Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-09-13 / 37. szám

pély, hanem gazdasági tényező. Emelő karja a kisiparnak. A nagy tőke már százesztendeje megkezdte hódításait. Azóta szakadatlanul folytatja. Ez ellen a mindent felfaló szörny ellen kell megvédeni a tönkre jutott iparososztályt. Ugy gazdasági, mint politikai érdekek kényszerítenek bennünket arra, hogy ezt tegyük. Egy sok tagból álló, független, jó módii iparososztály inkább elősegíti a nem zeti ipar felvirágzását, mint egy kis számú olygarehiáia. A sok tagu kisiparososztály magában véve óriási emeltyűje a fogyasztásnak. Ahol nincsenek fogyasztóképes osztályok, ott nincs virágzó ipar, mert nincs is reája szükség. A virágzó ipar legelső feltétele a fogyasztóképesség, a szükségérzet. Ez elő íye a virágzó kisiparososztálynak gazdasági szempontból. Virágzó kisiparososztály, virágzó nemzeti ipar. Hogy politikai érdekekből mi az előnye azt jelenleg nem kutatjuk. Nos ennek a nagy országra szóló előnynek megvalósítására szolgálnak az iparkiállitások. Minden iparkiállitás, valamint a fővárosiak, ugy a vidékiek is. És ezt a nagy jelentőséget felismerték a magyar vidéki városok is. Tavaly kezdették meg nagyobb mértékben az akciót az ipari kiállítások ügyében és rendeztek sikerült kiállításokat, és az idén máiismét több város, Pápával nagyságra, népességre körülbelül egyenrangú, követi példájukat. Üdvös volna, ha mi ís sorakoznánk már egyszer a haladók sorába ezen a téren is. Nem elég középületeket építenünk, hanem emelnünk kell a jólétet, hogy megélhessünk. És ki vitatná el, hogy ha városunk és vidéke egy kiállításban mutatná be tevékenyséA képcsarnok látogatott volt. Egy mo dern festőnek legújabb nagyszaba&u képe előtt tolongott a közönség. A festmény vihart ábrázolt. A bősz' vihart föl korbácsolj a s a felhőktől terhes égen villámok czikaznak át.- Egy csónak hiába küzd az elemekkel, egy hullára fölkapja a kicsi jármüvet és vad; erővel csap rajta át. A csónak szélén fiatal nő áll, az evező ernyedt kezében lecsüng, a haja fölbomolva rebben a viharban. A szemek ijedt, meredt nézéssel hatolnak át a sötétségbe, keble egy utolsó fáradt kiálitástól emelkedik. Mellette fiatal leány áll, imára kulcsolt kezekkel s szeme kérőn, esdeklőn csüng az égboltozaton, mellén a vihar megtépte ruháját. Megkapóan szép volt ez a kép. A közönség lebilincselve a mű művészetétől, csoportosul körüle és halkan várt megjegyzéseket. Margit is gyönyörködve nézte ezt a művészi alkotast. Egyszere egy pár ragadja meg figyelmét, mely a kép közelébe jutni igyekszik. A férfi, egy negyven év körül járó, kövér katonatiszt, a nő sovány, magas szeplőtlen. A férfi, amint végre a kép elé jut és sokáig nézi azt, — odafordult társához és igy szól hozzá halk hangon: — Nézzed, Ella! Ez a női arcz ezen a képen, az összekulcsolt kezű leány emlékeztet engem valakire. Igén régen lehetett 1 Igen 1 Tudom már, — és a férfi negének eredményeit, hogy az fejlesztené, emelné jólétünket ? Nem következik az eddigi példákból, hogy mi is csupán ipari kiállítást rendeznénk, sőt nagyobb hatást keltene ha termelésünk minden ágára kiterjedne az, ipari mezőgazdasági, kereskedelmi, tanügyi, városi közigazgatási stb. tevékenységünket lehetne egyesíteni egy kiállításban. Mi magunk sem ismerjük önmagunkat. A győri iparkiállitáson megmutatták tanonczaink, hogy mire képesek. Majdnem első helyet foglalták el s nyertek dijakat. Iparosainkat nem ismeri a fogyasztó közönség. Ha megmutatnák iparosaink képességeiket, s meggyőznék a közönséget arról, hogy a legkényesebb igényeknek is eleget tudnak tenni, akkor az a pénz, ami mostanában idegenbe vándorol hozzánk, illetve hozzájuk folyna, s igy érné el városunk kisipara is rég nélkülözött és rég várt fejlődését. Ez azonban az egész város közönségének érdeke és nem csupán az iparosoké, akik, amint az ipartestület magaviseletéből láthatjuk, éppen nem ismerik fel a maguk érdekeit. S éppen, mert a virágzó ipar, s mezőgazdasági is mindnyájunk érdeme, azért ne is bízzuk annak megvalósítását az íparososztályra csupán, lépjen fel kezdeményezőleg a város vezetősége, a tanács és a képviselőtestület és az egész város közremű ködése mellett, a városi hatóság aegisze alatt bizonyosabb a^iker. Színészet Pápán, Színházunk a lefolyt héten gyenge látogatottságnak örvendett. Ezen gyér látogatottságot nem a közönség közönyének tud-, juk be, hanem a meleg időjárásnak, mert tényleg tűrhetetlen volt a hőség a szinházvet, mély fcorizü nevetéssel — egy ifjúkori ideálom, hasonlít hozzá! Az asszony figyelmes lett. — Ifjúkori ideál. Béla? A férfi nejére nézett mosolyogva. — Nos, kedvesem? Hiszen,midőn ennek a leánykának udvaroltam, magát még nem ismertem. Különben is az a leány alaposan csúffá tett. Engem szeretett s más feleíége lett. Az a „másik" gazdag volt és előkelő. Jobb, hogy igy történt és nem veleni esett meg az a furcsa história, hogy oly feleséget vegyek, ki mást szeret s már az oltár előtt csal meg engem ! Maga Elia az én jó, szép feleségem és sohasem gondolt arra, hogy engem megcsaljon ! A csúnya, szeplős asszony szerelmes nézésééi pillantott az urára és tovább mentek. Margit krétafehér arczczal nézte ezt a párt és hallgatta a beszélgetésöket. Szivében mintha egy ér pattant volna meg, talán már nem is dobogott. Idegesen, reszkető kezekkel szorosan megfogta leánykája puha kis kezét ós egy távolabb levő pamlagra ült le. Képtelen volt állani, térdei megtagadták a szolgálatot. Es gondolkozott: ez volt tehát, ez a pirosarczu, kövér katonatiszt, az ő ifjúkori eszménye, féltett, titkolt bálványa ? Es az a nő, az a sovány, szeplős asszony bizonyára neje. Tehát elfeledte őt, s róla csak, mint egy ifjúkori eszményről, vagy bolondban és azok, kik a színházban voltak, valóságos kínszenvedést állottak ki. Igazolja állításunkat azon körülmény, hogy már a hét végén beállott hűvös időjárás változtatott a nelyzeten és a közönség tömegese

n látogatta a színházat, mi csak azt bizonyítja, hogy közönségünk Mezei színtársulatát kedveli és reméljük is, hogy a bekövetkezett őszi időjárás igazolni fogja feltevésünket és a hátralevő előadások a színigazgatónak eddigi deficitjét kárpótolni fogják. Mindenesetre elvárjuk az igazgatótól, hogy a műsor megválasztásában konzequens legyen, mert holmi Violák és régi elcsépelt operettek nincsenek vonzerővel a közönségre. Heti referádánkat adjuk a következőkben : Vasárnap délután a folyton vonzó „Bob herceg" került előadásra szép számú közönség előtt. Dacára a délutáni előadásnak a szereplők rendkívüli ambitióvaí játsztak és a közönség egész előadás alatt tapsviharral jutalmazta a szereplőket. Különösen kijutott ebből Kállay Jolánnak, ki csak nagy nehezen tudta az ujrázásokat kikerülni. Ugyancsak kijutott a tapsokból Várady Margit, Polgár és Nagy Imrének. Az előadás teljesen bevált volna egy esti előadásnak is. Este egy régi és majdnem feledésbe ment népszínmű „Viola" ment gyér közönség előtt. A címszerepet Margittay Gyula játszta elég ügyesen. Szép megjelenésű és intelligens színésznek bizonyult, de Viola hatalmas alliirjeit nem volt képes eléggé markansül jellemezni. Kürthy Margit kis szerepében a szenvedély kifejezéseit hatással adta elő. Tóth Lajos Peti czigánya karakterisztikus volt. Helyesen fogta fel és maskirozta szerepét Balázsy fMacskaházy) és Nagy Imre (Nyúzó) utóbbi több izben derültséget keltett a közönség körében. A többi szereplők Polgár, Barna Jolán, BeczIcóy, Nagy Mariska, Emyeyné dicséretesen működtek közre az előadás öszjátékában. Hétfőn Gorky Maxim óriási sikert aratott élet bölcseleti műve „Éjjeli menedékhely" került színre szép számú közönség előtt. Ezen mű előadása már magában véve nagy vállalkozás egy színtársulatra, mert a szereplőknek kiváló kvalitással kell rendelkezniök, hogy szerepöknek megfelelhessenek. Színtársulatunk tagjai nemcsak hogy ságról emlékszik meg? Hidegség lopódzik Margit asszony szivébe, mely egykor ugy körülhálózta szivét, ez lett tehát?! És a hidegség terjed az asszony szivében és a szerelemnek csodásan rövid idő alatt, helyet enged a megvetés, a sértett női büszkeség. Margit szomorúan nézett át a képre, mely ártatlan okozója volt kegyetlen csalódásának. Es csendes léptekkel ment haza. S amint hazaért és férjét sápadt, komoly arczczal íróasztala fölé hajolva és azt a korán őszült, intelligens főt maga felé fordulni : köny, köny után szökött a szép, a boldogtalan asszony szemébe. Odamet az urához, ráborult keblére és ott zokogott, szaggatott, hosszú sírással, mig a köny kiapadt szemeiből. Majd férje arcát csókolva halkan kérdezte : — Édes uram, szeretsz még engem ? A férfi csendes mosolylyal simogatta felesége szőke haját és szótlan, hosszan csókolta meg a könnyes szemeket. S midőn az asszony távozott, a férj fölnyitotta íróasztala fiókját, kivette Darvas Béla fényképét és levelét, s szemeinek egy boldog, reményteljes fölsugárzásával igy suttogott: — Most már nem tied többet a feleségem ! Az enyém lesz most már a szive, lelke is! Darvas fényképét a levelekkel egyetemben darabra tépte az izmos férfikéz.