Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-11-09 / 45. szám

reskedelem jelentőségét kellően méltányoljuk. A tanulságokkal teli külföldre kell utalnunk, a hol a kereskedelem prosperálása oly sokat pótol. A kereskedelem lehetővé tette Francziaországnak, hogy a mu't század hetvenes éveiben nagy hadisarczot fizethessen az ellenségnek, annélkül, hogy ezáltal fényes pénzügyi helyzete megrendült volna. A kereskedelem Angliából ez idő szerint utolérhetlen nagyhatalmat teremtett. A reskedelem kierőszakolta Németországban, hogy a lakosság számának túltengése daczára a tengerentúlra való viszonylat alkotásával a megélhetésnek, sőt a meggazdagodásnak nemcsak alapja vettessék meg, hanem a jövőre is biztosittassék. A kereskedelem gyöngesége nyomja Orosz országot, gátolja Itália hatalmi állását, a kereskedelem hiánya jóformán politikai számításon kivül helyezi Spanyolországot és Portugáliát. De elég ebből ennyi, hogy a kereskedelem nagy fontosságát megvilágítsuk. Elég arra is, miként bizonyságul szolgálhasson, hogy kereskedelmünket elhanyagolni nem szabad, sőt ellenkezőleg hazafiúi feladatunk arra rendkívüli figyelmet fordítanunk. Nem szorul bővebb fejtegetésre az sem, hogy kereskedelmünknek — mely nem dicsekedhetik sok száz évi művelődési fejlődésre — száz meg száz bajjal kell megküzdenie. Vajúdik méhében minden. Változatosságokkal teli átalakulásukon kell még mindig, átmennie, melyeket mint megannyi szárny próbálgatásoknak kell tekintenünk mig bizonyos stabilitásra vergődhetnék! önkényt ment . . . Kellett is ahhoz erőltetés. — Összevetette, hogy milyen élef várna rá a szegény helyettes tanár oldalán, araellett, hogy Oláh Pista , erősen útba van a meggazdagodás felé.. Az az ember, ha ilyen ügyesen viszi a dolgát, egypár év múlva százezrekig fog r állani. — Ugy? És ez elég? Hát hol maradt az idealizmus, hol maradt a . . . . — Ugyan hagyják el, kérem! Ideális dolog az, ha az embernek pénze van és nincsen adóssága, ha nem kell szégyenkeznie senki előtt, ha a végrehajtók nem adnak találkát az otthonában, ha meg van kímélve a szegénységgel járó megaláztatások vesszőfutásától, ha mindenkitől független, és bátran, önérzetesen nézhet az emberek szemébe. — Mindennek ellenkezője pedig — a meztelen próza. — Ezt az a leány otthon, a szülei háznál eléggé megtanulhatta. De hallgassunk. A pap beszél. — A morajló embertömeg íelett tisztán csendül meg a lelkész érczes hangja, amint e szent igéket mondja: „Szeressétek egymást. Ez az élet kulcsa. Minden egyébb pedig hiába valóságos az Ur előtt. Ahol szeretett van ott minden van. Ahol azt nélkülözik, kővé válik a legpuhább kenyér is, és szeggekke! van kiverve a nyugvóhely ..." (Egy ideálisan gondolkozó öreg nénike ott hátul valahol az utolsó padsorban elpirul — a menyasszony helyett.) IV. Esküvő után. Délutáni négy óra. A kapu előtt egész íme, mostanában a kereskedők kihallgatásra járnak a miniszterekhez, hogy segítsenek rajtuk. Rendezzék az állásukat az államban, pártfogolják, támogassák jogos kívánságaikat és szanálják a hitelviszonyok mai züllött állapotát, mert a mai világkereskedelem, araint az az idők viszontagságos folyamán ez időszerinti állapotára jutott, csaknem kizárólagosan a hitel egészséges alapján nyugszik. Minden rendelkezés, mely a kereskedelmi hitel szabályozására irányul, a kereskedők legélénkebb érdeklődésére számithat s igy csak természetes, hogy oly esetben, amikor valamely a hitelre vonatkozó rendelkezést magukra nézve sérelmesnek találnak, orvoslatot keresnek. Az uj polgári rendtartás foglal magában ilyen rendelkezést. E szakasz szerint a kereskedőnek a fogyasztóval való pőrében mindenkor a a bíróság illetékes, melynek területén az adós lakik. Sok baja gyűlik meg a kereskedőnek ez által, mert ha az adósai nem fizetnek, mindazokon a helyeken kell pörölnie, • melyeken az adósok laknak. Mennnyi költség, a szétforgácsoías okozta. Mennyi muukába kerül ez. A kereskedő nem győzi érdekeit: hathatósan védeni és nem talál vigaszt abban sem ami e rendelkezés eredeti czélja volt, hogy ugyanily kellemetlenségek hárulnak a külföldi kereskedőkre is, akik Magyarországon Őröm nem lehet haszon, különösen akkor nem, ha a három örvendező maga is nem csekélyebb kárt szenved. Reméljük is, hogy a kereskedők sor hintó várakozik. A lovak türelmetlenül toporzékolnak, a kíváncsi közönség nem akar szétoszlani. A mátkapár még nem jön, pedig a vonat 4 óra 35 perezkor indul. Egynéhányan türelmetlenül veszik elő az órájukat. Isten bizony, elkésnek. Végre. A boltíves kapu alatt mozgás támad. Nemsokára megjelenik a fiatal asszony elegáns, suhogó selyemmel bélelt uti ruhában, a fején egyszerű kis nemezkalap fátyollal. Elragadó. Már nem halvány az arcza, nem is látszik rajta egy csepp elfogultság sem, inkább rosszul elpalástolt türelmetlenség. — Pista, elég lesz már a bucsuzkodásból, elkésünk. A mama, mikor már benn ülnek, még egyszer odamegy a hintóhoz. Láthatólag küzd magával, végre odasúg a lányának : Zsuzskám, boldog vagy-e? A fiatal asszony nagy szemeket mereszt. Hogyan, hát ez is benne volna a program mban ? Eh ! Szegény mama szentimentáliskodik. Hogy ezek a mamák sohasem lehetnek el a sablon nélkül. Könnyedén homlokon csókolja az anyját: Isten veletek ! Mondd meg a papának, hogy most már ne aggódjék a váltóiért. — De most már csak hajts ! A kocsis kezébe veszi a gyeplőt, végiglegyint az ostorral a négy tüzes, félkendőzött paripán és a hintó a másik pillanatban eltűnik a bámulok szeme elöl. V. nem hiába jártak a minisztereknél, akik be fogják látni, hogy ily intézkedésekkel csak korlátolják a kereskedők forgalmát, nagy hátrányára a kereskedelem fellendülésének. Megfelebezett szabályrendelet. Városunk képviselőtestülete által alkotott és elfogadott „építészeti szabályrendelet" ellen Horváth Lajos városi képviselő, losonczi lakos, felebbezést adott be, melyet közügy szempontjából egész terjedelmében a következőkben közlünk : Tekintetes városi képviselőtestület! A f. évi augusztus hó 30-án tartott közgyűlésben alkotott és elfogadott építésze; i szabályrendelet ellen (a „Pápai Lapok" szeptember 21-én megjelent 38 számában közzétett hirdetmény alapján) a kijelölt határidőn belül ezennel felebbezéssel élek, az alábbi indokokból. 1. A nagyméltóságú m. kir. belügyminister ur azért küldötte vissza a további szabályrendeletet, mert rendelkezései nem maradtak meg azon hatáskörben, mely a várost a város polgáraival szemben megilleti, hanem mélyen érinti és sérti a magánoson: tulajdoni és birtokjogát, sőt egyéni szabadságát, és anyagi érdekét is, éppen ezért utasította a várost arra, hogy az eddig érvényben lévő és jóváhagyott szabályrendeletek, például a Veszprém városának, kereteihez és rendelkezéseihez alkalmazkodva módosítsa a szabályrendelet tervezetét és mégis azt látjuk, hogy a régi tervezetből azok, melyek a törvényrendelkezéseivel, — a magán — és birtokjogi viszonyokkal leginkább állanak éles ellentétben, az uj szabályrendeletbe is változatlanul átvétették, holott Veszprém város hason cziraü szabályrendeletében ilynemű intézkedések távolról sem foglaltatnak. _ 2. A 1886 évi XXII. t. czlkk 27 §-a szerint a község szabályrendelete a törvénynyel nem ellenkezhetik és a szabályrendelet 5 §-a mégis csak a levágott, vagy elvett területért helyezi kilátásba a tulajdoJeheverve, látszik, hogy azon valaki nyugtalanul fetrengett órák hosszán át. Apadión szerte-szórva széttépett levelek, hervadt virágok, szalagok, más ilyen semmiségek. Az íróasztalon, amelyet ma le sem törülgettek még, semmi disz, csupán egy szép szőke leány gyászfátyojlal letakart arczképe. A fiatal tanár a leeresztett redőnyök mögül egy kis résen bámul le az utezára. Lakása éppen átellenben van a Zsuzskáék lakásával, jól láthat mindent- Mikor a kapu aljában az uj asszony megjelenik, Szivós Bélát mintha villanyos ütés érte volna. A szive a megszakadásig dobog. Szinte fulladoz belé. El akar onnan menni, de nem bir. Vár. Várja, lesi, hogy talán feltekint még egyszer Zsuzska, az ő szépséges szőke Zsuzsája. Hisz éreznie kell, hogy ott van 1 Eltelik egy . . k két másodpillanat. . . eltelik öt perez . . . el egy örökkévalóság. Az ifjú pár régen messze jár már. És még ő mindig ott áll az ablaknál és vár. Aztán ... De ezt már gyönyörűen elmondják a lapok. Vezéreikben és tárczában örökítik meg a szegény kis öngyilkos tanár regényét, aki mint az Az rák nemzetségéből való, meghalt, mert szeretett. A közönség elolvasta az érzékeny passzusokat, aztán vállátvonva teszi meg rá a megjegyzését . . . Kár szegény bolondért. Ha a kor irányával halad, másképpen fogja fel ő is a dolgot. Azzal a rokenszenves, érdekes külsejével kiállhatott volna ő is a kirakatba: „Ki ád többet értem?" Akadt volna alkalmas vevője bizonyára . . ,