Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-02-09 / 6. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap ELOFIZETESI ARAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedérre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Yárosi képviselők, A hiuság •olyan emberi gyöngeség, mely a társadalom minden rétegében buja talajra talál. E gyöugeség folyománya, hogy sokan olyan állások és hivatalok után törik magukat, melyekhez semmi nemii képesítésük és jogcímük nincs. A törekvést igen sok esetben siker is koszorúzza, mert a hiu emberek tömege érti a módját, a melylyel a cél elérhető. Igy történik aztán, hogy közéletünk irányadó testületei olyan emberekből verődnek össze, akik csak számbelileg mutatnak, de hiányzik belőlük a tettre képes alkotó erő, a dolgozni tudó és akaró lélek. Már most mi ennek a következménye ? Az, hogy megyei és városi életünk napról-napra jobbau elposványosodik. Fontos, mindnyájunkat közelről érintő ügyek iránt nincs meg az az érdeklődés, mely alapja, előmozdítója minden jónak, de ha talán szó is lehetne érdeklődésről, ez nem egyéb kíváncsiságnál, mely csupán arra szolgál, hogy keretül szolgáljon a gép módjára ledarálódó eseményeknek. Élő példa erre a városi képviselő-testület. Ha elérkezik a választások ideje, csodálatosan ismeretlen existenciák bukkannak elő a homályból, hogy a városi képviselő tetszetős palástját magukra húzhassák. Nincs semmi érdemök, csupán az, hogy jól tudnak dörgölőzni a hatalmasokhoz, soha egyetlen szóval, vagy mákszemnyi tettel sem adták semmi jelét annak, hogy érdeklődnek a közügyek iránt s nemcsak akarnak de tudnak is ennek javára működni, de ennek dacára minden követ megmozdítanak, hogy városi képviselők lehessenek. Mikor aztán céljukat elérik, kidüllesztett mellel s mosolygó ábrázattal ülnek a zöld asztalhoz s vagy vigyorogva pletykáznak egymással, vagy — ha okos szót kívánna tőlük a napirenden lévő ügy — bután hallgatnak mint a csuka. Szomorú valóság, hogy a városi képviselő-testületben sokan vannak, a kik épenséggel nem valók oda. Ezek az urak tudnak szavazni, szükség esetén korteskedni, de az igazi komoly munkát csak hírből ismerik. Ezt a lélek nélküli tömeget aztán tetszés szerint lehet idomítani. Ha valamelyik korifeus javaslattal áll elő, persze alig akad valaki, aki ezt bírálat tárgyává merné tenni. A tömeg olyan formán néz a javaslat tevőre, mintha emberfölötti lény volna, akit szentségtörő kézzel érinteni nem szabad. Persze ilyen módon nemcsak jóhiszemű tévedések követtetnek el, de vétkes mulasztások is elsimittatnak. Hiányzik, aki ezeket mérlegelje, ellenőrizze, a közvélemény figyelmét erre felhívja. Ismeretes, hogy városi közgyűléseink, mindig egy és ugyanazt a képet mutatják. Jóstehetség nélkül megmondja bárki, hogy a gyűlésen ki fog beszélniXkinek a javaslatát fogja elfogadni. Két három képviselőn kiT IES w Z Áz ideál. Laura elmélyedve ült asztala előtt s kesztyűjének begombolásávaJ volt elfoglalva. Laura egyenesen ült, fejét azonban előre hajtá. A szék karján egy arany hímzésű felöltő feküdt, mellette egy félig kinyílott satin legyező hevert, melynek egyik oldala piros, a másik feke-sárga. — Fekete brokát uszályos ruha volt rajta, derekán sárga-píros virágból összeállított csokor pompázott. Barna hajfürtjeit éppen ily színű virágcsokor diszité. Czézár belépett a nélkül, hogy kopogtatott volna és a fölött gondolkozott, hogy mit szóljon. Végre ez jutott eszébe : —• Jó estét asszonyom ! Laura meg se mozdult. Később megfordult s keztyüjét felhúzva kérdezé : -- On az, Sanseverino ? — Ez a kérdés különös ! — Elégedjék meg azzal. Nem késztet ez által egy másik kérdésre, melyet talán neveletlenségnek tartana! — Mit akarok .... grófnő, kegyed ma este egy . . . — Tünemény nemde ? — Jóságban ? Ez egészen uj. — Nem késztetem arra, hogy valami neveletlenséget mondjon ; légyen irántam kímélettel. Mily iszonyatos esemény fenyeget tehát. — Ki tudja? — Előbbre teszem a neveletlenséget — szólt Czézár. — Eltaláltam. Kegyed azt akarta mondani, hogy miért jöttem ide ? —• Ön nagyon sokat kitalál Sanseverino ! Nagyon veszélyes művészet ! — De csak reám nézve. Jöttem. — Hogy engem láthasson, mert ön szerelmes belém. Ezt a refrént ösmerem. Sanseverino íesztelensége mellett is elhalaványodott. Idegesen végigsimította finom bajuszát. — Szép — szólt azután. — Azt nem mondtam volna. — Nem is hinné grófné, hogyan sikerül nekem szellemes emberré lennem kegyed előtt is. — Egészen az én érdemem, Csézár. Szemei fátyolozottak lettek, — büszkesége gúnyolódó mosolyra készteté. — Ami jó van bennem, a mi boldogság életemben, kegyedtől nyerém grófné I — szólt Czázár mély meghajlással. — Nagyszerű ! ez oly bók, a milyent páholyomban tuczat számra hallhatok. — Igaz, hisz színházba megy - szólt Sanseverino hosszabb szünet után, mi ugy tünteté fel, mintha gondolatai máshol járnának. — Miért megy színházba? — Hogy ma többek társaságában un-, jam magamat. — Vélem is unatkozik nemde ? Nem tagadom,az ajánlat önző. Sokoldalúvá teszem most magamat, hogy kegyedet untassam, a miként a szinházban untatják. Ha parancsolja, a zongorához ülök és „Lohengrin"ből a legédesebb és legszomorúbb dallamokat fogom játszani, melyeket San-Carlóban hallott. Beszélek a divatról, szerelmi kalandokról. utazásról, szalagokról, ahogyan ezt Evelina barátnője tehetné. Az örülésig fogok udvarolni, mint Gurgió, Arturió, Adolfó és Ginó tenné. Majd egy képzelt felvonás közben látogatást tennék, hogy megmondhassam kegyednek — mit mondanék ha . .. — A mit nem mondana, — az jobban tetszenék. — Valóban szomorú dolog ! — felelt Sanseverino mély meggyőződéssel. Szünet állott be és egy valóban hihetetlen eset. Laura gondolkozni látszott. De nem sokára mondá : — És a földszint ? Az hiányozni fog nekünk. Hol lesz a néző közönség ? — Mit törődik a közönség mivelünk ? Mit mond az ? — Oly mindennapi szólásmódon, Sanseverino, hogy ön engem szeret és hogy én önt nem szeretem. — És mit hoz föl okul szép grófné? — A közönség nem hoz fel okot mert nincs reá ok. Ok nélkül szeretünk és éppen ugy nem szeretünk. — A szerelem és közömbösség hasonlítanak egymáshoz. — Grófnő ! ezzel is nagyon különöset