Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-09-28 / 39. szám

lelő volna, nemcsak emelné városunk külső megjelenésének diszét, hanem nézetünk szerint idővel hasznos befektetéssé válhatnék, ami nálunk első sorban irányadó, inert nekünk a közvilágítás kérdésének mogoldásánál a közjövödelem szaporítását kell szem előtt tartanunk. Ha Pápa városát a haladó városok közé akarjuk sorozni, akkor nézetünk szerint a közvilágítás kérdésének megoldásánál első sorban a villanyvilágítás berendezését kell szem előtt tartanunk, Igyekezzünk tehát azon, hogy találjunk egy módus vivendit arra, hogy ezzel a világítási rendszerrel oldjuk meg az éveken át vajúdó közvilágításunk reformját. Lehet, hogy városunk ezen tengeri kigyó kérdésénél rekriminációkba estünk, de ezt öntudatosan tesszük, mert meggyőződésünk kötelez reá. Nekünk, mint független organumnak csak egy lehet a (kötelessége, hogy bátran és férfiasan reá mutatva a bajokra, ezáltal remélünk orvolást. Felkölteni akarjuk az akaratot, a férfias elhatározást, ezzel megszüntetni a közönyt és érdektelenséget. Évek nehéz és következtetés munkánkba került, hogy a közvilágításunk kérdáse végre valahára erre az eredményre jutott, de szívesen tettük, mert városunk közérdekeért és lakosságunk óhajáért tettük. Tudjuk, hogy mint mindennek, ugy a modernvilágitásnak is vannak ellenesei, de ez nem fog bennünket két lopott. Ő táplált bennünket és már két nap óta nem ettünk semmit. Az abbé a rézpént vissza-csusztatta erszényébe és egy fehér pénzdarabot húzott elő. — Én, folytatá a leányka, én a bűvészeihez értek. Anyám jövendőt mond. Csakhogy se városban, se faluban nincs marádásunk, mert ilyen nyomorultak vagyunk. A lovunk is elpusztult, hát már most mit tegyünk. — De, — kérdé az abbé, nem állhatok valahol munkába? — Állnánk mi szívesen, de nem lehet. Félnek tőlünk és kövekkel dobálnak. Azután meg nem is tudnánk dolgozni, mert örökké csak kóborolunk. Ha lovunk volna, meg egy kis pénzünk ruhára, hát megélnénk, a mesterségünkből, de igy bizony éhen veszünk. Az abbé a fehér pénzt is vissza téve erszényébe, azután kérdé: — Mond csak, szereted te a jó Istent! — Szeretném biz én, csak megsegítene, feleié a gyermek. Az abbé övébe nyúlt és megtapogatta pénzes erszényét, melyben híveinek 300 frankját tartogatta. A koldus leány nagy czigány szemeivel minden mozdulatát leste a papnak, aki most ezt kérdezte : — Okos leány vagy-e ? — Okos, csudálkozott a leányka, mert sehogysem értette a dolgot. — Nohát, mond utánam. „Jó Istenem visszarettenteni, hogy ugy mint eddig férfias bátorsággal szálljunk sikra a közvilágítás érdekében. Igenis, függetlenül, minden hatalomtól minden önérdektől és minden befolyástól küzdünk továbbra is a közjó érdekében. Végül újólag örömünknek adunk kifejezést, hogy a közvilágítás végre valahára ily stádiumban van és hiszszük is, hogy a képviselőtestület által megválasztott bizottság hivatásának teljes tudatában lesz és ezen körülmény most már nemcsak remélni engedi, de biztosak lehetünk, hogy a közvilágítás kérdésének megoldása küszöbön van. Pollatsek Frigyes. Le a szövetkezeti boltokkal! Vármegyénk számos községeiben a kiskereskedők és kisiparosok keserves feljajdulása késztet bennünket arra, hogy kritikát gyakoroljunk a kereskedelem ez uj neme felett, mely nagyon is alkalmas arra, hogy ezer és ezer exisztencziát tönkre tegyen s alapjában megrontsa ez ország zsenge iparát és kereskedelmét. Nyakra főre alapítják a falvakban az úgynevezett fogyasztási szövetkezeteket, melyek alapjukban véve nem egyebek üzérkedésre alapított boltoknál s alapításuknál éppenséggel nincsenek tekintettel arra, hogy a meglevő boltoknak és a műhelyeknek ártanak. — A legtöbb szövetkezeti boltban ugyanis nemcsak fűszert s szeretlek!" A gyermek nem szólt semmit hanem szemei könnybe lábadtak, az abbé pedig gombolta reverendáját és elővette a pénzel telt zacskót. A cigány leány majom ügyességgel kapta el a zacskót és mondta: Plébános ur, szeretem önt. — Azután az öreghez szaladt a pénzzel, akik ott ültek az árokparton és a lovukat siratták. * Az abbé tovább ballagott, Rosy les Roses féle és azon elmélkedett, hogy irne az Úristennek milyen nyomorban méltóztatik tartani az ő teremtményét. Azután arra kéri a menybeli Atyát, hogy világosítaná fel,azt a kis cigányleányt, akiben bizony nyoma sincs a vallásosságnak és talán még a szent keresztségben sem volt része. Egyszerre azonban eszébe jutott, hogy hiszen már most hiába fáradna a városba, mert nincs meg a pénze, amin a harangot megvehetné. Fogta hát magát és visszafordult. — Igy utólagosan sehogysem ment a fejébe, hogy egy ilyen ismeretlen koldusnak, egy ilyen csepűrágónak hogy tudott ő ilyen sok pénzt odaadni — olyan pénzt, ami nem az övé volt. Meggyorsította lépteit és azt remélte, hogy még ráakad a cigánylányra. Csakhogy az útszélen nem talált mást, mint az élettelen lovat. Már most mit tegyen, mihez fogjon ? Bizonyára nagy az ő vétke melyet elkövetett, hiszen visszaélt a híveinek bizalmával, elidegenítette a rábízott pénzt, r ez pedig nagyon hasonlít a lopáshoz. Es iszonyattal gondolta el, minő követegyébb szatócsczikkeket árulnak, hanem bort és pálinkát is amivel a korcsmárosoknak ártaanak. De árulnak ezenfelül mindenféle iparczikket, czipőt, csizmát, ruhaneműt, szerszámot, gazdasági eszközt, melyeket gyárosoktól szereznek be. Igy teszi tönkre a szövetkezet nemcsak a falubeli boltost és korcsmárost, hanem az iparost is. Gombamódra szaporodnak ezek az uj vállalkozások, s máris vannak vidékek Magyarországon, — melyek egészen elvannak árasztva szövetkezetekkel. Csodálatos, hogy azok a nagy károk, melyeket már eddig is okoztak, nem ragadták meg az intéző körök figyelmét. A szövetkezeti boltokat egy politikai áramlat vezetői, teremtették meg. Czéljnk ez, hogy e boltok révén az anyagi érdek köteléke fiizze hozzájuk, illetve politikájukhoz a népet. Pompás végrehajtó közegeik vannak a legtöbb faluban, a lakosság legtekjntélyesebb és legtisztelteáb alakjai a plébánosok, káplánok. A magyar nép mely, ha távol is áll a felekezeti elfogultságtól, feltétlen tisztelettel viseltetik papja iránt s midőn az boltot nyit vagy nyittat természetes, hogy meg van az uj vállalkozáshoz a bizalma és támogatja azt. Támogatja pedig olyképpen, hogy részjegyeket vásárol, amivel aztán annál inkább kötelezi magát, hogy vevője marad a szövetkezeti boltnak. Eddigelé még az a szerencséje kezményei lehetnek tettének. Mit tegyen, hogy eltitkolja és jóvátegye? Honnan vegyen másik háromszáz frankot? Azonközben még mit mondjon a kíváncsian kérdezősködőknek, milyen magyarázatot adjon nekik ? Az ég elborult. A fák bántó, rikító, zöld színnel rajzolódtak a szemhatárra. Kövér esőcseppek kezdtek hulldogálni. Corentin abbé kinos meglepetéssel érezte, hogy mekkora szomorúság van a termett mindenségben. — EszreVételenül sikerült besurrania a parochiába. Hát már megjött a plébános ur ? kérdé a gazdasszonya, a Vén Scholastique. No né, tán bizony nem is járt a városba. — Az abbé hazudott egyet — Rosy les Rosban lekéstem a post-kocsiról. Majd bemegyek egy-két nap múlva. De hallod-e, ne mond ám meg senkinek, hogy már itthon vagyok. Másnap nem is mondott misét, bezárkózva maradt szobájában, még a gyümölcsösbe se mert kisétálni. Harmadnap azonban érte jöttek es egy szomszég tanyára hívták egy nagy beteghez, hogy az utolsó kenetet adja fel neki. A plébános ur még nem jött meg a városból, jelentette ki a gazdasszony. — De bizony megjöttem — szólalt meg Corentin abbé és elment a haldoklóhoz. * Visszajővén pedig a tányáról, útközben egy jámbor hívével találkozott, aki kérdé tőle : — No plébános uram, hogy esett az utazása !