Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-03-08 / 10. szám

2. PAPAI KÖZLÖMY 1903. márczius 8 hatalmas tényezője, már az ősszel üzembe véve, rendeltetésének átadassák, mert a városnak s a közönségnek érdeke is ezt kívánja, ezt parancsolja. Utóhangok a városi képviselő választásokról Városunkban a képviselők megválasztása megtörtént és igy nem mulaszthatjuk el, hogy a közjó és a közérdek nevében a képviselőtestület figyelmébe egyet-mást ne ajánljunk. A választások folyamán ugyanis eleget tapasztaltuk, hogy a választók érdekcsoportokra szakadva, pártokat alakítottak és jelölteket állítottak, az egyes polgárok csodálkozással szemlélték ezt a különben természetes mozgolódást és dacára ennek kérdőjel látszott ábrázataikon : miért N. N. és miért nem X. Y.-t jelölték ebben vagy abban a kerületben. Egyik másik jelöltet nyelvökre vettek és megmosták, megszapulták annak rendje szerint, egyet-egyet egészen tönkre szapulva elejtettek, hogy annál könynyebben biztosithassák a másik sikerét. Egy-egy ilyen megalakult pártcsoport paktumot ajánlott a másiknak, de csak azért, hogy titokban egyeseket kibuktathassanak. Nem kívánunk most ezekkel a stiklikkel részletesen foglalkozni, csak annyit jegyezzünk meg, hogy sok elítélendő dolog történt a jelenlegi választások folyamán és ez a polgárság között közbeszéd tárgyát is képezte. Nem bolygathatjuk most már ha megtörtént, de igenis volna szavunk azokhoz, akik mindenáron a képviselői mandátumra vágytak és megjelölni az irányt, melyet követniük kell akkor, ha ezen mandátumra érdemesnek akarnak bizonyulni. Köztudomásu dolog hogy a képviselői tagság is olyan nobile officium, amelyet legtöbbnyire igen sokan sem eléggé nem méltányolnak, sem hivatásszerű komolysággal nem vesznek. Tapasztalatból mondhatjuk, hogy számos képviselőnél a legnagyobb apáthiávai találkozunk minden közügy iránt. S honnan van az, ha szabad kérdenünk ? Onnan, hogy ezek az urak nemcsak hogy érdeklődést nem tanúsítanak a közgyűlések napirendje iránt, de még a közügyek iránti jóakaratnak a látszatát sem mutatják, a gyűlésekre el nem járnak, annak " hozandó határozatai iránt előlegezett rezignációval viseltettnek. Ez a baj nálunk tisztelt, minden áron a képviselőtestületbe kívánkozó képviselő urak! Mi a képviselőtestület tagjainál különösen két tulajdonságot tartunk elengedhetetlennek ; az egyik a közügyek iránti mebg érdeklődés, másik az önállóság s. ezzel azonos pártatlanság. Csak az képes helyes ítéletet alkotni, magában tökéletes meggyőződést érlelni, ha minden körülményt alaposan meglatolgat, ha a közgyűléseken gyakorta részt vesz, figyelemmel kiséri közéletünk minden mozzanatát s annak jövőjéről, haladásáról és fejlődési képességéről intelligenciájához mért előleges'képet alkot. Elengedhetlennek tartjuk az önállóságot, mert kiben ez nincs meg az rendesen tudatában felületes "ma"3 gánérdekből alkalmas eszközökkel : könnyen eltántorítható s a viszonyokkal igen könnyen megalkuvó. Nézetünk szerint a képviselőtestület rendesen kicsinyített képét mutatja az egész városnak. Szükséges tehát, hogy a közgyűlési teremben Pápa város közönsége, a műveltség, ügyszeretet, a közérdek ápolását szivükön hordó képviselőkkel legyen képviselve. Ott kell feltárni őszintén, nyíltan, leplezetlenül városunk helyzetét, Ott kell azt minél szélesebb körű és alaposabb megbeszélés tár gyává tenni, mert csak igy kelthető fel a közérdeklődés az aktuális kérdések iránt és csak ily körülmények között számithatunk a közvélemény támogatására is. Ne resteljenek a képviselők szót emelni a gyűlésteremben. Mutassanak reá a bajokra, mert minél többen szólalnak fel a kérdésekhez, annál jobban lesz megvilágítva a helyzet képe, annál több oldalról s több szempontbóllesznek megvitathatok a közügyek. Ne tartson az vissza senkit á felszólalásban, hogy nem ért a szónoklat mesterséghez. A forrna^ a stylus lényegtelen, az eszmére mutasson reá, érvelni lehet a legegyszerűbb szavakkal a legkeresettlenebb formában. be magát sohasem, mikor bálba ment, hát én akkor menten kifüzöm magamat. — No hiszen, csak az kellene, hogy ugy ölelgessen az a sok frakkos mihaszna. — Nem az a beszéd, nagymama, de hogy füzle-e magát vagy sem ? — No hát fűztem, persze hogy fűztem. Ördögadta fruskája, ilyeneket kérdezdezgetni egy ilyen békának, a vén nagyanyjától. Persze, hogy fűztem, de nem ilyen bolond miderrel ám, hanem kis halcsontos mellénykével, amit magunk varrtunk. —- Az már mindegy. Szóval fűzte magát. — De eszembe is jutott ám sokszor, mikor elnevezgették czédrusnak, meg karcsú Vénusnak, hogy milyen jó lenne ezt a sok széptevést ugy végighallgatni, hogy közbekőzbe egy jókora lélegzetet is lehessen venni. — No. nagymamus, most nézzen még egyszer végig, azután csókoljon meg ! De jó mulatságot ne kívánjon ám ! Mert úgyis tudom, hogy nem fogok jól mulatni. — Már ugyan miért ne mulatnál ! — Érzem, nagymama. Kezdek is alaposan szepegni. Oh. minek is akartam én még bálba menni. Tudom, hogy ülni fogok. Alig van egy két ismerősöm, s azok is bizonyosan mind a nálam szebbeket fogják táncoltatni. Jaj, kiég a szemem szégyen letemben, ha petrezselymet kellene árulnom. Talán el se kellene mennem V — Mit csinálna akkor szegény Bereghy Pista úrfi ? • úgyis a kinek. Majd mulatna mással. Hallotam •'ista jó hírét ! Udvarol az minden • — Es ez boszantja a kis Erzsikét ? — Hogyis ne ? Törődöm is én vele ! Én tőlem udvarolhat az egész világnak. Engem nem érdekel ! — Füllentett most valaki. — Eh, dehogy. Ugy van az ! Jaj, Istenkém, de izgatott is vagyok, és maga, rossz nagymama, még szekíroz. Jaj, csak jönne már az a kocsi. Es a mama is milyen lassan öltözik ! Oh ezek a mamák ! — Megállj csak, Erzsike, majd ha te is . . . — Sohse leszek ! Ugyan nagymama ! Végre megérkezik a várva-várt kocsi és a mama is felöltözik. Minden rendben van. A belépő is rajta van mar a szép gömbölyű vállakon, a nagymamának kezet is csókoltak már. hanem az ajtóból még egyszer visszanéz Erzsike szorongó arczczal i — Nagymama, édeS jó nagymama, imádkozzék értem, hogy jól mulassak ! Aztán kirebbent a szobából,, mint valami nagyon fiatal és nag3on puha tollú, szép, fehér galambocska, akit repülni tanít a galamb-mamája. A nagymama pedig csöngetett a cselédnek, hogy jöjjön be és szedje össze a kisasszony széthányt ruháit. — No, Zsuzsi fiam, hamarosan csinálj rendet, azután vesd meg az ágyamat és eredj ki. — Ne segítsek a vetkőzésnél ? — Eh, nem vagyok én olyan vén, hogy magamtól le sem tudjak vetkőzni ! A cseléd csakugyan maga is ugy látja, mintha az öreg nagyságos asszony csodáía tosképen megfiatalodott volna. A szeme csakúgy ragyog, s a járása egészen fiatalos. Mennyit is fiatalit a fehér főn is, csak egy visszaszálló sugara az elmúlt szép tavasznak -- csak egy parányi emléke a fiatalságnak ! — No csak menj ki, Zsuzsi fiam, az ajtót csukd be kívülről s aztán ha a leanyomék hazajönnek, add ki nekik a kulcsot 1 A nagymama magára maradt. Alig győzte már kivárni a lusta cselédet. Mikor azután az kiment, odatolt egy karosszéket a kályha mellé, a lámpát odatette a kis asztalra s elővett egy könyvet, hogy olvasson belőle. Érezte, hogy most úgysem tudna még aludni! De az olvasás sem akart ám sehogysem menni. A jó nagymama idegeit is erősen fölzaklatták a bálba készülődés izgalmai, s most, hogy ott ült a kényelmes karosszékben, elgondolva, hogy milyen jól mulathat azóta a bálban az ő kis Erzsikéje — hat a nyugalom jóleső érzése mellett egyszerre csak ugy érzi. mintha valami sajátságosan derűs hangulat szállná meg a lelkét! Mintha az ő ifjú korából, az ő első bálozása idejéből visszazsongó emlékek rajzaimnak körülötte, s mintha ezeknek az emlékeknek a csodálatos varázsa egy pillanat alatt elűzte volna azt a sok, sok esz-