Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-05-17 / 20. szám

ugy az illetők önálló világító telepek felállításáról gondoskodnának ép ugy, mint azt már nálunk többen megtettek. Ez az elodázás pedig a városra óriási vesztességet jelent, aminek megakadályozása most már a képviselőtestület tagjaitól függ, kiknek alkalmuk lesz már legközeleb a villamos telep létesítésében végleg- dönteni. A világítási bizottság végleges ^javaslatával már elkészült és mint biztos forrásból tudjuk ezen javaslatát még e hó folyamán egybehívandó közgyűlés elé terjeszti. Amidón újból örömünknek adunk kifejezést, hogy villamos • telepünk kérdése végre valahára a közgyűlés napirendjére kerül, egyben reméljük, hogy a képviselőtestület tagjai, áthatva lakosságunk közóhajától, mely ezen kérdés megoldását éveken át szorgalmazza, hivatásunk teljes tudatában mindent el fognak követni, sogy villamos telepünk még az ősz Dlyamán a közforgalomnak átadassék. Ugy legyen ! Pollatsek Frigyes. Bérharcz városunkban, Városunkban a lefolyt héten a kőmives és pék-segédek sztrájkoltak és bárha ezen strájk alig tartott egy napig, amennyiben a munkások és munkaadók között egyezség jött létre, nagyon is aktuálisnak tartjuk, hogy íez érdemben véleményünket megmondjuk. A munka és díjazása közti arány örökös ingadozása, az élelmiszerek folytonos drágulása ós a megelhetósi viszonyoknak egyre növekedő elharapódzása, a kívánalmaknak fokozása: ezek azok az okok, melyek a munkradók és munkások közti jó viszonyt tartósságában zavarják. A munkaadó a mostani viszonyok közt kénytelen minden irányban takarékoskodni, különösen pedig törekedni kell gyártmányait oly olcsón és a mellett megfelelően előállítani, hogy a konkurrenciával lépést tarthasson. Bármennyire is Ítéljük el a tőke hatalmát és a nyomában járq gazdasági félszegségeket, nem lehej tagadni, hogy a munkaadó helyzete is mód felett megvan nehezítve ét soha meg nem szűnő gondok gyötrik/ A gyártmányok olcsó és megfelelő előállítását első sorban a nyers anyag drágasága akadályozza-. A munkaadó, legyen az nagy-, akár kisiparos, csak a munkás bérének terhére eszközölheti megtakarításait. És ez a baj legelszomorítóbb ol-l dala. Mert a szegény munkás éppj ugy, sőt aránylag még sokká' inkább sínyli meg az általános drágaság okozta; megszorításokat és nélkülözéseket, mint mások. Így aztán nem lehet cso-1 dálni, ha kétségbeesésében az utolsó valamelyes kilátással kecsegtető mentőeszközhöz : a sztrájkhoz folyamodik. Senkise liigyje, hogy a munkások kapzsiságból, könnyelműen határozták el magukat a bérharcra, mert az ilyen harcnak kimenetele a túlnyomóan legtöbb esetben legalább is kétséges és ha kudarcot vallanak az a veszély fenyegeti a munkást, hogy kenyérkereset nélkül marad és ekképpen önmagát és hozzátartozóit a legnagyobb nyomorba sodorja. Nagy okoknak kell tehát lenni melyek a munkást sztrájkra késztetetík. Tényleg csak akkor kezdi meg a sztrájkot, amikor* már más kibúvót nem talál, mely a félig-meddig megfelelő megélhetéshez vezetné. Amennyiben a sztrájkok csak egyes "szakmákban lépnek föl, még nem a legveszélyesebbek. Mert ha az illető munkások csakugyan helyzetük javítását érik el vele, t kkor az illető szakma a többi szakma és a közönség rovására több jövedelemre tesz szert, természetes lévén, hogy a munkaadó nem a saját zsebjéből fedezi a munkabértöbbletet, hanem a fogyasztón szedi be. Megrendíthető közgazdasági válságot okozhat azonban az általános sztrájk, aminő most Hollandiában fenyeget, mert ha az egész munkásosztály, hivatkozva emberi jogaira, megfeszített munkájáért illőbb díjazást követel, ez szükségszerüleg kihat az összes közgazdasági ágakra és az illető ország egész gazdasági életét veszélyeztetheti. Bár a munkások követeléseinek jogosultságában kételkedni nem lehet, sőt azt minden méltányosan gondolkodó embernek el kell ismerni, métfü Nem bírt magával. Érezte, hogy ereje teljesen elhagyja. Arra ment egy bérkocsi, abba vetette magát s lakására hajtatott. Otthon a kis gyermek még ébren volt, azt ölbe kapta s csókjaival majd megfojtotta. Szinte lázasan beszélt neki boldogságról, a mely volt, édes apáról, a kit elvesztett, szomorú jövőről. Lázas éjszakája, szomorú ébredése volt. Az utolsó pillanatig azt hitte, hogy férje ártatlan s hogy ennélfogva fel fogják menteni, hogy barátjaik házukat újra fel fogják keresni s hogy minden ugy lesz, a mint eddig volt. A négy hónap óta tartó vizsgálati fogság idejét csak mint egy rossz álmot tekintette, a melynek elmúlása után szép lesz az ébredés. Más nem világosította fel s férje, akit igen gyakran meglátogatott, mindig azzal biztatta, hogy ártatlan s nemsokára hazajön. Egyszer- kétszer megkérdezte, tőle mégis, hogy arra az esetre, ha ártatlansága dacára mégis elitélik hosszú időre, hű marad-e hozzá s nem fog-e tőle elválni? mire az'asszonyi tréfával ütötte el a kérdést. Most itt állott elhagyottan, árván, szerencsétlenül saját erejére utalva. A nagy pompából, jólétből egyszerre a szegénység nyomasztó helyzete állott előtte, a maga teljes szomorúságában. Nem is tudta, hogyan fogjon hozzá a kenyérkeresés nehéz munkájához. Sohasem tudta mi az a munka. Azt sem sejtette, miképen és hol kell keresnie a munkát, a mely kenyeret ad, hogy magát és kicsiny gyermekét eltartsa. Jóbarátai, ösmerősei elhagyták, nem volt, a kihez tanácsért forduljon. Körülötte maradtak ugyan néhányan férje barátai között, de ez a barátság piszkos ezélzatu vo!t, nem a szegény, elhagyott, hanem a fiatal, szép asszonynak szólott. Ezekkel hamar végzett. A mint azután lassan teljes tudatára ébredt siralmas helyzetének, erélyesen látott munka és kenyér után. Ahhoz, hogy szüleihez forduljon bajaban, a kikkel épen azért szakított, mert azok egy idősebb úrhoz akarták kényszeríteni s ellene voltak a Bereznayval kötendő frigynek, büszke volt £s a maga erejéből igyekezett a megélhetés eszközeihez jutni. Egy nagykereskedő irodájában kapott végre alkalmazást. Most látta elö?zör hasznát annak a rengeteg sok tudománynak, a mit .lánykorában beleoltani jónak láttak. Kis fizetésért sokat kellett dolgoznia. De tette szívesen, örömest és lassanként élvezetet talált a munkában. Férjét elitéltetése óta csak egyszer látogathatta meg,' mert elvitték a vizsgálati fogságból valamelyik vidéki börtönbe, a hol mar nem volt könnyű a hozzáíérhetés. De nem is ért rá. Csak leveleket váltott vele. Eleinte keserű hangon irt leveleket küldött férjenek, a melyekre az még kétségbeesettebb válaszokat adott, majd, a mint lassan-lassan megnyugodott sorsában, leveleinek hangja is nyugodtabb lett. De Bereznay levelei nem változtak. Valósággal megrabolták a szegény asszony nyugalmát. Panaszkodott sorsa ellen s végre kitört belőle az igazi elkeseredés: a féltékenység kezdte bántani s anynyira ment, hogy egyenesen megvádolta a feleségét. Az asszonynak tényleg sok kísértéssel kellett megküzdenie. Szép volt és szegény! De hősiesen ellenállott a csábításoknak. Főnöke, egy elhízott lipótvárosi nagykereskedő fényes jövedelmet ígért neki, fogatot, — erélyesen visszautasította. Csak egy ember iránt érzett tiszteletet és vonzalmat azért, mert ez is mindig szinte áhítattal közeledett felé. A cég fiatal könyvelője volt. Lassanként bizalmas barátság fejlődött közöttük, s ő volt az egyedüli, a kinek az asszony.elsírta bánatát, keserveit, félözvegységének siralmas állapotát. A fiatal ember pedig hódoló tisztelettel hallgatta az asszony szavait, homloka hol elborult, s sötét gond látszott redőin, hol meg derűs fény csillogott szemeiben egy-egy pillanatra. Nem lehetett ennek más vége, mint a milyen lett. Az asszony fiatal, szép volt, a férfi rajongva szerette, a férje után csak keserű emlékek maradtak immár . . . Bereznay "Gábornak a börtön gondnoka egy reggelen válókeresetet kézbesített. Elolvasta s mint az őrült ugrott fel helyéről, jajgatva, sírva járkált fel s alá cellájában. Haját tépte, kezeit törte.