Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-07-19 / 29. szám

rékpénztárnak egy régi óhaja, hogy az intézet részére egy monumentális épületet épitsen — meg volna old­ható. Felszólalásunk nemcsak aktuális, de időszerű is. Igenis elvárjuk, hogy Pápa város hatósága, akkor midőn uj utcák megnyitásának terveivel fog­lalkozik, elsősorban ezen eszmét te­gye megbeszélés tárgyává és érint­kezzék ily értelemben a pápai taka­rékpénztár igazgatóságával. Városunk érdeke határozottan követeli, hogy a városháza kibővítessék, tehát itt van az alkaiom erre, tessék foglalkozni ezen eszmévél. Tudtunkkal a pápai takarékpénz­tár igazgatósága sohasem zárkózott el a haladás eszméjétől és ha váro­sunk fejlődéséről van szó, a köteles­ség teljesítése terén, ott fogjuk ta­lálni az intézetet. Pollatsck Frigyes. A pápai kath. nőtanitóképző, A „Pápai Közlöny" mult heti száma fenti cim alatt egy cikket kö­zölt „több kath. szülő" aláírással. Mint a szóban forgó intézet tantestü­letének tagja egyrészt, és a mennyi­ben a cikkben hivatkozás történt an­nak idején megjelent vezércikkemre másrészt, — joggal vélek hozzá szól­hatni ezen, Pápa város katholikus la­kosságát meglehetősen közelről, vá­rosunk minden rendű és rangú lako­sát pedig közvetve érintő ügyhöz. Ezen jogommal azzal a jó szán­dékká! óhajtok élni, hogy tárgyilagos hozzá szólásom a pápai kath. nőtani­tóképző intézetnek előnyére szolgál­jon. Lehet, hogy soraimban egyéni érdeket is lehet felfedezni, s ép azért sietek kijelenteni, hogy/észben csak­ugyan egyéni érdek is vezérelt ak­kor, a midőn a tanintézet érdekében tollat ragadni magamat eltökéltem, mert a „több kath. szülő" mult heti felszólalásának igazoltságát én is el­ismerem, lévén jó magam is katho­likus szülő. A szülők legdrágább kincse a gyer­mek lévén, nagyon természetes, ha a szülök a gyermek boldogulása és jö­vője érdekében rögtön síkra szállnak akkor, a mikor veszélyeztetve látnak egy intézményt, mely gyermekeik ne­velésénél szerepet játszani hivatott, számításaikban rovatot képviselt. Nem tűnhet fel e szerint a „több. kath. szülő" vészkiáltása, mert ezzel csak igen egészséges következtetés szólalt meg a reményeikben csalatkozott csa­ládfők méltó elkeseredésében, melyet még fokozott az a körülmény, hog> a pápai kath. nőtanitóképző szomorú jövőjének hire váratlanul, előkészü­letlenül találta őket. A csalódás, igaz, minden körülmények között okoz fájó sebet, kétszeresen sajgót azonban ak­kor, ha közelről és mély sebet ka­punk, mint a jelen alkalommal, mi­kor vérünkről, saját gyermekeinkről van szó. Igaz ugyan, hogy a pápai kath. nőtanitóképző megszűnése esetében, ha már leányainkból minden áron ta­nítónőket akarunk nevelni, itt van­nak a környéken : Győrött, Pozsony­ban, Kőszegen, Sopronban nőtanitó­képzők ; no, de hát épan ez a baj, hogy Győrött. Pozsonyban, Kőszegen és- Sopronban vannak a képzők és nem Pápán. Egy ugodi, vagy nyárádi szülőnek tán mindegy, hogy Pápán avagy másutt járatja e gyermekét is­kolába : mindenütt pénzbe kerül az.; Nincs okunk kétkedni, hogy a pápai takarékpénztár igazgatósága Pápa város fejlődését, haladását szük­ségszerű követelménynek tekinteti s igy az azzal kapcsolatos követel­mények elöl elzárkózni bizonyára nem fog. Nem lehet szűkkeblű akkor, amidőn arról van szó, hogy városunk emporiumához illő és annak megfe­lelő külsőt nyerjen utcáiban, azokban, melyek a városi forgalom lüktető erei s a melyeknek szabályzóit alakja nemcsak egy város külső diszét emeli, hanem egyúttal a város haladását és fejlődését van hivatva emelni. Az ezzel kapcsolatos előnyök fel­sorolása nem lehet célunk és felada­tunk, mert igy járva el, valóban nyi­tott ajtókat döngetnénk. Ismeri azo­kat mindenki s tisztában vannak azokról első sorban az érdekelt in­téző férfiak. S ha a kivitel szintén elsősorban az ő áldozatkészségökre appelál, hisszük és reméljük, hogy ezt a készséget náluk meg is fogjuk ta Mini. Ezzel nemcsak a közügynek tesznek üdvös és hasznos szolgálatot, hanem önmaguknak — már pedig ilyen körülmények között az áldozat­készség elsőrangú polgári kötelesség. A Kossuth Lajos utca meghosz­szabitása régi óhaját képezi városunk­nak és felszólalásunk ez érdemben szinte ennek tudandó be. Alkalom­szerűnek találtuk ennek szellőztetését aktuális szempontból is, mivel ezzel — mint már az elmondottakból kive­hető — nemcsak városházunk kibő­vítésének kérdése, de a pápai taka­férfiakat, másrészt kiállhatatlannak tartotta a férfi ösmert elbizakodottságát. — Azt állította az imént, — folytatta a férfi, — hogy vannak nők, akik a hű­ségre születtek. — Ugy van, uram. — És ezek soha semmi okot nem ta­lálnak a hűtlenségre. — Mert nem is keresnek. Mondjuk : mert nem is keresnek, de én azt állítom, hogy minden 110 a hűtlen­ségre született. ' — Ne felejtse el uram, hogy nővel készéi. — Éppen azért állítom. — Ez talán valamivel több, mint me­részség. — A férfi nevetett. Az asszony ma­gában konstatálta és kissé röstelte, hogy erre kénytelen volt, hogy illik a nevetés a férfi arezához. Szabad, nyílt, ragadós kaca­gás volt, mely különben is szép férfiarczot még szebbé tette. — Mondja, hogy szemtelenség, nagy­ságos asszony! Az ilyen titulus nem árt nekünk, férfiaknak. De én mégis azt mon­dom, hogy minden asszony képes a hűtlen­ségre, ha bekövetkezik az a bizonyos pil­lanat. Az asszony megint kérdőleg nézett rá. — Nos igen, mondta az ügyvéd, akit sajátságosan érintett az asszony szeméből kisugárzó fény, nem mondok ezzel ujat. Minden asszonynak van ilyen lélektani pilla­nata. Körülmények, alkalmak, események teremtik meg ezt a pillanatot, S ha akkor megjelenik az, aki a pillanatot föl tudja használni, akkor a hűségről táplált minden meggyőződés elenyészik. — Mondja csak, Simon — vetette közbe a nő, — miért bes/.éli ezt nekem ? — Nem tétovázok és megmondom. Mert én önt szeretem. — S ha ezt a vallomást közlöm a ferjemmel ? — Az az én bajom lesz, vagy a férje, baja. — Párbaj ? — Amit ilyenkor egy férj kíván. — Nem akarom párbajba ugratni a férjemet. De maga vegye tudomásul, hogy nekem nincs, nem volt és nem lesz lélek­tani pillanatom. Önnek bizonyára könnyű győzelmei voltak nők fölött, volt egy-két sikere és most azt hiszi, minden nő egyfor­mán gyönge. — Azt hiszem. De én a többi nővel nem törődöm, csak önnel. Mert sem ezen a világon, sem a másvilágon nem érkezem el az üdvösség forrásához és elkárhozom itt is. ott, is, ha meg nem hallgat. És meg fog hallgatni. — Még talán nem vette észre, hogy lakásom ott van. szemben az önével. Kibéreltem azt a lakást és ezentúl nem fogok eltávozni onnan addig, amig ön nem szólít ki onnan. — Ha az a lélektani pillanat bekö­vetkezik. — Igen. Ha az a lélektani pillanat bekövetkezik. — No hát akkor csak várjon, barátom csak őszüljön meg ottan és növessze meg jól a haját, szakállát. A pöreit is bízza csak másra, mert a legközelebbi negyven év alatt nem fog tárgyalásra menni. A férfi meghajolt ós eltávozott. Hanem volt valami hangjában, amikor az utolsó szót kimondta, ami az asszonyt megrezzen­tette. Ekkora merészség és elbizakodottság, ily nagy férfiönérzet nem hagyta egészen érintetlenül. Minél nőiesebb egy asszony, annál könnyebben ejti zavarba az igazi fér­fiasság szemlélete. A szerelmi nyilatkozat hidegen hagyta. 0 legalább azt hitte. Mind­amellett, amikor odahaza volt már és visz­szaemlékezett a férfi rövid, szenvedélyes vallomására, ugy képzelte, hogy villamos szikrák pattannak ki idegeiből és fölszaba­dulnak lelkéből olyan érzések, melyek eddig rejtve voltak előtte. A férfimerészség hatása volt-e ez, vagy a haragnak, dühnek a kife­jezése, melyet az általa szemtelenségnek minősített vallomás okozott? Ő nem tudta. Nem is elemezte. Csak azt tudta, hogy nyugtalan és haragos. A férje, mint rendesen, nem volt oda­haza. A társaságból hazakísérte, azután ol­bucsuzott tőle, mondván, hogy a klubba megy. Az asszonyka egyedül volt. Gyer­mekkel nem áldotta meg az ég, ami állandó fájdalmas érzést keltett benne.

Next

/
Thumbnails
Contents