Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-05-24 / 21. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Égés? évre 12 kor., félévre G kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. A városok örömhíre. Néhány nappal ezelőtt a fővárosi lapokban jelezve volt, hogy a pénzügyminiszter már a legközelebbi időben egy törvényjavaslatot fog a képviselőházhoz benyújtani, amely szerint az állam a bor és húsfogyasztás! adókat a városoknak kulturális Kiadások fedezésére átfogja engedni. A törvényhozás évek hosszú során keresztül mihem tett'a városok érdekében, magukra hagyatva csinálták az adósságokat, mert haladni akartak és a haladás elől nem zárkózhattak el. Ez lesz az első intézkedése a törvényhozásnak, a melyben a városokat a tömérdek állami teendőkért kárpótolni fogja. Lássuk csak, melyek azok a teendők, a miket a városok az állam érdekében teljesítenek ? Itt van az adószedés nagy munkája. A mi városi pénztárunk személyzetének két harmadrésze az állami, megyei adók és illetékek beLaptulajdonos és kiadó hajtásával van elfoglalva reggeltől estig. Itt vannak a katonai dolgok. Azt mondhatjuk, hogy egy embert teljesen foglalkoztat. Ott vannak a városi árvaszékek. Senki sem vitathatja el, hogy ezen teendők nem állami feladatot képeznek. Ott van a rendőrség, a nagy személyzettel. A napnak több mint fele részét bűnügyekkel, többnyire az előnyomozásokkal tölti el. Senki sem mondhatja el, hogy ezek nem állami teendők. Igen, a városok mint fennebb is emiitettük több mint háromnegyed részben állami teendőket végeznek és még eddig soha senl nek nem jutott eszébe, hogy ezen teendőkért a városokat kárpótolni is kellene. Örömhírnek tekintjük tehát az összes fővárosi lapoknak azon közlését, hogy a vidéki városok jövedelmi forrásáról a belügy- és pénzügyminisztérium között megindult tárgyalások sikerre vezettek és Lukács László pénzügyminiszter legközelebb, ha erre a parlamenti viszonyok alHIRDETESEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. kai masak lesznek, törvényjavaslatot nyújt be a képviselőházhoz, amelyben a bor és húsfogyasztási adók átengedtetnek a városoknak azok közigazgatási és kulturális terhének apaszt ás ára. Most, hogy a napilapok jelezték, — a bor és husfogyasztási adóknak a városok részére leendő átengedését, bizonyos megnyugvás tölti el lelkünket, mert láthatjuk, hogy az elhagyatott városokról is gondoskodnak egy kissé. Adja Isten, hogy ez a hír ne legyen kacsa, hanem valóság, mely a városok háztartásában ielen

tékeuv szerepet fog játszani és igen sok helyen meg fogja teremteni a várva-várt egyen súlyt. Különösen városunkra nézve lesz r fontos ezen jövedelem-forrás. Évtizedek óta imádkozunk a csatornázásért és most egy lépéssel közelebb jutottunk hozzá. Hisszük, hogyha az ige testté lesz, a csatornázás kérdése is megvalósul a közel jövőben. Ugy legyen ! Pollatsek Frigyes. x ZK Halálos szelelem Vágó Mózesnek hívták. Szemében tudás, akaraterő és intelligencia. Talán sok ez Szentimrén? Nem. A csíki falvakban többen hasogatják a soros barázdákat, kik beszélik a Tacitus nyelvét s világtörténelmi tudásért sem mennek a szomszédba. Ilyen volt Vágó Mózes is. Gazdag, tekintélyes és nagyrabecsült. Az ő cineinnátusi visszatérésének megvolt a története. A szentimrei jegyző Marikáját megszerette. A jószáguk egymás mellett feküdt, hát mindennap gyönyörködhetett Mariska mozdulataiban, bájos megjelenésében. Egyszer — azon a tavaszon maturált a somlyói mohos és dicsőséges falak közt — ábrándozva és elmerülve sétálgatott a gyümölcsöskertben. Túlról, virágok mesgyéjéből — mintha a harangvirágok verték volna össze ezüstös kelyheiket, édes, csattogó éneket hall. Átnéz s a vidám fülemile lehajolva gyomlál a rezedák és szazszorszépek között. A virágok remegtek a keze alatt, mintha azt mondták volna: „Törj le. hogy a kebleden halhassunk meg." Ahova kicsi lába ért, zöldebb lett a fii, s az elbűvölt fáty'olrózsák pajkosan kapkodtak libbenő szoknyácskaja után. A kis kct százszor virányosabb, pompásabb volt, hogy ő ott járkált. A déiiglátó lecsukta szemeit, mivel látia Mariskát. Minek várna hát délig ? S a liliomok elsápadtak az irigységtől, hogy patyolatosabb fehér Mariska bársonyos bőre. Vágó megittasulva bámulta ezt a jelenséget. Szó nem jött ki a száján pedig szeretett volna olyant kiáltani, hogy az egész világ "meghallja. Valami rózsaszínű mámor ragadta magával, mint mikor az iskolapad fölé hajolva fiatal, rajongó lelke megálmodta az ideált. Megvan, itt van, minek törni előre. Itt áll karcsú, ringó termetével, szivárványragyogásu szemével. Kis kurta szoknyát visel, mely mintha egy óriási pipacsvirág volna. Tüz csapott ki a hangjából, mikor megszólalt: — Mariska . . . A leányka hátrafordult s olyan piros lett, mint a felleges nyáriálkonyat. Az járhatott az eszébe, hogy őt ez a mihaszna Vágó Mózes k kihallgatta. Pedig dehogy is dalolt .neki. Ő a \ irágainak, a kertnek, magának dalolt. Még ha valami szép hangja volna. De Kántor Marcsa a repedt fazékhoz hasonlította. (Vágó Mózes azt gondolta ilyen hangon a szirének énekeltek rózsaarczu hajnalon.) Nossza, fogta magát s eliramodott a fiatal ur szemei elöl. A kertajtó' — színes babvirág csavarodott rá — ugy állott, hogy a lányka Vágó előtt szaladott el. Hát a kis tarka kötényéből egy csomó rezedát dobott a Vágó Mózes szeme közé. S eltűnt, mint egy tündökletes álomkép. Soká bámészkodott Utána Vágó s ekkor érezte először, hogy szörnyű bolondság lenne e gyönyörű gyermek szive helyett corpus jurist tanulni. Nem is fogott bele tehát a nemes vármegye, a nagy reményeket táplált professzor urak általános és megdöbbentő csodálkozására. II. Különös és emberfeletti szerelem volt az. Már akkor sejtették, hogy nem végződik jóra. Vágó Mózes nem ismerte a határát s mindennap talált benne uj meg uj felfedezni valót. Az asszony is — Marika — imádta férjét, ahogyan szerelmes aszszonyok szokták az ő urokat. Odatapadva, alázatosan. De a nagy szerelemnek ott feketéllett a nagy árnyéka. Vágó Mózest a szerelem legfullánkosabb kinja égette, a féltékenység. Nem olyan közönséges féltékenység volt ex. Az ó tartalmas, dus lelkehez méltatlan volna ez. Ő féltette a feleségét a naptól, mely aranyával hinti be arcát; e szellőtől, mely naplementelekor lágy, hullámos haja között bujkált, a csillagoktól, kik az ő szemének ragyogására irigykedhetnek. Szerette volna kitépni az e nberek szemét, ha rajta felejtődtek az ő ingó nádtermetén, fölséges, királyi alakján.