Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-03-30 / 13. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed­érre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Vasúti ügyeink. Pápa város soha sem kapaszko­dott lehetetlen dolgok után. Nem ve­szi be a természete, hogy olyan gyü­mölcs után nyújtsa ki karját, mely elérhetetlen, talán éretlen is. Senki sem mondhatja el Pápa város képvi­selőtestületéről, hogy csak egy eset­ben is hozott volna olyan határozatot, melyben túllőtt volna a célon és a városnak nem megfelelő, anyagi ere­jéhez nem mért követelésekkel lépett volna előtérbe. Szerények, talán tul­szerények voltunk és vagyunk, meg­lehet, hogy ez a túlságos szerénység kárunkra is van mert hát „szemesnek áll a világ" mondja a példabeszéd, — de hát Pápa város képviselőtestüle­tének szerénységénél csak a tisztes­ségtudása nagyobb. De hát mindennek van határa, ugy hisszük elérkezett az idő, hogy városunk türelmének is vége szakad­jon. Nem fogjuk tűrni, nem fogjuk megendedni, hogy egyes állami köze­T E C Z Bevégzett pálya. A ferenczvárosi kicsiny, sárgára me­szelt ház előtt állott meg a hosszú, fekete kocsi. Tömeg ember csődült ott, mind be­szélt s bámészkodva meresztette szemét a csukott kapura. — Fiatal ember ölte meg magát. Sze­gény nagyon beteg volt — meséli egy öreg asszonyság. — Szerelmes volt a fiu, — suttogja néhány leány egymásnak. S igaza van mindenkinek. A szegény fiu beteg is volt szerelmes is. Azután meg­nyílt a kapu. Két mord képű legényember hozta ki a koporsót. — Nevetgéltek, holmi éretlen tréfákkal mulattatták egymást, nem találtak ez esetben semmi különöst, fásult lelkük hozzászokott az ilyesmihez. Nincs azokban az emberekben szív. A kocsi elro bogott, a gyülekezet eloszlott és azután is­mét minden a rendes kerékvágásba tért. A kicsiny házikó még kisebb lakában a jó szomszéd nők nem tudják vigasztalni azt a szerencsétlen öreg asszonyt. Fia volt az szegénynek és most nincs többé senkije és semmije a világon. Ott abban, a sárga házban nem volt gek paczkázzanak városunkkal, — nem fogjuk tovább tűrni, hogy jogos igényeinket és jogos követeléseinket, a szombathelyi üzletvezető ur kutyába se vegye. Igazán felháborító, hogy egyik másik állatni alkalmazott mi mindent megenged magának. De nem folytat­juk kifakadásunkat általánosságban, hanem áttérünk egyenesen a szom­bathelyi üzletvezetőnek a qualifíkál­hatlan, eljárására, a mit Pápa város közönségével szemben -legújabban megcselekedni elég merész volt. Emlékezik talán mindenki arra a városi közgyűlésre, melyben Haj­nóczky Béla v. képviselő meginter­pellálta a polgármestert, hogy haj­landó-e lépéseket tenni arra nézve, hogy a reggel Győr .elöl ide érkező tehervonathoz néhány személyszállító kocsi is csatoltassék, hogy a vasút mentén lévő községek lakósai váro­sunkat a reggeli órákban is felkeres­hessék. A polgármester kézséggel je­jelentette ki, hogy a lépéseket illeté­kes helyen megteszi, — a kérvényt erre nézve el is készítette, a keres­kedelmi miniszterhez annak rendje s módja szerint fel is terjesztette. A minisztérium városunk kérvé­nyét véleményes jelentéstétel végett a szombathelyi üzletvezetőnek j adta ki. Előre is megmondhettuk volna, hogy a szombathelyi üzletvezető ké­relmünk megadását nem fogja javas­latba hozni, tudtuk, azért mert nz üzletvezető irántunk sohasem volt bőkezű, jogos kérelmünkre soha nem reagált, szóval nem tudni mi okból Pápa város érdekei előtte nem szá­mítanak és akármelyik kis állomás­nak bajait, óhajtásait könnyebben tel­jesiti, mint a mienket. Ezúttal is igy történt. Szűkkeb­lűség és jelentéktelen okok miatt el­utasitandónak javasolta Pápa város kérvényét és ezen alapon a kereske­delmi minister azután el is verte raj­tank a port. Pedig ha tudta volna az a szom­bathelyi üzletvezető, hogy mily meg­mindig oly szomorú az élet. Csendes bol­dogságban éltek egykoron. Csak munkás­népek és mégis boldogok. Távol állt tőlük a gond. Az apa művezető volt egy gyárban keresetéből eltudta kis családját szépen tar­tani. De hát nincs is oly sok igénye egy munkáscsaládnak. Az apa napestig dolgozott a kőbányai uton levő gyárban, este örült, ha övéi körében megpihenhetett. Ez volt a boldogság korszaka. A férfi ott ült órákat az asztal mellett s gyönyöre tellett az Ákos gyerekben. Ő maga tanítgatta azzal á kér­ges, nehéz kezével az írásra, mintegy pó­tolni akarta, a mit tőle a sors megtagadott, hogy azt mind fiának adhassa. Embert kí­vánt belőle faragni, hogy ne kelljen oly ke­servesen küzködnie a létért, mint neki. Es az Ákos fiu boldogságára vált az apjának, jól tanult és a szerető atya rózsás tervei megvalósulni látszottak. Ákos immár a harmadik reáliskolából tette le eminensen a vizsgát, a mikor azu­tán történt valami. A gondos atya meghalt. Gyenge szervezete volt, ideje előtt ölte meg a füst, a szénpor. De vigaszt talált a halál­ban. Ákos okos fiu, nemsokára ember lesz és a mit ő nem várhatott be, majd megéri az anya. Nehéz évek jöttek. Az anya teljesítette férje utolsó óhaját. Dolgozott, szenvedett, mindent Ákosért. S a fiu jó volt, megérde­melte az áldozatot. Évek multán a jó asz­szony is belefáradt, nem bírta tovább a munkát, pedig még férje óhaja nem lett elérve, de, hiába, a végzet ellen nem lehet küzdeni. Ákos ekkor megmutatta mire ké­pes, ö lépett a sorompóra. Nyomorúságos korrepeticzióval kereste a kenyeret maga s beteges édes anyja számára, az éjek egy részét meg a maga képzésére fordította. A fiatal ember egészen beleszokott ebbe a fáradalmas életmódba. — Az édes anyja hálás csókjai még biztatták. Hiszen erős volt ő, nem érezte a munka terhét és dolgos családból származott. Csak arczárói tünt el a pirosló rózsa, de hát mit törődött ő azzal ? Ákos igy érte el czélját, mérnök lett. segédje egy hírneves művésznek s jövőjük biztosítva volt. Ha az öreg Barna Gábor felébredne síri csendes álmából s belepillant­hatna a kicsiny házikó boldog lakába, men­ten átfordulna másik oldalára. Álmai meg­valósultak, most már nyugodhatik békében. * Odalent a kék Balaton partján pom­pában úszik a vidék. Most kicsiny lélekvesztő suhan végig a part mentén. Ifjú leány ült benne, elegáns fehér, angol öltöny fedi bájos idomait. Mi­ként férfi, oly biztosan kezeli a lapátot. Oda iparkodik a révhez hasonló kis öbölhöz, tá­vol a nyüzsgő embertömegtől. Valaki várja ott, ahhoz siet. Bizonyára légyott, máskép nem iparkodna annyira. Odaért a partszög­taé iinnűiiA i alatt a Hungária kávéházban délután és este UllllüM Füredi és Lángó zenekara hangversenyez.

Next

/
Thumbnails
Contents