Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-12-07 / 49. szám

A mult. képe tehát igen sivár, és szomorú, s nem nyújt kecsegtető kilátásokat a közel jövőre. De hát épp az önfentartás ösztöne parancsolja nekünk, hogy a kétségbeesés örvényétől távolodjunk s e helyett a tevékenység mezején dolgozzunk, a jobb jövő reményétől megacélosodott idegekkel és józan észszel a körül, hogy a magunk és polgártársaink jólétét előmözditsuk. Különösen súlyt fektetünk a győri kereskedelmi és iparkamara támogatására, helyi kereskedelmünk és iparunk emelése érdekéden. Különben az utóbbi években a kamara már többször mélyebben bele nyúlt az itteni iparosokat és kereskedőket érdeklő ügyekbe s mondhatjuk volt is eredménye. Jövőben fokozódóan emelni kell a helyi forgalmat, ez legyen tevékenységünknek fő alapja. Ehhez képest igyekezzünk elhárítani mindazt, a mi gátolja és csökkenti az idegen forgalmat. Ezen tö rekvésünk hatása alatt ellenezzük az ujabb teher emelés, uj községi adók behozatala, vagy a meglevők fokozás által; mert a kövezetvám, helypénz, hidvám a forgalmat csak csökkenti s az idegeneket más piacok felkeresésére utalja. Mi pedig a kereskedők és iparosok, de az egész közönség érdekében állónak találjuk, ha mentül több idegen keresse fel városunkat, a kik azután szükségleteiket itt szerzik be. Ne törekedjünk tehát adókat emelni, vagy uj adókat — Én is, — csak az a baj, [hogy az óra rosszul jár. — Milyen óra ? — A goldin-óra. — A gooldiin óóraa ? ! — Igen igen, mit ön adósságai fejében adott nekem. Az adósság szóra hirtelen magához huzott a fülembe súgta, hogy ezt a szót ne emlegessem, mert lehetnek esetleg a kávéházban hitelezői, akik ráismernek. — Tudja meg uram, hogy az egész fővárosban ez az egyedüli kávéház, hol nem akadtam hitelezőre s most innen is ki vagyok zárva. — De hát mit szól az órához ? — Kegyelmezzen uram, csak itt ne tegyen emlitést, holnap elmegyek önhöz s mindet meghallgatok, csak most hagyja nyugodtan elkölteni feketémet. Tófejü Lambert Euszták boldogan vigyorgott, mikor tényleg magára hagytam. Másnap szomorú őszi nap volt s ábrándozva ültem asztalom előtt, mikor Stefánia bejött s jelentette, hogy egy ur van kint. Tófejü Lambert Eusztákról már teljesen megfeledkeztem, s most hogy vendégem érkezett, eszembe jutott Euszták ur minapi Ígérete. Stefánia bejelentégére első sorban is papírkosaramat helyeztem biztonságba, mert Euszták különös előszerettel viseltetett pabehozni, s ezzel a vidékieket innen mesterséges módon távo! tartani. Igaz, hogy nálunk, mint minden foglalkozási ágnál, ugy az ipar és kereskedelem terén ügynevezett túltermelés van, de ez utóbbit illetőleg a bevándorlás szigorításától, már a közel jövőben jó hatást várunk. Ezek szerint, ha kereskedelmünk és iparunk javulása érdekében mi és testületeink jószándékkal közreműködni fogunk, ha erös kézzel eltávolítjuk magunktól azokat a nehézségeket, a mik kereskedőink és iparosaink kárát előidézhetik; ha tehát önmagunkon segítünk: akkor Isten segedelmére is bízvást számithatunk. ügyvéd és közönség. Szinte veszedelmes foglalkozás manapság az ügyvédség. Az egyik alperes lelövi a felperes ügyvédjét és felmenti az esküdtszék. A másik alperes arculcsapja és párbajban lelövi a felperesi ügyvédét. Itt is, ott is olvasni arról, hogy egy ügyvédet megtámadott ellenfele. Hát ez veszedelmes, elfajulása a társadalmi életnek. Csak a nagy anyagi zülésekkel együtt járó erkölcsi romlások hozhatják magukkal az ilyen viszonyokat. Az egyesekre szál át a tömegeknél ismeretes az a szellem, amely a rendőrség egyénei ellen esküszik boszut a rendőri intézmény túlkapásai miatt. Csakugyan nehéz hivatás az ügyvédé. Sokban hasonlít az orvoséhoz. Az ügyvéd is, csak ugy, mint az orvos, sokszor az elevenbe kénytelen vágni. Ott áll a nyomor előtt, nem pirkosaram iránt s kinevezte széknek. Azután szivarjaimat kerestem elő s a dobozt fibkom mélyére sülyeztettem ezek után kijelentettem Stefániának, hogy hajlandó vagyok fogadni. Pár perez mulvaEuszták nyitott ajtót. De minő szánandó állapotban, kabátja hajdan barna lehetett, de most már a kék és zöld színek között játszott formáját pedig csak kéges lapokban és fényképen láttam, mert olyant még apáink viseltek. Nadrágja valamivel jobb állapotban volt de olyan széles, hogy két Tófejü Lambert Euszták is belefért volna. Köcsögkalapján megöl vashatatlan ránezok és horpad ások sorakoztak, mig czipőjén huszonhárom foltot sikerült felfedeznem. Helyet mutattam neki, mire körül nézett, valószínűleg a papírkosarat kereste. Azután zsebéből kivett egy félben maradt szivart, mely azonban oly kicsiny volt már, hogy alig látszott ki a szipkából. De azért hűségesen rágyújtott, és szívta tele tüdővel. Am'nt ezzel is megvolt, szótlanul nézett reám, mig én a lehető legkomolyabb arezott igyekeztem ölteni. — Várom szavait, szóltam megvető nyugalommal, látva, hogy nem hajlandó kezdeni semitsem. — Én öntől várom az első szót. — Hát miért jött ide ? — Mert megígértem — felelte fagyos tud rajta segíteni. S valamint az orvos a fájó sebnek még kénytelen késsel nekimenni, épugy az ügyvéd is ott kénytelen legerélyesebben fellépni, ahol tudja hogy fellépése kellemetlenséget és fájdalmat okoz. De vájjon szokták-e épeszű betegek az orvost megtámadni azért, mert keserű orvosságot adott vagy mert az operál és fájdalmat okoz. Ep nem vall ép észre vagy legalább higgadt lélekre az, ha valaki az ügyvédet támadja meg, mikor ez hivatását teljesiti. S hogy az ügyvédek ellen igy feltámad a gyűlölet heve, az csak arra vall, hogy az emberek anyagi érdekeiket jobban féltik és védik, mint akár tulajdon testüket. A közönség nincs tisztában az ügyvédi hivatással, ez kétségtelen. | Nem szeret egyebet látni a közönség az ügyvédben, mint ki a pereket csinálja és okozza. Azt elfelejti a közönség, hogy a pereket nem az ügyvéd, hanem a közönség csinálja s okozza s az ügyvéd csak akkor lép közbe, mikor a per már tulajdonkép megvan. Lényegtelen emellett az, hogy az ügyvédség az, aki a pernek megadja a per formáját. A perek máielevenek s élnek, a mikor az ügyvéd a kezébe kapja. Hogy Rabelais hasonlataival éljünk : az ügyvéd az a vén medve, aki a medvebocsot miután a világra lett, meuve formára nyalja. De e-felejt a közönség még egyet: hogy az ügyvéd nem a saját ügyét intézi hanem az idegen emberét, más szóval: hogy az ügyvédnek van megbízója Elvégre is az ügyvéd a megbízója érdekeinek szolgája. A tisztesség szabályai között kell, hogy minden lehetőt elkövessen megbízója érdekeinek védelmére. Ezt minden ügyfél joggal megkövetelheti. Hogy nyugalommal — gentleman ember pedig megtartja szavát. — Ugy, tehát ön adósságát jött megfizetni. — Nem, de tévedéséről akartam meggyőzni. — Minő tévedésről ? — Hogy én önt becsaptam volna. —• Tehát tagadja ? — Tagadom. — Ez szemteleuség. —- Én nem tartom annak. — Hogy hogy, hiszen ön nekem egy goldin-remontoárt adott aranyóra helyett ? — Tudom. — És. — Egy felültetésnek lettem áldozata. — Ki részéről? —• Nagybátyám részéről. — Nem értem. — Én pedig nagyon értem. Nagybátyám ittléte alkalmával megígérte, hogy egy aranyórát vesz s szavát be is váltotta volna, ha — amint öntől hallom — az nem goldin-óra. — És ön mit szándékozik most tenni? — Semmit, uram. Én megtettem kötelességemet, arról nem tehetek, hogy csalárd módon kijátszottak. — S ön nem vonhatja felelősségre nagybátyját ? — Már nem — meghalt.