Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-12-07 / 49. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Válságos helyzetünk. Városunk lakosainak elszegényedése évről-évre mind nagyobb arányben növekedik; az elszegényedés okozza azután, hogy a közönség szükségleteit a legkisebb mérvre szállítja le, a mi az ipar és kereskedelem pangását idézi elő. Fejlődő városban, ott, hol a jólét látszik mindenfelöl, vagyonos kereskedők és iparosok és más osztálybeliek nemcsak keresetet nyújtanak másoknak, hanem pár évtized után megvagyonosodva vonulnak vissza az üzleti élet teréről a jól kiérdemelt nyugalomba. Szomorúan kell szóba hoznunk, hogy városunk ilyen jelenségekkel nem dicsekedhet; hanem ellenkezőleg, látjuk magunk előtt a szegénységet a maga lehangoló képében. A kereskedő hiába várja, hogy üzletében felhalmozott árukon az idény folyamán tul adjon ; az iparos ritkán, kap megrendelőt, kész árui pedig szintén ott hevernek nála, mert a fogyasztó kiadásait csak a legszükségesebbre szorítja. Mindenikök kitart azonban a jobb jövő reményében, de ez a remény ugy látszik csak egy csalóka kép, mely csak feltűnik, de mint a lidércfény, tovább röppen. A letűnt év tanulságai, fájdalom, feltevésünket még jobban megerősítik és alig találunk orvosszereket emez általános bajunknak enyhítésére. A felgyógyulásra pedig talán csak a messze jövőben lehet kilátásunk. Az öiifentartás ösztöne mindazon által kielégítő tevékenységre ösztökélte közönségünket a mult évben is, s e tekintetben őket e mulasztás vádja éppen nem terheli. Forgalmat teremteni, a munkaerőnek keresetforrást nyitni a mult évben eléggé foglalkoztatta azokat, a kik tekintélyüknél és értelmi képességüknél fogva arra hivatottak. Sajnos azonban, minden ebbeli törekvés és jóakarat vagy meddő maradt, vagy dugába dőlt. wmSm Ama TAECZA ©71 repulocjiáp. Mióta az ősz beköszöntött hulló sárga leveleivel, mélán mosolygó napsugaraival és a természet szomorú hervadását zengő szentimentális poétáival, azóta székhelyemet a városligetből a kávéházba helyeztem át délutánonként. Mert erre nemcsak a zokogni készülő idő késztet, hanem a szomszédunkban lakó villamos-kalauz Peti fiacskája is, ki reggeltől estig csak azt énekli, hogy: „Lennél te rózsa-rózsa bimbó". Régi bevett szokásom, hogy mikor a lapokat elolvastam, pihenés alatt körülnézek a kávéházban s tanulmányozom az ott levő vendégeket. Mert tessék elhinni, hogy nem minden vendég egyforma. Ezeket három rangfokozatba osztom be, vannak törzsvendégek, vannak olyanok, akik csak egyszer egy héten mennek a kávéházba, hogy a képes lapokat bongészszék s végül vannak olyanok, akiket csak ritkán vet be a sors a kávéházba. Ezek mindegyikét meg lehet ismerni. A törzsvendégnek megvan a maga rendes helye, ha azt valami más halandó bátorkodná elfoglalni, azt dühösen végig nézi, morog valamit a fogai közt. azután melléje ül. A pincér már tudja, hogy ez az ur a piccolót igen forrón szereti, s mihelyt meglátja, kérdezés nélkül hozza a piccolót az esti lappal, s vendégünk a nélkül, hogy csak fel is pillantana, gépiessen az újság után nyul s olvas. Ö már nevén szólítja a pinczért, mondván : Pista, adja ide a „Meggendorfer"-t. A második rangfokozásba tartoznak azok, kik egy héten egyszer jönnek a kávéházba s többnyire familialiter. Ott van a családapa, a feleség, egy kis fiu és egy még kisebb leány. Ezek nem válogatnak a helyben, hanem oda ülnek a hol hely van, de azért a kiszolgáló pincért keresik, mert az már ismeri őket, sok képes lapot hoz nekik s a Juczika örül, mert a pincér bácsi elhozza neki a „Figarót", ahol sok szép néni van. Most kezdődik a megrendelés. A férj piccolot kér, az asszony csokoládét, a fiu vajas kenyeret kap, a Jucika meg „hideget habbal." Mikor már minden megvan, kezdődik az olvasás délutáni négy órától este nyolczig, amikor már hozzák a nagybőgőt és a cimbalmot és a primás örömmel legelteti szemeit áldozatain, akik azonban mihelyt hangolni kezdenek, elpárolognak, nehogy még a cigánynak is adni kelljen. Jucika veszi észre először a nagybőgőt s el is kiáltja magát: néd apa, hoddák málj a nad bőd őt. A harmadik rangfokozat emberei kevésbé érdekesek. Ezek csak olyankor mennek kávéházba, mikor eszükbe jut. Mikor Köztudomásu dolog, hogy a több év óta működő bőr-szövetkezet vezetőinek minden buzgalma, törekvése és jóakarata dacára nem képes célját az óhajtott mérvben elérni, a mi nem rajtok, hanem csakis sajátos viszonyainkban találja okát. Az iparos keze erejét, eszét a mult évben tehát hiába koptatta, mert a várt eredményt el nem érhette és örült, ha a mindennapi szükségletét, ugy a hogy megszerezhette. A kereskedőt nyomta a szegénység súlya s még az időjárás szeszélye is ellenszegült. Most pedig ott hever üzletében a felhalmozott áru, a mi az idény után a beszerzési áron alól tudvalevőleg jóval kisebb értéket képvisel. Az állam, a várostól mindazon által megkívánta a magáét, sőt egyes inditváuyok a jövőre nézve még azt is kilátásba helyezik, hogy a varosnak egyes jövedékei emeltessenek, vagy ön megadóztatással, az adók súlya alatt roskadó vállainkra önként ujabb terhet rakjunk. bemennek, helyet keresnek, nekik mindegy akárhol, csak jó hely legyen és léghuzam ne érje őket. Le is ülnek egy asztalhoz de n ar p e rc múlva az asszony felkel, mert nem állhatja ki a léghuzamot. Leülnek tehát máshová, de mihelyt valaki eltávozik egy másik jobb asztaltól, felszedik sátorfájukat s oda telepednek le. Vannak a kávéházi vendégek között biliiárdozók, kártyázók és kibicek, de ezek többnyire az első rangfokozatba sorozhatok. Érdekes még ... de most veszem észre, hogy én tulajdonképen a kávéházak vendégeinek sajátos tulajdonságait fejtegetem, holott én a repülőgépet vettem tollamre (merész állítás) s igy nem térhetek el ennyire tárgyamtól. Említettem, hogy a lapok áttekintése után, körülnézek a kávéházba és tanulmányozom a közönséget. Majd elhűlt bennem a vér, mikor egy újság mögül ráismertem egy régi adósomra, Tófejü Larabért Eusztákra, aki harmincz forintos tartozása fejében egy goldinórával fizetett ki. Mikor észrevett, hirtelen elbujt a Családi Lapok mögé s fel sem mert addig pillantani, amig hozzá nem mentem s vállára nem tettem kezemet. •— Jó estét, Euszták ur! — Jó estét ! — felelte, felpillantva a lapból. — Hogy s mint van ? — Köszönöm, jó. És Ön ?