Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-12-20 / 51. szám

céljából elhelyezendő alagcső-hálózat megtervezésekor a városi csatorná­zási tervezetre a kellő figyelem fog fordíttatni, vagyis ha az alagcsővona­lak ugy fognak elhelyeztetni, hogy azok a városi csatorna hálózat kiépí­tésekor akadályul szolgálni nem fog­nak, akkor a csatornázási műveletbe beilleszthető munkálatot foganatosí­tottunk. Ez tehát egyike azon szem­pontoknak, amelyek az alagcső-háló­zat megtervezésekor figyelembe veen­dők lennének. A másik, igen gondos körültekin­tést igénylő, szempont az, hogy a pin­cék vizének levezetése céljából létesí­tendő gyüjtö-cső vonal az összes pincék lecsapolási igényeit kellőképpen kielé­gítő mélység mellett, megfelelő eséssel terveztessék és hogy e mellett annak a várostulajdonát képező uj bérbáz közelében elvonuló régi várárokba való beömlése, ezen árokfen ekénél 30—40 centiméterrel magasabban történjék, ne­hogy ezen várárok fenntartásának el­hanyagolása a gyűjtő alagcsövonal ki­száj adzásánál a viz kiömlését a legcse­kélyebb mértékben is akadályozza. Ezen most előadott követelmények gondos műszaki f elvételét igénylik egy­részt a levezető gyűjtő csövonal hosz­szelvényének, kapcsolatban az egyes lecsapolást igénylő pincék fenekének pontos belejtményezésével, másrészt gondos felvételét a reclpiensként fel­használni szándékolt régi várárok meg­felelő hosszú szakaszának, hogy a ter­vezéskor a mutatkozó szükséghez ké­pest ezen recipiens megfelelő mérvű lemélyesitéséröl is lehessen ezen felvé­tel alapján gondoskodni. A pincék kiszárítása céljából el­helyezendő szivó-csővonalakat semmi körülmények között nem tanácsos mé­lyebbre helyezni, mint a falak alapo­zási mélységét és azok a pince-falak színétől legalább 10 méter távolságra helyezendők, nehogy az alap alatti ta­laj kiszáradása folytán egyetlen ülepe­dések és ezáltal ez épületek falainak megrepedezése állhasson elő. — Ezen szempontból minden egyes alagcsővona­lak utján kiszárítandó pincénél kipuha­tolandó volna az alapozási mélység és felveendő volna a pince elrendezése. A létesítendő alagcsöhálózat mű­ködésének ellenőrizhetősége szempont­jából a főgyüjtő-csövonal egyes aknák beépítése utján szakaszokra volna osz­tandó. Az aknák legcélszerűbben azon pontokon lesznek beigtatandók, ahol valamely pincéből kivezető szivócsövo­nal, avagy, valamely mellék alagcsö­rendszer gyűjtője a főgyűjtőben betor­kolhk. Ezen ellenőrző aknák oly mére­tűre volnának építendők, hogy abba le lehessen szállani, az aknákba beömlő csővonalak pedig — hacsak ezt a ren­delkezésre álló esés megengedi — az aknából kivezető csőnél egy cső-vastag­ság méretével magasabban volnának elhelyezendök, hogy az aknába beve­zető csövek torkolata mindenkor a viz­szine fölött maradjon. Végül kívánatos volna az alagcsö­vezendö városrészben létesített vízveze­téki közkutak kifolyó állványaiból ön­működőlég kiömlő üritő vizet minden ilyen közkutnál aknába összefoglalni és ezen aknát alagcső-vezeték utján a gyűjtő alagcsővel összeköttetésbe hozni, hogy ezen ürítő viz se jusson a ta­lajba. Eddig a szakértői vélemény. Mint értesülünk a városi hatóság már a leg­közelebbi napokban megkezdi az alag­csövezési munkálatokat. Az ipartöFvény revíziója, A kereskedelmi minisztériumban most dolgoznak az ipartörvény reví­ziójáról szóló törvényjavaslat terve­zetén s mihelyt ismét munkaképessé fog válni a törvényhozás, a nagy ér­dekeket felölelő törvényjavaslat az országgyűlés elé fog kerülni. Égető szükség van már erre a törvényre. A magyar ipar elmaradott­sága s különösen az ipari termékek értékesítésének nehézségei főleg e törvény hiányára vezethetők vissza. Mondhatni évtizedek óta nem hoztak nagyobb szabású ipari törvényt da­cára annak, hogy az ország fejlődése, különösen a gyáripar terjeszkedése és a munkás viszonyok gyökeres vál­tozása, valamint az Ausztriával való vámközösség és a kereskedelmi szer­ződések azt már hosszú idő óta sür­gősen követelik. Az uj ipartörvénytől sok és hasz­nos újítást várunk és kívánunk. Mindenekelőtt konzervatizmust e mostanában duló féktelen szabad ver­senynyel szemben. A kontárok egész raja élősködik most a magyar kis­iparon. Emberek a kiknek fogalma sincsen valamely mesterségről, a kik azt soha nem tanulták, maguk mellé vesznek első pénzen valami kitanult legényt, s megkapják a hatóságtól az iparigazolványt. Az ilyen ember azután a legpiszkosabb konkurrenciát csinálja a tanult iparosnak. Hát miért i iű iil úi aiia i De ezen hasonlatosság egyedül a kül­sőjükre vonatkozott. Bensőleg egészen elütött a két testvér. — Jeant, Franeoise gazdáját, féKezhetetlen embernek tartották. Már az iskolától fogva ezen hirben állt, mert gyermeki csínyek miattt kétszer-háromszor kicsapták az isko­lából. A harmadik eset után a tengerészei­nél jelentkezett s aztán évekre eliünt. Még egyszer szülői halála után, hal­lottak hírt róla, mikor egy meghatalmazott által örökségét követelte. Tizenkét évig volt oda s aztán egy­szerre felbukkant. Vele volt FranQoise s egy kis gyermek. A gyermek hat hét múlva meghalt, s ezen időtől fogva egészen egyedül eit Jean az öreg Frangoiseal, ki a háztartást vezette. Háza egészen magányosan a városon kivül állt, hetek multak, mig embert látott. Ezen remete-élet felkeltette az embe­rek kíváncsiságát. Ide s tova találgatták s azt beszélték, hogy Comeri Jeannak rossz lelkiismeretének keli lennie s valamit titkol életéből. — Lassankint nőtt e hír s végre mindenki ugy kerülte Comeri Jeant, mint egy bélpoklost. Comeri József élete azonban fivérével ellentétesen, egészen köznapiasan fejlődött. Mint gyermeket mintául álliták fel pajtásai előtt. Mint fiatal ember jogot tanult s még a fővárosban sem követett el fiatalkori csí­nyeket. Mikor a szigorlatokat letette, vissza­tért szülővárosában s ott telepedett le, nőül vette egy gazdag ügyvéd leányát s később átvette apósa jövedelmező ügyeit. Két gyer­meke volt, egy fiu s egy leány. Jólét és napfény uralkodott rendszerető házában s Comeri Józsefet mindenki mint becsületes embert ismerte. Halvány, dult arczczal, merev tekin­tetű szemekkel s barázdás homlokkal járt le s fel Comeri József ügyvédi dolgozó­szobájában, miután meghagyta, hogy senki számára sincs itthon. Mialatt nyugtalanul mérte végig a szobát, szaggatott szavakat mormogott ma­gában. — Én — én ! Én vagyok az! Én tud­tam. Óh, meg kell lenni! Meg kell lenni! E sz-tvak után Íróasztalához ment, fel­kapott egy pisztolyt, mely egyik fiókban fe­küdt, de e pillanatban felhangzott a csen getyü. József, felszakította az ablakot, kiné­zett s megismerte fivérét, ki bebocsátást kivánt. — Jean hozzám jön ! — mondta fél­hangon. — Mit jelentsen ez'? Gyanít va­lamit ? Letette a fegyvert kezéből s az asz- j talán levő iratokban motoszkált. — Migien csak látszólag ezzel foglalkozott, belépett Jean. Éppen oly halvány volt, mint az ügy­véd. Szó nélkül lépett be, zárta be gondo­san az ajtót, mereven ránézett fivérére s mondta. — Ah, József! Te vagy az ? Te ? Egy másodperczig mereven nézett a két testvér egymásra. József hátravetett fejjel, szemöldjeit sötéten összehúzva, go­nosz tekintettel. Jean szemei nedvesek vol­tak, s arczkifejezése mélyen fájdalmas. — Édesen ejtette ki József e szavakat : — Miért jöttél ide ? — Hogy megmentselek. József kicsinylőleg vállat vont. — Hallgass meg, — szólalt meg Jean — hallgass meg, talán egy óra múlva a törvény emberei letartóztatják egyikünket! Erősen hangsúlyozta azt, hogy, „egyi­künket", aztán folytatta. — Az Öreg Matthias nem halt meg, — még nem tért ugyan egészen eszméletre, de lázálmaiban nevünket emlegeti — ha a láz megszűnik, ki fogja mondani, hogy . . . •— Tudom, — mar minden készen van, — z ezzel egy kézmozdulattal a pisztolyra mutatott József. — Agyonlövöd magadat ? S aztán ? Ezért kevésbbé lesznek becstelenek felesé­ged s gyermekeid? — Nőmnek még vannak szülői, akik­hez mehet, s gyermekeim megváltoztathat­ják nevüket. — József, kérlek, hallgass reám, légy nyugodt, feielj nekem igazán és őszintén, mig lehetséges a menekülés. Jean oly ünnepies komolysággal be­szélt, hogy József kevésbbé keményen vá­laszólt : — Szólj hát! Hallgatom! — Nemde kártyáztál s vesztettél ? — Igen, mindent — az utolsó fillérig! — S mennyire van szükséged, hogy mindent kiegyenlíts? — 100,000 márkára — és semmim sincs, — semmim ! örökségem, — nőm va­gyona, — a rámbizott pénzek. — S az Öreg Matthiasnál. — Elhall­gatott, mert azon szót, hogy „loptál" nem birta kiejteni, de József megértette a kér­dést,

Next

/
Thumbnails
Contents