Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-05-31 / 22. szám

ki feladatul a gondolkozók. Nálunk a kicsinyes villongások rabolják el minden időnket s vértezetlenüí eszeveszetten rohanunk a biztos bukás sötét örvénye felé ! Krisztus tani fásának alapmotívuma az volt: „Szeresd emberbarátod mint tenmagadat.". S ő nem tett válási korlátokat az embertársak közé, ö nem killönbözteté meg őket vallás felekezetek szerint, hanem szerette őket, tekintet nélkül arra, hogy követték-e tanait avagy sem. A tüzes nyelvek e magasztos ünnepén térj magadba oh magyarom! Gondolj a hazára s ten jövődre! Csapd félre a. kicsinyes villongások méregtől habzó serlegét s cseréld fel azt az igazság kristálytiszta poharával. Mert csak akkor lehet biztosítva jövendőd a hármas bérez és négy folyó honában, ha az összetartás fokozott erejével sikerrel állsz ellent a körülted forrongó népáradat halálos ölelésének. Közgyűlés előtt, — A közvilágítás kérd^síliez. — Néhány nap választ el csak bennünket attól, hogy városunk képviselőtestülete városunk közvilágítása kérdésében végleg döntsön, igy tehát nagyon is időszerűnek tartjuk, hogy városunkra nézve oly fontos aktus érdekében végszavunkat megtegyük és a képviselőtestületi tagokat kötelesség teljesítésére figyelmeztessük. Legutóbb ez érdemben tett felszólalásunknál érvekkel bizonyítottuk, hogy ezen kérdés megoldása városunkban már évek óta közóhaj tárgyát képezi és annak megvalósítása városunk anyagi javulását lesz hivatva előmozdítani. Nem frázis, hanem tények után mondjuk ezt. Teljesen egyetértünk a világítási bizottság javaslatával, melyet a képviselőtestület elé terjeszt, sőt mi vérmesebb reményekkel vagyunk eltelve a villamos telep jövedelmezőségéről. Tesszük ezt pedig azon okból, mivel teljes meggyőződésben voltunk és vagyunk, hogy a villamos telep berendezésével nemcsak városunk lakosságának igényei lesznek kielégíthetők, nemcsak korszerű és a célnak megfelelő lesz, nemcsak emelni fogja városunk külső megjelenésének díszét, hanem amire első sorban mindig súlyt fektettünk és minden e kérdésbeoi felszólalásunknál mindig vezérelvül tartottuk, hogy idővel haszuos befektetéssé válik és közjövedelmeinket szaporítani fogja. A világítási bizottság két és fél évi fárasztó munka és előrelátó intézkedései alapján dolgozta ki javaslatát, mely minden legapróbb részletekre kiterjed és igy a képviselőtestületnek könnyűvé teszi feladatát azzal, hogy tiszta képét lássa a tervezett villamos telep közhasznú vállalatának. A világítási bizottság tehát lelkiismeretesen végezte feladatát és mandátumának minden tekintetben eleget tett, most már a képviselőtestületi tagokon vau a sor, hogy ezt megtegyék. Igenis a képviselőtestületi tagokon van most már a sor, hogy a beléjük helyezett bizalomnak megfeleljenek. Szükségtelen újólag hangoztatni, hogy a villamos telep megépítése lakosságunk közóhaját képezi s ezzel mindent megmondtunk amire ők kötelezve vannak. Hogy ezen kötelesség teljesítésére ez alkalommal figyelmeztetjük őket, tesszük ezt azon sajnos tapasztalatból, ruivel utóbbi időben feltűnő módon észlelhető a közöny közügyeink iránt és az érdeklődés nagyon is kis körre szorítkozik ami csakis a közügy rovására megy. Határozottsággal állíthatjuk, hogy a közérdek, mely utóbbi időben annyi maradandó alkotással gazdagította városunkat, elenyésző azon erőkhöz és tehetségekhez képest, melyek a nálunk dívó közöny által megszállva, hosszú időre tehetetlenekké tehetnek bennünket. Értsék meg végre valahára városunk képviselői, hogy városunk haladása és virágzása okvetlenül szükségessé teszi, hogy ebben a modern áramlatban, mely a korszellem hajóját előre mozgatja, a képviselőtestület minden egyes tagjának ki kell venni részét. Nem szabad senkinek azt hinnie, vagy azzal állni elő, hogy nélkülök is folyhatnak a dolgok. Ezáltal azt érhetjük el, hogy a közérdek körül való tömörülés lehetetlenné van téve és a közügyekben hatái >zott és egészséges vélemény alakulhasson. Igenis ez mi bajunk és ezért pang nálunk minden. Értsük meg egymást! A villamos — Bizonyítsa be, hogy nem igaz, — mondták erre a lányok migy zajjal, — bizonyítsa be ! — Jó, helyes! — szólt a dalia, — ón bebizonyítom nektek, csak nevezzétek meg előbb a módot, amivel bebizonyíthassam. — Mindjárt, — mondták a leányok s ezzel tanácskozni kezdtek. A tanácskozás alatt aztán elhatárolták, hogy csak akkor hiszik el, hogy nincsen kisértet, ha Békés, a „dalia", holnap éjjel pontban tizenkét órakor elmegy a temetőbe és az uzsorás sírkövén levő hervadt koszorút onnan idehozza nekik és megesküszik rá, hogy kísértetet nem látott a sir mellett. — Helyes ! Jó lesz ! — szólt mosolyogva a „dalia", mire nagy sugás-bugás támadt a leányok és a többi legények között, amely csak később alakult át újra vidám tréfaesővé. * — Gyerünk, Pali! — szólt be Török Pista másnap este barátjának az utczáról, aki már türelmetlenül várta őt a kapun belül s aki szemrehányóan szólt neki vissza : — Tőlem már rég mehettünk volna, — Még elég korán van most is. — Igaz, igaz, de előbb talán benézünk egy kicsit a „Füstös"-be. Legalább egy-két pohár borra. — Nem tanácslom. — Miért ? — Mert ha józanok leszünk, jobban fog tervünk sikerülni. — Az mese. Gyerünk csak ! Különben én egy tapodtat sem megyek, amig bort nem ittam. -- Legyen, — szólt Török Pista — legyen ! S ezzel bementek a „Fűstös"-be. Tóth Palinak a negyedik pohár bor már olyan jól ízlett, hogy mikor megitta, olyanforma kijelentést tett barátjának, mintha szívesen elengedné az egész tervbe vett tréfát az isteni borozás tovább folytathatasáért. Barátja azonban ezt látva, fölállt és addig unszolta-vonszolta kifelé a korcsmából, mig végre is megindult vele együtt és kissé boros fejjel bár, de elég merész szándékkal megindultak a kitűzött hely felé. borongós őszi éjjel volt. A szél csapkodva kergette-zörgette a száraz leveleket ide-oda. A temetőben a kebelbarátokon kívül egyetlen élő lény sem volt, Beszélgettek. — Mindenáron meg fogom bőszülni a nyomorultat, a dicső „daliát", -- inondá sziszegő, irigy hangon. Igen, meg fogom bőszülni! — Na, na, hiszen olyan nagyot éppen nem vétett ellened. S talán azt sem csak a te boszuságodra tette, hanem mert igazán szereti azt a leányt. —- Eh. te nem tudod mit beszélsz. Meg vagyok róla győződve, hogy igen. Hi" szen gúnyolódott is. — Az már igaz. Abban neked van igazad. De tudok mitől félek én ? — Nem én. Hiszen nem vagyok gondolatolvasó. — Csak attól félek, hogy valami baja talál lenni és mi lesszünk majd az okai. — Attól ne félj. Úgyse tudja meg senki. Majd azt gondolják, hogy csak megijedt a falevél zörgésétől, vagy valami más zajtól. Sajnálni meg csak nem fogod, hiszen téged is kigúnyolt, azt mondta tegnapelőtt rólad, hogy közönséges boroskorsó és tökfilkó vagy. — Igazán? — Még kérdezed ? — Akkor hát rajta j Vegyük föl a kisértet-ruháukat. De siessünk vele, nehogy elkéssünk. S ezzel magukra szedték a lepedőket és rut álarezokbol álló kisértet-ruhát, elhelyezkedtek az uzsorás sírköve mellett és beszélgetni kezdtek suttogó, halk hangon : — Hátha ide sem jön ? Hátha már elvitte a koszorú nappal, —• mondá Török Pista. — Nem lehet, — szólt Tóth Pali. — Egész nap figyelte a temetőőr a sirkövet. A leányok fogadták fel egy forintért. Különben tapogasd meg, itt van a koszorú most is a sirkövön. Nézd, meg a kék szalag is rajta van, amit a leányok jel gyanánt köttettek rá ma délelőtt. — Akkor minden rendben van, —•