Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-09-20 / 38. szám

KIII. évfolyam Pápa, I8d3. szeptember 2088. szám. KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELOFiZETES! ARAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 8 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : g>m&éWS®M Ml&TES: HÍRDETESEK es NYiLTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A B M 1 N könyvkereskedésében. városunkra nézve nagy horderövel biró kérdés megvalósítását szorgalmazni, de mentségül hozzuk fel azon sok tervezeteket és üdvös eszméket, melyek jelenleg városunk hatósága munkakörét igénybe veszik, s melyek megvalósítása óriási anyagi áldozatokat követel. De igen rámutatunk Pápa város j lakosságának azon nagy hibájára, me lyet röviden indolenciának nevezünk,! a melynél fogva örökké csak panaszol, kiván és zúgolódik s önmaga mit sem tesz, hanem mindent a városi hatóságtól vár, a helyett, hogy a létező bajakon a maga erejéből kiki s az erők egyesítésével mindnyájan segíteni törekednének. Ne csak sóhajtozunk, óhajtozunk és lamentáljunk, hanem akarjunk és tegyünk. A sültgalambra várás rajtunk nem segit, az örökös reménykedés sovány kosztján mi meg nem éliíuk. Igyekezzen tehát Pápa város lakossága, különösen azok kik, maguk is a haladásnak barátai, társadalmi uton megvalósítani a szálloda kérdés megoldását, ami oly lassan megy a hatóság kezében. Vegyünk példát szomszéd városainktól, kik türelmüket vesztve a hatóság lassúságával és tétlenségével társadalmi uton igyekeznek városaikat a modern kor városai közé emelni. Azt hisszük, nem szükséges taglalásokba bocsájtkozni, mily desperatus állapotokkal állunk szemben a szálloda kérdésben. Folytonos panaszokat hallunk, hogy Pápára azért nem jönnek a vidékiek mivel nincs kényelmes szállásuk, s azon kereskedelmi utazók, kik városunkat üzleti dolgokban látogatják, a helyett, hogy Pápán maradnának éjjeli szállásra, elutaznak Győrbe vagy Szombathelyre, vagy viszont ott maradnak éjjelre, — mert ki vannak esetleg téve annak, hogy Pápán nem kapnak éjjeli szállást. Hallottuk ugyan hangoztatni, hogy az uradalom, mint a Griff szálloda tuYárosunk idegenforgalma. Egy igen fontos és megoldandó kérdése a közel jövőnek, mely városunk fejlődésével szoros kapcsolatban van és amelynek megvalósítása érdekében már sok verziók keringtek, ez a szálloda kérdése. Köztudomásu dolog, hogy a városunkban levő szállodáink nem fe lelnek meg idegenforgalmunk követelményeinek, de arról is meg van mindenki győződve, hogy a vidéki lakosság és az idegenek csak azért nem jönnek el városunkba, mivel a szállodákban nincs elegendő szoba rendelkezésükre. Tudatában van Pápa város minden egyes polgára, hogy városunkban a szálloda mizéria mily óriási hátrányt képez idegenforgalmunkra, de azért semminemű intézkedések nem tétetnek ennek orvoslására. Mi e tekintetben nem vesszük pártfogásba a városi hatóságot, kinek érdekében állana ugyan ezen T AECZ A Egy színész leány. Irta: Haliul JStfdog. Varga Emma egy alföldi városban született, hol józan lelkű magyar cívisek laktak, erös erkölcsű kálvinisták, a kik nem -adtak semmit a világi hiúságokra, csupán csak a becsületes munka árát kívánták, a bért, a miből meglehet tisztán élni. Varga Emma egy szürszabó leánya katholikus volt és ennek a vallásnak titokzatos színes szertartásai voltak a gyermek korának első tartalmas benyomásai az első érzése a „Szentség" csodálata volt a melyhez ájtatos zsolozsmákat, szelid hangú dalokat zengett a hivők ajka. Ez a vallásos érzés volt Emma tehetségének alapja a zsoltáros énekek melódiai minden idegszálat rezgésbe hozták ugy hogy tizenkétéves korában már a kántor előtt Ave Máriát, énekelt melylyel megmutatta a jövője útját. A hangjának erös érzéki csengése annyi életet és szenvedélyt árasztott, hogy a ki hallotta szent meggyőződéssel mondta, hogy a kis Varga Emmából enekesnő lesz. Az ő szülei újságolvasó emberek voltak, olvasták az énekes színházak híreit, tudták, hogy az erös csengésű hangért bűvös csengésű aranyat fizetnek és a pénz minden. Az ilyen szegény iparos ember nem érez más vágyat nem lát szenvedésre, küzködésre erdemes más czélt mint a pénzt, amely tekintélyt ad a városban, becsületet, jólétet, kárpótlást a sok gyalázatosságért, a mit ei

;

iKell szenvedni. Ok az Emma torkának kinczébén látták közeledni a boldog gazdaságot adó jövőt, ő tőle remélték, az elpusztult szőllőbirtok felfrissítését, meg a kis házikó rendbehozatalát. amit agyon-agyon tábláztatott egy keményszívű uzsorás. Nevelték az Emmát színpadra, hajlandóságát nem kérdezték, nem keresték, vitték a zene mesterhez a ki a kántorral együtt a város zenei erejét képviselte, ők tanították Emmát. Nevelték a hangját de nem tekintettek a lelkébe, melyben egy szikra sem volt a színészvér könnyedségéből, előtte az ének egy komoly, súlyos kötelesség volt, a pálya cifra világa még félelemmel töltötték el az operette melódiák tüzes hangjai kietlen disharmoniát hoztak a szivébe, mert ő Bachot szerette a komoly zene apját aki oratóriumokat ért melyek dallama lemondó megnyugvást hoz a szivbe. Emmának az volt az ünnep mikor virággal díszített fehér ruhába öltözve fenn a nagy templom kórusában, tömjén füsttel áthatott levegőben, dalolta a hit zsolozsmáit. Vallásra termett leány volt, a pogány időben áldozati tűznek, Vesta papnője vált volna belőle. Lelkében lemondó aszketikus érzések vibráltak és mennie kellett a telhetetlen profán vágyak színpadára. Nem mert ő lázadozni, talán ki sem birta volna fejezni az érzését és akaratát, engedett a szülői törekvésének, annak a gondoskodó előre megfontolt zsákmányolásnak, melyet a torka ellen intézet az a ki talán legjobban szerette a földön az édes anyja. Nem kellett neki tanodába menni, tizenhat éves korában készen volt a pályához, egész tömege a művészeti benyomásoknak, alakította az egyéniségét, minden éneklő vándor madár, a ki tanyát vert pár hétre a kisvárosban tanította valamire musiealitását, valami husz karmester irányította. Esztendőként lement az anyjával Budapestre járták az operát meg az operette színházakat és a nézőtérről megismerte azt a csillogó, derűs világot, mely az ő világa lessz egy pár év múlva. Megismerte, de meg nein szerette, a csillogás a fény nem hatottak reá, a lelke serenus, csöndes volt és az izgató modern élei dallamát csak megjátszani, hangjának bársonyos fényével és erejével megénekelni, de átérezni nem birta. Mikor tizenhét éves korában egy előkelő budapesti színházban próbát énekelt, nyugodt, hideg biztonsággal tépett a zongora elé és elénekelte a Kozsina áriáját a „Sevillai borbély"ból. A hangja frissen csendült, intonátiója csupa betanult biztonság és előadásán a fehérlelkü nő tiszta varázsa omlott el mely