Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-12-06 / 49. szám

Hogy mindez valóság, arról azt hisszük városunk minden egyes polgára, ki közügyeinket éber figyelemmel kiséri, meg van győződve s elismeri ezen vármegyei gyámság káros következményeit. Volt már több izben szó arról, hogy városunk kérelmezni fogja az önálló törvényhatósági rendelkezést, de folyton azon reményben éltünk, hogy a közigazgatási reform küszöbén állunk és eljön nemsokára a várva várt orvoslás, de ugy látszik ez nagyon is távol van még és igy nem várva be ezen kilátásba helyezett reményt, igyekezzünk ezen gyámságot magunkról lerázni. Ez érdemben már többször felszólaltunk, hogy „megérett a gyümölcs" ! Hogy ezen gyámságtól való megszabadulásra tényleg „ megérett a gyümölcs" fényes bizonyságot tesz azon lelkes hangulat, mely a legutóbbi közgyűlés alkalmából ezen javaslat napirendre való kitűzése reményében megnyilvánult. Ezen sportán megnyilatkozás tette újólag kötelességünkké ez érdemben felszólalni és reméljük is, hogy ezen lelkesedés nemcsak elhangzott szó, hanem városunk minden közügyért lelkesülő egyéne velünk együtt érez, midőn cikkünk eléri ezt a jelszót irtuk és hangoztatjuk, hogy : Rázzuk le a gyámságot! Pollatsek Frigyes. nét. Már számlálta magában a másodperceket, Egy, — kettő, — három, — négy. — Most! Topp! Csakugyan betoppant valaki a bankhelyiségbe. A bankár ösztönszerűleg becsapta reszkető kezével az üres szekrény ajtaját és hirtelen fölállott a székről, de a lábai ugy inogtak, hogy erősen megfogózkodott a szomszédos asztalkában, nehogy összeroskadjek. Sejtelme megcsalta. Nem az volt, akit várt. Nem az a gömbölyüképü, naiv, nyájas ember, aki mosolyog, mint a remény, aki elhozza megtakarított ezreseit egy nagy csomóban és szelíden, kedvesen, bizalmasan igy szól a bankárhoz. — Minden vagyonomat az úrra bizom ! Rendelkezzék vele tetszése szerint és duplázza meg rövid idő alatt. Hiszen az ur páratlanul ügyes és szerencsés. Az ur elsőrangú szaktekintélyHallottam a hirét sokszor, nagyon sokszor! Üdvözlöm s ajánlom magamat! Nem az volt, akit várt. Az az ember, aki most belépett hozzá, sápadt volt, kísértetiesen sapadt, mogorva és bizalmatlan. Nem volt a kezében semmi csak egy erős bot. Azt szorongatta sovány, sárga ujjaival. Odalépett hozzá és szólott tompa, komor hangon, szigorúan, követelően bizalmatlanul. •—- Hitegetéseit, halasztgatásait többé nem fogadom el 1 Tudom, hányadán vagyunk ! Huszonötezer forintot biztam Önre. Ha ezt az összeget nem adja át nekem azonnal, egy óra múlva itt lesznek a rendőrök ! Az ipari munka vasárnapi szünetelését elrendelő 1891. XIII. t. cz. tudvalevőleg a kereskedelmi minisztert hatalmazza fel a törvényben kimondott előérvényesitésével, illetve a vasárnapi munkaszünet szabályozásával. Az' alaprendeletet ez ügyben még Baross Gábor minister bocsátotta ki, de a rendeíet számos pontja is beleütközött az ipar, a kereskedelem és fogyasztók érdekeibe, minélfogva idők multán több uj rendelet keletkezett a felmerült panaszok lehető orvoslása s e célbél ujabb kivételek kreálása végett. Időközben a kereskedelmi alkalmazottak egyesületei nagy mozgalmat indítottak az általános vasárnapi munkaszünet megvalósítása érdekében és ennek a mozgalomnak volt a következménye az ez évben Láng Lajos volt kereskedelmi minister által kibocsátott legújabb rendelet, amely az eddig életbe léptetett összes intézkedé sek eltörlésével a vasárnapi munkaszünetet újból szabályozta és ha nem is valósította meg teljesen a kereskedelmi alkalmazottak óhajtását, az eddigi, kivételek egyrészének eltörlésével, másrészének szűkebbre szabásával ezt a célt kívánta szolgálni. Ez a szocziálpolitikai irányú uj rendelet azonban nemcsak a kereskedők és iparosok, hanem a fogyasztók köreiben is nagy visszatetszést szült s egyik küldöttség a másik után járult a ministerhez a rendelet módosítása végett. A pékek, a hentesek, a vásárcsarnoki elárusítók s a detaib kereskedés minden szakmája állást A bankár nézett a szomorú, sápadt, szigora alakra és nem válaszolt. — Egy óra múlva! Érti? Most sem válaszolt. Homályos, vékony fátyol ereszkedett a szemei elé és ezen a fátyolon keresztül nézte a szörnyű jövevényt. Iszonyodva vette észre, hogy a keze csupa csont, a feje száraz koponya, a szemei mély üregek és a bot végén valami megvillan, mint a kasza pengéje. Most mar tudta, hogy mindennek vége van. Ez a látogató nem ember. Kz a halál. Lecsukott szemekkel, hörögve roskadt a székre, mint az ájult, vagy széJütött. — Mire föleszmélt és szemeit kinyitotta, a rettentő idegen már nem volt a boltban. Eltűnt nesztelenül. De az, amit mondott, zúgott a fülében, mint az utolsó Ítélet harsonája. A segédek nyugodtan dolgoztak hátul széles, kapcsos könyvei előtt. Nyilván a Halál volt, aki csak neki jelent meg. hogy átadja a végzet üzenetét. Hiszen ha látták volna, most a segédek is ugy remegnének, ugv borzonganának, mint ő. Szerencse, hogy nem látta senki és nem hallotta senki, mit mondott. Igy még elkészítheti a végső számadást hamarosan, röviden, rendőri beavatkozás nélkül. — Egy óra múlva? — Jó ! — Egy óra múlva meglesz! * Szép, lombos fák bólintó ágai közt halad a bankár a keskeny, árnyékos uton, föl a hegy felé. Hatlövetű revolver van a zsebében. Egy golyó talán elég lesz, de ha foglalt a rendelet ellen, amelynek haUrozmányai a hazai viszonyokkal, népünk szokásaival és életmódjával nem számolnak. Különösen nagy volt azon vidéki kereskedők elkeseredése, akiknek üzleteit a környékbeli községekben és a tanyákon lakó fogyasztók kivált nyáron, csak vasárnap délelőtt kereshetik fel, de visszatetszést szült a rendelet a gyármunkások köreiben is, akik szombaton este kapják ki fizetésüket, de vasárnap zárt boltajíókra találnak. A különböző küldöttségek azonban hasztalan ostromolták a minisztert kérelmeikkel, az némi lényegtelen módositástói eltekintve, hajthatatlan maradt, sőt kijelentelte, hogy a vasárnapi munkaszünetet tárgyazó rendelkezéseit kibőviteni igeu, de szűkíteni egyáltalán nem hajlandó. Iparosok és kereskedők, valamint az érdekeikben sértett fogyasztók kénytelenek voltak tehát a rendeletben egyelőre meguyugodni, amelylyel egyébként az alkalmazottak nincsenek teljesen megelégedve, mert az az általános vasárnapi munkaszünetet egész teljességében még sem valósítja meg. Most azonban, amidőn a kereskedelmi tárca gazdát cserélt, a csak elodázott, de el nem aludt mozgalom újból felélénkült. A kereskedők és iparosok tudják, hogy Hieromjmi Károly, az uj kereskedelmi minister belátja, miszerint a túlnyomóan mezőgazdaságból élő-magyar nép szokásait nem lehet egy csapással, szociálpolitikai eszmények kedveért megváltoztatni minuélfogva remélték, hogy az uj minister el fogja törölni a rendeic^Ma^

wi mhinnin

wjv

mm

n »Mm

yj*maaa

nj>m

m m

mi

mm

tt nem volna elég, ott a második, a harmadik, gyorsan, egymásután. Kitűnő találmány, a revolver azok számara, akiknek hamar kell végszámadást csinálniok. — Az ember nem ér rá habozni ezzel az ördöngös tüzelőszerszámmal. Paff — egy! Paff— kettő! Paff — három! — Egy szempillantás alatt megvan az egész. Ki sejtené, hogy az a viruló, erdős, hegy, ahol a bankár most fölfelé halad, ennek a sápadt, bus embernek a Kálváriája? Ki sejtené, mikor egy tisztáson megáll és lenéz a messze-fehérlő városra, hogy most utolszor nézi azt a helyet, ahol felesége, gyermeke várja otthon, a megszokott, kedves szobákban, gondtalanul társalogva, papácska nevét emlegetve? Azok a szerelmes párok, akik elmennek mellette tele édes vágygyal, duzzadó eletkedvvei, rózsás reménnyel, a lét legboldogabb illúzióival — vájjon sejtik-e. hogy ez a könyesszemü ember most búcsúzik a világtól, tele kétségbeeséssel, kiábrándulással es marczangoló önváddal ? Nem sejtik ! Igy megyünk él egymás mellett naponként, ezer és ezer esztendők óta, boldoj gok és boldogtalanok, hosszu életre és gyor^ halálra szántak. A gyönyörnek egész menyországát, a kétségbeesés egész poklát hurczoljuk magunkban egymás közvetlen közelében, és elmegyünk egymás mellett nem látva semmit, nem sejtve semmit közönyös szemmel, érdeklődés nélkül megszokva és unva ezt a soha meg nem szűnő emberi forgalmat. Helyes, hogy igy van. Ha látnunk éreznünk kellene mindenki boldogságát,