Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.
1903-05-10 / 19. szám
egyesítésére, hogy városunk jövője biztositassék s mindazon eszmék s tervek a megvalósulás stádiumát érjék el. Pápa város javát egyaránt előmozdító nagy célok megvalósítása érdekében szűnjön meg köztünk, ha van: a bizalmatlanság és a félékenykedés. Igenis ez a mi bajunk s ezért pang nálunk minden. Tudjuk régen jól, hogy ezen kijelentésünk sokaknak nem tetszik, de ezzel mi nem törődünk. „Szólj igazat betörik a fejed" közmondás csak az álhatatlanokra szól, az álhatatos küzdelem előbb utóbb megleli jutalmát. Nekünk kötelességüuk ezen bajokra és talán helyesebben mondva közönyre rámutatni. Ezzel mi orvoslást szeretnénk előidézni és bárha talán ezen nyilt szavunk egyeseknek nem tetszik, azért nem fog ez visszariasztani attól, hogy hiveu ne adjuk mindazt a mi városunk közügyeit jellemzik. Igenis városunk jövő fejlődéséről, virágzásáról és haladásáról van szó, mely minden egyes városi képviselő kötelesség teljesítését a legnagyobb mértékben hívja fel. Meleg érdeklődést kívánunk közügyeink iránt. Dobjuk félre az indolenciát, mert városunk érdeke kívánja ezt főleg most, midőn annyi sok tenni valónk lesz, s annyi fontos dolgok várnak elintézésre. Fürdőinkről, Nekünk nincsenek világhírű műkincseink, a melyek az idegent arra késztetnénk, hogy eljöjjön hozzánk gyönyörködni. Nincsen gyáriparunk, nincsen világkereskedelmünk, mely az idegenek hozzánk özönlését. tenné szükségessé. Iskoláink sincsenek, a hol a külföldi többet tanulhat, mint odahaza. A mi idegenforgalmunk emelésének csak egy biztos bázisa van, az, a melyet a természet adott ennek az országnak: gyönyörű szép hegyeink, erdeink és tavaink. Magyarország természeti szépségeinek nincsen párja ezen a világon. Hegyeink nem oly fölségesen zordonak, mint Svájcé, ligeteink nem oly kiesek, mint a Rivieráré, de szépek vonzóak, kellemesek, egészségesek és a mi igen fontos manapság — olcsók. A kényelmes és gyors magyar államvasutak elrepítenek mindenhova, a hol .szép vidék vau, a lakosság tisztességtupó és becsületes,' az élet jó. Szóval meg van minden kvalifikációja ennek az országnak ahhoz, hogy az idegenek fölkeressék azért, hogy gyönyörködjenek a természet szégségeiben és pihenjenek. S a külföldiek még sem jönnek. Idegenforgalmunk oly csekély, hogy szégyen bevallani. Mig Olasz-, Német-, Franciaország, sőt Spanyolország lakosságának egy tekintélyes része él abból, a mit az idegen forgalom jövedelmez, addig nálunk elenyészően csekély összeggé zsugorodik az idegenforgalom haszna. Hogy még nagyobb legyen a keserűség, itt vannak a mi gyönyörű szép gyógyító és üdülő fürdőhelyeink. Nincs Európában az az ország, melynek annyi gyógyerejü ásványvize lenne, mint Magyarországnak. Buda, Pöstyén, Szliács, T.-Teplitz stb. gyógyfürdők csodákat müveinek évente a beteg százaival. Szakértők konstatálták már számtalanszor, hogy a mire a karlsbadi, franzensbadi vagy marienbadi vizek képesek, arra a mi vizeink is alkalmasak és Balatonfüred, Tátrafüred, Csorbató, Borszék, Herkulesfürdő és a többi fürdőhely természeti szépség dolgában semmiben sem áll mögötte a külföld divatos fürdőhelyeibe. Nem mondják, hogy nincs forgalma a magyar fürdőhelyeknek, de oly elenyészően csekély ahhoz képest, a milyenre jussuk van, hogy az szinte nevetséges. Okát e pangásnak nem kell messze keresni : a magyar közönségben. Ez a közönség, mint mindenben, a nyári fürdőzés dolgában is fölébe helyezi a külföldit a hazainál. A főváros és a vidék tehetősebb elemei egyaránt Svájcban, Tirolban, a Riviérán és tengerparti fürdőkben nyaralnak, fizetnek négyszer annyit, mint a mit idehaza űzetnének, rázatják magukat napokon át a vonaton, csak azért, hogy elmondhassák, hogy divatos külföldi fürdőben töltötték a nyarat. Há tehát mi sem pártoljuk a magunkét, mért pártolja azt a külföld ? Az angol, a francia, a német száz és száz magyar nyaralóval találkozik a külföldi fürdőhelyeken s méltán hiheti, hogy a vagyonos magyarok azért nem nyaralnak odahaza, mert nincsen hol. S óhajtották. Vargyasné. a Vera nem látta az urának formátlanságát, őszülő fejét, nem látta, hogy a Miska milyen délczeg legény uri formája ruhájában, a nyugalom elaltatta a vágyát és a folytonos gondoskodásban elfeledkezett arról, hogy miért gondozza ő azt a legényt a kit sógorság hozzá nem fűzött. Miska szeme az újságra volt szögezve, nagy mesterség volt kitalálni, amit azok az uri városi szavak magukba rejtenek, nem ért rá felnézni a menyecske arcára, mely fehér volt meg piros mint az alma. Ha az eset miről beszélek czifra palotás városban történik máskép szól az egész, az a két fiatal kar a mely most a nyugalom közönyével liul az ölbe, lassanként egybe fonódik tiltott perzseléssel égeti egymást a két ajak és suttog becéző szerelmes szókat és a Vargyas Jóskából talán gyilkos lesz, ha még az sem, hát haszontalan ember. Marosházán igy történt a dolog. Szépen csöndesen éltek, a falu nem gondolt a rosszra és mikor a Vera mutogatta büszkén a sógor ruháit, a mit a hosszú téli estéken a számára szabott a becsületes öltözni valót, mindenki rámondta, derék asszony kelmed. Nem huhogott a gyanú, mert azok a , becsületes asszony szemek, bátran tekinthettek, hazugság,'.alattomosság azokban nem lakozott. Mondta a bírónak büszkén. „Nem jár már a sógor korcsmába, van annak pihenő helye nem olyan utolsó ember az". Így eltek ők együtt hárman. Vér is folyhatott gyász is eshetett vőn ebben a mesében, de egyik se történt mert a magyar lélek olyan szelíd, olyan jó tud lenni és tiszta . . . mint a liliom. Asszony jön a házhoz. Bernát Örzsének nagy a szerencséje. Szegény módból a legtágasabb portába hordja a ládáját, nem ám cselédképpen, hanem asszony sorban fekhetik a tornyos puha nyoszolyám. Vajda Gábor egyik legény fia Abris vette a, fejébe, hogy a szomorú házba a melybe két esztendeje, mióta az asszonyt kivitték örökre a kis temetőbe semmi vigság nem esett, hoz egy kis jókedvet. Három férfi ember a munkában künn, a szántóföldön ha erös, sok mindenre képes, de a házban többet ér egy gyenge asszony keze. A mezei munkát meg az aratásnak ügy baját csak meghányja veti a férfi, de a léleknek bajosságait a szomorúságot az asszony képe az ő szelid beszéde csillapítja legjobban ezt mondta a kántor, a ki nagyon okos szavú ember. Vajda Gábor biró is, volt már a faluban, még mindig | délceg formájú az a pár ősz haj meg sem igen latszik, tüzes szemű menyecskék neki sokszor mondták, de csak fejét rázta, nincs : ő neki kedve már a bolondságra, meg hát < az asszonyát, az elhalt asszonyát még nagyon sajnálja. Az idősebbik legény (már férfivá termet) és Abris azt mondta egy este mikor a csikorgó hidegtől dermedt fezüket hárman melengették : Edes apám, Imre öcsém lassan ég ez ( ia tiiz és későn lett megrakva, az öreg Örzsének gyenge már a lába, meglustult szegény. Nem jól megy a sorunk szól a legény. — Mi a panaszod fiam mindent veletek osztok meg, semmibe károdat nem látod szól az öreg. — Nem is az a panaszom apám uram ellen semmi, csakkogy a sorunk mégse jó. Az ember húzza a dolgát sarlóval kapával, mikor munkálkodhatik még csak még van valahogyan, de mikor itt a tél mikor az ember az életét a munkáját egykicsit használhatná, fiiilhetné neki, jókedvű lehetne, hát akkor itt köil üldögélni e mellett a tűzhely mellett a melyik, ha láng ég is benne, mégis nagyon hideg. — Asszony kellene a házhoz. — Nem én rajtam áli, felel Vajda Gábor, nem visz rá engem a lelkem, hogy kicseréljem az elsőt aki künn van már a temetőben, hozzám vissza nem jön őt csak éjjel az álmomban látom mégis ha mást vennék ugy esne a szivemnek, mintha hűtlenséget tettem varia rajta.. — Jó volt az anyátok, soha hangos szavát neki nem hallottam, akkor volt jó kedve mikor én örültem, akkor volt szomorú, mikor nekem volt bánatom, nem tar
