Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-06-28 / 26. szám

a. hatunk a termés értékesítésének kér­désével, ami legalább is oly fontos­sággal bir, mint mrga az aratás ered­ménye. Sokat hallunk az úgynevezett gazdasági válságról, s nagyon jól tud­juk, hogy az ujabb és ujabb akadá­lyok gördülnek gabona kivitelünk elé ; mindazonáltal ne hagyjuk félre ve­zetni magunkat az uralkodó pessi­mismustól, ne tegyünk fel erőszak­kal fekete szemüveget, csakhogy min­dent sötétnek lássunk és ne csatlakoz­zunk a jajveszékelők táborához. Be­ismerjük — és sokszor hangoztat­tuk, — hogy kedvezőtlenek, sőt sú­lyosak a viszonyok, de bármilyenek legyenek is az akadályok, melyeket gabonakivitelünk elé gördítenek, nem hisszük, hogy termésünk értéke ve­szélyeztetve legyen. Igaz, hogy a mai árak mellett vakmerőségnek látszik kilátásba helyezni a termés jó érté­kesítését. A gabona csarnokok tömve vannak, a kereslet kevés. Aratás után tömeges szokott lenni a beho­zatal s ekkor az üzérkedés, soha sem mulasztja el az árak leszorítását. Le­hetséges tehát, hogy augusztusra le­száll a buza ára 14 koronára, vagy azon alul, s igy, ha csak valami rend­kívüli körülmények közbe nem jön­nek, alig lesz a termés jól értéke­síthető. A szerény haszon azonban elér l.etö lesz, vagyis a termelő nem lesz kénytelen az árut a termelési áron alul eladni, hanem az értékesítésnél meglesz a szerény haszna. Ezzel meg keli barátkoznunk, mert oly időket élünk, melyekben nem lehet kiszá­mithatlah százalékot nyerni a befek­tetett tőkéből. Részvény vállalatok, iparvállala­hl i — i mii—• mi n jgr^— u«i M. i ' i uHBmwgat JaO Tiia w-WK igi — Es ön még kételkedni mer az én anyai szeretetemben! — Igen ! Kételkedem ! — Igaza van. Ön kételkeJiietik, — monda most már nyugodtabb hangon. Ha olyan vak volt ön és rnindezideig nem sej­tett, vagy nem látott semmit, akkor elhi­szem, hogy kételyei támadhatnak még az én anyai szeretetem iránt is . . . Hiszen tudja jól, hogy én magát sohasem szeret­tem, hogy csak a szülői kényszer döntött az ön karjaiba és azt is tudhatná . . . — Igen, tudom. Azt is tudom, hogy Virágh Kálmán, az ön nagytehetségű ügy­védje gyakran az én helyemet loglalta el hazamnál . . . Tudtam, de előttem lebegett a kis gyermek képe és az ö gyenge kezei tartottak csak vissza attól, hogy önt ne kompromi áljaim. Hiszen tudtam már az első pillanattól fogva, hogy Virágh Kálmánt sze­reti és ez okból a válóperben nem is fej­lettem ki nagyobb ellentállást; gondoltam: boldog ugy sem lehetnék önnél sohasem. — Es ön azt hiszi, hogy ezzel aztán mindent tud? — Nem tudok mindent; csak sejtem, hogy ha szeretik egymást, akkor talán egy­máséi is lesznek valaha. — De még ez sem minden, — szólott az asszony elszánt, majdnem cinikus hangon. Rá akarom önt vezetni a tiszta igaz­ságra, a gyermekem nevében, hogy ezzel aztán végleg megmeneküljek a végnélküli zaklatásoktól. Nem akarom a valót tovább eltitkolni. tok évről-évre kisebb osztalékokat űzetnek, a magán kölcsönökbe fekte­tett tőke kénytelen megelégedni 4—5 százalékkal és e viszonyokhoz a me­zőgazdáknak is alkalmazkodniok kell; ha erre képesek is lesznek, — ne féltsük mezőgazdaságunk jövőjét. Évzáró ünnepélyek a zárdában, Mult számunkban jeleztük, hogy az irgalmas nővérek pápai rendházában elhe­lyezett kath. leányiskolák ének- és zene­vizsgái e hó 21 -én és 25-én tartatnak meg, A lefolyt héten ugy a kath. nőtanitóképző, mint. a kath. polgári leányiskola záróünne pélye meg volt és ezekről a következőkben számolunk be: a.) A kai fa. nötaiiftéképzöbcu. — junius 21. — Az ünnepély pont fél 5 órakor ve!te kezdetét. A zárda tágas ovoda helyiségé teljesen megtelt előkelő nagyrészt műértő közönséggel, a dobogón az intézet 23 fe­hérbe öltözött növendéke foglalt helyet. Migály Mariska növendék nyitotta meg a műsort Hennánn „Reverie Russe" c. sza­londarabjával, melyet zongorán nagy gya­korlottságra valló interpretálással adott elő. Tóth Viktória növendék szavalta ezután Tóth Kálmán „Losoncy István özvegye" című gyönyörű költeményét, nagy hatást keltve. A műsor fénypontja következett ezután Sztojonovitsnek ,,A madarak dalversenye" czimü daljátéka, melyben mind a 23 növen­dék szerepelt, s az intézet zenetanára, Szenti]yörgyi Sándor, karnagy is közremű­ködött, ő adván a zongora kíséretet. A dal­verseny magában véve igen nevezetes szer­zemény, előadása pedig egyenesen kitűnő volt, igy hát nem csoda, ha a közönség nagy élvezettel hallgatta a folyton váltakozó szavalatok, magán-, különkar- és összkar­énekeket. A kiváló előadásban is kiváltak Gombos Etelka, ki az erdei tündért, Haydu M., Ruip J., Fekete Magda és Schneider Paula növendékek, kik a fülemilét, baglyot, rigót és pacsirtát adták. A dalversenyt egy szép költemény kö­vette, mely szerzőjéül Horváth Istvánt, az intézet neves igazgatóját vallja. Már czime is ,,a tanító eszménye" elárulja a költemény alkalomszerűségét, a Ruip Teréz, az el.'íadó növendék igyekezett is hatást kelteni a szebbnél szeb?) gondolatokkal, melyekben a költemény bővelkedik, — s ez sikerült is. Ezután a kar a zenetanár kísérete mellett elénekelte Rosini „Teli Vilmos" c. ! operájából a táncdalt. Bár e klasszikus zene előadása igen nehéz és sok rutin kell ahhoz, hogy azt a maga szépségében bemutathas­suk, dicséretére legyen mondva, a kis női kar derekasan megfelelt feladatának. Ked­ves zene következett ezután. Schneider Paula növendék Krimuling ,,Die Spiel-Uhr" cimü zeneképét mutatta be zongorán. A zenelő órát oly hűségesen utánozta, hogy csu­kott szemmel csakugyan a falon képzeltük azt. Mindezek után Horváth István igazgató elmondotta záróbeszédét, melyben sok ke­serű igazságot mondott az alig egy éves intézet rosszakaróinak támadásairól, áská­lódásairől, kifejtvén egyszersmind, hogy az intézet fellállitása, fejlesztése jogosult, fel­karolása pedig éppen azok részéről, kik el­lenségeivé szegődtek, méltányos és kívána­tos, mert az intézet a pápai kath. hitközség­nek csak előnyére áll fenn, a mennyiben annak fenntartásához nem járul egy fillér­rel sem. Az ünnepély műsorát a Rákócy induló fejezte be, melyet Schneider Paula, Sudi Vilma és Polt Gizella növendékek tűzzel adták elő zongorán, 0 kézre. B>.) a kai Is. polgári leányiskolában. — junius 25. — Délután 5 órakor, mely időre volt ki­tűzve a záróünnepély, az ovódában már minden hely el volt foglalva. Pont öt óra­kor érkezett meg a plébános, mint ez iskola igazgatója, kevéssel később Esterházy Mimy és Fanny gróf kisasszonyok, Ő Excellenti­ája, az özvegy grófné, intézeti fővédnök­nőnek képviseletében. Az ünnepélyt a kezdő zongoristák ve­zették be, kiket városunk kiváló zongorata­nárnője, Gsoh'iyay Eliz kisasszony dirigált. Második számnak az Erney-Poldini féle „A négy évszak" cimü daljátékának első rész­lete „A tavasz érkezése" következett, me­Ön előbb valami semmiségről beszélt, amiből mi — ön szerint — a válópert ko­vácsoltuk. — Igen, az a semmiség egy je­lentős eszköze volt csak annak, hogy én öntől mielőtt megszabadulják. Mert minden­áron szabadulni akartam. Gyűlöltem önt kezdettől, az első pillanattól fogva. Gyűlöl­tem, mert őszülő haja dacára olyan gyere­kesen tudott szeretni egy gyermeklányt, akirJl tud hí, hogy nem viszonozza szerel­mét s a kinek rangjukhoz szegényes szüleit végielenül ravasz gyengédségével, melyei vagyonát nekik felajánlotta, sikerült céljai­nak megnyerni. Ezért gyűlölöm önt s azért, mert elrabolta tőlem egyedüli kincsemet: a gyermek-boldogságot. S ez bátorságot ad nekem arra, hogy szemébe merjem mon­dani a puszta igazságot. Hát tudja meg — szólt kipirultam, szinte kiáltva a báróné, — hogy a gyermek, a kit most tőlem el akar szakítani, nem az ön gyermeke! A báró ijedten majdnem dermedve hátrált e szavak hallatára. — Nem az én gyermekem ? — kér­dezte remegő hangon. — Valót beszél ön, vagy csak ÍV/, anyai szeretet mondatja ön­nel a vpkmerő beszédet? — Esküszöm gyermekem életére, bol­dogságára. hogy tiszta igazságot mondtam. A gyermek nem az öné és ezért nem is il­leti meg önt. Ezt eddig azért titkoltam, mert a per folyama alatt nem akartam az ügy­védet kellemetlen helyzetbe, dönteni. De most már nyíltan beszélhetek önnel, mert mindenkorra végét akarom vetni a gyerme­kem bizonytalan sorsának. Ha ön most ez­zel a levél históriával nem jön ide s adott szavát mégtartja ; tán ínég évekig élhetett volna abban a boldog tudatban, hogy gyer­meke van és csak akkor, mikor a válóper hullámai teljesen elcsendesültek volna, csak akkor adtuk volna tudtára a teljes való­ságot. — Most már mindent tudok asszo­nyom — szólt a báró metsző hidegséggel. Az a mi eddig csak halvány sejtelem volt bennem, e perczben mint megtörtént való­ság vezet vissza a multak labirintjába. A levél, melyről előbb beszéltem, költött le­vél volt csak s a gyanúm — amire gyak­ran olyan rettegve gondoltam — csak a gyanúm megerősítésére szolgált. Az ügy­védnek pedig azért adtam ellenkező nyilat­kozatot. hogy ez a váratlan fordulat ugy önt mind őt készületlenül találja . . . Es most ezek után az ügyvéddel szemben' tisz­tára akarom mosni bemocskolt becsüle­temet. Ezzel sarkon fordult és elsietett. III. Egy hét múlva a báróné az olasz Ri­viéra egyik elhagyott kis helységéből a következő táviratot kapta: „Barátom, Virágh Kálmán utolsó kívánságához híven, értesítem a bárónét, hogy Kálmán Torbágyi Péter báróval tegnap vivott pisztoly párbajban súlyos se­bet kapott s a leggondosabb orvosi ápo­lás dacára ma kiszenvedett." Bátos Endre,

Next

/
Thumbnails
Contents