Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.
1902-08-03 / 31. szám
Közérdekű független hetilap - Megjelenik minden vasárnap. ' ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fill. Laptulajdonos és kiadó : mm tM«m HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Rendőrségünk hiányossága, Rendőrségi intézményünk hiányosságát már évek hosszú során át hangoztatták ép azok, kik ezen intézmény élén állottak s hogy ezen hiány mindaddig nem pótoltatott, dacára, hogy ennek szükségességéről a képviselőtestület is meggyőződött, annak volt betiltandó, hogy az amúgy is gyenge lábon álló közpénztárunkat még további kiadásokkal nem akarták terhelni. Ezt a felfogást mi is osztottuk és osztjuk mindaddig, mig az ily megtakarítások a város érdekét nem veszélyeztetik. A rendőrség iparkodott amennyire csak lehetett ezen kevés személyzettel kötelességét teljesíteni, de városunk képe az utóbbi időben oly annyira megváltozott, hogy jelenleg a rendőrség szaporítását már kikerülhetetlennek tartjuk. Nem kívánunk részletekbe bocsájtkozni, de elég ok már erre az, hogy városunk egy uj városreszszel kibővült, ahol már számos család letelepedett, nemkülönben az ott létesített szövőgyár, mely 4—500 munkást foglalkoztat, eléggé okadatolja azt, hogy rendőrségünk, mely eddig is csak a legnagyobb erőmegfeszités^el tudott eleget tenni hivatásának a bekövetkezett viszonyok folytán szaporitassék. De nézzük csak a rendőrség jelenlegi szervezetét és azt hisszük, hogy városunk lakossága teljesen egyetért jelenlegi felszólalásunkkal: Pápa közbiztonságának megóvása 17 rendőrre van bizva. Ezek közül 5 állandóan belső szolgálatot teljesít, zárt teremben tartott nyilvános előadások, ünnepélyek idején itt-ott vau elfoglalva, ugy hogy a rend fentartására tényleg nem vigyáz több 10 rendőrnél. Hát, hogy ez a 10 ember egy akkora területen, mint Pápa városáé, gyakran helytelen elosztás mellett is kifogástalanul megőrizhesse a város közbiztonságát, rendjét és nyugalmát, az lehetetlen. Ha csak mind a tiz ember féuyes tulajdonságokat nem örökölt a görög mithologia két nagy alakjától, a százszemü Árgustól és Briareiustól, a százkezü óriástól, ha — ismételjük — ők is csupán közönséges, gyarló emberek, mint más halandó, akkor Pápának nyugalma igen-igen ingó alapokon áll. Ha idegen ember egyszer végig járna a városon, észre sem venné, hogy nálunk rendőrség is létezik. A szó szoros értelmében mélyebb kutatás, felfedező szándék kell ehhez, mert a Fő-utcát kivéve — többször ott sem — máshol poszton álló rendőr csak elvétve találkozik. Szóval rendőrségünk legénységének számát szaporítani kellene. A városi képviselőtestület kebelében eddig csodálatos módon még nem akadt ember, aki a közbiztonsági viszonyok ezen gyarlóságát szóvá tette volna és a rendőrség fejlesztése végett akcióba | lépett volna. S ha fontolóra vesszük ! ezt a közönyt, nem csodálkozhatunk TüBCZ Még mindig vannak... Sándor gróf kinyitotta szobája ablakát, mely a kertre nyílott s rákönyökölt annak hamuszínű párkányára. Tavaszi virágillatos levegő áradt be rajta. Hiszen ő rá is épp ugy szórja a nap kellemes sugarait, mint a boldog pillangókra, ő hozzá is éppúgy elhozta a lenge szél a virágillatot, ő rá is éppen olyan szépen mosolyog a kék ég, mint a boldog pillangókra s a boldog emberekre. De hát ö neki aggódnia kell, aggódnia bátyja miatt, aki rossz útra tévedt s aki igy rosszat tehet, ő nem lehet boldog. Amint igy elmerengett, egyszerre a jó Juczi néni, volt dajkája és nevelője termett a háta mögött és tréfásan szólt: Ugyan min. ábrándozik oly nagyon, Sándor? Korán lesz még íjiagának az ábrándozás. Ráér maga még arra. Jöjjön inkább ós fogadja éppen a most érkező liugát. — A hugcynat ? — kérdé Sándor csodálkozva. — Igen. Most érkezett meg. — Lehetséges ez ? Hiszen Juliska három hóra utazott mult héten a fővárosba. Három hónapra ment boldogult anyánk még élő barátnőjéhez, hogy zongorázni tanuljon ott. Ezt nem értem, miért jött ő most vissza. És nem értem azt sem, hogy maguknak az ő hazajövetele egy csöppet sem feltűnő, mikor épp ugy tudják, hogy három hóra ment a fővárosba, mint én. — Már hogy volna feltűnő — mondá Juczi néni. — Hiszen Béla gróf akarta, hogy hazajöjjön, ü irt neki tegnap, hogy rögtön jöjjön vissza és ő ezért jött vissza. — De miért akarta Béla, hogy ő viszszajöjjön s hozzá még rögtön is ? — Egész biztosan nem tudom, de anynyit tudok, hogy Béla ma este egy messziről jövő barátjával fog visszajönni s ugy hallottam, hogy talán azért akarja, hogy a kisasszony is itthon legyen. — Hát ő elment valahova ? — Még korán reggel. — Nem tudja hova ? Nem tudja, hogy csak egyenesen barátja elé ment-e, vagy más valahova is ? — Nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy csak barátjának ment elébe, akivel ma este meg fog érkezni, mondá Juczi néni. — Már megint valami ostobaságon töri a fejét, mondá erre Sándor gróf. Talán Juliskával akar valami bolondot tenni. — Talán csak nem! szólt Juczi néni aggódólag. — De biztos vagyok benne, hogy most valamelyik kártyabarátját hozza ide, talán éppen azt, aki megismertette vele a kártyaasztalt s akivel talán a legmeggondatlanabb tervet forralták már ki Juliskát illetőleg, mely tervnek azonban — ha csakugyan megvan — a végbevitelét meg fogom gátolni. Meg, még az életem árán is ! — De mit fog szólni Béla gróf, ha megtudja, hogy Juliskát visszaküldtük ? — Eh, mit törődöm én azzal. Különben nem is muszáj azt neki megtudni. Egyszerűen megmondjuk neki, hogy tulajdonképen itt mi vár rá s megkérjük, hogy rögtön térjen vissza. S megkérjük, hogy még a fővárosból is távozzék, menjen el egy távoli fürdőre, hogy Béla valahogy meg ne találja, ha esetleg keresni fogja. — Valóban igy legjobb lesz, — szólt Juczi néni. — Mi és mint lesz a legjobb ? kérdé erre Juliska az eléje nagy beszélgetéssel sietőktől. Mire Sándor odament hozzá és elmondott neki mindent, aki erre szomorúan sóhajtott föl s kedvetlenül hajtatott vissza a fővárosba, le se szállva kocsijáról. Sándor gróf lehangoltan járkált szobájában. Esteledett; a szürkület mind sűrűbb és sűrűbb lett, mig végre egészen beesteledett. Egyszerre azonban valaki nagy sebességgel rontott be hozzá s zavarta meg merengésében. — Béla, a bátyja volt ez, aki fölindultán ugrott elébe és kérdezte tőle, hogy hol van Juliska ? Mire Sándor gróf ártatlan színleléssel ugy tett, mintha nem tudna róla semmit, mióta elment, majd meg azt kérdezte bátyjától, hogy tulajdonképen