Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-09-13 / 37. szám

KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELCFÍZETESI ARAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed­évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. •• LAPTULAjDONOS és KIADÓ: MRDETESEK es NY1LTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban es NOBEL A R M I M könyvkereskedésében. Ne ámítsuk önmagunkat! Nem tartottuk eddigelé magún kat hivatottaknak, sőt talán szüksé gesnek sem tartottuk, hogy a Csányi­fóle uj találmánynyal foglalkozzunk, amennyiben ennek gyakorlati jelentő­ségét és vívmányát a szakértők lesz^ nek hivatva megállapítani, de mint­hogy azt tapasztaljuk, hogy városunk közönségét az ezen találmányról meg­jelent közlemények tényleg félreve­zetik s ezáltal villamvillágitásunk be­rendezését téves felfogásukkal ve­szélyeztetve látjuk, kötelességünknek tartjuk az erre vonatkozó és hiteles forrásból szerzett adatokat a követ k ez ők ben re prod ukálni. Elérkezett az ideje annak, hogy a közönség végre tisztán lásson eb­ben a dologban, amelyet hasábszámra tárgyalnak a lapok, állást foglalván pro és kontra, az egekig dicsérve a dolgot vagy lerántva azt a sárga föl­dig a másik. Melyiknek a nézetét fogadjuk el, a-zót-e, aki galván elemekkel dyna­SOLS^ÓF- a!rr)odc.^ÍcrT} Sokszor álmodoztam Szép tündérvilágról; Sokszor ábrándoztam Édes boldogságról; De az ébredéssel / Megszakadt -az álom : Tovaszállt az ábránd . . . Oda boldogságom! . . . — Tovatűnt ábrándok 1 Messze, röppent álom ! . . Hogy visszatérjetek, De hiába várom. — Mint égről a csillag, Ha lehull a földre -— Ti is ugy eltűntök ; — Kiszálltok örökre . . . W mót akar hajtani, vagy azét, aki ebbe belekapva, amellett személyeskedve kigúnyolja, tönkresilányitja az egész találmányt"? Egyikét se, mert mind­kettő, .túllő á czélon. Tudvalévő, hogy dynamóbó! csak ugy csalhatunk ki elektromos áramot, ha azt gőzgéppel vagy vizerő-géppel (turbina, vizikerék) kapcsoljuk össze. Hogy a gőzgép működjék, arra szén kelí, melylyel a kazánba be kell tu­tenünk. Körülbelül 3 kilogramm sze­net elégetve, nyerünk egy lóerőt, mely tehát átlagban hat fillérbe ke­rül. Nem .szabad azonban szem elöl téveszteni, hogy ez tisztán csak a szén költsége, számításba keil még venni a kazán, a gőzgép, a dyuamó beszerzési költségeit, az amortizációt a fenntartási költségeket, a gépész, a í'ütő, fizetését, melyek az alábbi adatot lényegesen növelik. Ha Csányi-elemekkel akarjuk pó­tolni a dynamót, az csak akkor is ugy lehetséges, ha ez elemek beszerzési és fenntartási költségei kevesebbek, vagy akkorák mint dynamóé. Ez pe­dig tisztán csak az elem zink-fcgyasz­íásától függ. Ha ez minimális, azaz elektromos erőt kevés anyagveszte­Ne kérdezd, Ne kérdezd, miért nincsen hozzád szavam, Miért nézek reád szomorúan, szótalan ? Sokat szenvedek bár s vérzik is e kebel, Panaszszó ajkamat sohasem hagyta el. Volt egykor tavaszom, mikor minden virág Nekem virult, felém lehelte illatát; Mikor ti biztatón mosolygó csillagok Boldogságom fölött őrként ragyogtatok. Elbágyadt a sugár, elhervadt a virág, Színét és illatát vesztette a világ; Még a nap fénye is elborult felettem, Vesztett szeremmel mindent elvesztettem ! Most, hogy a kezemben tartom a kezedet; Ne kérj, hogy keservem elregéljem neked, Kínzóbb gyötrelmeket hordok a szivembe', Semhogy egy könycséppel enyhíteni lehetne. Hűség a hűtlenségben. i. Budapesten, egy katonatiszti bálon ta­lálkoztak először. Margit tizenhétéves, baba­j séggel nyerünk, igenis erös verseny­] társa lesz a Csányi-elem a dynamó­| nak, különösen pedig akkor, ha a ; fejlesztő-savak által lemart zink a fo­lyadékból olcsóbban állitható elő, mint amennyibe a bányászott fém kerül. De akkor is csak a kisiparban lehet a dolognak jelentősége. Vidéki városokban, ahol nincse­nek elektromos energia-központok, bizony szívesen alkalmazna az az iparos műhelyében bizonyos számú Csányi-elemet, melyet kevés költség­gel beszerezhet és tarthat üzemben, ha a Gsányi-elemek tényleg jobbak az eddig ismert galván elemeknél. Es itt lőttek tuDa czélon. Nem­hogy tárgyilagosan és alaposan ezt vizsgálták volna meg, hanem Hübele Balázs-módjára egy úgyszólván emb­rióban levő találmány gyakorlati al­kalmazásán kaptak össze. Lássuk rö­viden, mit csinált Csányi ? Az által, hogy a Bűnben elem folyadéka gya­nánt cyánkáiium és alkohol keveré­ket alkalmaz, az amperek és a voltok számát az eddig ismert elemekénél tetemesen növeli, továbbá bebizonyí­totta azt, hogy a galváuelem áram­körét rövidre zárva, vagy avval mun­szerü, hamvasszőke hajú leány; Darvas Béla főhadnagy a 10-es huszároknál. A rö­vid báléj elegendő volt arra, hogy a két ifjú sziv találkozzék. S midőn a tündéréjt virradat követte, a leány tisztában volt az­zal. hogy csak Darvas Béla felesége lesz, senkié másé. Érintetlen, tiszta szivébe a szerelem minden varázshatalmával tartott bevonulást. Az azelőtt mulatós főhadnagy csendes álmodozó lett. Lelki szemei előtt' mindig Margit üde alakja lebegett. A báléj óta, majd a korzón,, majd a városligeti jégpályán vagy valamely premiére alkalmával, a szín­házban találkoztak. Egy angol vendégmü­vósznő első felléptekor Margit nagynénjével egy földszinti páholyban ült. Es ebben a félhomályos páholyban tárták föl egymás szivét Margit és az iíju. A tiszt megszorí­totta a leány kezét: erös, becsületes foga­dalom beszélt a kézszorításból. A leány meg esküt tett: örök hűségre, állhatatosságra. II. Azóta három év telt el. Pogány Mar­git, Z . . . megyének ünnepelt szépsége lett. Bálok, mulatságok alkalmával, az ud­varlók egész serege vette körül a szép le­ányt, de az hideg, tartózkodó volt minden férfivel szemben. Darvas Béla, forró sze­relmet lehelő levelei képezték a leány min­den örömét, reményét. Egy bizalmas órában megvallotta apjának szive érzelmét s meg-

Next

/
Thumbnails
Contents