a városok, továbbá hosszú ideig tartotta magát az a terv is, egy-egy körzetbeli város és kisebb község alakítson e czélra pénzintézetet, s ugyancsak megbeszélés tárgyát képezte az is, hogy a városok mint szövetkezeti tagok alakitanának egy nagyobb központot, mely aztán a ta gok garancziája mellett, esetleg egy tekintélyes pénzcsoporttal karöltve igyekezuék a támasztott hiteligényeket kielégíteni. Mindezen tervek jórészt csak a papíron maradtak meg, mert kivite lük meglehetős nagy pénzügy-teknikai akadályokba ütközött. Mostanában ismét élesztgetni próbálják a mái elaludni készülő ideákat. Uj csapáson az ujebb mozgalmak sem haladnak, de ennek daczára mégis figyelemreméltó minden ez irányú kezdeményezés. Nevezetesen arról van szó, hogy a városok két irányban igyekszenek anyagi terheik viselésében némi könynyebbséget biztosítani maguknak. Egyrészt ugyanis községi bankok felállítását tervezik, másrészt pedig arra akarják kérni a kormányt, hogy a pénzintézeteket a városi hitelügyletek lebonyolításánál mentse fel az adó és illetékek fizetésének kötelezettsége alól. A mi az első részét illeti a törekvéseknek, t. i. hitelügyleteiket sa ját pénzintézettel bonyolítsak le, aligha sikerül kedvező irányba terelni. Nem mintha kivihetetlen, vagy visszatetsző lehetne ez a törekvés. Szó sincs róla. Az eszme maga tetszetős, a kivitel elé azonban ezernyi akadály tornyosul, a melyeknek eltüntetése éppenséggel nem állana arányban a nyerendő előnyökkel. Igy először is az alakulás formája igen problematiTARCZA. Megszaggatva, Megszaggatva, összetépve Dalos lelkem szárnya . . . Fásult, rideg lett a szivem, S szertefoszlott álma. Az eszme s hit kihalt onnan, Reménye már nincsen, Gond, gyötrelem s örök kétség Benne mostan minden. És igy minek rajongjak hát Ábrándokért csupán ? Sokkal gyötrőbb, fájóbb a seb A szép álmok után. Nincs reményem, hogy e sziv még Egy jobb sorsot cserél, Mert hisz kétszer csalódhatik, A ki kétszer remél! Anyámhoz. Este van már, sötét este .. . Hazasiet mindenki Barátságos otthonába, Munka után pihenni. Este van már és én még sem Megyek haza sebesen, Mért sietnék, miért futnék, Hisz már nem vár senki sem. Azelőtt nagy örömzajjal Volt tele a kis szobám, Elém jöttek kis testvérim És köszöntött jó anyám. S most egyszerre üres, néma Lett lakomnak belseje, Gyermekhang nem zavarja meg, Kisértő a csend benne. A komor fal fogad engem, Melyről képed néz reám, Biztatva int: ne csüggedjek, Látjuk egymást még talán. De a szivem nem kágy nyugtot A mikor azt kérdezem. Látlak-e még benneteket? Ugy érzem, hogy sohasem ! Kisértetek. Az uj tiszteletes, Turgonyi Gáspár, jóízűen pöfékelt csibukjából és közben hangosan felkaczagott. Kardos István, a főerdész. pipacsvörös lett a sértődéstől. — De már, ha én valamire azt mondom, hogy magam láttam, azt el kell hinni minden ember fiának, még ha reverendát is visel. — Tehát látta a kísértetet ? — Nem egyet, de kettőt. Látja innét a kerti lugasból a kastélynak az első emeleti balszárnyán a két utolsó ablakot. Ott lesbeitek. Hol világos volt, hol sötét. Az árnyék hol két alakot mutatott, hol formátlan egy alak lett belőle. — Hát azután ? — Fegyverre szólítottam a kastély embereit. Mire behatoltunk hozzájuk. . . — Üres volt a fészek ? Mi ? — kaczagott a jókedélyü tiszteletes. — Üresnek, üres, de életmaradékok voltak az asztalon. -• Pezsgő, párolgó puncs, kaviár, osztrigák ? — Nem. Sonkaszeletek és puha kenyér. — Ebugatta kisértetek, de rosz koszton vannak. — Eltűröm a tréfáját, mert uj ember a kastélyban. Majd rájön maga is, hogy itt tényleg kisértetek vannak. A tiszteletes ur újra megtömi csibukját és csak ugy loghegyről veti a szót. — A gróf uré a kastély, mért nem veri ki pipaszárral a hívatlan lakókat a saját portájáról ? Mondja fel nekik a szállást. Punktum !