Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-02-02 / 5. szám

lásos, erkölcsös, hazafias és munkás nők nevelésében fáradoznak — oly tanerők vezetése alatt álló intézet növendéke, kik a tanításban kimerithetlen buzgóság és kiapadhatlan szivjóságról tesznek tanúságot,, világtól elzárkozott rendi életük pedig egynél több biztositékot nyújt arra nézve, hogy a növendékek folyton csak szépet és -jót látnak és halinak. Ez az intézet a rend tulajdona, s katholikus jellegű lesz. Élén egy a püspök által kinevezett igazgató ál land

; minden valószínűség mellett papi ember. Igen természetes, hogy világi tanerők is lesznek alkalmazva, kik a tornát, zenét, éneket stb. tanítják. Mily előny ez különösen a szegényebb sorsú szülőkre nézve, ha leányukat itt helyben képeztethetik annyira, hogy az kenyérkeresetre tehessen szert! Hány meg hány szülő csak azért nem taníttathatja leányát, mert még a lehető legcsekélyebbre redukált költségeket, melyekkel a vidéken való iskoláztatás jár, — sem bírja meg. De meg a növendékeknek is — különönösen leányoknak — mennyire előnyösebb, és kedvesebb, ha itthon, szülővárosukban, szeretteiktől környezve végezhetik tanulmányaikat. S végül tekintve azt, hogy Pápának közeli és távoli szomszédközségei- és városaiból igen sok leányka fogja frequentálni a képzőt, a számos előnyből, melyet egy ilyen uj intézet a különböző tényezőknek nyújt, a város kereskedői és ipari osztálya is kikapja a maga részét, mert szaporodván a deák sereg, szaporodik a szükséglet is. Szakiskolák felállításával mindig nagyobb és nagyobb tért hódit magának az illető város, a kör, mely körülötte keletkezik, folyton bővül és magába zárja, mint központba a vidéket, mely igy kénytelenitve van közeledni hozzá. Hogy az intézet felekezeti és katholikus lesz, attól meg ne fájjon senkinek a leje. Bevezető soraimban rámutattam a katholikusok múltjára. Maga az irgalmas nénék rendje ellen se tehet senki kifogást. Hozzájok is szól szavam, kiknek gondjaira bizza az egyház és a szülők bizalma legbecsesebb gyöngyeit, serdülő leánykáit, hogy ezeket az egyház és a társadalom javára neveljék. Tudniok kell, hogy valamint a gyémánt csak saját porával csiszolható, ugy az Isten gyermekei is csak Isten szellemével és segítségével képezhetők. Sem a vallásos érzület nem elegendő tudás nélkül, sem a tudás nem gyümölcshozó vallásos érzület nélkül ; s mindkettőnek alapja a szeretet. A tanítás csak a gyermek eszét műveli, az érző szivet legyőzi a szeretet, vonzza a nyájasság, képezi a nevelő jó példája. Nincs mit tagadni, hogy éppen a leánynövendékek leginkább szorulnak íelki vezetésre, mert ők, mint az élet fergetegeinek játékszerei, hit és erkölcs dolgában a legnagyobb ve szélynek vannak kitéve. Azokhoz szól szavam, kik tanitó"nőképzőben tanítanak, — ott, hol a haza számára hasznos polgárnőket nevelnek. Az általok elvetett jó mag elébb-utóbb meg fogja hozni az óhajtott gyümölcsöt. Neveljük tehát serdülő leányainkat, hogy egykor hasznára lehessenek az egyháznak és a hazának, s megfogjuk találni a munka jutalmát a lelkiismeret nyugodtságában, az egyház elismerésében, növendékeink boldogságában, és az általunk előmozdított hithű haza felvirágoztatásában. Adja az Ég, hogy e tanítónőképző fejlődjék, virágozzék s iskoláink diszelegyen ! Szentgyörgyi Sándor. Rendezzünk iparkiállitást! Iparkiállitást rendezni! Óh, nem Pápa az a vidék, mely aktuálissá teszi a cimben írott themát. Nagy parádét csapni, utána nagyokat imádkozni, beszédeket tartani és utána bankettezni ahhoz nagyszerűen értünk mi, de iparunk és szorgalmunk gyümölcseivel előállani, s bemutatni azokat, hogy lássák képességeinket és erőnket, arra már nem adott az Isten elég buzgóságot és tetterőt. Velünk egyenrangú vidéki városok, sokkal csekélyebb ipari és kereskedelmi emporiumok, melyekben a népesség zömét az állami és közGácsy Zoltán valósággal üldöz bennünket. Elhanyagolja a feleségét, a gyermek' it. S én hiába mondom Herminnek, hogy feleséges emberrel ne udvaroltasson magának, — ő csak nevet rajta. Sót attól félek, hogy ez a vad szenvedély, ami a férfi szemében felczikázik, ha Hermint meglátja, őt is megszédíti.

0 Irén megborzad a szörnyű gondolatra. Micsoda örvényei vannak az életnek. S ezt a könnyelmű, bohó asszonykát meg kell menteni a romlástól. A nagy veszélyt, ugy látszik, nem is sejti még Hermin. Tényleg. A szép, ifjú özvegyasszony sokkal nagyobb örömmel kapott a pesti utazás eszméjén semhogy őszinteségén gyanakodni lehetne. — Olyan lázasan készült rá, olyan lelkesedéssel beszélt róla, hogy az édesanya nyugodtan, gondtalanul bocsáthatja útnak a fényes, lármával, élettel telt főváros felé, ahol a legjobb kezek közt lesz. — Hiszen Irén egy pillanatra se fogja egyedül hagyni. Csakugvan a pályaudvaron várt Irén nővére, és gyors, könnyű léptekkel siet elébe, amint a mosolygós ajkú szép aszszonyt a kupé ajtajában megpillantja. — Végre látlak Irén 1 Rossz lány, sohasem jössz haza. Nos, egyhamar nem fogsz tőlem megszabadulni. Aztán átöleli hevesen, szokott szeles* élénk modorában és karonfogva sietnek ki az utczára, az emberek közé. Hermin százféle dologról beszél. Mikor pedig átlépi a kis lakás küszöbét, meglepetve kiált fel: — Milyen szép nálad minden, Irén! Az első pillanatban meg se látta a szoba hátterében azt a söfét alakot, — aki most megmozdul, s aki várt rájuk, kedvetlenül. De azért gyorsan megbarátkoznak egymással Török Miklós és Somlayné. Hangos lett a ház a vig asszony édes kaczajától. A régi csend, a régi nyugalom eltűnt a levegőt valami izzó ragyogás tölti el. és minden pillanatnak meg van a maga esábos büvcs hangulatai. Hiába próbál boszankodni a változáson Török. Mintha ő is megifjodna inkább, vig és jókedvű lesz, s ő maga áll elő a legkalandosabb tervekkel. — Holnap színházba megyünk. — Jó lesz, Hermin '? Aztán együtt vacsorázunk valahol. íren tesz néha valami gyönge ellenvetést. De aztán velük megy mégis. Fáradtan, fásultan hallgatja a csicsergő asszonyka bohó fecsegését. — A Margitszigetet is megnézhetnék. Ilyenkor, hideg, zúzmarás őszi napokon valami sejtelmes varázsa van, és az ember szinte ugy érzi, hogy elátkozott tündérvilágba tévedt. Hermin nevet ezen. Aztán az utczákat rójják végig. Minden szép, uj háznak megörül az asszony. Megállna minden kirakat előtt. — Gyerek vagy Hermin — mondja néha Irén. De aztán hallgat. Azért jött föl Pestre. Hadd lelje örömét. Bár ez igy nem mehet tovább. TörökMiklós elárasztja figyelmével Hermint. Minden szava, minden tekintete, minden gondolata neki szól. S ezt nem tudja elnézni Irén. Napok óta, heteken át motoszkál agyában valami halvány, derengő gyanú. Iiogy ez a férfi s ez az asszony kijátszák őt megrabolják csöndes boldogságát, nyomorulttá, szerencsétlenné teszik. Mi jogon ? Miért ? Nem nyujtotta-e minden örömét Herminnek az élet ? Nem őt halmozta el minden jóval ? Hermin ugy se tudná boldoggá tenni Miklóst. S a férfi, ha nem látná, ha nem hallaná a kaczágó hangját, elfelejtené hamar és megtérne hozzá. Aztán újra szeretni fogja öt. — Hisz azt mondta, hogy „ugy-e, másról is beszélünk majd, ha nővére elutazott, Irén. Hát utazón el. Álmatlan éjszakákon, hosszú, üres napokon keresztül • zen töpreng a leány. Faj neki az asszony kaczagasa, a férfi csengő hangja, hisz egyik sem neki szól. Tudja ezt. És aztan az anyja, ugy latszik, sulságos sötéten látott. Hermin nem is emlegeti Gácsy Zoltánt. Hermin boldog és elégedett. Könnyű neki. Ej, hát miért ne tisztázza végre a helyzetet ? Miért ne beszéljen őszintén vele ? Miéit ne mondja meg, hogy útban van itt, hogy menjen haza és ne akarja elvenni tőle utolsó reményeit is ? Igen, ezt meg fogja mondani. Hermin duzzogni fog talán, de aztán elmegy és minden jó lesz megint. Szólni fog. Ma még. A nagy elhatározás megnyugtatta kissé. Kipirult arczczal siet haza az iskolából, sőt annyi időt se vesz magának, hogy az előszobában kalapját, kabátját letegye. Aztán meglepetten, hirtelen megáll. Idegen hangot hallott odabent. Tisztán kiveszi most a szavakat is. — Hát elszökött előlem, Hermin ? Hiába pedig 1 Tudhatta volna jól, hogy a világ végén is fölkeresem. Milyen szép maga. Milyen édes. Ugy-e, nem haragszik reám ? De nem tudok ugy élni, hogy magát ne lássam. Inkább meghalok. Sohasem hallott ilyen beszédet Irén. Szinte megkövülve hallgatja. — Ne nevessen rajtam, szép asszony. Nem tudja még, micsoda hatalmakat szabadított föl lelkemben könnyelműen. De