Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-01-25 / 4. szám

Azt kétségbevonhatatlan tényként konstatáljuk, hogy különösen a főbb közlekedési utcákban a házak értéke az utolsó néhány év alatt [jelentékenyen emelkedett ami egyik örvendetes bizonyítéka és biztos jele viszonyaink jobbra fordultára és a megindult fejlődésnek de — tagadhatatlan — nagy befolyással van erre városunk fokozatos haladása. Építkezzünk ! A viskók, különösen azon utczákban, mely felé városunk fejlődése van irányítva, tűnjenek e

1, de szilárd modern házakat építsenek. Több ujabb intézményeink felállításával és igy az idegen forgalom emelkedésével lakás szükséglet fog előállani s igy szükségessé teszi az építkezést. Ha azt akarjuk, hogy városunk a haladók sorában lépjen és a forgalmat és figyelmet ide akarjuk vonni, gondoskodnunk kell arról, hogy az ide édesgetett vagy hivatásunknál fogva városunkra utalt egyének és családjaik részére megfelelő lakásokkal is rendelkezzenek és meg* leljék a modern élet által nyújtott azon előnyöket, a melyekhez más városokban már hozzá szoktak. Nézetünk szerint ezt nálunk csak az ujabb és modernebb építkezésekkel érhetjük el. Városunk érdeke tehát sürgősen követeli, hogy ezen lakás mizériák megbeszélés tárgyává tétessenek és ennek érdekében a szükséges lépések a legrövidebb idő alatt megtéfessenek, mert félünk, hogy a késedelmezés óriási káros befolyással lesznek városunk további haladására és fejlődésére. Jól tudjuk azt, hogy a város hatósága jelenleg igen el van halmozva tervekkel és eszmékkel. Azt is elhisszük, hogy mindent egyszerre keresztül vinni nem lehet, de mindennek dacára nem szabad a város hatóságának megfeledkezni azon kötelességéről, mellyel a város lakosságának tartozik. Ha azt akarja, hogy városunk, fejlődjék és városunk polgárságának anyagi gyarapodását elősegítse, akkor egyenlő lépést kell tartani mindazon követelmények kielégítésében, melyek egy modern és a korral haladni akaró város forgalma alá tartoznak. Sorainkat nemcsak a városi hatóság, hanem a pápai takarékpénztár igazgatósága figyelmébe is ajánljuk, kik pagyou is hivatottak volnának ezen lakás mizériák megszűntét előmozdítani. Nézetünk szerint a pápai takarékpénztár nagyon is hivatott volna ezen elhangzott kérdést magáévá tenni és részint ujabb építkezésekkel, részint a már meglevő saját házaik teljes re konstruálásával ezen lakás hiányokat részben megszüntetni és a városi hatóságot ily értelemben támogatni. Ismerve a pápai takarékpénztár i g a z g a t ó s; i g á u a k humánus gondolkozását is, szeretjük hinni, hogy jelen sorainkat szinte figyelmen kivül nem hagyja és ezen kérdést magáévá téve ez érdemben intézkedéseit — araenynyire csak realisálhatók lesznek —készséggel megteszi. Amit ez érdemben mondhattunk, megírtuk őszinte, most már a városi hatóság dolga a további intézkedéseket megtenni, főleg jó lesz illetékes helyen informáltatni magát, hogy mi igaz abban a szárnyra kelt hírből, hogy huszárezredünk törzskarát lakáshiány miatt áthelyezni akarják. Tessék utána járni ! Pollatsek Frigyes. Árva gyermekek menhelye Pápán, A tanitóképző-intézet gyönyörű palotájában szép és magasztos eszme fogamzott meg. A szép eszme megvalósítása érdekében a momerandum már ott fekszik a városi tanács asztalán és nincs semmi kétségünk az iránt, hogy annak elfogadását javaslatba fogja hozni a közgyűlésnél. Az eszmét Láng Mihály, a tanítóképző- intézet érdemes igazgatója pendítette meg, szükséges, hogy már most foglalkozunk az indítvány nyal, hogy a közönség megismerhesse, a képviselőtestület pedig megvalósíthassa az életrevaló, nemes eszmét. Annak megemlítése mellett, hogy Láng Mihály indítványával lapunkban még foglalkozni fogunk, közzé teszszük magát a javaslatot szó szerint. Tekintetes polgármester Ur! Tudomásomra esett, hogy Pápa város mélyen tisztejt képviselőtestülete elhatározta, hogy 1904. január 1-én megnyitja árvaházát. Az árvák sorsával szakadatlanul foglalkozom. Volt idő, amikor éveken át raaÍ9R> Es ist sehr intressant! ugy látszik ez megmagyaráz mindent! A szoba ajtaját becsukták. Mtska nénit eléje állították, hogy .senkit be ne bocsásson és az inspekciós tiszt mély csendben fölolvasta a levelet. Bátyus zsidó volt az apára. Gyalog szerrel kora reggeltől késő estig járta a kis városnak utcáit, hogy néhány krajcárért összevásárolja a rongyot, a csontot, s hogy ismét néhány krajcárért eladja. Dolgozott, izadott mert sokan voltunk mi gyerekek. Ugy kezdődött az életem mint a szegény zsidók gyermekeié általában: talmudot tanultam és már megtudtam különböztetni a zsidót a kereszténytől, még mindig a talmud igazságait csöpögtették belém, melyek szépek, melyek bölcsek, de a melyekből nem lehet megélni. Én láttam ezt, tudtam s valahányszor a család feje hazaérkezett, sírni szerettem volna dühömben, mert nem segíthetek neki kenyeret szerezni. Oh mert ő nem olyan újfajta ószeres volt, a ki szalónkabátban énekli föl a kaszárnyaházak emeleteire, hogy: mi van eladó, hanem a várost, a falut bejáró fütyülős zsidó, a ki görcsös botot szorongat a kezében, a ki mindig csizmában jár és magyar nadrágban és magyarul tudakozódott az eladó holmi után, a mikor itt a fővárosban csak azt hallotta az ember: handlé! handlé! Igaz típusa volt a magyar nóták fütyülős zsidainak. Nem szégyelem bevallani. Ha szégyeltem volna, akkor most nem feküdnék hidegen, meghalva, meghalva. Ti. a kik éppen ugy, mint én, azt tanultátok, hogy nálunk az igazi érdemet mindig megjutalmazzák, talán kétkedve fogjátok rázni ez állításra fejeiteket. Pedig a mint én mindig éreztem hogy nem válik" hasznomra a vallasom ti is be fogjátok vallani magatoknak, hogy valami titkos, megmagyarázhatatlan, de valóban létező antipatia van bennetek zsidó bajtársaitok iránt. Egy a foglalkozásunk, ugyanazok az örömeinek és fájdalmaink, a lajtorja fokán egyformán kellene kapaszkodnunk fölfelé, együtt mulatunk, együtt masírozunk a halál felé és mégis, ha nagyon meg akarjátok dicsérni zsidó bajtársaitokat, akkor a vállát veregetve az mondjátok : — Igazán derék fiu ! De kár, hogy zsidó. S jött idő. a mikor keblemre szerettem volna ölelni az egész világot, minden embert külön-külön, a mikor szivem megtelt az öröm túláradó érzelmeivel és hinni kezdettem mindazt, a mit a kadétiskolában az érdem jutalmazásáról tanultam. Letettem a vizsgát es parancsot kaptam Bécsből, hogy vonuljak be a hadi iskolába. Pogány lettem a kaszárnya mindent átalakító levegőjében, elfelejtettem a talmud mondásait, évek óta nem voltam templomban, de ezen a napon mégmozdult szivemben valami és elővettem a kis imakönyvet, melyet atyámtól örököltem, összeforgattam ütött-kopott lapjait és a régóta nem látott héber hetükből kisilabizáltam a hálaadó imát. 8 ez az arckép mindegyre nézett reám jóságos szemével, mintha mondaná: — Megáldott az Isten, fiam, dicsértessék a neve érette ! Megáldott, megáldott, de mit az egyik kezével adott, azt elvette a másikkal. Nem panaszkodom csak megírom nektek e nehéz órában, hadd tudjátok meg, mi bántotta szivemet. Elvégeztem a kadét-iskolát. Enyém volt az egész világ, nekem nyílott minden virág, az én kedvemért énekeltek a dalos madarak és uj erővel viseltem el a szolgálat legnehezebb fáradalmait is. Az előkelő zsidó családoknál, a melyekhez bejáratos voltam, még szivesebben láttak, mint az előtt és mikor belém szeretet az a kis lány, a kit kesóbb feleségemnek mondottam, bizonyos lehettem, hogy hozzám adják. Igy is volt és nem hiányzott boldogságomhoz semmi. Csak néha gondolkoztam bámulva, miért van az. hogy azok, akik jóval későbben végeztek a hadi iskolát, mint én, már mindannyian a vezérkarnál vannak, nekem* pedig buta legényekkel kell vesződnöm és kiváló kegynek kell tekintenem, ha mint, hadi iskolát végzett tisztre rábízzák valamelyik gyakorlat tervének a kidolgozását? Miért van az, hogy kevesebbet tudó bajtársaim közül néhányan átugrották már annak a bizonyos létrának egy-egy fokát, én pedig csak várok, hogy megadjak nekem a mi engem megillet ? S multak a napok, hónapok, évek. Fekete hajamból idegesen téptem ki egy-egy ősz hajszálat a tükör előtt, melyből szomorúan tekintett reám megöregedett arcom s