Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-05-15 / 20. szám

kus, másrészt a támasztható igények elbírálása oly számos eltérésre vezetne, a melyeket az u. n. hivatalos vezetés keretében alig lehetne kiegyenlíteni. Számot kell vetni még a pénzpíacz ingadozásával, s azzal is, hogy a hitelnyújtás feltételeinek ebből származó folytonos hullámzását a hivatalos vezetés soha se követhetné a megkívántató agilitással. Végre is alaposan szemügyre véve ezt a fontos kérdést, lehetetlen figyelmen kivül hagynunk, hogy a meglevő pénzintézetek nemcsak szívesen foglalkoznak kommunális kölcsönök lebonyolításával, hanem igyekeznek a legkedvezőbb feltételeket is szabni, mert erre egyrészt a természetszerűen fellépő verseny készteti őket, másrészt pedig azzal számolnak, hogy ezek az üzletek mérlegeik legbiztosabb tételeit alkotják. Mindaddig tehát, mig ezek a pénzintézetek a péuzpiacz viszonyaihoz simulva igyekszenek a városok hiteligényeit kielégíteni, addig nem lehet okadatolt semmiféle ellenszenv velük szemben. Más kérdés, ha a szolid üzleti kereteket túllépni akarnák, ámde e részben megvan kötve mindig a kezük a rögtön felléptető verseny által. Mindezeket figyelembe véve, sokkal jelentőségteljesebb az a másik terv, mely azt czélozza, hogy a városokat mentesítse a kormány azon adó- és illetékfizetések alól, melyek kölcsöneiket terhelik. Ezen törekvés megvalósulása tényleges megtakarítást eredményezne, s mindenkép indokolt, hogy ezen méltányos kérés teljesedésbe menjen. Az bizonyos, hogy a városok vezetői csak kötelességüket teljesitik, midőn a polgárok terhein lehetőleg könnyíteni akarnak s az államnak ezt a nemes törekvést lehetetlen közömbösen szemlélni. t^mmmmmmmmmmmmmmtmammmmmammmmmmmmmammmmmm

mmm — Sületlen beszéd. Millióinak felét adná érette, ha nyugalmát visszanyerné, mert örökös rettegésben él. — Kár olyasmitől félni, ami nincs. De már erre megszólalt a postamester, Alvégi Kiss János is : — De már instálom, van, van, van, én is láttam, sokszor láttam. Punktum ! — Nincs, nincs, nincs ! Punktum ! A postamester ur még egy bucsupohárral felhajt, azután távozásra szedelőzködik. Nem tudok ilyesmit hallgatni tovább. 0 látta, én láttam, mindenki látta és meri tagadni. — Látta, látta ! Mit láttak ? Szarvai voltak ? Hét feje volt V Seprőn lovagolt! Mese, szászor is mese. — Hát tessen bemenni tiszteletes uram, abba a két szobába éjnek idején. Nézzen szemébe a kisértetnek. Ott mutasson kurázsit. — Nem bánom, legyünk ott. Még ma este bemegyünk mi hárman, viszünk kártyát, pipát és tarokk mellett fogadjuk a titokzatos semmit. —- Mi hárman, hárman ! A mi töltött puskánk mellett nem nagy sor hősködni. — Jó, hát megyek magam. Erre a kijelentésre ünnepélyes csend lett. A főerdész végignézett a tiszteletes ur szép deli alakján és sajnálkozni kezdett: Még fiatal ember, jól prédikál, a bort is birja, a tréfát is érti, kár érette, hogy ily A városok rendszerint hasznos beruházásokra fordítják a felvett kölcsönöket s ezek a beruházások, akár a közegészségügy, akár a helyi ipar, vagy kereskedelem fellendítése, esetleg támogatása törvényének, alapjában véve kihatnak az állami gazdálkodásra is. Az összefüggés igy könynyen megtalálható a városok törekvése és az állam segitő kötelessége között, nincs tehát kétségünk abban, hogy a megindult akcziónál ezt a szempontot kellőleg ki fogják domborítani a városok közigazgatásának őrei és vezetői. Finale. (Levél a szerkesztőhöz.) Ezeknek a leveleknek a melyekben szerintem sürgős aktualitásokat és lelket felháborító bűnöket, a félszegségeket tárgyaltam nem hiszem hogy sikerük volt. Kellemetlenkedésnek tartották a társadalmi suverenjeink, hogy „Valaki" a ki bizonyára kivül áll az ő chablonjukon, a ki nem rendelkezik azzal az irigylésre méltó társadalmi kiváltságossággal, mivel ő kritizáló szóval vág bele az életük rendjébe, a tónusokba és szokásaikba. Vannak akik indiskrétiónak tartják az írásom azzal érvelve, hogy mindenki ugy alakítja egyéni életét a mint azt izlése és akarata temperamentuma s ösztöne óhajtja. Az első szemrehányásra nem válaszolok, mert azért burkolóztam az „Aliquis" köpenyébe, mert nem akartam személyes térre lépni, nem akartam módot nyújtani a conbinátióknak és igy szívesen tűröm el ha azok a kiket a czikkeim érintettek azt mondják, hogy ez az Aliquis társadalmi szempontból „Senki", az indiskrétió vádját azonban visszautasítom, mert én csak azokra a hibákra és félszegségre, az erkölcsi és sociaiis felfogások azon bűneire mutattam rá a melyek a nagy nyilvánosság előtt, az utczán és a fórumon jelentfiatalon elpusztuljon. Mert hogy az leszen utolsó órája, melyen a kísértetekkel találkozik, arról meggyőződve voltak a főerdész is, a postamester is. Elkezdték kérlelni, hogy igy, hogy ugy, csak tréfa, ami tréfa és a borközi állapotban tett igéret nem kötelez jó barátok között . . . Turgonyi tiszteletes uram kifújta a zsarátnokot csibukjából. Kimondtam. Megyek. Hivatásomnál fogva is kötelességem kiirtani a babonás tévhitet. Szép tavaszi este volt. Főerdész és postamester ismét a kastély előtti kerti lugasban ülnek. Élőttük az itóka, de az sehogysem izlik ma. Összeszorítja valami szivüket, rosszat sejtenek, mivelhogy az éjjel megyen a kisértetfogásra Turgonyi tiszteletes uram. Már jön is. Az oldalán egy kis bütykös fityeg, álomkergető homoki karczos lotyök benne. A reverenda zsebéből 32-levelü bibliának csücskei kandikálnak elő. (Ha tud a kisértet kártyázni, akkor lészen partner ha nem tud. akkor passzianszot játszik.) Hóna alatt Cicero beszédeit szorongatja. — Ennyiből állott a felszerelése. — Hát a puska ? Revolver V Fokos ? — Felkaczag rá. Ha ember az ipse, akkor nincs rá szükség, mert egy papember vért nem ont, ha meg szellem, akkor úgysem fog rajta a golyó. No hát Istennek nevében barátaim ! keztek. A szalonokba és a hálószobákban az én kritikám be nem férkőzött soha, a ház jog és családi szentséget serenus reverentiával respektáltam sőt a „Város bűne" czimü czikkben, minden kíméletlenségemmel törtem pálczát a Galeottok felett. Bántottak azért is, hogy mintegy mamakus makacsságával keresem sociális bűneink rugóját a felekezeti gyülölségben, hogy antiszemitizmust érezek mindenhol, a hol a közéletben iniuriák történnek. Válaszom erre az, hogy az egész magyar társadalom legnagyobb horderejű és conzequentiáiban leggyászosabb bűneinek ez az érzés ez a vakság képezi a méregfogat, ha ezt kitépjük, bármely erőszakos és durva eszközökkel, akkor kiépül az igaz, becsületes közélet, a jó emberek országa, a melyet a szeretet ural. Ez a felekezeti gyűlölet profanálta a Jókai gyászt, a mikor a politikai pártok egy része a kiknek felekezeti programmjuk van, megvonta a nagy fehér lélektől a kegyeletet és a kalvinista embernél, a zsidó leány férjénél kisebb jelentőségűnek tartotta azt a milliók könnyével sanctionált tényt, hogy a legfehérebb lélek, a legcsillogóbb géniusz lépett be az örök enyészet birodalmába. A keresztény munkáspárt ép oly gyönyörű jelentőségű fogalom, mint a néppárt, de nyilvánításában egyformán gyűlöletes mert „Kisenevbe" fojtja azt a hatalmas erős és a maga átlagában becsületes társadalmi kört, a melynek nem a kereszt legenda a dogmája. A keresztes hadjáratok kora lejárt, a consolidált társadalomban az érzések és eszmék szabad nyilvánítása honpolgári jog a melyet csak a közmaral és rendészet és az álladalmi legfőbb érdek a salusrei publicae korlátozhat. Engem bánt, engem tép, hogy egy emberréteget holmi idegenszavu és naiv dogmák miatt üldöznek, mert az antisemitizmusnak más erkölcsi jogosultsága nincsen. A bűnök nincsenek valláshoz kötve minden erkölcstelen manipulátió, minden — Ne menjen, maradjon! Könyörgött fogvaczogva a két barát. De bizony ment. Biztos, bátor lépésekkel. Kis uram utánakapaszkodik. •— Kerem, mi hoztunk puskát. Itt maradunk, ha baj lenne, kiáltson segítségért. Ott is maradtak. Ott silbakoltak szorongó érzések között. Szó alig esett közöttük, az is síri, tompa hangon. A kisértetek-lakta szobák egyik ablakából jól kivehető volt Turgonyi tiszteletes magas alakjának árnyékvonalai. — Látták, hogy elhelyezkedik egy asztal mellett és kirakja maga elé Ciceróját, meg a kártyákat. Aztán a holdat elfeledte előlük egy irigy felhő ós nem láttak semmit. — Kár érette ! — Nagy kár, de hát maga kereste vesztét. Órák telnek síri, nyomasztó csendben Egyszer csak gyér világosság kezd derengni az egyik ablakból. Egy fehér árnyék mozgását látják. (Szerencsére nem abban a szobában, melyben a tiszteletes van. Ha van esze, még menekülhet.) Négy fogsor vaczog össze. — Látja-e komám ? — Nem vagyok vak ! Majd egy uj árnyék jelenik meg és külön mozog egy darabig a két árnyék, ezután a kettő összeolvad egy határozatlan