Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-03-22 / 12. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. HIRDETESEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Egy miniszteri rendeletről. A közeimült napokban sok szó esett a hírlapokban Wlassícs Gyula közoktatásügyi miniszter rendeletéről mely figyelmezteti a középiskolák tanárait, hogy a diákság selejtését idejében rostálják ki az alsó osztályokban, mielőtt az „érettségit" megszerzik és hogy olyankor, mikor a tanuló csak kegyelem elégségessel bocsájtliató fel az V. osztályba, akkor inkább kegyetlen elégtelennel tereljék át a gyakorlati életpályák felé. „Hanyatlás, középkor, visszaesés, sötétség" meg sok egyébb hangzatos szólamok voltak az enyhébb kifejezések, melyek rendelet kommentálása közben nyomdafestéket láttak. Hát szó ami szó; de egy erös kifogásunk nekünk is van ez ellen a rendelet ellen nevezetesen : vagy tiz esztendővel elkésetten adódott ki. Nem lett volna szabad ily rendelet kiadásával addig várakoztatni, amig odajutottunk, hogy börtönőri, vagy végrehajtói állásokra okleveles ügyvédek pályáznak, hogy okleveles mérnökök azzal csinálnak konkuren cziát a dijnokoknak, hogy ők két korona napidíj helyett egy korona na pidijért hajlandók másolni, csakhogy száraz kenyérhez jussanak, nem lett volna szabad végül addig várakozni, mig középiskolát végzett egyének helyettes szolgai állásra pályáznak ; a középiskola négy osztályát végzett emberek pedig minden képzelhető és elképzelhetetlen protekciót megmozgatnak, hogy napidíjas helyettes kályhafiitők lehessenek. Azonban jobb későn, mint soha. Es ha a szellemi proletariátus ily ijesztő elszaporodásával szemben van elég erkölcsi e;ő, hogy szembeszálljon az előítéletekkel és egy beteges társadalmi áramlattal : akkor legalább is kár öreg ágyukkal kivonulni az ilyen miniszternek okos és nagyon is indokolt intézkedése ellen. Hát valamelyest mi is liberálisok volnánk vagy mi! És most azt kérdezzük a liberalizmus és a józan ész nevében mindenkitől, akit illet; „Viszsza keli-e szaporítani a tudományos pályáról az embereket oly országban a hol nincs sem ipar, sem pedig kereskedelem, ellenben van, példának okáért, egy-egy minisztériumban 25 — 35 fizetéstelen fogalmazó gyakornok, a kikből csak 6—8 esztendei ingyen szolgálat után lesz, doctor juris létükre, ötszáz forintos dijas fogalmazó gyakornok De térjünk csak vissza az iskolához A tapasztalat és a gyakorlat azt tanítja, hogy egy-egy osztályban negyvennél több gyermeket sikeresen tanítani nem lehet. A paedagogia és a középiskolai törvény egyaránt magukévá tették azt a felfogást. De mivelhogy nálunk a növendékeknek oly özöne önti el évről-évre a középiskolákat, hogy még a Dárius kincse sem lenne elegendő uj osztályok állítására, ha egy egy osztályba csak 40 tanuló helyeztetnék el, ennélfogva 66, sőt 70 tanuló is összeverődik egy osztályban. Hetven tanulóval, még ha egytől egyig csupa lángész volna is valamennyi, lehetetlen a tanárnák a joggal elvárható, tórvényszabta eredményt elérnie. Pedig hát köztudomásu hogy 70 növendék között, statisztika szerint, van 2—3 kiváló eszű gyermek, van vagy 25—30 normális közepes lehetség, a többi a közepesen is jóval alul marad. Ez utóbbi óriási koloncz azután reá, nehezedik a taTüKCZA 51 s<3 szereplésen). Pár évvel ezelőtt a következő levelet kaptam egy decemberi nap borús délutánján : „Tisztelt uram ! Alulírott, mint a „Haladás" irodalmi kör elnöke, mély tisztelettel van szerencsém önt meghívni folyó évi december 18-án körünk saját helyiségében tartandó felolvasásra, mely alkalomra felkérnék, hogy valamit felolvasni méltóztatnék, mely által ön, mint irodalmunk egyik kiváló faktora, ki hervadhatatlan babérokat szerzett már a magyar irodalom terén, emelni fogja sikeresnek Ígérkező estélyünket. Hazafias üdvözlettel: Kerekes Tóbiás, a „Haladás" irodalmi kor elnöke." Midőn e levelet elolvastam, újból megnéztem a boritokot, azt gondolván, hogy taIán tévedésből más levelét bontottam fel, de a címzés egészen helyes volt, s most már csak azon tépelődtem, hogy milyenek azok a hervadhatatlan babérok, melyeket én az irodalom terén szereztem. Sikertelen kutatás után gondolkozóba estem, hogy hát miről is tartsak felolvasást s miután kedélyem a decemberi nap borús délutánja folytán a lehető legalsóbb fokon állott, elhatároztam. hogy a szerelemről irok egy értekezést, melylyel hihetőleg sikert arathatok. Értekezésem cziméül ezt választottam: í „A nő a költészetben, mint a szerelmes kútforrása." Szépnek és hangzatosnak találtam ; e czimet és sikerültnek e tárgyat, hogy hízelgő ajánlatát hajlandó vagyok elfogadni s a felolvasáson részt veszek, s mint aki jól végezte dolgát, nyugodni tértem. Másnap már az egész hivatal tudta, hogy december 18-án felolvasást tartok. Az első, kivel ezt tudattam, Pohári Romuald volt, ki egy tarokk-partira hívott meg. — Bármikor barátom, csak 18-ára ne hívj meg — szóltam bizonyos fölénnyel, — mert akkor felolvasást kell tartanom eg} írói körben. — Ah, ah, valóban ? — csodálkozott Pohári Romuald, — sohasem hittem volna, hogy olyan hires ember légy. — Én sem — gondoltam magamban s elővettem Kerekes Tóbiás ur levelét, — Különben olvasd. Pohári Romuald apró szemei tágra nyíltak 3 rohant kollégáimhoz megmutatni a levelet, A levél kézröl-kézre járt, egymás kezéből kapkodták, minek az lett a gyászos vége, hogy széttépve kaptam vissza, dicsőségemnek kifejezett bizonyítékát. A szomszédunkban lakott egy trafi • kosné, kinek egy igen csinos fitosorru leánykája volt, s kibe én fülig szerelmes voltam. Minden kedden zsúrt tartottak, mely alkalommal hivatalos volt a házban lakó borbélysegéd, a házmester leánya, a padlásszobában lakó villamos kalauz sógora és — én. Lukréczia — igy "hívták az imádott hölgyet — belépésem alkalmával rögtön észrevette, hogy bizonyos magaslatáól tekintett rájok, s e pillanatban egy nagyszerű terv fogamzott meg agyamban. Mikor elmentem. „tévedésből" az asztalon hagytam a levelet, tudtam, kogy kíváncsiságból el fogják olvasni s szerénységem, hogy még említést sem tettem róla, még dicsőbbé és magasztossabbá tesz előttük. Tervem sikerült, Amint másnap bementem hozzájuk, valóságos ostrom alá fogtak. — Mégsem szép öntől, — duzzogott Lukréczia, hogy sikeréről még csak említést sem tett nekünk, de úgyis tudjuk, hiába is akarta titkolni. — Mi az kérem, nem értem az egészet, — adfam a tudatlant. — Magyarázatot kérek. — Oh, hogy tetteti magát, — szólt bele Rézi néni, egy termetes hölgy, Lukréczia mamája — olvastuk a levelet. Le . . . le . . . levelet ? — hebegtem — milyen levelet? — Hát, amiben meghívják felolvasásra. — Hja ugy ? ! — csekélység, de hol is az a levél, véletlenül itt hagyhattam, nagyon kerestem. — Hol a levél, Lukréczia? — kérdé Rézi néni, — hová is tettük ?