Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-12-06 / 49. szám

KÖZERDEKÜ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 8 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAjDONOS cs KIADÓ: 3?ÜJj,£& V 3 EM W HI<*¥£ B'. H1RDETESEÍC gs NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R M 3 N könyvkereskedésében. Rázzuk le a gyámságot 1 Nagy lelkesedéssel és egyhangú helyesléssel fogadtatott a legutóbbi közgyűlés alkalmával azon kijelentés, hogy városunknak törvényhatósági joggal való felruházása tanulmány tárgyává tétetik és már legközelebb ez érdemben a javaslat napirendre kerül. Régi baj felelevenítését és egyben megvalósítását célozzuk ezzel, nem is egyszer tettük szóvá ezen tűrhetetlen állapotot, bele is nyugodtunk már azon reményben, hogy közigazgatásunk reformjával majdnem orvoslást nyerünk, de mirfdanyiszor midőn közügyeink rovására ujabb és ujabb gátot látunk a vármegyei gyámság miatt, feléled az eszme arra, hogy városunknak törvényhatósági jogot szerezzünk. Evek óta halljuk hangoztatni ezt az eszmét, de mindannyiszor csak szalmaláng volt a lelkesedés, most azonban hisszük, hogy régi vágyuna elérésére minden lehetőt el yamnimcaziaxmssMBrmmas&Biaa -L' JÍÜ^ "**n r /A Leszámolás, A bankár, aki öt-hat évig eszeveszett bátorsággal és hajmeresztő szerencsével játszott a maga és a mások papírjaival tétlenül, némán, kétségbeesett arczczal ült a tárva-nyitva álló vasszekrény előtt. Összeszámolta u'olsó pénzét, utolsó készleteit, és ez a revizió kiderítette azt a szörnyű bizonyosságot, hogy könnyelműen eljátszotta a maga és a mások vagyonát. Hacsak valami hihetetlen szerencse, valami meseszerű véletlenség nem segíti lábra, vége van, vége van menthetetlenül 1 Az üres vasszekrény tágranyitott ajtajával ugy nézett rá, mint egy éhes, tátottszáju szörnyeteg, aki föl akarja falni áldozatát. Sorra járta mindazokat, akiken valaha segített, de a hálás viszonzás mindenütt elmaradt. Rajta nem szánakozott senki. — Még a rokonok is elutasították, egyik jezsuitamodorban, sajnálkozó vállvonogatások közt, a másik egyenesen, határozottan, pakróczgorombán. Milliomos kollegák, akiknek igazán csak egy mozdulatukba került volna, hogy kirántsák a hínárból a napról-napra lejebb süly ed őt, kárörömmel, gúnyos, gőgös mosolylyal kiáltottak föl, amikor becsaptak mögötte az ajtót. fognak követni az intéző körök ezen üdvös eszme megvalósítására. Aktuáliassá tette újólag ezen eszmét azon körülmény, hogy váró bitókban már hat hónap óta nem lett állatvásár megtartva, mivel városunk vészkerületbe tartozik, holott, ha városunk törvényhatósági joggal felruházott város lett volna, ugy ezen csapás nem ért volna bennünket, amenyiben a közeli községekben fellépett járVány ily alakban, városim kat a vészkerület nem érintette volna és vásárainkat megtarthattuk volna. Ezen eset nagy csapás ugyan városunkra nézve, de csak egyik végtagja annak a vármegyei gyámságnak, mely közügyeinket számtalan esátben megakadályozza azon korszerű haladásban, melyet ,utóbbi időben magunk elé tűztünk. Számtalan esetet tudunk felsorolni, mely a vármegyeigyámság következtében kerékkötője volt városunk haladásának és fejlődésének és ha nem is dűltek dugába a tervek és üdvös eszmék, de — Segítsen magán, ahogy tud! — Eviczkéljen ki a maga emberségéből 1 Elég sokáig ült a nyakunkon. Ha elbukik, annál jobb ránk nézve. Nem mutatkozott segítség sehol, sehol. Magányos hajótörött a tajtékzó, részvétlenül gördülő hullámokon nem lehet olyan egyedül, mint amilyen elhagyatottan vergődött és kiabált segítségért ez a veszni készülő lélek a nagy főváros utczáín szerte* hullámzó emberek élő oczeánján. összetett kézzel, csaknem térdenállva kérte a szerencsét, hogy segítsen rajta, de á szerencse végképen elfordult tőle, mint a kitartott nő a szeretőjétől, ha többé nem tudja arannyal megtömni a zsebeit. Egy hét, egy nap, egy óra, talán tíz perez még az egész becsület, az egész hírnév, az egész fiktív gazdaság, az egész földi egsisztenczia, azután jön a földindulás, jön a megsemmisülés, azután vége mindennek. Ott ült az üres vasszekrény előtt, a díszesen, európai kényelemmel berendezett bolthelyiségben, mint az elitélt a siralomházban. Szédült. Homlokát kiverte a halálos verejték. Szeretett volna sirni, zokogni, hangosan imádkozni az Istenhez, a sátánhoz, valami titkos erőhöz, hogy dobjon elébe pénzt, pénzt, amivel réndbehozhassa diflerenegát, de nem síri, nem zdkogott, nem imádkozott, hanem inkább összeszedte végső erejét és vidámságot /erőltetett a sápadtképére, mert a comptoirban dolgozó segémeglasitotta és megnehezítette az eljárást ezen gyámság, amit csakis közügyeink rovására emiithetünk fel. Nagyon jói tudjuk, hogy közügyeink elintézésénél az előirt formaságokat mellőznünk nem lehet. De ezen formalitásokhoz való merev, túlságos ragaszkodás nemhogy előmozdítaná, de hátráltatja a közügyet. Sajnos utóbbi időben ezen vármegyei gyámság miatt városunk közügye sok anyagi áldozatokat követelt. De nemcsak anyagi kárunkat okozta, hanem ezáltal közügye"'nk elintézése csigalépésekkel halad előre s nem ritkán a legsürgősebb ügyek elé is, a formaságok vetnek ujabb és ujabb gátot. Megesik, hogy mig egyrészről a városi hatóság eréllyel sürgeti bizonyos ügyek rendbehozását és jóváhagyását, másrészről a megyei hatóság a formaságokhoz merev, görcsös ragaszkodás és esetleg lassúság ugy mondjuk közönye által ujabb és ujabb akadályokat gördít a már aktuálissá vált közügyeink elé. dek időnkint fürkésző pillantásokat vetettek rá és mert az ulczáról minden pillanatban beléphetett az a dúsgazdag megbízó, aki még segíthetett volna rajta s akinek nem lett volna szabad megtudni, hogy egy tönkrement, kétségbeesett emberrel áll szemberrel áll szemközt, sőtt inkább azt kellett volna kiolvasni ennek a sápadt, torz aicznak a vidám mosolyából, hogy itt, minden csupa virágzás, csupa szerenesen, csupa szilárd, gazdag üzlet, csupa bizonyos nyereség. Ott ült, iszonyú mosolylyal a vonagló ajkán, és várt, egyre várt. Nem tudta, nem akarta elhinni, hogy vége van. Hányszor állott a bukás szélén és mégis mindig megmenekült, mint a veremből kiugró vadállat. A sorsnak valami csodálatos közbelépése mindig megszabadította. Meg fogja szabadítani most is. Lehetetlen, hogy ő, a legjobb, legügyesebb, legszerencsésebb játékos, elveszítse a játszmát, mikor mások, nálánál százszor ügyetlenebbek és hitványobbak, élnek és uralkodnak brilliáns módon a hiszékeny ostobák légiói fölött. Várt, egyre várt. Minden érzéke lázassan megfeszült. Arcza halluczmácziók rabja lett. Érezte, látta, hogy a szomszéd utczából most fordul be az az ember, aki meg fogja menteni rettentő állapotából. — Igen, igen, ott közeledik a megváltó. Olyan tisztán és világosan látta, hogy le tudta volna irni a kalapja formáját, a nyakkendője szi HÍJl i U u arany-, ezüst-, ékszer- és óra üzletében Pápán, Fő-utcza 35 a tulhahnozott áruraktár folytán karácsonyi és EsjévS ajándékok feStünő oíosó áron