Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-01-18 / 3. szám

és őszintén és ne bolonditsák a közvéleményt éveken át. Ez sem nem logikus, sem hasznot hozó spekuláció. Azt hisszük meghallgatásra találnak szavaink és változtatni fognak e közömbösségen. A „magyar betegség "-bői, a „Pató Pál"-ságból már egyszer igazán kigyógyulhatnánk. Felelevenített üdvös eszme, Városunk hölgy közönsége körében ujabbi időben mozgalom indult meg aziránt, hogy a már évekkel ezelőtt tervbe vett népkonyha felállításának eszméjét társadalmi utón is elősegítsék. Ezen mozgalom előhírnökének tekintjük azon mulatságot, melyet hölgyeink egy néhánya „a nép konyha alapja" javára rendezett és mely tegnap este tartatott meg a Griff szálloda nagytermében. Örömmel üdvözöljük hölgyeink ezen mozgalmát és ezen körülmény teszi kötelességünkké, hogy a már mintegy feledésbe ment üdvös eszme érdekében városunk intéző férflaiuak figyelmét újólag felhívjuk a népkonyha létesítésére. Mi már évek óta hangoztatjuk, hogy városunkban egy népkonyha fellálitása közszükségletet képez. Egész cikksorozatok jelentek meg ez érdemben, de mindeddig nem találtak o'y uiódus vivendit, mely csak némileg is orvosolta volna ezen folyton és folyton napirenden levő kérdés megoldását. Volt szó ugya", több izben, hogy városunkban a népkonyha eszméje testet fog ölteni, sőt már a közgyűlés napirendjére is kitüzetett, elvben el lett fogadva a humánus eszme, de mint minden ilyen elvben elfogadott eszme a feledés homályába burkolódzott s eltűnt a láthatárról. Hogy ezen eszme végleg ne kerüljön le napirendről, emelünk újra szót ezen kérdésben, mivel egy nagyon közel álló kérdés megvalósítását határozta el a város képviselőtestülete, mely ugyancsak szorosan összefügg a népkonyha eszme meg valósításával. Ezen körülmény pedig az, hogy városunk polgármestere javaslata alapján a képviselőtestület nemrég egy határozatot hozott, melynek célja szegényügyünket radikális utón rendezni s ezt egy szegényház létesítésével óhajtja elérni, mely szegényháznak felépítése már közel jövőben testet fog ölteni. Ma már alig van város az országban ahol nem volna népkonyha. A városok Uilnyomó része nem akart, de nem ís tudott kitérni a népkonyha létesitesénolc eszméje elöl, mert a kereset és munkaképtelen emberek száma sajnos nemhogy csökkent ^hanem növekedett. Ez az állapot pedig épp Pápa városára nagyon is jellemző. Mint minden városnak, ugy nekünk is számolnunk kell városunk ezen részével. Nekünk az év minden szakában, akadnak szegényeink, akiknek ellátásáról gondoskodni, törvényeink értelmében kötelességünk is. Ezeknek száma sokszor nem csekély, aminek következménye az, hogy ezen címen a városnak évenkint temérdek kiadása van. Ezt pedig nézetünk szerint akként lehetne, orvosolni, hogy más városok példájára egy népkonyhát létesítsünk. Humánus üdvös és életre való eszmét pendített? meg azzal városunk polgármestere, hogy szegényház létesítését biztosította, melynek keretében most már lesz alkalma a népkonyha eszméjét is megvalósítani. Nézetünk szerint ezen eszmét következőkép vélnők megvalósítani. Városunkban van egy ápoldamely szegény betegek fölvételére van alapítva. A 1 élesítendő szegényházat összeköttetésbe lehetne hozni ezen ápoldával, hogy az ápolda épületét értékesítené a város é,s a felépítendő szegényház keretébe az ápoldát — és minthogy irt egy közös étkezde felállítása is válik szükségessé, egy ezzel a népkonyha eszméje is megvalósíthatóvá tétetnék. Ezen uj épületet, mely a népkonyhát és magában foglalná legcélszerűbben az uj városrészbe kerülne. Az ápolda ugyanis a város keliő közepén vau s mtnthogy városunkban úgyis lakáshiány van, ezt a város sokkal jobban tudná értékesíteni s a cél el volna érve, mert szegényeinket összpontosítaná egy közös otthonba. Az, hogy megsértett. Az becstelenség, íi mit mondott. Megszégyenített, nevetsógessé tett itt, itt többek előtt. — De hát kicsoda. ? Szóljon világosan ! — Kicsoda? Töreki, igen Töreki. Érti, hallja ! Töreki, igen ! -- Talán még se olyan súlyos a dolog ? — Nem súlyos? Iszonyatos, borzasztó. Aztán elbeszélte az esetet. Biz az nem volt egyéb egy pár kissé kétértelmű megjegyzésnél. — S én ezt nem hagyom. Érti. nem hagyom. — Jó, -- felelte amaz, — bocsánatot fog kérni. — Nem, nem, az nem elég, az semmi. — Hát mit akar ? — Mit akatok ? — szólt a fiatal emberhez hajolva. — Azt akarom, hogy hívja ki. hogy verekedjen meg vele,'-- mindent akarok. Illek megdöbbent. — Hová gondol édes Ellem, Töreki az én legjobb barátom, hiszen tudja, hogy egyedül vele érintkezem csupán közelebbről . . . — Nem bánom. — Hát én ki vagyok magának ? Ugy-e semmi ? De mégis . . . — és ránézett az ííjura szenvedélyesen s az ott állott előtte boldogan, nézte azt a szép leányt, a kihez neki talán mégis van valami köze. nézte szép fehér arezát. két szép szemét s aztán megfogta kezét, az remegett egy kissé, éppen ugy, mint az övé s a mint ott állott s fogta annak a leánynak a kezét., érezte, hogy ő ezt a leányt igazan szereli, hogy ettől nem tudna megtagadni semmit. — Pali, ugy-e megteszi nekem ? --szólt Ella. kivéve kezét ann&k kezéből. — Ügy-e nem tagadja meg kérésemet ? Ugy-e nem ? No feleljen ! — Hát eltűrné, mondja, eltűrné azt megtorlás nélkül, hogy engem valaki sértegessen ? — Eltűrném-e ? — szólc amaz fenhangon, — nemcsak, hogy nem tűrném, de legyen az bárki. — No, no, — kaczagott Ella újra, — nem akarok ón itt drámát rögtönözni, csak mutassa meg neki. hogy nem oda Buda! — De mégis, — szólt lecsöndesülve Illek, — Törekivel. — Ha mondom, ha akarom, — szólt Ella szenvedélyesen. Ez elég volt. Még egy kis ideig beszélgettek, aztán a fiatal ember fogta kalapját, kezet fogot a leánynyal s távozott. — Az utczára még kihallatszott Ella csengő hangja : — Pá, sok szerencsét ! Ment hazafelé lassan, elgondolkozva. Zúgott a feje. Lassan mormogott. —- Én megverekszem Lajossal. Érdekes majdnem hihetetlen, hogy kössek bele abba az ártatlan 'fiúba, Megyorsitotta lépteit s felrohanva szobájába, levetette magát a kanapéra, még egy ideig gondolkodott, azután elnyomta az alom. Késő délután volt, mikor felébredt s akkor jutott eszébe, hogy még nem is ebédelt. Gondolta, lemegy valamelyik vendéglőbe, de csak nem ment. Valami nyugtalanította. Félt. hogy az utczán találkozik Törekivel s aztán nem áll jót magáért. Hozatott valami húsfélét s az volt az ebéd és vacsora is. Nyolcz óra felé járt az idő, mikor elment hazulról. Lassan, óvatosan lépegetett az utczán, mint egy tolvaj, a ki nem tudja, melyik perczben csípik el. Félt, hogy találkozik a barátjával. Szórakozottan nézte sorra a kirakató kat, kétszer is megbámulta a levélgyűjtő postás kis automobilját, a mint prüszkölve, dudálva rohant el mellette s egyszer azt vette észre, hogy szokott kávéház előtt áll, hol ismerőseivel esténkint össze szokott jönni. Megdöbbent. Tudta, hogy Töreki is biztosan ott van. Egy kicsit még habozott, azután belépett. Ment hátrafelé abba a kis elkülönített részébe a kávéháznak, a hol barátai ülni szoktak. Azok élénken fogadták. Első Töreki volt, ki felugrott helyéről s feléje jött. — Tudod Pali, — szólt, — igazán érdekes. — Nem vagyok rá kíváncsi. Takarodj innen ! — s felakasztván kabátját egy fogasra, leült egy távoli asztalhoz. — De mi a manó lelt Palikám ? szólt amaz, — Miért huzódol olyan távolra tőlünk? Jer ülj a mi asztalunkhoz. — Takarodj innen! — ismételte újra Illek reszkető hangon.