Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-08-02 / 31. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. A városi képviselőkhöz! Jóllehet jelenleg közügyeinkben szélcsend uralkodik, mindazonáltal egy bizonyos körülmény kötelességünkké teszi, hogy ébreu tartsuk a figyelmet közügyeink iránt, mely sajnos mindig aktuálissá lesz akkor, midőn egy ujabb^és ujabb terv megvalósításáról vau szó, mely városunk haladását és fejlődését vau hivatva előmozdítani. Több ízben kijelentettük már, hogy városi képviselőtestületünk körében kevés az érdeklődés közügyeink iránt s ezen hibának rójjuk is fel azt, hogy a napirenden levő kérdéseket beteges közönnyel és fatalikus nembánomsággal fogadják. Mi az oka ennek ? Annyira megvan mideuki elégedve közállapotainkkal, annyira aranjuezi napokban van-e részünk, hogy igazán nyugodt lélekkel merülhetünk boldog álmodozásba? Nem hisszük, hogy akad Pápa városában egyetlen igazán Önállóan T A K C Z Közérdekű Jgg Egy sebzett szív panasza, E feledek mindent, mindent, Örömöt és boldogságot; A játszi gyermekéveket, A mosolygó ifjúságot. A tavasz enyhe alkonyát, A bűvös nyári éjeket, Midőn egymáshoz simulva Ajkunk édes szót rebegett. A hűvös árnyú ligetet, Ahol kis csalogány dalolt, S ahol sziv szivén dobogva, Boldogságunk oly teljes volt. Almot, ábrándokat, valót, A végest és a végtelent, 8 mindent, amit együttvéve A sziv és a lélek teremt. Elfeledek mennyet, poklot, Kárhozást es üdvösséget . . . Oh, de sohasem feledem Csalfaságod, hűtlenséged. gondolkozó ember, aki a kérdésre igennel felelne. Igenis uraim több érdeklődést kérünk a közügyek iránt. Egész sora a hasznos és közérdekű kérdések várnak a megoldásra és igy szükséges tehát, hogy a közügyeinket vezető képviselőtestület a legnagyobb energiával . vegye kezébe a város jóllétét ! célzó eszméket s terveket és ezek | létesítésében egymást vállvetve tá; mogassák. A dunántuli városok közt egyik sem oly fáradhatlan a tervezgetésben mint Pápa város s mégis bár nem mondhatjuk, hogy bizonyos haladást nem észlelünk, de mégis mindegyik város több haladást ^produkál a vagyonosodást, forgalmat és a városok modern fejlődését célzó intézmények felkarolásában és előnyös felhasználásában mint a mi városunk. Példákra nem szükséges mutatnunk, hisz azt minden polgár tudja, a kinek látköre szélesebb s a mi állapotainknak szemlélésében nem hoHSRÖETESEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. mályosult el, hogy többé soha helyre nem hozható hibát követünk el s megbocsáthatlan gyengeségünk tanújelét adjuk, ha e megbénító lethargiában, ezen örökös tervezgetéseken rágódó állapotunkon továbbra is megmaradunk. Összetett kezekkel nézzük, miként biztosítják maguknak a körülöttünk lévő városok a fejlődés előfeltételeit, látjuk, hogy milyen féltékeny gonddal őrzik megszerzett jogaikat, s hogyan igyekeznek az érdek láncaival magukhoz kötni a vidéket. Mi pedig ugyanezen idő alatt vitatkozunk, hogy melyik újítás volna jobb ; hónapokon keresztül fogyasztjuk egymás erejét a célra nem vezető vitatkozásokban, a végeredmény pedig, hogy a tervek, maradnak tervek. Miért van ez igy és mi az oka annak, hogy nem tudjuk a felvetett terveket létesiteni? Mondjuk ki őszintén : nem bízunk önmagunkban s nem azért, mert ha vannak is lelkes embereink, de azért A csók-váltó. Illatos, bájos leányszalon, telve összhanggal és költészettel. A remekművű mignon-bútorok, a falakon függő eredeti festmények és metszetek, az apró nippek és egyébb apróságok sugárzó jólétről és előkelő ízlésről tanúskodnak. A szoba alaptónusát a fehér és világoskék színek adják meg. A háttérben függönyös alkoven, ahonnan hófehér nyoszolya kandikál ki. A bájos kis fészek úrnője, Tilay Katinka, egy tizenhat éves rózsásarcu bakfisleány, a zongora előtt ül és szórakozottan veri a billentyűket. A feltörő álmatag dallamok mélabús hangulattal töltik be a léget. A kis leány szerelmes, és ideálja az a kiállhatatlan jogászgyerek verlázitó indolenciával bánik vele. Aféle csitrilánynak nézi őt, akinek megcsipkedi az állát és akit bonbonokkal akar lekötelezni, holott joggal elvárhatná tőle, hogy udvaroljon neki és szerelmes verseket irjon hozzá. Hiszen elvégre már tizenhat éves, a hosszuruha sem késhet már soká. — Oh, a íérfiak mind gazemberek! — sóhajtá a kis leány, csókolni való meggyőződéssel. — Pedig én hogy tudnám őt szeretni ! Es szép, kék szemeiben kigyulad egy sejtelmes vágyódás" lobogó lángja, kicsiny szive pedig feldobog az ismeretlen gyönyör előérzetétől. De hát hiába, Andor nem szereti őt. Es nem is szeretheti, — gondola magában, amint a tükör elé állva, végignézi leányosan karcsú alakját, amelyhez oly jól illik a rózsaszínű lenge ruha ós a hímzett, fehér kötény. Hja, de mit ér a szép ruha, ha csak bokáig ér, s mit ér a fürtös aranyhaj, amely vetekedik hosssuságban a szoknyával, ha baba módra van simítva. Volna csak délceg, kifejlett, büszke és hóditó, majd megmutatná ő annak az impertinens, elbizakodott szeladónnak ! Oh, de ez ugy borzasztó ! . . Már két honapja ismerik egymást, s bárha naponként találkoznak „Ő" mégis oly közömbös irányában, hogy az egyszerűen kétségbeejtő. Pedig már közeledik az elválás órája. A lovag el fog menni, anélkül, hogy tudná, hogy nyomban egy tört sziv sóhaja száll és egy édes álom hervadásának volt az okozója. Es a kis lány ugy érezte, hogy ez a nagy titkos szerelem lesz az ő szivének a hattyúdala, mely után ráborul a végnélküli bánat, a soha el nem muló fájdalom sötét szemfedője. Tagadhatatlan ugyan, hogy Katinkának kicsi szive összeszorult, amint ezeket szépen elgondolta és az konstatálhatjuk, hogy lelke megremegett, amidőn megjelent előtte a kietlen ! jövő képe: azért magának és naplójának mégis bevallotta, hogy fölöttébb érdekes ez az állapot és igen-igen boldog volt, hogy ilyen romantikus helyzetbe ke-