Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-09-20 / 38. szám

lajdonosa, egy emelet felépítésével óhajt ezen anomálián segíteni, de ezen igéretét már éveken keresztül halljuk, anélkül, hogy e tekintetben még a legprimitívebb intézkedések is történtek volna. A

Tár pedig, hogy milyen hátránya van Pápa városának azzal, hogy nincsen egy oly modern szállodája, mely igényeinket teljesen képes kielégi teni azt szükségtelen bővebben fejtegetnünk. Már azon körülmény, hogy az idegenek a mennyire csak lehet nem látogatják városunkat, mily óriási különbséget tesz városunkra nézve. Városunk érdeke tehát sürgősen követeli, hogy egy a kornak megfelelő szálloda építése megbeszélés tárgyává tétessék s annak érdekében a szükséges lépések a legrövidebb idő alatt megtétessenek, mert csak ez uton reméljük, hogy városunk ipara és kereskedelme — mely sajnos már a zeró fokon van — némileg is javulhatna. Ne késlekedjenek tovább, tegyenek lépéseket a szálloda felépítésre. Legyen vége már annak a közönyös indolenciának, amely haladásunk kerékkötője, lássa be minden józan eszű ember, hogy a szükség, a jövő tettre köteleznek minden polgárt városunk ujjáteremtése céljából. Ez erős hitünk ! Ne legyen ugy mint eddig volt ! Pollulqek Frigyes. sugarat vont, a karhölgy aspiránsok rizsporos ledér arczára. Solistának szerződtették rögtön, a szegedi direktor, ez a ravasz vén róka, jókedvűen dörzsölte a kezeit, hogy szert tett olcsó pénzen, havi 80 frtért egy ilyen aquisitióra. A leány sápadt mosolylyal fogadta a jóbarátok üdvözleteit és mikor egy vállalkozó szellemi hírlapíró vastag bókokat mondott neki, sirva fakadt, belesimult az anyja karjába és olyan szomorú rengnatióval hagyta el a színházat mintha a bizottság elutasította volna. Az anyja boldog volt, rögtön közölte vele, hogy vele utazik, nem hagyja, nem engedi vendéglőben étkezni, vele lessz mindig, otthon lessz az ebéd, előadás után a jó meleg vacsora. — A leány felel: „Igen anyám jó lesz ha velem lesz nem csak a koszt miatt, ha nem azért, hogy legyen valaki mellettem mikor sírni akarok, ne az idegennek panaszoljam el a kínomat, hanem neked, a ki jó vagy, a ki szeretsz, ha meg nem is értesz. A világ rossz anyám, kegyetlen nem szereti a szomorú arcot a lágy zsolozsmákat az istent, a világ nem szereti a komoly éneket, csak kacagni, élni akar." Az édes anyja de hogy is értette a beszédet, ő a jövőt látta, a kincset adó boldog jövőt, a mely sok sok pénzt önt a leánya ölébe, a ki gazdag lessz és férjhez megy valami földesúrhoz a ki szereti a ki megbecsüli s öltözteti selyembe, bársonyba. Magára is gondolt sok sinylődésre, nyomorúságra, a min csak az a nagy reményteljes csengő hang segíthet, amely szinte megrezegtette a színház próbatermét, a melyet mindenki megcsodált, gondolt mindenre, de a leánya lelkére, álmára, ábTársasélet Pápán, Most, a téli szezon közeledtével városunk igazi társas életéről, időszerű újra feleleveníteni a mi társadalmi viszonyaink thémáját. Soha el nem koptatott théina ez, mert e viszonyok soha nem javulnak, sőt egyre kedvezőtlenebbé válnak. Nem hisszük, hogy létezik vidéki város még Magyarországon, ahol oly széttagolt, széthúzó volna a társadalom, mint Pápán. Azaz, hogy igazabban beszéljünk, Pápának nem is egy társadalma van, hanem annyi, ahány j klikkje. Ezek a klikkek ugyanis anynyira széthúzok egymástól/ hogy a egymáshoz való viszonyuk nélkülözik mindazon tulajdonságukat, amelyek alapján őket együttesen társadalom névvel illethetnők. Hogy hányféle klikk existál városunkban, azt részletesen ki nem fejthetjük, mert akkor inegközelitenök a személyeskedés hatását; annál kevésbbé nevezehetjül^ meg, hogy melyek ezek a klikkek. A kis városok'" züllött társadalmi viszonyainak orvoslása tulajdonképpen azért tartozik a legnehezebb, majdnem kivihetetlen feladatok közé, mert a sajtó szabadsága a képzelhető legnagyobb mértékben korlátolva van a közönség oktalan érzékenykedése következtében. Lehet-e kis városban kritikai; szigorúsággal beszélni a hírlapokban egyének, s az egyéneknek szűkebb csoportja felől a nélkül, hogy az illető, ki ezt teszi, a krakélereskedés vádját elkerülné ? Hogy el ne neveznék felforgatónak, békerontónak, — . nagyszájú demagógnak azért, mert aj rándjára soha se gondolt. Elmentek Szeged városába október elsején, kibérelték, a hónapos szobát melybe ha szines szőnyeg és selymes bútorokat raknak is ha a kályháját iával tömik is mégis csak üres, mégis csak hideg marad. Az egyszerű iparos asszony meg a leánya elhagytak az egész multuk minden örömét családi életnek szűkös de szivet derítő boldogságát a bizonytalan pénzt igérő jövőért. Az anya bármint erőltette is a jókedvei felhős kedvvel ült a szobában és megjárta idegen város boltjait. A leányt leigázta a mesterség a szinészkedés testet tépő izgalma, mert hiába hideg a lelkünk, hiába undorodunk a foglalkozástól, a lét, vagy a gyalázatos kenyér vesztés kérdése erőt ad a lelkünknek meg a testünknek. A Varga Emma próbált, napjában kétszer is, kedélyeskedett a partnereivel, tűrte hogy a tenorista kötekedjék vele, mert hiszen a rosszakaratuk őt is tönkre teheti. Mikor hazament összetörve, szótlanul csókolt kezet az anyjának, szótlanul ette meg az ebédet, aztán ismét ment próbára, a mikor végzett s nagy sietséggel rendezgette az esti jelmezt aztán ment a színházba játszót énekelt, a közönség kitapsolta, néha lelkesültség pillanataiban megújrázták a dalait, a primadonna intrikáit ellene, a direktor pedig 100 írtra emelte a harmadik hónap elteltével a fizetését! — A Varga Emma hát megvolt a kii/köd és a hideg egyedül valóságban élt az anyja mellett némán tíe az anj'a megváltozott. Az anya mikor látta, hogy az aranynak útja nem olyan gyors járású, hogy az temérdek stációt tart mire az ő leánya ölébe hull, türelmetlenkedni kezdett. Nagy volt a társadalmi élet csúnya mocsarába be merészkedett hatolni, hogy azt lecsapolja, letisztítsa. Ilyenkor nekitámadnak a békák, lebrekegik jobbról-balról, elölről hátulról, s kiü'dözik a városból, hogy ők tovább is kuruttyolhassanak az iszapban. Ezek az áldatlan sajtóviszonyok okozzák az áldatlan társadalmi viszonyokat. A társadalmi viszonyok ezen kedvezőtlen állapota pedig első sorban mint okban és egyszersmind mint következményben is ott nyilatkozik meg, hogy nincsenek embereink, kik készek volnának tevékenységüket szentelni a nyilvános életnek, a köznek. Nem mondjuk, hogy keresve se találnánk ilyen férfiakra, mert egykettő akad efféle feladatokra is, hanem annyi bizonyos, hogy míg a társadalmi mozgalmak élén más városokban mindig a legelőkelőbb embereket találjuk, addig Pápán a legjelentősebb mozgalmak alkalmával is, még azoknál is, amelyek országra szólók, hivatali állásuknál, s foglalkoL isuknál fogva vezető embereink félreállnak, visszavonulnak teljesen — s nem lépnek soha a közönségélére, s legfeljebb maguk közt csinálják azt elkülönítve, amit az egész várossal együt kellett volna végezniök. Tehát nincsenek vezető embereink. Már tunniilik társadaltnnnk egészének élén nem áll senki, mert az egyes klikkek kebelében szervezve van a hatáskör vezetők, s közemberek, kik félnek, hogy vezető pozíciójukat a klikk felbomlása után elvesztik, s kárpótlást az uj alakulásbefektetés, nyugodt boldogságot, az urát, a diák fiát hagyta a hideg tűzhely mellett ezért a szomorú dalos madárért, akinek egykedvű arczán nem lát soha jekedvet, a ki vergődik, dolgozik, énekel hatalmas hideg hangon vagy zenei tudással és jeges szívvel. Nem gurult az arany és az anya kezdett a kegyetlen hitelező kedvetlenségével nézni a leányra, gyakran sóhajtozott. „Mi történhetik oda haza, mig én itt nyűgösködöm". A leány szintén sóhajtott. „Csak elélnek, ugy mint mi." Később változott a színésznő mamája lett a ki lépten nyomon, szatócs üzletekben fodrásznők társaságában is mesélt a leányáról, mindenfelé szines hazugságot amit a hónapos szobában álmodott. Mesélt a leányáról, a ki néma volt mint a szobor ő mellette, csak reggel a szerzetes rend nagy templomában márvány oltárnak lépcsőjénél engedett fel a lelke, vált le róla, a napi szenvedés a napi hazugság festékje és mikor a kar ájtatos Ave Máriát énekelt a fanatikus rajongás erejével zengett belé az ő hangja is, ugy hogy az imádkozó Öreg nénék a bámulattól szinte megbénulva halgaták és babonás eszük szent meggyőződése volt, hogy az égből szólott le a szent, a jó asszony, hozzájuk a szegény hívőkhöz a kik dicsérik az urat. Pedig csak a primadonna énekelt. A színésznő mamája hónapok multán arra a tapasztalatra jutott, hogy igy nem mehet tovább a dolog, leányt netn ismeri senki, a többi színésznők csapatosan járnak a finom urakkal, virágot kapnak tőlük és az újságba is kiírják a dicséretüket az Emma meg csak dolgozik, vergődik, vásárolja a