Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-01-18 / 3. szám

Felvettük ujra a népkonyha esz méjét s reméljük, hogy városunk polgármestere, kiről megvagyunk győződve, hogy buzgó hive a népkonyha eszméjének megszívleli felszólalásunkat s ujra kezébe veszi a fonalat, melyet elejtve láttunk. Mi teljesen meg vagyunk győződve, hogy ily módon képesek leszünk a népkonyha eszméjében ujra lelket önteni s azt rövid időn belül létesíteni. Á Pápai Katholikus Kör estélye. — 1903. január 11. — Tartozunk az igazságnak azzal, hogy minden olyan egyesület vagy kört, meiy a maga helyes társadalmi ezélját megfelelő élénk tevékenységgel és kitartással igyekszik megvalósítani, teljes elismeréssel és méltánylással kisérjük. Azért igen örülünk, hogy ezuttal a helybeli Katholikus Kör czélirányos és moz. galmas tevékenységéről emlékezhetünk meg a legnagyobb dicsérettel. Valóban ez a társaskör "az ujabbi időben élénkebb szellemi tevékenységet fejt ki, mint bármelyik ilynemű köre városunknak. Felolvasó estélyei oly színvonalon állanak, hogy minden müveit ember élvezettel vehet részt rajtuk. Ez az «ka, hogy egyre nagyobb és nagyobb érdeklődés nyilvánul irántuk minden oldalról. S a kör érdemes vezetősége, a mely szakavatott kezekben van, mégis ragad minden alkalmat, hogy ezt az érdeklődést folytonosan ébren tartsa és fokozza. Erről győződtünk meg a mult vasárnap tartott hangversenyén is a mely minden tekintetben kiválóan sőt fényesen sikerült. A Griff szálló nagyterme zsúfolásig megtelt közönséggel. Képviselve volt városuuk lakosságának minden sz.ímszíne-java s bavéhető osztálya. A hét pontból álló hangverseny műsora helyes műérzékkel és tapintattal volt egybeállítva. Szereplői pedig egytől—egyig kiválóan megfeleltek a várakozásnak és nem csekély élvezetet szereztek a nagy hallgatóságnak. Az első szereplő ifj. Sült József ur volt, a ki Ketterernek „Grand caprice Hongrois" ezimli darabját adta elő zongorán, feltűnő technikai készültséggel és higgagt nyugodtsággal. A nagy reményű fiatal zongoristának általános elismeréssel kisért nagysikerű fellépése legszebb jutalma lehet mesterének Kis József zenetanár urnák. A második szám Magvassy Gizella úrhölgynek föllépése volt, a ki Mihácsek Vilmos győri zenetanár mesteri zongorakisérete mellett énekelt Everstől egy müdalt s azután részletet Gounod Fauszt-jából. A fiatal énekesnő szép alakjával ós lágy, behízelgő szopránjával egyszerre meghódította a hallgatóságot, a mely lelkes tapsokkal fejezte ki iránta elismerését. A kisasszonynak hangja —• különösen a felsőbb regiszterekben — még egy kissé gyenge ugyan, de már fiatal kora mellett igen jól tud vele bánni s jó mester mellett tagadhatatlanul szép jövőre nyújt kilátátást. Ezután Nagy Gabriella úrhölgy a helybeli áll. polg. leányiskola igazgatónője szavalta el Váradinak „Stella Maris" czimü remek költeményét. A vers tárgyának helyes felfogást és mély átérzése drámai részeinek megkapó színezése s a találó hang hordozás és gesztusok sürü tapsokra ragadták a közönséget. Majd ismét Magvassy Margit úrhölgy jelerit meg a dobogón s énekelt az „Aszszony regiment" czimü operettből és a „Hunyady László" czimü operából. Éneke újólag, nagy hatást ért el annál is inkább mert most már teljesen ment volt a lámpaáztól. Erre Oaál Sándor urnák czimbalornjátéka következett. Gaál ur minden nagyítás nélkül mondhatjuk, igaii mestere ezen specziális magyar hangszernek. Játéka biztos, nyugodt, piánói és fortéi meglepő művészi erőről tanúskodtak. A hallgatóság viharos tetszésze kiserte művészi játékát. Ezután R. Prilckel Marián ur, a kör titkára tartott felolvasást „A magyar tánczról". Szólott a magyar táncz eredetéről, fejlődéséről, férfiairól és jellemző tulajdonságairól A ritka elmélettel s alapos tudással megirt szellemes' fejtegetés a szerzőnek derűs humorral fűszerezett és csengő hangon való felolvasásával általános mély hatást ért el, a mely a közönségnek meleg óvációjában nyilvánult. Végül Paizs Géza játszott tilinkón, czigánykisérettel népdalokat, mintegy hangolva az ifjú sziveket a nyomban bekövet, kezendő tanczra, legjobban bizonyítja az a körülmény, hogy az ujrázásoknak alig akart vége szakadni. A hangverseny végeztével a székek kihordásával, tánctermet rögtönöztek és kezdetét vette a tánc, mely rendkívüli kedélyes hangulatot teremtett. A közönség túlnyomó része vett részt a táncban és ennek következtében a szünóra előtt a tánczoló pároknak alig volt helyök a Griff nagytermében. Az első négyest 44 pár tánczolta. Szünóra után bár csekélyebb számban, de fokozódott jókedvvel fogtak a tánchoz és bámulatos kitartással járták reggeli 4 óráig. Nem mulaszthatjuk el ez alkalommal dicsérőleg megemlékezni, főleg R. Pák kel Marian a kör titkárának a hangverseny rendezése körül kifejtett fáradhatlan buzgóságáról ugyszinte Pakrócz Kálmán és Németh Lajos urakról, kik heteken át fáradságot nem ismerő tevékenységet fejtettek ki a a hangverseny fényes sikere érdekében. — Igazán nem értem, — szólt amaz, barátja magaviseletén elképedve, — de hátmiért nem jösz közénk ? — Azért, — válaszolt Illek villogó szemekkel, olyat csapva az asztalra kezével hogy az ott levő poharak csörömpölve ütődtek össze, — mert én olyan asztalhoz, a hol olyan lovagiatlan, nyomorult, gyáva siheder'ül, mint te, oda én nem ülök. Lett erre aztán nagy riadalom. A többiek, kik a két fiu közötti jó viszonyt valamennyien ismerték, bámulva néztek össze. De hát a sértés, sértés, ezeket a szavakat még négy szem közt se lehetne tréfának venni. Sértés, igen nagy sértés, mondogatták, s aztán megindult a tárgyalás. Illek még egyszer kijelentette Töreki megbizottainak, hogy állítását fenntartja és kész elégtételt adni. Két jelenlevőt nevezett meg s aztán mint egy őrült távozott a kávéházból. A pinczér, ki elfutni látta s köszönt neki, bámulva nézett utána, ilyen feldúlt arczczal még nem látott embert. S Illek futott keresatül a nagy körúton, nem gondolva azzal, hogy valami kocsi elgázolja. Szerette volna magát a villamos elé dobni, szeretett volna nem élni. Mikor átért a túlsó oldalra, kissé megemberelte magát, ment elgondolkozva s látta maga előtt a szép fehérarczu leányt, ki parancsolólag néz rá, látta barátját, ki megdöbbenve vonja kérdőre magaviseletéért s aztán összefolyt előtte minden. Az utcán áró-kelő embereket végtelen hosszúaknak Játtá, az utca összeszűkült előtte. 1 Az a kis szél, a mi végigszaladt az utcán, kissé magához téritette. Megnézte az óráját, negyed tíz mult. Még nyitva van a trafik, gondolta s befordulva egy mellékutcába, arra irányította lépteit. Egyedül találta Ellát. — Jó estét, hol járt egész nap maga semmiházi? — szólt pajkosan s kezét oda nyújtotta llleknek, ki azt a magáéban tartotta vissza. Ugy vártam már, mint a Messiást. Képzelje, alig, hogy elment, jött az a haszontalan Töreki s aztán olyan szépen kért, de olyan szépen, hogy Isten ments, hogy sérteni akart engemet, kert, szinte könyörgött, hogy bocsássák meg neki. — És maga megbocsátott ? — Hát hogyne bocsátottam volna meg az ön Jegjobb barátjának. Ó és ekkor az a fiu, ki megdöbbenve állott ott, ugy szerette volna összeszorítani annak a leánynak a kezét, azt a kezet, melyeit ott tartott a saját kezében, de nem tette, visszahúzta lassan a magáét, odatámaszkodott a falhoz és ugy bámult a mennyezetre. — S igy természetesen, — folytatta Ella, ki már készülődve a záráshoz, kezdte olvasni a pénzt, ragosgatni a postajegyeket, — feleslegessé vált az, a mire magát délben kértem s igazán köszönöm s dicsérem, hogy olyan önfeláldozókig viselkedett. — Köszönöm, dicsérem, — ismételte amaz vontatottan. Egyideig csend volt, azután szép álmokat kívánva egymásnak, Illek eltávozott. Megsemmisülve ment lakása felé. — Agya égett s csak támaszkodva tudott tovább menni. A házmester csodálkozva nézett végig rajta, mikor, beeresztette. Ilyen arczczal még nem látta hazajönni. Ruhástól dobta magát ágyára s arról a szép, szeszélyes leányról gondolkozva, nyomta el az álom. Lázas álmából segédei ébresztették fel, közölték vele megállapodásukat. Bandázs nélkül, végkimerülésig délelőtt 11 órakor. Rendbeszedte magát, — megivott egy pohár konyakot. Az óra negyed tizenegyet mutatott, tehát leküldött kocsiért s beleülve, hárman a kitűzött helyre hajtattak * Megverekedtek. A „Rajta* szóra mint két esküdt ellenség rohantak egymásra, elkeseredetten, vad szenvedélylyel, szemük tűzben égett s

: mikor Töreki a harmadik összecsapásnál vérző kebellel bukott a padlóra, ellenfele kétségbeesett kiáltással dobta magától kardját s rohant barátja felé, kinek tátongó sebéből patakként ömlött a vér. — Könyes szemekkel borult reá és kérte, könyörgött, hogy bocsásson meg. Az lehunyta eddig még mindig barátjára meresztett szemeit, ajkai még egy párszor vonaglottak s aztán mozdulatlan maradt — megbocsátott.