Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-11-09 / 45. szám

választ számos kereskedőink által hozzánk intézett és mult számunkban közlött „a vasúti állomásnál levő botrányos állapotokról" szóló levélre, de kereskedőink jól felfogott érdekeit nem védelmeznénk eléggé, ha ezen válaszra némi megjegyzéseket nem fűznénk. Tény az, hogy jelenleg botrányos állapotok uralkodnak vasúti állomásunk fel- és lerakodó helyein és igy kereskedőink feljajdulása,teljesen jogosult. Hogy kereskedőink az állomási főnökséget okozzák ezen bajokért, az nem vehető tőlük rosz néven, mert csakis velük érintkeznek és bajaik orvoslására elsősorban náluk tehetnek panaszt, ahol azonban absolute még reményt sem nyertek arra nézve, hogy ezen türhetlen állapotokon változtassanak, sőt mi több az illető felek még büntetési pénzekkel lesznek sújtva, ha a le vagy felrakást az előirt módon nem teljesitik, jóllehet nem a fél, hanem az állomási főnökséget terheli a mulasztás, amennyiben gátolva van a le- vagy felrakásban. Ha tehát az állomási főnökség tudatában van annak, hogy nem a fél a hibás, ugy nem a félnek adjon esetleg visszatérítésre alkalmat, hanem igenis tessék hivatalosan ezen tűrhetetlen állapotokról felsőbb helyen jelentést tenni és addig mig a minister által kilátásba helyezett nyilt raktár fii helyek kibővítése eszközöltetik, a felek megóvassanak a folytonos szekatúráktól. Ezt a méltányosságot a fél teljes joggal elvárhatja és ennek kieszközlésére addig is, mig a helyzet változik az állomási főnökség van hivatva. A kereskedők — tudtunkkal — nem az állomási fönök ur személyét akarták támadni, de igenis az állomási főnökséghez intézett panaszokkal szemben tapasztalt közönyösségre appelláltak. Ezt tartottuk „Figyelő" névaláírással hozzánk beküldött levelére válaszolni. A kereskedelmi minister átiratára nézve, nem lehet inas megjegyzésünk, de sajnos kereskedőinknek sem, mint várni a jövő évi intézkedéseket. Szerkesztő. A mama (felragyogó arezczal.) Hála Istennek ! Azaz — mondd meg, hogy a kisasszony köszöni szépen. Apa (beszól az ajtón). Siessetek. A kocsi mindjárt itt lesz. Ne várakoztassuk, mert minden pereznyi késedelmet meg kell fizetnünk. A mama, Zsuzska (együtt). Mindjárt készen leszünk. (Lázas kapkodás). U. A bálban. A városka legelegánsabb fogadójának tulzsutolt báli terme. Ezt a vigalmat, a kereskedők bálját a legmagasabb állású urak is megtisztelik jelenlétükkel, állítólag demokratikus hajlamaiknak kívánva eleget tenni. A közönség már javarészt együtt van, a bevezető táneznak is vége, és most le s föl sétálgatva, avagy csoportokba verődve, pletykáznak, kritizálnak, kaczérkodnak, fliríenek. Olyan zsongás van, mint egy méhkasban. A ezigányok, letéve hegedűiket, souverin közönynyel bámulják az emelvényről a hullámzó sokaságot. A főbejárattól nem messze, csaknem egymás mellett álva, két ifjú ember néz merően, azinte hipnotizálva a szomszéd kis terem felé, a honnan az elkésett báli vendégeket várják. Az egyik tagba szakadt alak. Elegáns, drága, legújabb divatú rajta minden csak ő maga — nem elegáns. Izmos karja, hatalmas termete csak ugy feszül a legújabb divatú frakk szük korláti között. Arcza a nagy melegtől szinte kékesbe játszó vőros, kopaszodó homlokáról minduntalan törli a verítéket. A másik, kissé kopottas estélyi ruhájában is, amelyen rajta hagyta nyomát az édes anya gyöngéd tatarozó keze, egy elvarázsolt királyfi hatását teszi. Az árezéle klasszikusan szép, ajka szinte leányos, nagy árnyas pillája mély tiizü, szemeit megirigyelhetné a legünnepeltebb szépség is. Egyszerre, mintha galvanikus ütés érte volna mind a kettőt, összerezzennek. Egy fürge, kis rendező karján ebben a pillanatban lép be egy rózsaszín selyemruhás sugár alak, fején aranyos hajkoronával. Nyomukban a mama a papával. A rendező alamuszi sajnálkozással tekint Oláh Pistára, mintha mondaná : Nem tehetek róla pajtás, mért nem voltál szemesebb ? Öt perczczel később. Az első négyesre beharangoznak. Zsuzska előtt a klasszikusan szép arczu fiatal ember mélyen meghajtotta magát: szabad kérnem ? A leány ajka kissé megremeg. Tétovázva tekint fel, mire szeme a mama reászegzett aggódó, könyörgő pillantásával találkozik. Tétovázása nem tart tovább. Látja, mint törtet a tömegen át Oláh Pista nehézkes, brutális alakja. Lehunyja szemeit egy pillanatra, majd elszánt hangon, mely kemény, mint áz aczél, mondja az iszonyúan halvány fiatal embernek: köszönöm, már van táncosom. Mikor aztán Oláh Pista karján körülsétálja a termet, a másik ifjút nem látja már sehol. Ugy érzi, hogy a szivét egy látHitel és részletüzlet, A társadalomnak rég időktől fogva van egy mostoha gyermeke : a kereskedő : Hiába hivatkozik a sajtó a kereskedelem rendkívüli fontosságára, hiába erői ködnek mérvadó köreink arra a uagy jelentőségre utalni, mely az ország kifejlett kereskedelmében rejlik : a közvélemény mégis mindig a társadalom páriáinak nézi a kereskedőket. Úgynevezett müveit társaságban nem egyszer halljuk ezt a megjegyzést: „hiszen csak kereskedő". Ez a „csak" persze nagyfokú kicsinylés 1 kifejezője akar lenni. Pedig, ha kissé közelebbről szemügyre vesszük a külj földi hatalmak óriási fejlődését, vagyis | ha nemcsak üres frázisok hangoztatásával akarnánk rosszul értelmezett szellemi fölényünknek kifejezést adni és nem volnánk restek gondolkozni: be kellene vallanunk, hogy a nagy "kulturállamok bámulatraméltó lendületének a kereskedelmük adta meg az impulzust. Hóditó hadjáratok az ország területét szélesbithetik, amit azután erős, bátor hadvezérek vezette honvédelem meg is tud tartani. De hogy a megszerzett területen a népesség, a lakosság jóllétnek örvendhessen, bármi természetű munkája révén boldogulhasson is, arra sem a mezőgazdaság, sem az ipar, sem a nemzetgazdaság bármely más ága nem lehet manapság annyira alkalmas, mint a megizmosodott kereskedelem, mely a kereseti forrásoknak jövedelmezőségét gyarapítja, a kereskedelem, mely a nemzetek materiális helyzetének legbiztosabb alapja és a jóllét, a meggazdagodás legbiztosabb eszköze. Határozottan helytelenül cselekszik, aki a magyar kereskedelem érdekeit szivén nem viseli. Legyen bármi véleményünk a kereskedők eljárásáról és hódoljunk bár az agráriusok elveinek — sohse felejtsük, hogy a magyar kereskedelem felvirágoztatása ennek a nemzetnek vitális érdeke. Nem tagadjuk, hogy köteleségünk a kereskedelem fattyuhajtásait kinyesni, mint minden más rosszat, de ezt nem szabad ellenszenvvel, hanem azzal a jóindulattal kell tennünk, mely igazolja, hogy a kehatatlan hatalmas marok szorítja össze, amitől alig tud lélekzethez jutni, de azért verőfényes mosolyt vet Oláh Pistára. — Nini, hiszen magának még virágja sincs ! Hogyan van az ? — Várok, mig valaki megkönyörül rajtam. Zsuzska szó nélkül kihúzza csokrából a legszebb fehér szegfűt és átnyújtja lovagjának. (A mama ott a fal mellett megkönynyebbülten sóhajt fel). III. A templomban. Óriási néptömeg. A menet alig tud előre haladni a bámulok sorfala közt. A menyasszony egyszerűen mesében illő alak. Ugy megy előre az oltár felé, mint egyjalvajáró. Az orgona zug. A levegő fullasztó a virágok kábító illatától. A közönség suttog, észrevételeket cserél ki. Az egyik rész el van ragadtatva a látottaktól, mások, az ideálisabban gondolkozók, — öreg urak és asszonyságok javarészt — határozottan pálezát törnek a mai reális kor iránya felett. — Teremtő szent Atyám, hová jutottunk. A mai házasságok. — Mivé lett manapság ez a szent intézmény? — Pusztán üzlet már az egész . . . Gyalázat . . . Szerelem nélkül lép a leány az oltár elé, de nemcsak, hanem, egy más férfinak a képével a lelkében. Es ezt tudják és megengedik, sőt egészen természetesnek tartják. — És a menyasszony hagyja magát . . . Eh, hagyja magát ?! ... Nagyon szívesen ment,