Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-08-17 / 33. szám

Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ELOFIZETESI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Teremtsünk közvéleményt! Talán helyesebben használhatnék a fennti cim helyett, hogy „Tegyék meg kötelességüket", mert tényleg a városi képviselőtestület tagjaihoz volna szavunk, amennyiben figyelmeztetni akarjuk újólag, nem tudjuk hányadszor, hogy az elfogadott mandátum bizonyos kötelességet ró rájuk. Arról van ugyanis szó, hogy a legutóbbi városi közgyűlésen a hatóságon kivül 18 képviselő jelent meg oly közügyek tárgyalására, melyek városunk nemcsak anyagi, de erkölcsi érdekét hivatva volt előmozdítani. Napirendre volt kitűzve a város szervezeti szabályzata és ezzel kapcsolatosan a tisztviselői fizetések rendezése. Szégyenletes állapotúak kell betudnunk ezt a közönyt, melyet városi képviselőink a közügy rovására tanúsítanak s ez a körülmény késztett bennünket arra, hogy cikkünk élére irt cimet „Teremtsünk közvéleményt" a következő felszólalásunkkal propagáljuk : A rendezett tanácsai biró városok legtöbbjében alakult egy városi kör, amelynek célja, hogy a városi közgyűlésen előforduló tárgyakra a képviselőtestület tagjait előkészítse, a kérdéseket tüzetesen megbeszélés tárgyává tegye, hogy mindenki teljesen tisztában legyen a dolgok állásával s ne szavazzon találomra egy két tetszetős, de alapjában a legnagyobb absurdumokat tartalmazó hozzászólás után. így van ez ezekben a városokban, a hol a városi kör sok és hasznos cselekedettel indokolta fennállását. Mi nálunk is a legtöbb városi képviselő csak a közgyűlési teremből értesül a napirendre tűzött kérdések mibenlétéről. Igen természetes, hogy magának még véleményt nem is alkothatott, a mikor már szavazásra kerül a dolog. Szavaz ugy gondolomra. Hogy azután az ily határozatok mennyiben mozdítják elő a város jólétét, azt el lehet képzelni. Hangzatos frázisok után sok izben indulTAKCZ Életfogytiglan elitélve, Mikor a kis Árpád gyerek megszületett, édesanyja ugyanabban az órában meghalt. Ez a gyászos eset nemcsak a családban okozott véghetetlen szomorúságot, de egyúttal az egész ház lakóit megrendítette. A szomszédban lakó Gerendás a szomorú hír hallatára igy nyilatkozott: — Furcsa dolog! Ha hírlapíró lennék, megírnám a történetet s czimül adnám: „Gyilkos csecsemő." Bizon az ilyen gyerek nem viszi sokra I • A kis Árpád tehát mint gyilkos kezdte meg rövid pályafutását a földön. Nem látszott meg rajta. Szép, erös és egészséges gyerek volt, örökösen mosolygott és oly kedves nyíltsággal nézett az emberek szemébe, amit nem szokott a gyilkosok jellemző tulajdonsága lenni. Három esztendős korában olyannyira élénk volt, hogy tört-zuzott mindent, ami épp a kezeügyébe esett. A kicsinyke Gerendás-leányt pedig, aki kerek egy esztendővel fiatalabb volt nála, gyakorta megtépázta. A leány apja ilyenkor a sikoltozó hangokra nagy dühösen kijött a folyosóra és ekkép szónokolt: — Haszontalan kölyök ! Az én Ilkámat is meg akarod tán ölni? Ha én hírlapíró lennék, czikkeket írnék a három esztendős^ gyermekek neveléséről. I)e a hírlapírók, sajnos, mással foglalkoznak. Látom előre, hogy te belőled, Árpád csirkefogó lesz. Árpád ugy látszik, nem értette meg az okos beszédet. Kerekre meresztette bámuló szemeit, aztán hirtelen fordult egyet és szó nélkül elfutott. A túlsó oldalon egy gyerekpajtása vajaskenyeret tartott a kezében, — az jobb;

1 n érdekelte az ipszét. Gerendás ur valami kishivatalnok volt a megyénél és minden dologra nézve meg voltak a maga saját külön elvei. Kollégái és ismerőseim jól tudták róla, hogy mogorva ember, felesége pedig már annyira megszokta komor ábrázatát, hogy szinte megrémült, ha férjura mosolygott. Ámbár néha ez is megesett Gerendással. De csak akkor, ha véletlenül libapecsenye került az asztalra. Gerendás szerény anyagi viszonyok között élt, elképzelhető tehát, hogy ritkán volt erre alkalom. Mondom, ha libapecsenye szerepelt, nagyritkán az asztalon, a rosszmájú ember mosolyra húzta száját. De ez a mosoly nem az asszonynak szólt, nem is a szakács művészet dicséretét foglalta magában, hanem tisztán egyedül a pirosra sült libát illette, mely szintén mosolyogni látszott. Ok tehát egymásra mosolyogtak. Mihelyt azonban Gerendás m.'sfelé emelte tekintetét, vagyis ha feleségére, meg gyermekire nézett, mintHIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. nak, de az bizonyos, a belső lényeggel csak kevesen vannak tisztában. Ennek a teljes tájékozatlanságnak azután az a következménye, hogy gyakran kicsinyes érdekek döntöttek nagyfontosságú kérdésekben. Sokszor tapasztaltuk azt, hogy alapjában és jellemében véve igaz és őszinte a mi népünk s az iparos és földmives osztályból kikerülő városi képviselőtestületi tagokkal is minden kérdést lehet értelmesen és helyesen megvitatni, sem a kiadásokkal járó újításoktól nem irtózik, ha annak hasznos és célszerű voltát bizonyítják, de nem lehet csodálkozni azon a természetszerű idegenkedésen, melylyel min den nem tőle jövő indítványt fogad, ha arról csak a közgyűlésen értesül, ha a vezetésre hivatott férfiak ugy tálalják oda neki azokat a nagyfontosságú kérdéseket, mintha arra neki csak szavazni lenne szabad. Éppen ezért tartanok mi is helyesnek egy ilyen kör szervezését, a melyen be- 1 lül valamennyi osztály tagjai között egy varázsütésre ismét egykedvű, komor arcot öltött magára. Egy izben, amint hivatalából hazajött, éktelen nyávogás ütötte meg füleit. Előre sietett a folyosón, amelynek végében Árpád gyerek tűnt föl neki. A kis lurkó épp azzal foglalkozott, hogy hurkot kötött a macska nyakára és maga után vonszolta. Gerendás ez alkalommal állatvédőnek mutatta be magát: — Rossz fiu ! Nem tyagyod el tüstént azt a szegény állatot! Ha én hírlapíró lennék, állatvédelemre oktatnám a közönséget. Nos, veszed le mindjárt a köteleit ?! Bizonyosan a tömlöcz számára nevelnek téged! A macska e szép és nemes szavak eredménykép kiszabadult kis kínzója kezei közöl. Árpád utána futott, de már nem tudta többé elérni. Gerendás pedig fölényesen lépett be a lakásba és egyenesen az ebédlő asztalhoz telepedett. Mivelhogy kellemes sejtelmei támadtak azon ételszag nyomán, melyet beléptekor a konyhában tapasztalt, hirtelen jókedve támadt, de egyelőre még nem mosolygott, Egykedvűen kanalazta a levest, türelmetlenül piszkált a többi feladott étel között és várta a libasültet, melynek átható illatát már a konyhába élvezte. De az asszony csak nem akarta behozni. Sőt, hogy a meglepetés annál nagyobb legyen, beadta a fekete kávét az asztalra és oda tette a csibukot is ura elébe. Ez az ebéd végét jelezte.