Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-01-25 / 4. szám

gam is neveltem árvákat, a kik ma —hála legyen az isteni gondviselésnek — a nemzeti társadalomnak hasznos tagjai. Feladatom sokkal nehezebb vala, mint. a milyen feladat előtt Pápa város ál! árváinak ellátása és nevelése tekintetében. Nekem nem volt semmiféle alaptőkém, az árvák fentartási költségeit össze kellett szedegetnem. Az emberszerető társadalom nem is vonta meg áldozatait. Evröl-evre 4—6 apátlan, anyátlan árvát tudtam ellátni és iskoláztatni. Gondjukat viseltem akar édes gyermekeimnek s így nem is vesztek el édes hazá" '

rra nézve. Az árvák nevelését gyakorlatból ismerem, tehát nem is fogja tekintetes polgármester ur tőlem rossz néven venni, ha a tervbe vett pápai városi árvaház szervezésére nézve igénytelen véleményemet elmondom. Előre bocsátom, hogy engem e lépésemben a legtisztább ember és honszeretet vezérel. Megmenteni az árvát a hazának, ez az egyedüli vágyam. Köztudomású dolog, hogy árvaházaink jelen szervezetükben nem felélnek meg a hozzájuk kötött várakozásnak. Altalános a panasz, hogy árvaházakban nevelt árvák jelentékeny 0/°-a a nagy életben nem állja meg helyét, igen sokat elsöpörne ; a társadalom bűnei. - Magányos óráimban igen sokat gondolkoztam ez elszomorító téry felett. A társadalom emberszeretete nemes magot vet el s gazt. dudvát termel. Csak elvétve hoz az elvetett nemes mag nemes gyümölcsöt is Hogy a tarthatlan állapot igaz okait híven megismerjem, meglátogattam áz árvaházakat. Tanulmányutam alatt a következőkről győződtem meg : Hazai árvaházaink közül csak azok oldják meg sikerrel vállalataikat, a melyek élén emberszerető, a gyermekek gyakorlati nevelését alaposan értő paedagagok állanak. Ilyen jól vezetett árvaházunk azonban alig van 2—3. A többinek az élete nagyon, de nagyon elszomorított. Ezekben adtak az árváknak lakást, élelmet, ruházatot, de egyebet nem. Nem is adhattak nekik mást, mert nekik sem volt. Ennek, tekintetes polgármester ur elejét kell venni. A pápai árvaház apátlan, anyátlan gyermekeinek a nevelését biztosítanunk kell. Ha ez sikerül, akor a város nemes társadalmának s az , alapitóknak áldozata nem veszett kárba. Árváink okszerű nevelésének •t^ftx hiánya esetében oda jutunk, ahol ma fájdalom a hazai árvaházak 80—90%-a van. Ha az árvák megfelelő nevelését ma biztosítjuk, a szépczélu intézményben nem lesz örömünk, hanem igenis sok szomorúságunk. Tanulmányutamban aztis tapasztaltam, hogy sok árvaház messze mögötte marad igaz rendeltetésének, ha bár képesített tanítók s tanítónők, állanak is az élükön. Nem csodálkoztam rajta. Nyilvánvaló dolog kinek mihez nincsen hivatás szeretete és képzettsége, megrontója az annak. A tanító is megrot u Vja lehet az árvaügynek, ha nincsen ahhoz hivatás szeretete és nem szokta meg az árvaházi élet módját. Lehet valaki kitűnő tanító vagy tanítónő az iskolában, s az árvaházban még sem felel meg. Egészen más dolog 50—80 gyermeket naponkint d. e. 8—11-ig és d. u. 2—4-ig nevelve tanitani, s újra más 30—40 apátlan anyátlan árvának igaz édes szulője lenni, szeretni az árvát ugy, mintha vérünk egy lenne az ő vérükkel, csak kevés és olyan embernek adatott, a kik fogékony ifjukorukat árvák társaságában töltötték. Az árvák okos nevelésére az ifjakat külön rá kell szoktatni, még pedig megfelelő példaadással. Tekintetes polgármester ur jól tudja, hogy az árvaházi nevelők szakszerű kiképzésével eddigelé mi nálunk sem az állam, sem a társadalom nem gondolt. Méltóztassék csak elgondolni, mily nagy munkát végezne Pápa városának mélyen tisztelt képviselőtestülete, ha tervbe vett árvaházának szervezésével kapcsolatban, minden fillér áldozaí nélkül először saját árváinak okszerű nevelését biztosítaná, s ezell egyúttal egy országos kérdést, az árvaházi nevelők kiképzésének ügyét is megoldaná és a várost egy magasztos, országos érdekű ügynek középpontjává tenné. Mondom, mindez sikerülhet egyetlen egy fillér külön áldozat nélkül. Szerény véleményem erre nézve a következő lenne : 1.) Papa város képviselőtestülete az árvák nevelésére rendelt vagyonból (ház alaptőke) az állami tanítóképző közvetlen szomszédságában épit árvái számára egy árvaházat. 2. Az állami tanítóképző tanár testülete a mellékelt jegyzőkönyvi kivonat tanusága szerint kötelezte magát az árvaház | felügyeletére s az árvák nevelésének inté: zésére. n nmw i • •

ii

if

fi ím m m ugy éreztem, hogy az arckép, a feleségem arcképe mosolyogva biztat: — Öregszel fiam, öregszel ! Menj és nézz utána, hogy végre bejuss a vezérkarhoz ! Ambíciódnak én már nem vagyok útjában, innen a magasból kisérem figyelve minden lépésedet, a mi sebet én ütöttem sziveden, gyógyítsa meg némileg a hivatásodban való öröm. Megértettem a halott szavát és mert forrt már bennem a keserűség, hogy mindig a háttérbe szorítanak, a mult héten szabadságot kértem és fölutaztam a hadügyminisztériumba. A generális, a kinél jártam szívesen fogadott. Emlekezett még reám, hogy* a had iskolát végeztem és a legőszintébb érdeklődéssel kérdezte : — Nos, kapitány ur, mi hozta önt ide? Nem tudom, ki adta nekem az az erőt, a melylyel utazásom célját elmondottam. Beszélni sohasem tudtam s talán a megboldogult feleségem szelleme beszélt belőlem, de tudom, hogy keserű szavakkal panaszoltam el, hány évig és hány ember miatt mellőztek mindig engem. S mikor már a keserű beszédben csaknem elakadt a lélegzetem, kérdeztem : — Tábornok ur, talán a vallásom az oka ennek az én meliőztetésemnek ? Ha láttátok rolna, milyen határozottan tiltakozott. A szemüvegét idegesen letépte az orráról, a kezét tiltakozó mozdulatra emelte és mintha csak esküdnék, olyan szilárdan és határozottan mondotta: — Isten mentsen, kapitány ur ! A vallás nem akadály és legközelebb helyrehozzuk az elmulasztottakat! Miután még elbeszélgettünk olyan dolgokról. a milyenekről katonatisztek beszólni szoktak és végre meghallgatta,, mekkora veszteség ért a feleségem halálával, még egyszer biztatgatott, még egyszer megvigasztalt, kezet nyújtott és én katonásan összeütöttem a bokámat és távoztam. Már az ajtó kilincsén volt a kezem, a mikor ismét megszólított. Akadozva beszélt, látszott hogy rösteli a dolgot : — Pardon, kapitány ur, mondja csak, nem változtathatná meg ön a vallását? Láttátok-e már, mint hasad ketté a tölgy, ha lesújtja a villám? Láttatok-e szégyenkező gyermeket, a kit rajtakapnak a csínyén ? Láttatok-e pusztító vihart, mely menydorgéssel. villámlással rettegésbe ejt mindeneket ? Nos, ez a kérdés lesújtott, erre a kérdésre elszégyenkeztem az apám vallása miatt és önkéntelenül szorosabban fogtam a kardomat, hogy lesújtsak vele. De mindez csak egy pillanatig tartott. Vigasztaló mosolyával föltűnt előttem feleségem képe és reszketve, de csendesen, megadással feleltem : — Köszönöm, tábornok ur, ilyen árért nem akarok előre jutni! Minden élt, mozgott és örült, a mikor hazaérkeztem, ón a halált hordoztam magamban. Érdemes-e még élnem ? A kiket szerettem, elhagytak régen s nincs senkim ezen a világon. Munkám, fáradságom kárbaveszett és lehetetlenné teszi az előrejutást 3. Az árvák az állami tanítóképző gyakorló-iskolájában ingyenes iskolai nevelésben és oktatásban részesülnének. 4. ígérem a tekintetes polgármester urnák, hogy én a míg élek, az árvák igaz édes szülője leszek, az árvák testi-lelki jólétéről gondoskodom s ugy, ha Isten velem lesz, a tanitónépző nagyérdemű tanártestületével egyetértve, a pápai árvaházból rövid 2—3 év alatt édes szülői otthont létesítek es a hazai árvanevelés mintájára fejlesztem. 5. Pápa város képviselőtestülete a házat eladná, ezt az összeget az alaptőkéhez csatolná, vagy pedig, ha gazdaságosabb lenne, az árvaháznak való épüle'et bérlet utján jövedelmeztetni. b.) A 25—30 árva részére tervezete épületben lenne két hálószoba mosdó felszereléssel, ket nappali szoba, egy dolgozó szoba, két beteg szoba, egy ebédlő szoba, az árva atya részére két szobából és egy előszobábol álló lakás, egy konyha, egy élés kamra, egy pincze, egy három szakaszos árnyékszék. Az udvaron gazdasági épületek (fáskamra, sertésól, majorságnak való helyiség, egy tehénól.) A város az épületet házilag építtetné föl, mert igy sokkal kevesebbe kerülne, mintha vállalkozás utján biztosítaná az építkezést. 7. A város az árvaházat egyszerű, de a testi és lelki nevelésnek megfelelő bútorokkal és felszerelési tárgyakkal ellátná. 8. Az épület tervezése előtt 1—2 mintaszerűen épített és felszerelt árvaházat meg kellene tekinteni. Ha a mélyen tisztelt képviselőtestület előterjesztésemet kedvezően fogadná s elhatározná, hogy a város árvaházát az állami tanítóképző közvetlen szomszédságában építi fel, az nevelését az állami tanítóképző igazgatójára és tanártestületére bizza, foglalkoznék a keresztülvitel módozataival, nevezetesen : a telekvétel, b. az épület, c. a ' felszerelés, d. az árvaház fentartásának költségeivel. Most januárban vagyunk, a tervezet keresztülvihető, az uj árváházat 1904. január 1-én megnyithajuk. Tiszteletteljen kérem a tekintetes polgármester urat, legyen kegyes előterjesztésemet a város mélyen tisztelt képviselőtestületének jóindulatu figyelmébe ajánlani. Láng Miliály igazgató. egy akadály, melyet nem tudok, nem akarok eltávolítani: a vallásom. Szégyen tehát és baj, hogy zsidónak születtem, de nem akarom megtagadni ezt a kis házat, melyben piszkos, apró kölykökkel együtt a szentírást tanultam elnyújtott énekkel, nem akarom, hogy megforduljon sírjában az a szegény bátyus zsidó, a kinek mig élt, egy dolog adott vigaszt a bajban, erőt a munkában : a vallása. Még egyszer megcsókolom a feleségem arcképét. Ha van túlvilági élet, amint én tanultam, akkor nemsokára találkozom vele s ha nincs, legyen sorsom az örök enyészet. Ezt akartam nektek elmondani pio memória. Nem árt, ha tudjátok ! * Néma csend. A bizottság tagjai szemrehányó tekintettel néztek egymásra és az ezredes a hallott vérrel bekevert sápadt arczára tekintett, mintha vonásaiból akarná kiolvasni, igazat mondott-e ? Az ő becsületben megöregedett szive még mindig nem tudta elhinni, hogy legderekabb tisztjének ezét kell megválnia az élettől. Az udvarról fölhallatszott a kaszárnyaáristáncokat hivó trombitaszó s az inspekciós tiszt fészkelődni kezdett. Az ezredes egy könyet törült ki szeméből és sóhajtva mondta: — Alsó, gelm wir meine Herrn ! A hadnagy ur majd megteszi a szükséges intézkedéseket !