Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-10-26 / 43. szám

jelentette, bogy rövid időn belül óhajtja kérvényét ezen gyár engedélyezése iránt beadni. Ezen gyár felállításánál fontos körülménynek tartjuk

Nmagában véve a gyári vállalkozónak azon határozott kijelentését is, hogy ugy az építésre való árlejtésnél valamint az építési munkálatoknál kiváló figyelmet fog fordítani helybeli szakiparosok érdekeire. Ezzel az van mondva, hogy az építésnél lehetőleg pápai iparosokat fognak alkalmazni ami némileg jogosult is, amennyiben oly intézmény felépítésében, amely városunkban létesül és városunk lakossága áldozatokat hoz, ezt az illető gyári cégnek figyelembe kell venni. Mindezeket előre bocsájtva csak örömmel üdvözölhetjük ezen tervbe vett gyár létesítését, mely városunk iparának és kereskedelmének felvirágzását lesz hivatva előmozdítani. Mert hát elvitázhatlan tény az, hogy ezen létesülő gyár nemcsak a szegényebb néposztálynak nyújt biztos kereseti forrást, hanem az ipar és kereskedelemre is fontos kihatással bír, tehát közvetve oly előnyt biztosit fejlődő városunkra, mely kihatással van városunk virágzására és fejlődésére. Nagy reményeket füzzünk ezen iparvállalat létesítéséhez és hisszük is, hogy megvalósul. Tudjnk azt is, hogy ennek megvalósításához Pápa városának áldozatot is kell hozni — amennyiben tudtunkkal a vállalkozó ingyen lelket óhajt a gyár részére — egyszerűek, de őszinték, igazak voltak az emberek. Boronkay Nándor, a ház leggyakoribb vendége, sokszor elnézte a fiatal leányt s csodálkozott annak különös, ebben a társaságban ugyancsak nem otthonos nézetein. Az agglegény, a ki ötven éves daczára még mindig élénk, mulattató tagja volt a társaságnak s gazdasága, jó állása folytán kedvencze a leányos mamáknak, csodálta Giza minden mozdulatát. Ez a fehér arczu, komoly leány azokkal a nagy, hideg, kék szemekkel valóságos rejtély volt a nők kiszámított kaczérságához szokott, elkényeztetett gavallér előtt. Mikor végighaladt a főutczákon és előkelő hölgy ismerősei kedvesen, nyájasan mosolyogva lejtettek el mellette fényes nyári toalettjükben, a Giza sápadt arcza lelent meg előtte. Ugy érezte, hogy összes enyelgésöket, kedvességüket odaadná annak a szegény, szomorú leánynak egy melegebb mosolyáért! Sokszor akart közeledni hozzá, de Giza hideg, okos tekintete mindig visszariasztotta őt. Egyszer aztpn határozott. Ki tiltja meg neki ? Az igaz. bolondság, ha egy gazdag, előkelő állású ember, a ki csak ugy válogathat a jó partiek közt, most öreg napjaira megzavarodik két csodás szem tekintetétől s feleségül veszi egy tönkrement nemesi család árváját, a ki csak ugy csöppent ide valahonnan az erdélyi havasok közül. Tulajdonképen nem is tudni, kinek a leánya. de ezen áldozatot, tekintve az ehhez fűződő előnyöket kötelessége a városnak megadni, mert amikor városunk vitális érdekét érintő iparvállalat létesítéséről van szó, ott egy városnak áldozatot kell hozni. Sajnos, hogy ily czimü jelszavak alatt már sok pénzt dobott ki a város

; de azt hisszük, hogy tanult már eleget a saját kárán. Egyelőre csak ennyit erről a tervezett gyári vállalatról. Pollatsek Frigyes. Iparosaink bajai, Iparosaink minden évben egyszer össze szoktak jönni, hogy elpanaszolják bajaikat és azok orvoslásáról tanácskozzanak. Nem kongresszust játszani gyűlnek egybe, hanem, fájdalom nagyon is komoly, aggasztó ügyek alapos megbeszélése rlkotója főfeladatukat. Helyen való is ez, mert a válságok egész sora fenyegeti őket. A zsenge ifjúkorát élő iparunk tesped, sorvad, rabbilincsen sinylik, a kormány gyér támogatásán kívül nincs, aki felsegítse, a közönség meg nem igen akar hozzászokni s legfeljebb egy aranymondással, hogy „Pár toljuk a honi ipart 1" teszünk eleget ez irányban hazafias felbuzdu'ásának, de jó magunk nem igen támogatjuk agyon sanyargatott, csenevész iparunkat. S mennyi rákfene keseríti meg iparunk életét. Szerencsétlen tőrvények gátolják etőteljes, hatalVége-hossza se lesz a sok viczezeknek. Ej ! De hát ezen tulteszi magát az ember s ha neje itt e körben nem jol érzi magát, hazaviszi oda tátravidék birtokára a hegyek közé. 0 maga is unni kezdi a városi életét, érzi, hogy jól esnék pihenni. Jól esnék a csöndes, családi boldogság. Radnay Giza szótlanul hallgatta Boronkay Nándor szép terveit. Nem érezte a férfi hangjának végtelen gyöngédségét, nem is hallgatott talán arra, a mit az beszélt. Tekintete ott révedezett az utczán járókelők közt s a felhangzó zsivaj olyannak tünt föl neki, mint a vízimalmok zakatolása ott messze a völgyek alján, a hová lelke pihenni járt. Egy alakot, egy kedves, ismerős alakot keresett a nyüzsgő tömegben. Egy ifjút, a ki egykor otthon hazájában azt mondta neki: — Ma szegény vagyok, semmi se vagyok, nem vehetlek el. De elmegyek és küzdeni fogok s aztán visszajövök érted. . . Felkereslek a világ végén is. Eljövök érted s az enyém leszel! Babonás bizalommal várta, hogy most, ebben a döntő pillanatban megjelenik, hogy onnan az utcasarokról egyszer csak befordul, érte jön. Lenn az a sok, sok idegen ember csak tovább tolongott, lökdösve, taszigálva egymást. Az ismerősök megálltak, beszélgettek, mosolyogtak s mindaz oly természetes volt. Kinek jut eszébe valami szomorú ? Ki törődik régi, gyerekes ábrándokkal, mikor olyan jó kihasználni a jelent. A túlsó szobák egyikéből behangzot-t mas kibontakozását, lelkiismeretlen szédelgők tisztességtelen versenynyel tönkre teszik hírnevét, könnyelmű adósok megfosztják az iparosokat verejtékes munkájok jutalmatól s mindezeket a szerencsétlenséget betétezi az osztrák sógor, aki közöáen tartván iparunkkal vámot, élősködik rajta és vérét veszi. Iparunknak ez fojtja vissza lélekzetét, ez teszi lehetetlenné önállósítását, a magyar viszonyokhoz való alkalmazhatásás, az egészséges vérkeringést és megvonja tőle a nagy forgalomból származó előnyöket. Bus és elszomorító képét nyújtja a nagyváradi gyűlés iparunk mai helyzetének. Az iparosok kisebb-nagyobb bajai mind háttérben szorulnak ama nagy kérdés mellett, vájjon lesz-e önálló vámterületünk ? Lesz-a valahára, annyi válságos év után, szabad utja az előrehaladásban s nem fogja-e tovább is zaklatni az osztrák ipari invázió, melynek csak az önálló vámterülettel jaró magyar vámtarifa szeghetné útját? Az iparosok boldogulásától függ nagy részben középosztályunk sorsa. Régen felpanaszoljuk már, hogy nincsen életerős középosztályunk, pedig a középosztály legbiztosabb támasza az államnak. Rámutathatnánk külföldi példákra, különösen a francziára, hol az állani hatalmasságát első sorban jól szituált középosztályának köszönheti. Az iparosgyülés az önálló vámterület és ezzel önálló gazdasági bea tanácsosné éles, veszekedő hangja s Giza felrettent. Elvonult előtte hirtelen az elkényeztetett gyermekek boszantása, a néni kemény, örökké feddni látszó tekintete, a cselédség tolakodó, szemtelen kíváncsisága, minden ! Újra látja a vendég hölgyek leereszkedő nyájasságát, a felpiperézett gavallérok tolakodását. Valami hálával vegyes vonzódást, kezdett érezni ez iránt az öregedni kezdő, jószívű ember iránt. Fülében ott csengtek az utolsó szavak : „Otthonod lesz" ! Felkelt a ablak mellől, megigazgatta a csipkés ablakpárnát s betette a belső táblákat lassan, figyelmesen, mintha minden gondja odairányulni. Aztán hirtelen elhatározással Boronkay elé lépett s oda nyújtotta neki a kezét. * A mint könnyű nyári ruhájában, kis rózsaszínű ernyőjével végighaladt az érett gabonatáblák mentén s elhallgatta a levegőben szálló vadmadár kedves fecsegését, ugy érezte, hogy mégis érdemes élni. Hogy nem olyan szomorú az élet egy öregebb férj oldalán se, ha van kedves, békés otthonunk, megnyugszunk a változhatatlanban, ha van tiszta lelkiismeretünk s este nyugodt lélekkel kulcsoljuk imára kezeinket. Hiszen hasznosan, jól töltöttük a napot. Ne fosszátok meg a nőt hitétől! Világító fáklyája az az élet kísértései között. Megnyugvása, boldogsága akkor, ha az életben reá nézve már minden elveszett. A szép fiatal asszony bizalommal né-