Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-09-28 / 39. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész- évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed­évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Gáz vagy villany ? Városunk jól felfogott, érdekét tartjuk szem előtt, midőn közvilágí­tásunk kérdését napirende.i tartjuk és ha szükségét látjuk hétről-hétre ezen témával foglalkozunk. Lakossá­gunk közös óhaja, hogy közvilágítá­sunk kérdése végre-valahára megol­dassék és ezen körülmény teszi is kötelességünkké, hogy városunk ezen létkérdésében hiiiapilag agitálunk és harcolunk mellette mindaddig, míg ez meg nem valósul. Közvilágításunk megvalósítása ér­demében tudvalevőleg ujabbi egysé­ges alapon pályázati feltételek lettek a vilJamvilágitásra kibocsájtva. A pá­lyázati tervek már beérkeztek, fel­bontat ak és szakszerű megbirálás végett újólag Iglauer István gépész­mérnöknek kiadattak. Ez eddig rendén volna, de vég­tére is abban is kellene már megál­lapodnunk, hogy gáz vagy villanynyal óhajtjuk-e közvilágításunk kérdését megoldani. Határozott véleményünk, hogy igenis elsősorban abban kell meg­állapodnunk, hogy melyik világító rendszer felel meg leginkább váro­sunk viszonyainak, főleg pedig melyik világító nem ígérkezik a legelőnyö­sebbnek, városunk jövedelmi forrásá­nak fokozására. Erre nézve jól volna a fogyasztó közönség véleményét meg­hallgatni, mert csakis ez lesz mérvadó annak megítélésére, hogy melyik vi­lágítási rendszer lesz jövedelmezőbb. Ezen utóbbi körülmény teszi kö­telességünkké, hogy ebben a kérdés­ben újra szót emeljünk és városunk intéző köreinek figyelmét, ezen fon­tos kérdés elbírálásánál, újólag fel­hívni. Mi, akik ösmerjük, mily lassú­sággal és mily nehézkes módon lesz­nek üdvös eszmék és tervek köz­ügyeink rovására megoldva, jelenlegi stádiumát a közvilágítás kérdésének nagy vívmánynak tartjuk és bár a jól teljesített kötelességet különös érde­mül nem róhatjuk fel, mégis el isme­TüE'CZ -A.. A harang, Land Fleurie falucskának öreg volt a harangja és öreg a plébánosa. A harang össze-vissza volt már repe­dezve és ha megszólalt, ugy köhögött, mint a vén asszony, szinte rosszul esett hallani. A mezőkön a szántóvető földművesek meg a parasztok mindig el is szomorodtak a kongására, Corentin abbé a plébános, het­venöt éves volt már, de azért igen sok jó­val fiatalabb ember megirigyelhette volna. Arca valóságos gyermeKarc, ráncos, de ró­zsaszinti, ősz hajzata pedig a kenderszösz­höz hasonlatos, melyből a Land Fleurinbeli jó asszonyok szövegettek vásznat. A plébá­nost bálványozta a nyája, mert hogy az öreg urnák nagy volt a jóindulata, de még annál is sokkalta nagyobb a könyörületes­sége. Lassanként elközelgett az idő, mikor majd az aranymiséjét is elmondja a plébá­nos a hívek, elhatározták, hogy az emléke­zetes évfordulóra egy nagy ajándékkal fog­ják őt meglepni. A három templomatya nagy titokban sorra járta a jámbor csalá­dokat, pénzt gyűjtöttek, s mikor a három­száz frank együtt volt, elvitték a plébános­nak és megkérték, menne be a városba és egy szive szerint való uj harangot válasz­tana ki magának. — Gyermekeim — mondá nekik Co­rendia abbé — kedves gyermekeim . . . . ugy látszik, a jó Isten súgta nektek ezt a gondolatot . . . hogy igy . . . hogy engem igy . . . Tovább azonban nem tudott be­szélni a nagy megindultságtól, csak halkan suttogta: — Nunc dimittis servunm tunm Do­mine, secundum verbunm tuum in pace. * Corentin abbé mindjárt vasárnap reg­gel útra kelt, hogy megvásárolja a haran­got. Ha az ember Land-Fleurieből a városba kaar meni, ülöbb két mérföldet kell gyalo­golnia egészen Rosy les Roses falucskáig, ott aztán eléri a gyors kocsit és azon be­juthat Pont L'Archevque városkába a tar­mány főhelyére. Szép idő volt. Csupa fa, csupa zöld fii, csupa madárcsiesergés csupa elevenség mindenfelé. A plébánosnak szinte a fiilébe csen­gett-bongott a szép harang zenéje, lelkében a teremtés dicsőséget zengedezte és szapora léptekben, friss erőben haladt előre. Rosy les Roses felé közeledvén, egy szekeret pillantot meg az ut szélén, melv holmi ván­dorkomédiásoké lehetett. Nem meszze tőle egy vén gebe terült el a pázsiton, megme­redt négy lábát kinyújtva. Háta bőrét már kiverték a hegyes csontok és sorba nrng HIRDETESEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. réssel kell adóznunk a világítási bi­zottság tagjainak, kik végre belátták, hogy a mostani közvilágításnak álla­pota tűrhetetlenné vált és teljes oda­adással igyekeznek a közvélemény által annyira óhajtott modern közvi­lágítást létesíteni. Mi ez érdemben már számtalan­szor kifejtettük nézetünket s mind­annyiszor hathatós érvekkel igazol­tuk, hogy városunk közvilágítását a a villanyvilágítás berendezéssel óhajt­juk megvalósítani. Tettük pedig azon okból, mivel meg vagyunk győződve, hogy ézen berendezéssel közügyeink javát szóigáljuk. Nem vitathatja el senki sem azon általános nézetet, hogy a villany a világítás legnagyobb rekordja és ezen | okból országszerte megindult a moz­galom a villanyvilágítás berendezésére és minden egyes város igyekszik a haladó korral lépést tartani. Ezen be­rendezés pedig nemcsak városunk la­kosságának igényeit fogná kielégíteni nemcsak korszerű s a célnak megfe­lehetett volna számlálni, orrából vér szivár­gott, két szeme fehéren meredt elő az iromba nagy fejből. Az élettlen ló mellett egy öreg ember és egy öreg asszony ült az útszéli árok­parton. Mindenféle színeket játszó lim-lora volt a ruházatuk és keservesen siránkoztak mind a ketten. Az árokból egy 15 eszten­dős leány bukkant elő és az abbé télé sza­ladva könyörögni kezdett. — Szánjon meg bennünket plébános ur, szánjon meg ben­nünket ! Kérem, kérem ! A gyermeknek durva hangja egyszers­mind lágyan is hangzott és éneklő esdek­lése mintha valami cigány melódiára zen­gett volna. Bőre, mintha csak éppen most került volna ki a cserző varga műhelyéből egy piszkos ingecskén meg egy piros zub­bonykán kivül, más ruha nem födte a tes­tét. de igen nagy, fekete szemének bárso­nyos volt a tekintete, s ajkai majd kicsat­tantak, mint az érett spanyol cseresznye, sárga karjaiba kékszínű virágok voltak be­leedve és fekete haja, melyet homlokán egy sárga rézpánt tartott fogva, jobbról-bal­ról legyezőként simult arcához, amit csak egyptomi képeken látható. Az abbé meglassitá lépteit és egy réz­pénzt keresett ki erszényből. De amint te­kintete találkozott a gyermek tekintetével, megállt és kérdezősködésre fogta a dolgot. — Bátyám, beszélte a lányka, börtön­ben ül, mert azt mondták róla, hogy csir-

Next

/
Thumbnails
Contents