Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-12-07 / 49. szám

gálát aztán sérti az

/ellenfele fez csak természetes, de épp ím kelthet felháborodást. A ál tatás színjáték, a melyben szemben állanak a szereplők, ik jobban győzi, azé a győzeÍ igazság ugy alakulhat ki leg, ha mindenik fél teljesen a árdekeinek álláspontjára helyez. A kölcsönös védekezésből jeedik ki azután az igazság a biró ségével. Az ügyvédi hivatásban a laikus dvált ha alperes — ezt a feladanem látja meg. -Még kevésbbé zi észre a laikus, hogy az iigyi a közszabadság leghívebb védője, ol a közszabadság intézményei a ^fejlettebbek, ott a leghatalmasabb i ügyvédi kar. Csak a közszabadság incseiben részes nemzetek bírják negbecsülni az ügyvédet, aki a szabadság és jog élő lelkiismerete. Semmi kétség, az ügyvédi pálya is kenyérpálya. De elvégre is minden humánus pálya kenyérpálya manapság. Azért nem lesz kisebb az ügyvédi hivatás etikai értéke, mert az ügyvéd díjazásra tart és tarthat jogot. A dijazás maga nem tette mássá e hivatást. Vájjon a védő, aki a Dreyfus-affért a megoldás felé juttatta, kisebb dolgot müveit azért, mert nem tette ingyen amit tett. Elégvolt már a régi sablonból, hogy a humánus és etikai hivatásokat dijaztii erkölcstelenség. Mai társadalmi és gazdasági berendezésünk tiltakozik e felfogás ellen. Ma minden hivatás kell, hogy elnyerje díjazását és ez nem alacsonyítja le. Nincs hát észszerüség, se méltányosság abban, hogy az ügyvéd hivatását kisebbíteni próbálják azért, mert az ügyvéd a maga hasznát nézi. Ezt az észszerütlenséget azonban állandóan elköveti mostanában a közönség, csak a perköltségcsinálót nézvén az ügyvédben. Az ügyvédeken állna bebizonyítani, hogy az ügyvédi hivatás nagyobb megbecsülést és védelmet érdemel. Az egész ügyvédi kar érdeke, hogy ilyen nevelő hatással legyen. Mert épp az ügyvédi kar érdeke leginkább, hogy az ügyvédet nálunk is megbecsüljék s olyan támadásoknak ki no tegyék, a milyenekről uton-utfélen haiiottünk. Egy üdvös mozgalom, Városunk számos humánus és közművelődési egyletei között van a „pápai kereskedelmi ifjúsági önképző-kör" is, mely évtizedeken át hivatásának tudatában volt, de utóbbi időben bár a kör jellegét minden tekintetben meg tartotta, de nem fejtett ki oly tevékenységet, mely a kör tradícióját megillette volna. Belátták ezt maguk a kör tagjai is és legutóbb tartott választmányi ülésükön elhatározták, hogy a kört, melynél utóbbi időben bizonyos stagnálás volt tapasztalható teljesen reorganizálni fogják és az ujabb időben országszerte megindult mozgalmat, mely ezen kor hivatottságának keretébe vág — magukévá teszik. Kész örömmel üdvözöljük a keresk. ifjúsági önkepzö-kör ezen üdvös mozgalmát, mely hivatva lesz, nemcsak az eddigi működésűket felfrissíteni, de az amúgy is a kereskedők és kereskedelmi alkalmazottak között eddig hiányzó szoros kapcsot egyesíteni. A kör választmánya elhatározta ugyanis hogy ez érdemben ugy a helybeli kereskedőket valamint kereskedői alkalmazottakat „Felhívás" utján értesiti ezen mozgalomról éz azok támgatását ezen üdvös eszméhez kéri. A „Felhívást" mely részletesen körülírja a mozgalom célját és melyhez már je eleve is sikert kívánunk, egész terjedelmében adjuk a következőkben : Ujabb időben országszerte nagy mozgalom indult meg, a mely a kereskedők és a keresk. alkalmazottak közös érdekeinek védelmezését, a kereskedő világ szellemi nivójának emelését célozza. Egyes városokban a kereskedők és keresk. alkalmazottak együttes működése, összetartása és kölcsönös támogatása nem csekély eredményeket ért el, sokszor a felmerült vitás ügyek eldöntésében jótékony hatással is volt. A főnökök és alkamazottaik gyakori érintkezése felemelőleg hat az utóbbiakra, kik intelligentiájuk gyarapodásával hűséggel és ragaszkodással hálálják meg főnökeiknek, hogy őket társaságukba viszik, velük beszélgetve, közös ügyeket megvitatnak és szabad idejőkben barátjaiknak tekintik. Igy a nemes önképzés eszközeit felhasználva főnököK és alkalmazottak vállvetve törekednek hazánk kereskedelmének felvirágzását előmozdítani. Mig egyebütt ilyen nemes mozgalmak indulnak, nálunk erről csak hallomás utján tudnak egyesek ; általánossá, köztudomásúvá azonban eddig nem válhatott. Ezért a „Pápai keresk. ifjúsági Önképzőkör

6 a minap tartott választmányi ülésen nagy lelkesedéssel azon határozatot hozta, hogy felhívást intéz az összes helybeli kereskedőhöz és keresk. alkalmazottakhoz, melyben egy olyan kor alakítására hivja fel őket, a hol a fentnevezett vitális érdekek előmozdítása mellett a szórakozáa különféle nemeit is megtalálhatnák. Tervbe vettük egy olyan helyiség kibérelését, a hol kényelmesen és a mai kor igényeinek megfelelően minden tag feltalálná szórakoztató és a szellem .művelődésére szükséges eszközöket, hol otthont találna a hozzánk származott ismeretlen kereskedő ifjú és a hol a főnöknek is álkalma volna alkalmazottainak erkölcsi magaviseletére üdvös hatással lenni. Szolgálja a lé— Gazdag ember volt ? — Dúsgazdag. A napokban veszem fel örökségemet, amely kitesz negyvenezer forintot. — S mit fog ön ezzel a pénzzel csinálni, ha megkapja ? — Legnemesebb eszményemre fogom költeni. — Hogy-hogy ? — Ezt uram csak az esetben fogom megmondhatni, ha ön örök titoktartást igér "? — Jó, lehet, bizhat bennem. — Hallgatni fog ? — Mint a sir. — Nos tehát egy találmányom van, mely ha sikerül, a világ leghíresebb, iegbölcsebb,, leggazdagabb embere leszek. — És az ? Tófejü Lambett, Euszták körülnézett s felém hajolva, suttogva mondá: — Repülőgép ! Kétkedve mosolyogtam. — Nem hiszi. — Nem fog önnek sikerülni. — Helyes, kiáltott örömmel, ön az én emberem, ön engem pártfogolni fog. Eddig kit tervemnek megnyertem, mind biztatót!;., tervem nem sikerült, odaveszett mindnyájunk pénze. De ön, ki már eleve kétkedik a sikerben, oly szerencsét varázsolt reám, hogy biztos siker koronázza fáradtságomat. — Mi a kívánsága tehát tőlem, hogy ervét előmozdítsam ? — Három dolog : pénz ! pénz ! pénz ! — De hisz ön örökséget vár. — Találó agyam nem képes bevárni azt az időt

; mig eme vagyon birtokába jutok, lelkem néha oly tűzzel ég az eszme iránt, hogy gyakran attól kell félnem, hogy megég a testem. Ön uram, ön az, ki nekem médiumom, jó szellemem, géniuszom lesz. Csak beszéljen le folyton magas terveimről, a siker annál biztosabb leszen. — Ön roppant téved, ha azt hiszi, hogy én önt anyagilag e tervében segélyezni fogom. — De uram, gondolja meg, mily remek dolog lesz az, a levegőben utazni, az egész világ mérnökei, gépészei és tudósai, mind megszégyenülnek s le lesznek sújtva, ha látják gépemet, amint a megmérhetetlen levegőben uralkodik. — Hagyjuk el, ön megvan zavarodva. — Hahaha, — kaczagott — hisz igaz, azt mondják, hogy az őrültség a bölcseségtől egy hajszálnyira van. Nos uram, én bölcs, de nem őrült vagyok. Csengettem S te fá n i án a k. — Parancsol ? —• Hivja fel a vice-házmestert! — Stefánia eltűrt. Tófejü Lambert Euszták aggodalmas szavakkal kérdező ; — Miféle tervei \annak ? — Hasonló az önéhez, repülőgép, — Ah valóban, tehát remélhetek. Euszták ur boldogan mosolygott s mosolygása egész a . . . füléig ért. — Tehát ön hajlandó engem támogatni? — Tőlem telhetőleg. — No akkor a tervrajzok elkészítéséhez hajlandó bizonyos összeget előlegezni. — Tőlem telhetőleg. — Tehát a tervrajzok elkészítéséhez hajlandó bizonyos összeget előlegezni. — Mennyire van szüksége ? — Ötven koronára. — Meg lesz. E perezben lépett be Stefánia s jelenté, hogy a vice parancsomra vár, oly hangon és előkelőséggel, mintha egy eleven grófot jelentett volna b<

j. — Hivja be ! A vice bejött. — Ez az ur kitalálta a repülőgépet. — Szép ! — felelt a vice. — Mutassa meg hát neki a mi találmányunkat, röpítse ki. A következő percben Tófejü Lambert Euszták már lerepült a földszintre. Boszum sikerült s ez édesebb volt, mint a csokoládé, amelyet még az nap délután megettem . . . t