Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.
1902-08-03 / 31. szám
rajta, hogy Pápa város rendjének megőrzése csupán 17 ember kezébe van lerakva. Végre is „violenti non fiit iniuria". Ha a képviselőtestület, mely pedig nevénél fogva a város polgárságának érdekeit képviselni van hivatva, ily közönnyel viseltetik a város közbiztonsági állapota iránt, javitani nem hajlandó és egykedvűen türi a rosszat, nem csoda, ha a helyzet nem javul. Kitől lehessen várni az érdeklődést, a szóval és tettel való agitációt, ha nem a képviselőtestülettől ? Azt hisszük, hogy a rendőrség legénységi állományának növelése nem akkora teher a város anyagi viszonyaira nézve, hogy a közbiztonság szilárdabb alapokra való fektetése végett ezt keresztül ne lehetne vinni. A személyzet számának csak 5-el való szaporítása nem kívánna évenkint 3000 koronánál nagyobb áldozatot. A meglevő személyzet fizetése ugy sem emelkedik, helyén való volna hát, hogy maga a rendőrségi intézmény fejlesztessék és erősitessék. Csodálatos véletlen folytán már valóban rég történt valami Pápán, a mi rámutatott volna a rendőrök cse- ; kély számára, a mi a közbiztonsági viszonyaink gyarlóságát feltüntette volna. De elvégre is a véletlen igen j szeszélyes Istenasszony, akire adni nem sokat lehet és vétek ő reá bízni a polgárság nyugalmának megőrzését. Helyes és okos közrendészeti politika nem várhat addig, mig a véletlen elpártol tőle, hanem preventív intézkedésekkel biztosítja magát előre már. A reprezis mindig nehezebb mint a preventív és hatása kétesebb. A figyelmes szemlélő nyugtalanul tekinti a véletlen működésének ezt az óráját, mert biztonságának ennél erősebb és állandóbb biztositékát kívánná. Rendőrségünknek a legnagyobb tökéletlensége a legénység csekély száma. Hogy ezzel kifogástalanul teljesíthesse hivatását, ahhoz egyekben oly tökéletes organizmus, akkora ügybuzgalomra volna szüksége, a melylyel nemcsak nálunk, de mintaszerűbb rendőrségünknél sem találkozunk és nem is találkozhatunk. A mennyiséget lehet ugyan pótolni sok mindennel, I de csak bizonyos határig. Pápán ezt a határt átléptük a rendőrségnél, nincs hátra más, mint szaporítani a legénység számát. INilIatsek Frigyes. A vidéki kereskedelem sérelme, — A gazda és fogyasztó közönség, valamint a helybeli kereskedők figyelmébe ajánlva. —• Ezelőtt két évvel törvény lett alkotva, mely a vidéki kereskedelin sérelmének orvoslása céljából hozatott és következőkép rendelkezik: „Ugy a belföldi iparosok, kereskedők, valamint ezek megbízottai az iparos vagy kereskedő lakhelyen kívül -7- mintával, vagy minta nélkül — megrendelések gyűjtése végett csak oly iparosokat vagy kereskedőket kereshetnek fel, kik üzletkörükben az illető áru eladásával vagy felhasználásával foglalkoznak". Ennek a paragrafusnak nem lehetett más intentiója, minthogy első sorban megóvja a gazda és fogyasztó közönséget a tolakodó házalóktól és utazóktól és a legtöbb esetben csalárd szándékkal kötött üzletektől. Másodsorban pedig az, hogy végre va! lahár a a vidéki kereskedelemnek is létalap teremtessék. Hogy mennyire a vidéki kereskedelem javát célozza ezen rendelkezés, azt leginkább a fővárosi kereskedők által ellene indított hajsza .bizonyította, a kik ugyanis mindent elkövettek annak idején, hogyha már másként nem is, de legalább különféle módosítások által utat egyengesj senek maguknak fenti paragrafus kiI játszására. Elismerés illeti a közigazgatási hatóságokat, mert minden elébök kerülő kihágásnál a legnagyobb szigor".•E zasM Mii ii I H IIIBI n n in i •^ m»-"»-"j''*i'*'ii »^T»wrT»Brniin—nmT— Te Juliskának tönkre tevésével akarod a saját hibádat eltakarni a világ szeme elől. Juliskát akarod egy kártyaőrültnek odadobni azért a vagyonért, amit te könnyelműen elkártyáztál ? Ne ! ... Ezt ne tedd ! Inkább add oda vagyonunk felét, vagy akár az egészet is, de Juliskát ne tedd tönkre, inkább hagyj tol barátságával is barátodnak, legkivált pedig annak a gonosz kártyajátéknak és legyél ismét az, aki eddig voltál, ne hagyd magad az ilyen barátok által az örvény útjára vezetni. -i— Mit beszélsz, Sándor ? Mit beszélsz ? Tán feddeni akarsz engem ? Talán te rendelkezel én fölöttem ? Tudom én, mit csinálok és tudom, hogy rosszat nem teszek. Tudom, hogy mindnyájunknak javára teszem, amit teszek. Értetted ? — Értettem, de nem hiszem. Erre Béla gróf vérbentorgó szemekkel öcscse felé lépett, hogy féktelen dühében megüsse, vagy megölje azt, de hirtelen viszszalépett és eltávozott, dühösen becsapva maga után az ajtót. Félíiz körül lehetett az idő. Béla gróf vendégei már készülődtek a tiz órakor megtartandó vacs-oráhez, melyre Juliskát is várták. Béla gróf künn sétált a hastély parkjában. Nagyon izgatottan lépkedett, szemei vadul foregtak ós sokszor egész hangos szavakat ejtett el. Majd meg egészen hangosan beszélt: Ha csakugyan nem jön el most sem, amint megfogadtam — mondá — megölöm ! Megölöm! Agyonlövöm ! Aztán nem bánom akármi lesz velem. Ugyanis, amint délután megtudta öreg ispánjától —• aki Sándorra valamiért haragudott — hogy Sándor Juliskát tegnap visszaküldte meg, hogy ő itt volt, rögtön kocsit küldött érte, de most azzal a kijelentéssel, hogy ha háromnegyed tizre itt nem lesz, akkor már miért kérdezi ezt tőle, mikor ő is éppen olyan jól tudja, hogy három hóra a fővárosba ment, mint ő. Mire Béla gróf elmondta, hogy ő levélben visszahívta Juliskát, mert olyan vendége érkezeti, akinek fogadásán neki is itt kellene lennie. ' — És ki .az a vendég V — A legjobb barátom, akit tanulókörömből ismerek még. Egy roppant gazdag terménykereskedőnek a fia, aki nemcsak gazdag, de becsületes, jó ember is. — Na, és mi köze ahhoz Juliskának, vagy annak Juliskához? Miért kellett volna neki itt lenni az ő érkezésekor ? — Mert én ugy akartam. — Már ugyan miért ? — Mert barátom házassági szándékkal jött hozzánk. — Hogyan ? 0 Juliskát akarja feleségül ? —• kérdé Sándor gróf, ajkába harapva. Hiszen Juliska még gyermek ! Nem is ismeri barátodat, na meg mint gyermek csaknem is akarhat és nem is akar még ferjhez menni. — De hiszen te most rosszat akarsz és ezen akaratodnak nem szabad érvényesülni. — Én rosszat akarok ? — Igen, rosszat, szólt Sándor gróf tettetett nyugodtsággal. — Juliskának rosszat akarsz, mert egy olyan embernek akarod kezébe dobni, akit még sohasem látott s aki gazdag ugyan testileg, de lelkileg — amint hallottam róla — annál szegényebb. Szegénylelkü embernek, aki csak a kártyát és a pénzt imádja s aki talán nem is tudja, hogy van Isten és van az embernek szive és abban nemes érzés is. Es még egyszer mondom, ezen akaratodnak nem szabad érvényre jutni. — Ki gátolhatna meg benne ? kérdé Béla gróf, mámoros dühtől reszkető hangon. — En ! egyenesedett föl Sándor gróf. — Te ? Te volnál az V — kérdé Béla gróf sziszegve. — Majd le,számolunk, Sándor ! — kiáltott föl erre Béla gróf és elrohant. Este kilencz óra volt. Sándor tudományos könyveket olvasgatott szobájában s nyugottan nézett ki a kertre nyíló ablakon, mikor egyszerre bátyja termett előtte, aki haragtól lihegő hangon kiáltott rá : — Mindent tudok, Sándor, mindent tudok Micsoda mindent ? kérdé Sándor gl'ÓÍ. Azt, hogy Juliska, tegnap itt volt és te visszakülted s azt montad neki, hogy ne is jöjjön hívásomra haza, mert én „az elzüllött bátyátok", egy adósomnak akarom a feleségévé tenni, azért akarom, hogy hazajöjjön. , — Es nem mondtam ezzel igazat '? Vagy rosszat tettem azzal, hogy Juliskát védelmembe vettem őrült tervekkel szemben ? — kérdé Sándor gróf. — Igen, rosszat tettél. Kétszeresen rosszat tettél, mert először is Juliskát rontottad meg, aki ha barátomat visszautasítja szerelmével, sohasem fog olyan férjet találni többé az életben, mert barátom őt imádja, remeg a gondolatától annak, hogy nem nyerheti el. Másodszor meg engem teszel tönkre a világ előtt, mivel akkor vagyonunk felét dobra kell üttetni és kifizetni belőle barátomnak az adósságot, melyet tőle kértem s amelyet a kártyán elvesztettem, amikor aztán a világ, mint préda fráterről fog rólam csak beszélni, aki az örökségét, de nem, még a testvéreét is elprédálta. — Az Istenért, Béla! Mire gondolsz ?