Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-09-28 / 39. szám

a falusi boltosoknak és korcsmárosoknak, hogy a tisztelendő urak és alkalmazottaik nem értenek az üzlethez és az mihamar tönkre is megy. Megesett például, hogy egy szövetkezeti bolt számára kétezer vállfüzőt és ötven aranyórát rendeltek meg többek között. Három év alatt eladtak egy vállfüzőt és egy aranyórát sem. Sok száz szövetkezeti bolt ment már tönkre, s ezrekre megy a gaz dák és zsellérek száma, akik hitték, biztak a falu első tekintélyének szavában s résztvettek a szövetkezet megalapításában — és most elvesztett pénzüket siratják. Mindezen boltok a helytelen gazdálkodás folytán mentek tönkre, magukkal sodortak az örvénybe másokat is. De hiszen nem amiatt panaszkodunk mi, hogy a szövetkezeti boltok tönkre mennek, mert hisz a legtöbbje még most is áll, sőt gombamódra szaporodnak, hanem amiatt, hogy tönkre teszik a szatócsot, a boltost és kereskedőt. Nyilvánvaló, hogy legjobban az antiszemitizmus játszik bele a szövetkezeti progandában. Tekintsünk most el annak megítélésétől milyen házafiatlan és gyűlöletes az antiszemitizmus, jellemezzük csak ezt az antiszemitizmust.: Ez a legnagyobb ostobaság. Mert ugyanazok akik e szövetkezezi boltokkal a falusi szatócsot és korcsmárost tönkre teszik, ugyanazok ugyanezáltal nagy mérvben hozzájárulnak az előttük oly gyűlöletes zsidó tőke gyarapításához. Mert kiknél veszik az árut ? Zsidó nagykereskedőknél és gyárosoknál, kik miután a szövetkezetek rájuk vannas szorulva, olyan árakat szabnak, amilyet akarnak. Hát okos, czéltudatos politika ez már az antiszemitizmus szempontjából ? S mindezek felett itt van a nagy kár, amit a szövetkezetek általánosságban okoznak az ország kereskedelmének és iparának. A szatócs, aki nem bir túladni áruin, az iparos, akinek szövetkezet utján a gyárak csinálnak lelketlen konkurrencziát, koldusbotot vehet markába, családjával együtt elpusztul, elzüllik. Az iparosok, akiket a szövetkezet tönkre tesz csaknem kivétel nélkül keresztények és keresstény a szatócsok nagy része is és tönkre teszik őket politikából, antiszemitizmusból. Részvényeket vásároltatnak a szegény falusik által hogy olcsó, de annál gyilkossabb hatású pálinkát s ezenfelül mindenféle kiselejtezett rosz árut adhassanak neki hitelbe. Meddig tűrik még az illetékes tényezők a fogyasztá i szövetkezetek romboló munkáját ? Színészet Pápán, Még egy-két előadás, s a színház kapui, ezúttal hosszabb időre bezárulnak. Balla Kálmán színtársulata a második szini évedot töltötte el nálunk, s ha most az eredményeket keressük, a melyek t elérnie e sikerült, ugy arra a felötlő jelenségre bukkanánk, hogy közönség és színigazgató ezideig még egyáltalában nem értették meg egymást. Az első itt töltött szezonban közönségünkjbizalmatlansággal, tegyük hozzá, hogy indokolatlan bizalmatlansággal fogadta a társulatot, A bérletgyüjtés talán még soha sem járt olyan szegényes eredménynyel, mint akkor, később azonban, a társulat megismerésének irányában, nőtt a közönség bizalma s ez a második sezon már a legszebb eredménnyel járt volna, ha most viszont Balla igazgató nem bizalmatlankodik a közönséggel szemben. Bizonyos, hogy nagy és teljes társulat csak nagy és teljes pártolás mellett élhet meg nálunk, de viszont a jó eredmény kockáztatása nélkül még sem szabad annyira redukálni a társulatnak ugy , művészi, mint anyagi eszközeit, mint azt a most elmúló sezonban láttuk. Arra kérjük® Balla igazgatót, legyen rajta, hogy társulat és közönség megértsék egymást s az hasznára lesz neki is, mert meg fog róla győződni, hogy „a pápai szezonnak nem Kell okvetlenül deficittel végződnie, sőt ügyes vezetés és irányítás mellett jókora plusz is mutatkozhatik, a mint Vra Komjáthy és Pesti Lajos idejében akárhányszor volt példa. Kívánjuk, hogy a jövő visszahozza azt a multat. Az elmúlt hét előadásairól a következőkben referálunk : Vasárnapiáé]utáni előadásul „Bottyán generális" ment elég szép számú délutáni közönség előtt, A főbb szerepekben Szathmáry és Marhovits Margit tűntek ki és a közönség számos tapsaiban részesültek. Esti előadásul ez évadban harmadszor „A postás fiu és a huga" került szinre. Mulatságos és szórakoztató operette ugyan, de színházlátogató közönségünk sokkal kisebb arra, sem hogy egy operettet rövid időközben háromszor is meghallgasson, ezen körülménynek is tudandó be, hogy ezen minden tekintetben mulatságos és kitűnő előadásban bemutatott operette csekély közönség előtt játszódott le. A szereplók a régi jók voltak és ugy Balláné valamint Nagy Imre a darab főszereplői, a közönség részéről ugy -nyílt jelenetekben! valamint felvonások végén tüntető tapsokat nyertek. Hétfőn rövid egy napi időközben reprise előadásban láttuk „A viczeadmirális" — Minden jól ment, barátom — minden jól ment, hazudott az abbé másodszor is. — Hát a harangunk ? Az abbé megint csak a hazudozáshoz folyamodott. — Oh az nagyszerű harang leszen, nagyszerű. Olyan, mint a legfinomabb vert ezüst. Hát még a hangja, az ám csak a gyönyörűség ! — Hát aztán mikor lesz itt ! — Nemsokára, kedves fiam, nemsokára. Csakhogy előbb még bele kell vésni a keresztnevét, a keresztapja meg a kereszt anyja nevét és egy-két versikét a szentírásból. Idő kell hozzá, csak türelem édes fiam ! Seholastique, monda az abbé hazatérve, mit gondolsz lányom, ha eladnám ezt a karosszékemet, az ingaórámat meg a szektényemet, mit gondolsz, megadnának érte vagy 300 frankot ? Még 30-at sem plébános uram. Tisztesség nem esik mondván, az egész bútorzat nem ér egy petákot sem. — Seholastique, mondá az abbé, holnaptól kezdve nem fogok húst enni. Nem tesz jót. Jaj, plébános uram, mondá a szolgáló, furcsa nagyon furcsa. Nem esett valami baja ? — Amióta a városba akart menni, azóta f nagyon n egváltozott a plébános ur. — És a jó lélek addig-addig kérdezgette az abbét amig az végre mindent elmondott neki. Hej, mondá aztán a gazdaasszony, nem is csodálkozom rajta. Az az áldott jó szive tisztára tönkre teszi a plébános urat. Hanem azért ne legyen nehéz a lelke, majd tartom én szóval a híveket, amig a 3oO frankot összeteremti plébános ur. És Seholastique csakugyan mindenféle meséket talált föl a kérdezős^ödőnek. Már készen van a harang de megrepedt, amikor csomagolták, most aztán be kell olvasztani és újra önteni. Ezzel is elkészültek, de már most az jutott eszébe a plébános urnák, hogy elküldeti Rómába és megáldatja a szent atyával, a;í pedig nagy ut, igen nagy ut . . . Az abbé nem szólt semmit, de egyre szerencsétlenebbül érezte magát. Lesoványodott orcáin halálos sápadtság váltotta föl az erőteljes öregség ártatlan pirját. A harangot a plébános aranymiséjének napján kellett volna megkeresztelni. De ez a nap már régen elmúlt. Land Fleurie lakossága nem győzött csodálkozni. Lassanként mindenféle hírek kezdtek szállongani, igy például a falu kovácsa gyanús társaságban látta az abbét és váltig erősítgette, hogy az abbé ur szépen ellopta a rábízott pénzt. Megtörtént az is, hogy amikor a plébános végigment az utcán, a hívők meg se billentették a kalapjokat, hanem ellenséges tekintetet vetettek rája. S szegény szent ember pedig folyton csak önmagát vádolta és nem volt nyugta lelkének, hiába gondolta el, hogy sz oktalan alamizsna talán visszavezeti Istenhez azt a szegény lányt, akinek olyan szelid és olyan sürü könnyekkel tele volt az a két fekete szeme . . . . Hiába volt minden, az abfcé nemsokára tűrhetetlennek találta a lelkifurdalást, mert hibája percről-percre nagyobbnak tünfc fel előtte. Végre aztán egy napon, minekutána hosszasan imádkozott volna, elhatározta magában, hogy vétkét nyilvánosan meg fogja gyónni híveinek. Vasárnap aztán sápadtan és minden vértanúnál nagyobb kínokat szenvedve fölment a szószékbe és megszólalt : — Kedves testvéreim, kedves barátaim, kedves gyermekeim, valamit meg kell gyónni nektek . . . E pillanatban a toronyból egy tisztán csengő ezüstös hangözön áradt be a régi templomba . . . Minden fej hátra fordult és a hivők padjain a bámulat harangja súgott végig: — Az uj harang — az uj harang. Talántán cSoda történt? Talántán az Úristen a maga angyalaival küldte el az uj harangot, hogy könyörületes szivü szolgájának megmentse a becsületét. Avagy tán Seholastique mondta el a plébános ur buját annak a két amerikai hölgynek, akik egy szép kis kastélyban laknak a falu mellett és talán ez a két kedves hölgy szerezte Corentin abbénak ezt a kellemes meglepetést. Bármint lett légyen is a dolog, az az egy bizonyos, hogy a falubeliek sohasem tudták meg, hogy a plébánosuk tulajdonképpen mit akart meggyónni nekik.