Pápai Közlöny – XIII. évfolyam – 1903.

1903-05-10 / 19. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre G kor., negyed- I évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Közügyeink érdekében, A szomorú tapasztalatok, melyek a legutóbb megtartott képviselőtestületi közgyűlésen észlelhetők voltak és melyek csakis közügyeink rovására tudandók be, teszik kötelességünkké, hogy jóllehet ez érdemben már megtettük megjegyzéseinket, közügyeink jövőjére való tekintettel újólag ez érdemben felszólaljunk. Nemcsak mi, de mindazok, kik figyelemmel kisérik Pápa város közügyeit, kénytelenek arra a tapasztalatra jutni, hogy városunk a mult hanyagságain nem akar okulni, a jövőről pedig képes volna ugyan gondoskodni, de a határtalan indolentia kerékkötője marad minden ujahbi alkotásoknak. Egész sora a hasznos és szükséges közérdekű teendőknek vár a megoldásra és mégis nem látunk szorgoskodó elmét, nem látunk munkálkodó kezet, azok megtestesitésére. Hanem igenis látunk könnyelmű feT A B C S A Hárman") Vámos Miska vasúti ember volt a pá" lya házban a füstölgő kazán közt forgolódott napestig, néha még éjjel sem maradhatott fekve. 0 volt az egyetlen a ki beálott, mikor Marosházán ugy hozta a törvény, hogy állomás lessz. Az uj vasút sok perpatvarkodást okozott az én falumnak és a nép haragudott, félt attól a tüzes szemű, lihegő masinától mely gyors rohanásban vágtat végig és hasitja át földüket, — melyet eddig csak az ő munkás kezük bántott, siraitott, gondozott. Vámos Miskának nem volt földje ő nem kapott kárpótlást őt nem bántotta az idegen gép mely elhozta a kis elzárt helyiségbe az ismeretlen világok embereit, mert a Vámos Miska szomorú, magába maradt legény volt, a felügyelőtől munkát kért, aztán azóta napról napra járja a szénhordás, meg a finomabb munka, a fékezés robotját. Máskép ís lehetett volna a sorja, de hát a Marosi Vera apja a Marosi Gábor nem igy gondolkozott a mint kellett volna. A Vera leány darázs derekú formás leány volt, Vámos Miska mikor aratás idején egymás mellé kerültek mindig mondta neki: „Vera egy kis szólásom volna veled". Piros *) Mutatvány v.erzü sajtó al tt levő könyvéből. Laptulajdonos és kiadó : POÍX&TS&K FEI&im ledékenységet, a mult bajok iránt, keleti tétlenséget és renyhe semmivel törődést a jövőre nézve. Ha igy folytatjuk hová jutunk ? Bizony, bizony itt lenne a legfőbb ideje a komoly munkálkodásnak. Ne tapossuk a mult jól ismert baráz| dáit, ne pihenjünk a nyugalom párnáin, s vessük el a mi nyugszik, azt ne bolygassuk, eddigi jelszavunkat. Haladjunk a korral! Ez legyen jelszavunk, mert most már Pápa vá

7 rosa sem vonhatja ki magát a haladás eszméje alól. Futnunk kell nekünk is a többi városokkal, hogy el ne tiporjanak, usznunk kell az árral, hogy el ne sodorjon. Sajnos, hogy anyagi erőnk csekélysége megfordított arányban áU megvalósítandó terveinkkel, óhajainkkal, mindaruel'ett a haladó kpr uja^b követelményéi megkívánják — s ez elöl ki nem térhetünk, — hogy ez irányban tőlünk telhetőleg a legszükségesebb áldozatokat meghozzuk. Nem szabad habozni. Merni és HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. tenni kell, mert a hamleti tépelődéssel már többször megégettük a szánkat s ha mostan is elszalasztjuk az alkalmat, ez csak azt bizonyítaná, hogy nincs meg bennük a fejlődési képesség. Városunkban több tervvel és eszmével foglalkoznak, melyek a közvélemény helyeslésével találkoznak, de sajnos mikor legszebben tündököl, akkor pattan szét, mint a buborék, hátrahagyva a csalódást, a kiábrándulást. Ne várjunk mindent a várostól, lunem vigyünk át ilyen eszméket s terveket a gyakorlati térre. Mutassuk meg, hogy közügyeinket nem csak pótadó felemeléssel, hanem reális sikerekkel is biztosithatjuk. Szükséges tehát, hogy köz ügyeinket a végrehajtásra hivatott tenyézők vegyék kezökbe s a nagy müvek létesítésében egymást vállvetve támogassák, Mert ha valaha ugy most van szükség az egyetértésre, az erők lett a leány, mintha tudta volna, mi a szándeka, de aztán csak másik asztag felé fordult és kikerülte a legénynek lobogó nézését. mely még akkor is perzselte, mikor este a munka után a kis szobában feküdt a fehér ágyán. . Egyik nap mikor ismét beszélni akart a Miska, szép csendesen kissé mintha sirt is volna felelt neki: „Tudom a gondolatját, de az apám uramé másforma Vargyas Jóskát szánta nekem hetes uramnak". A legeny megszomorodva szól: „Kár bizony, mégfértünk volna ketten". Ezzel vége volt, semmi ármánykodás csábitgatás nem volt többet köztük a Marosi Verából, Vargyas asszonya lett, a Miska meg elment a vasúthoz az arcát belepte a korom, néha napján meg felverte a korcsmát a hangjával. Az asszony csendesen volt az ura mellett, apróság is visított a háznál, rendben ment az életük a földjüket munkás kézzel gyomlálták, csak akkor borult el a Vera képe mikor a Vámos Miskát látta elrongyolt ruhában, magára hagyatva, mint a veszendő emberek szoktak. Behivta a házba, megpirongatta, hogy hová tette az eszét, miért nem gondol magára, hogy csak nem akar ügyefogyottságra jutni. — Majd csak lessz valahogy, szólt Miska dacosan. De az aszszony szeméből melegség sugárzott felengedett tőle a szive és halkan mond ja : „Elhoznám a gyócsot, ha.. megvárná ingnek". — Meglessz szól Vera, nem szünös fajtat, olyan kéket mint a vasúti emberek szoktak, az csak az olyan embernek való a ki egészen el van hagyatva, nincs ki rá mosson, a sógornak meg lessz, meggyámolitom én az életét, csak a korcsmát elkerülje. Igy beszélt az asszony. Mi égett a lelkében vagy az elméjében ki tudná megmondani ? Talán a szive simult ismét ahhoz a legényhez a kit ha a sorja engedte urának fogadott volna? Talán bűnös vágyakozás bizgatta? Avagy csak szánalom, hogy ő miatta maradt Öreg legény sorban a Vámos Miska? Annyi igaz, hogy ettűl a naptól fogva, minden gondozást szobájának rendjét, külsejének böcsületes formáját Verának köszönte a Vámos Miska, Puha fehér ruha simult a testéhez, a nehéz munkának kemény verejtéke nem esett oly rosszul és utánna jó volt pihenni •az ágyban, melyhez vánkost is adott az uj mód. " Nem kért köszönetet a Vera, olyan kötelességének tartotta, hogy az egyedül való sógort segitse mint ha esküt mondott volna annak is az oltár előtt. Az ura a Vargyas József nem akadékoskodott, szívesen látta, mert tudta, hogy az ő asszonya tiszta dolgot cselekszik. Mikor vasárnap délután együtt ültek a Vargyasék pitvarában, Vámos Miska újságot vett elő és betűzgette hangosan a nagy világ dolgait a mik mind benne vannak és olyan nyugodt boldogság ragyogott a három ember arcán, mintha az egész életük ugy történt volna, a hogyan