Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-10-26 / 43. szám

rendezésünk mielőbbi létesítését elengedhetetlen és legsürgősebb nemzeti követelménynek tartja s ily érlemben felterjesztést is intézett a kormányhoz, melynek egyik képviselője a nagygyűlésen részt vett. Sajnos, az iparosok e kívánsága, mely egyúttal majdnem mindannyiunk kívánsága, belátható időn belül alig fog teljesülni s iparunk kénytelen lesz a közös vámteriilet kibővített keretén belül keresni boldogulását. De még a vámterület közösségének fentartása mellett is gondoskodni kell iparunkról. Ebben az esetben, amellett, hogy törvényhozásunk mielőbb módosítaná törvényei iket és mindenféle megkönnyítésekkel segítene az ipar kétségbeejtő helyzetén, mindenekelőtt a hazafias közönségnek kellene felkarolni iparunk ügyét s nem annyira hangoztatni a jelszavakat, hanem könyörtelenül és irgalmatlanul visszavetni minden nélkülözhető külföldi gyártmányt és iparczikket s csak hazait vásárolni. Hazánkat, önmagunkat segítjük, ha véreinket támogatjuk s drága, sokszor selejtes külföldi holmi helyett megvesszük iparosaink idehaza készült olcsóbb és értékesebb czikkeit. — Aki hazáját szereti üzenjen háborút minden külföldi czikknek. Országos vásáraink érdekében, Szomorú panasz az, hogy városunknak a forgalma szinte szemmelláthatólag apad zett föl a napsugaras égre. A távolból hallotta az arató az arató leányok dalát. Az aratóktól nem messze, az ut raelleti topolyafák alatt ott álit az uradalom uj gazdatisztje. Tegnap jött csak, Boronkayné még nem is látta. Mikor a gazdatiszt észrevette úrnőjét, megfordult s elébe ment. Ott találkoztak a hajlongó buzakalászok között. A férfi lassan, tisztelettel közeledett az asszony felé. Mikor a közelébbe ért s megemelte a kalapját, Giza ugy érezte, mintha abból a könnyű szalmokalapból hirtelen vadvirág, tavaszi kankalin, mezei szegfüillat csapott volna feléje, régi ismerős illat, a mely elzsibasztja idegeit, magzavarja eszét. Ugy érezte, hogy egyszer eltűnik emlékezetéből az útszéli vadcseresznye, topolyaiak sora, az érett gabnaföldek, eltűnik-a gondos, öreg férj is, a sok keserű óra a tanácsosáé házában, minden ! Hallani vélte a vízimalmok zakatolását Jent a rétek alján s a kakuk hangos kiáltását az erdők felöl. Ugy érezte, hogy előtte áll az a kedves, szőke ifjú naiv mosolyával s gyöngéden, szeretettel mondja: Eljöttem érted. A fiatal ember kitárja karjait s a nő magához tér. — Ne nyúljon hozzám ! Nem szabad engem megérintenie ! mondá csaknem kiáltva s védőleg nyújtotta ki kezét. — Kerestelek mindenütt s most, hogy és a régi hires. nevezetes pápai vásárok egyre összébb zsugorodnak. • Tény, hogy az országos vásárok jelentősége az egész vonalon csökkent és ezt bizonyos fokig éppen a forgalmi viszonyok javulása idézte elő. Majd minden kis községnek meg van a maga országos vásárja mellett még a maga hetivásárja is. A nép nincsen reá szorulva, hogy nagy vásárokra járjon azért, hogy szükségleteit beszerezhesse ; és általán kezd mindig szűkebb körűvé válni az a szokás, hogy éppen csak az országos vásáron vásároljanak. Az emberek rájönnek arra aprónkint, hogy az országos vásáron sem olcsóbb az áru. mint máskor, ós igy mit sem veszitetenek azzal, ha szükségleteiket a hetivásáron szerzik be. Aminthogy van akárhányszor olyan országos vásárunk, amelynek a forgalma nem ér fel egy jó hetivásáréval. De az állatvásáraink is hanyatlanak. E tekintetben meglepően nagy a forgalomcsökkenés, és ez súlyosan hat az egész kereskedő- és iparosvilágra. Az emberek nem jönnek ide venni. Mintha az eladó ugy gondolkozna, hogy itt a vásárban nem talál elég anyagot a válogatásra. Ez elég baj. Baj annál inkább, mert az állatvásárokat nem lehet a belső vásárok kaptafájára húzni és az állatvásárok, nak ma is megvan még a regi jelentőségük és egy egész sor olyan város van a környéken, amelyek kisebbek, mint mi és az állatvásárainknak a forgalma mégis nagyobb. Az országos vásáraink hanyatlása több okra vezethető vissza. Ezek egyike az, hogy ma az illető fogyasztók szükségleteiket legnagyobbrésst lakóhelyeiken fedezhetik, a mennyiben mindenütt léteznek kereskedők, akik az igényelt cikkek árusítására- vállalkoznak. Másrészt a közlekedés fejlesztéséből, amennyiben az lehetővé teszi, kényelme és olcsóságából kifolyólag, hogy a fogyasztó közönség szükségletét minden egyes alkalomkor a vasutak igénybe vétele mellett azonnal fedezhesse. Előbb éppen a közlekedés nehézkessége folytán a fogyasztók időszakonként leginkább tavasszal a nyárit és ősszel a téli szükségletet szerezték be és ezek beszerzése iránt a nagyobb központokra voltak utalva, mert akkor oly kereskedők vidéken nem léteztek. Természetszerű tehát, hogy a termelő és iparos is a fogyasztók sokadalmát kereste fel a vásárkor. Ma a vásárok jogosultsága, — amenynyiben egyrészt a termelő, másrészt a fogyasztó igényén alapszik, főkép marha, ló és sertés eladására és vevésére illetőleg ezek közvetítésére van hivatva. S így, hogy a termelőnek alkalom nyujtassék áruja közvetlen értékesítésére, szükséges volna az eddig divó kirakodó vásárok számát apasztani évente kettőre, legfeljebb négyre, másrészt az állatvásárok számát ugy szaporítani, hogy minden hónapban tartassák egy. Ennek eredménye idővel abban kulminálna, hogy a fogyasztó, aki eddigi szükségletének legnagyobb részét közvetítőktől vagy kereskedőktől szerezte be, saját érdekében felkeresné azon helyeket, a hol alkalma nyílnék a vásárlásokat közvetlen a termelőtől eszközölni. A termelő pedig ezen intézmény némi fejlettsége után szívesen keresné fel az ily központokat, mert a fogyasztóknak közvetlenül történendő eladás az ő érdekét u képviselné, mert közvetítési haszon legnagyobb részt az ő javára jutna. Általában sok volna a tennivaló és különböző irányokban lenne szükséges a gondoskodás. Néha az ember el sem képzeli és nem is akarná elhinni, hogy milyen okokból kerüli el a vidék a várost. Végül még egyet! Vásári forgalmunkat nagyban gátolja az is, hogy országos vásáraink némelyike össze esik a győri vásárral. Így a legutóbbi vásárunk is. Hogy feltaláltalak', hogy az enyém lehetsz, most eltaszítasz ? Ily könnyen feledtél ? Az ifjú szemrehányó hangja elkeserítette a nőt. — Könnyen ? — mondá halkan, mintegy önmagának szólva. — Könnyen '? — s kebléből fuldokló kaezagás, a milyent roszszabbul esik hallanunk a jajveszéklésnél. — Vártalak évekig 1 Mint a hogy egy félig elkárhozott lélek szomjúhozza, várja szabaditóját. Vártalak ! Tűrtem a rokonok lealázó bánásmódját, nyomort, mindent, abban a reményben, hogy visszajössz. Hiába vártam ! Összehozott a sors most, a mikor már késő, a mikor a másé vagyok! -- A másé ? — kérdezte az ifjú s lassan, hihetetlenül csóválta a fejét. — Te nem lehetsz a másé. Eletem czélja, törekvése a te elérésed, birhatásod volt s minden küzdelmem csak hiába lett volna ? Ellöktem magamtól az élvezetek poharát, mindig, mindenben a te tiszta lelked lebegett előttem, mindig azt kerestem, azt követtem ! S most, hogy feltaláltalak, nincs az a hatalom, a mely elválasszon tőled ! Giza álmodozva nézte a levegőben szálló fehér foszlányokat, aztán behunyta a szempilláit s ugy hallgatta az ifjú szenvedélyes szavait. Én Istenem ! Mikor az ember előtt egyszerre kinyilik a menyország az ő fényes, boldog angyalaival és ő érzi, hogy kötve van a porhoz, hogy kötelességei vannak a sáros földgömbön. Hogy holnap újra kell kezdenie az egyhangú, örömtelen mát. Keblében küzdött az édes szerelmi boldogság a kötelességgel, az igazzal, a jóval ! Látta a boldogság rózsakoszoruját s a mártirnők fénylő, tiszta glóriáját s az utóbbi győzött! — Hallgasson el! — mondá s hangja csaknem hidegen csengett. — Hallgasson el! Férjes nő vagyok s. férjemhez gondolatban se akarok hütelen lenni ! * ' Boronkay Nándor ijedten dobta félre az újságot, mikor szeretett kis felesége lihegve jött fel a lépcsőn s hangos sírással kis dolgozó-osztalára hajtotta fejét. Odament hozzá s megsimogatta lágy, szőke haját. — Gizárn, ki bántott ? A nő egyideig nem felelt, aztán remegve, mint a megijesztett gyermek, mondá : — Gyerünk el innen 1 Nem tartom ki itt! Gyerünk vissza a fővárosba, a zajba, emberek közé. S a szegény, gondos férj azon töprengett, hogy vájjon ki érti meg a nőket ? Az a leány, a kinek egyetlen vágya az egyszerű falusi élet volt, ma sírva hivja oda, a hol szépeket mondunk egymásnak s minden mosolyunkkal hazudunk, csaljuk önmagunkat, a nagy világba ! A fiatal gazdatiszt pedig ott áll a hajlongó vadcseresznye fák között s vékony sétabotjával önfeledten verdesi az útszéli virágok koronáit, mi közben halkan, mint egy álomban suttogja: ő is csak olyan haszontalan, érdekleső, hűtelen, mint a többi! Éppen olyan ? . . ,