Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-11-15 / 46. szám

rósz tánczos, egy hosszú tourban meggyötört leányzónak, a szünet alatt egy pikáns izü limonádét szolgáltat fel, azért hogy tanczosnőjét lehűtse és aztán tőle még egy tourt kérjen. Ez a különben ártatlan kép jut eszembe ezen a mai ünnepünkön. A leányzó szerepe itt a mi ünnepelt elnök-asszonyunknak jut, mivelhogy én — és itt bocsánatot kell liogy kérjek őszinteségemért a szegényektől ugy mint 'a gazdagoktól — egy husz esztendőn át lelkiösmeretesen viselt nőegyleti elnökséget- sem tarthatok tapasztalataim alapján másnak, mint a közélet báljában vád alá helyezésre méltóan keserves tánczos által, egy hosszú, tourban való meggyötörtetésnek. És az ünnep, m Ily el- ezt honoráljuk, az az a bizonyos pikáns izü limonádé, melyet a mi kedves elnökasszonyunknak ezúttal felszolgálunk, nem ugyan azért, hogy vele lehűtsük, sőt ellenkezőleg, azért hogy felmelegítsük és aztán ünnepélyesen oda forduljunk hozzá és azt mondjuk neki : asszonyom! szabad az elnökség e most ünnepelt tánczából még egy tourt kérnünk. T. Díszközgyűlés í Azt hiszem valamenynyien ismerjük azt a költeményt, melynek czime : Angyal és ördög. A király felszólítja a művészt, festené meg számára az angyal és az ördög kópét. A művész agyában a pillanat megszüli a gondolatot s a művészi tudás a gondolatnak testet adott. A két kép elkészült s a király elébe került. Ám lássuk — mond a király. A lepel lehull s az angyal képe egy bájos nő alakjában mosolygott a szemlélőre. Általános elragadtatás. Csakhamar lehull a lepel a másik képről is , az ördög képe egy, az angyalnál is sokkalta bajosabb, igézőbb 110 alakjában jelent meg a fürkésző kíváncsi szemek, előtt. Általános ámulás és csodálkozás. De a király a művészhez lép, megveregeti vállát. Igazad van — szól a király. Én értelek uh művész, egy szép nő szivünknek angyal és ördög egyaránt lehet. A jótékonyság nemtőjét is nő alakjában festi a hitrege és rajzolja a képzelet. Fhilanthropia asszony istenasszony ugyan, de mégis csak asszony és pedig szép asszony, igy hát 0 sem képezhet kivételt az általános szabály alól és igy a jótékonyság is szivünknek angyal és ördög egyaránt lehet. . látás vadregényes táj, erdokoszoruzta hegyek, távolról egy tó tükrének ezüst csillogása, itt-ott egy groteszk sziklacsoport, amott egy vízesés. Elza egy fatörzsön ült. Lábainál hevert Ránky Béla. Eleinte hallgatva nézték a természet szépségeit, végül az asszony törte meg a csöndet: — Beszéljen valamit! Szeretem a hangját ! A férfi beszélni kezdett. Nem a szokott beszedi árgyat vei t-e föl, nem figyelmeztette az asszonyt t-ij szépségeire, nem beszélt egyes vidékek szokásairól, történelméről. Mesélt gyermekkoráról. Arról a korról, mikor senki sem tudta megérteni az akaratos, érzékeny gyermek lelkét, csak az a szelédarczu, jóságos édesanya. Játéka után mint pihent feje a szép, szelidszavu anya ölében, mily jól esett annak a gyöngéd, finom kéznek a slmogatása. S aztán jött az elszakadás az otthontól, az ifjú küzdelme az élettel szenvedései, csalódásai, reményei és sikerei. Midőn ifjú lelke idealizmussal volt teli. midőn tudott a szépért, jóért rajongani. Majd belépett a férfikorba, midőn az életküzdés mind nehezebb lett, midőn lassankint eltemette lelke álmait, szép illúzióit, midőn ideális lelkére ráborult a közöny jégkérge. A férfi inteiigens arczán nyoma sem volt a mosolynak, az elbizakodottságnak. Lágy volt a szeme nézése, szomorú az arczkifejezése. Elza nézte, nézte. És először villant meg lelkében a gondolat: — Ez a férfi nem szeret engem. MaAngval a jótékonyság, mig kellő határok között mozog; de ördöggé fajul, mihelyt a kellő határokat átlépi. A határokon túlhajtott munkálkodás megtöri a testet, lehetetlenné teszi az idegeket és lelohasztja a munkakedvet, a tetterőt. Ép igy a határokon túlhajtott jótékonyság is. Kimeríti szerveinket és érzéketlenné teszi eddig fogékony keblünket a további jótettek iránt. Angyal a jótékonyság, mig saját szivünk sugallatát követve gyakoroljuk; de ördög, mihelyt azt valamely, akár társadalmi kényszer diktálja reánk. Pedig hát valljuk meg, a jótékonyság manapság jó részben a külső kényszer, a társadalmi noblesse obiige' kommandója alatt áll. Igen, igen sokszor adakozunk nem azért, mért adni jó, hanem azért, mert adni muszáj nehogy az előkelőség máza valamiképen lekopjék rólunk. És tudják-e kérem, kik valamely város legnagyobb jóltevői? — a hírlapok. A jótékony adományok nagyon is nagy részét nekik köszönhetik a szegények és segélyre szorulók. Azt mondja egv latin példabeszéd : bis dat qui cito dat, kétszer ad, ki gyorsan ad. Ez a példabeszéd sohasem érvényesült inkább és jobban mint a jelen időben. Adunk, gyorsan adunk, hogy ugy lássék mintha kétszer adnánk, hogy még azon melegiben ott legyen a helyi lapok legközelebbi számában a köszönetnyilvánítás. Adunk, gyorsan adunk, hogy ugy tessék mintha kétszer adnánk, hogy reggelre felébredve jo szivünk fotográfiáját a helyi lapok utján közszemlére kitegyük. A legideálisabb jótékonyság, az egyesült erővel gyakorolt jótékonyság. Amidőn minden ember egyforrru'.n megszabott kötelezettséget teljesít r'fj bizonyos központban, mely központből azután az egyesült erőhalmaz kilőve! i éltető sugarait és kisugározza segítő melegét a szükség szélrózsájának minden irányában. Itt minden ember Jelkét méltán töltheti el megnyugvással az a tudat, hogy a jó, mit a központ cselekszik, azt az Ő nevében is cselekszi és a jóban, mit a segélyezett érez és élvez, neki is része van. Ilyen ideális jótékonysági intézmény ugyan minden jótékony egyesület, ámde valamennyi között legideálisabbak a jótékony nöeggletek. Az asszony szivet már alapjában akholnap egy hónapja, hogy együtt utazunk az idegenben és ő soha egy tekintettel, egy sóhajjal sem árulta el, hogy szerelem van a szivében. S mintha ez a gondolat fájt volna az asszonynak. Es egyszerre ugy találta, hogy semmi érdekesség nincs a barátság eme tüzpróbájában, nincs értéke ennek az együttletnek, ha á férfi nem szereti Őt. Mélységes elkeseredést érzett, ugy szerette volna 'mondani a férfinek. —- Te hideg, érzéketlen ember, hát miért nem tudsz gyönge lenni, miért nem árulod el legalább egy tekintettel, hogy nemcsak barátság/de egy erősebb, szentebb, nemesebb kötelék fűz hozzám. Mintha a férfi megsejtette volna, mi megy végbe az asszony lelkében, mert halkan jegyezte meg: — Csodálatos, micsoda megnyugtató érzést lop a szivünkbe egy jó barátnő közelléte. Ez a rokonszenv, melytől oly messze van a szenvedélyes sziv forró követelése, oly józanit 5, oly . , , — Józanító?! kérdezte akadozva Elza. -- Igen asszonyom. Ez a barátságos érintkezés hűti a sziv lázát, megnyugtatja annak sebes dobogását. A lelkünk vonzalma baráti jóindulata nemesíti annak az ostoba szívnek tolakodó érzéseit. Áldó m asszonyom azt a perczet, midőn szép, okos fejében megfogant ennek az együttutazásnak a gondolata. Otthon talán megölt volna a sóvárgás kegyed után, s talán valami ostobaságot is elkövettem volna, de igy ez a közeiléte, szives, kedves modora, elcsendesítették a sziv szavát. ként teremté a mindenható, hogy pitvarai és kamráiban a gyengédség és finom érzés szálai szövődjenek és azért teremté a mindenható, hogy szeretetet gyakoroljon szeretettel. A legnemesebb szeretet az emberbaráti szeretet, melyet egymással karöltve, egyenlő jogokat élvezve, egyforma kötelességeket teljesítve gyakorlunk szenvedő embertársaink javára. Ezen ideális elvek szolgálatában áll a pápai izraelita nőegylet és az annak alkatelemeit tevő tagok délezeg gárdája. Itt is mindenki egyformán teljesítvén tagsági kötelezettségét, pontosan lefizetvén tagsági járulékát, részt vesz a közjótékonyság áldásos munkájában. Ez a tagok feladata, ami azonban nem elég. Az egyesületnek kell egy, hogy ' ugy mondjam, központi kezének lennie, mely a tagok lelkéből és az egyesület intenczióinak megfelelőleg cselekedjék. Ez-a központi kéz: az egyesület elnöke. Egy formás női kéz, kedves látvány a testi szemnek; de egy jótékony női kéz a lelki szemnek is gyönyört nyújt. A mi egyesületünk jótékony vezető keze : a mi szeretett és ünnepelt elnökasszonyunk dr. Lövy Lászlóné. A köztisztelet és közbizalom ezelőtt husz esztendővel ültette öt a pápai izr. nőegylet elnöki székébe és hogy az elmúlt husz esztendő leforgása teljes mértékben igazolta a husz év előtt beléje helyezett bizalmat^ annak világos tanújele ez a mai ünnep. Hogy már ezelőtt husz esztendővel ő íéléje fordult az egyesület közbizalma •— ez ő reá nézve megtiszteltetés. De hogy ezen idő óla még mindig az övé az elnöki szék, hogy ő ezt az elnöki széket mindeddig megtartotta és hihető, hogy még soká, nagyon soká, meg fogja azt tartani — az mi reánk nézve megtiszteltetés. Nagyon tévednek azok, akik azt hiszik, hogy egy nőegylet elnöki tisztsége valami csendes és nyugalmas poziczió, amelynek számára csak áldást és kézcsókot terem a föld. Nincs az a legrakonczátlanabb ellenzéki elemekből összealkotott parlament, melyben a kormányelnöknek súlyosabb helyzete lenre, mint a milyen súlyos a helyzete egy nőegyiiil !,••• I l»IÍWWTHÍronnÍIIIIÍ lif Feljajdult Elza lelke. „Nem, nem a barátság kell nekem, hűtlen leszek elveimhez, megezáfolom saját, büszkén hirdetett nézeteimet, mert szerelemre vágyom, a viszonzott szerelem édes erzetére!" A férfi nem árulta el, hogy észreveszi a nő elváltozott arczát, mély tűzben lobogó szemeit, vonagló ajkait, álmodozva nézett a búcsúzó nap vörös tányérjára. A hegyek azúrjába belevegyültek a piros napsugarak s lilás-rózsaszinüvé varázsolták a hegycsúcsokat. Béla behunyta szemet, mintha ez a csodás színjáték kápráztatná. Elza hosszan nézte álmodozó barátját s aztán letérdelt hozzá s ajkait odaszorította a férfi büszke, meleg szájára. A következő pillanatban a férfikarok erősen átölelték az asszonyt. — Elzám! Ez a csók a barátság csókja volt? Az asszony csak ennyit tudott mondani: — Bélám, szerelmem! * Midőn a svájezi stílben épült pavillon erkélyén a vacsoránál ültek, Elza mosolyogva jegyezte meg. — Azt hiszi Béla, fáj nékem, hogy elveimet sutba dobtam ? Igaz, elvesztettem a jóbarátot, de megnyertem a szerető férfi szivét! — Nem, Elzám, nem vesztette el a jóbarátot. Mert nálamnál nincs hivebb, nincs gyöngédebb széles e világon. Elza nem felelt, csak odahajtotta fejét barátja kezére.