Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-06-29 / 26. szám

elengedhetlenül követelik. Hisz a megadóztatás alá kerülő osztályok a fogyasztási adóknál amúgy is erősen vannak igénybe véve. Pápa városában az értelmiség keresete csökkent, az ipar és kereskedelem forgalma megdöbbentően alászálott. Jólét és megelégedés itt már csak fogalmak, a szegénység ütött tanyát. Az általános közgazdasági viszonyok rosszabbodása ritka városban érezteti súlyát annyira, mint városunkban, a bol ezenfelül az iparral és kereskedéssel foglalkozók számában megdöbbentő a túltermelés. Az iparosi alig jut megrendeléshez, vásári készítményeit kis mérvben képes értékesiteni, a kereskedés terén pedig a szó szoros értelmében oly pangás állott be, a minőre az utolsó huszonöt év alatt alig emlékszünk. A kereskedőnek árai ott hevernek boltjában s a szezon czikkek pedig vevőkre nem találva értékükben a beszerzési áron jóval alul csökkentek. Hitelüket nagyobbára kimerítve nagy részök rettegve várja a mindjobban közeledő fizetésképtelenség bekövetkeztét, hogy mint szárnyatépettek aláhullva, többé föllélegzeni se tudjanak. Mikor jöhet a szegény kereskedő vagy iparos az adófizetés negyedében oly helyzetbe, hogy a rátánkint esedékes adóit — teszem 40 koronát — kifizetni képes legyen! Nem jó dolgok ezek, ha maguk előtt látják még azt is, miként kilátás sincs ahhoz, hogy a helyzet e te kintetben a közel jövőben javulna. Nem az eddigi kereseti adóöszszeg föntartása, vagy főképpen emelése kell itt, hanem azt tetemesen le kell szállítani, hogy be ne következzék az adózók teljes bukása. Igaz, nagyok az állam szükségletei, annak fedezéséről gondoskodni is kell. De ez a törekvés ott nyerjen érvényesülést, a hol az adóöszszeg meg nem támadja a forgalmi tökét és munkaerőt. Mert kilLönben tönkre jut az adózó, s városunk lakosságának kereskedők és iparosokból álló zöme megsemmisül Akkor azután anyira alászál az adóalap, hogy az államkincstár közegei hasztalanul fogják forgatni a főkönyv lapjait. A I számok be lesznek ugyan oda vezetve, de üres lesz az adókaszsza, mert az emberek nem fognak fizetni tudni. Ha a pénzügyek tisztelt közege mélyebben betekint a kereskedők és iparosok anyagi helyzetébe s a tiszta valóságról meggyőződést szerez, arról tudniillik, hogy a társadalom eme számottevő eleme Pápát csak nagy erőfeszítéssel képes napról-napra tengődni, s nagy részeknek konyhája, az ünnepnapokat kivéve, alig lát egy rendes polgári étkezéshez szerényül megkívánt ételt, ha tudná azt, hogy Pápát évtizedek óta alig van olyan kereskedő, a ki sok évi buzgalma és fáradozása dacára, vagyonnal vonult volna vissza, de sőt öreg napjaikra annyink sem maradt, hogy szerény föntartásuk biztosítva -lenne : ugy bizonyára adóemelés helyett adókevesbbitésí hoz javaslatba. De hát elvégre, tőle nem kívánhatja senki, hogy Horatius Coclesként a Tiberisbe vesse magát polgártársaiért. De az adókivető bizottság tagjaitól elvárjuk, hogy lelkiimeretöket fogják megszólítani, midőn a javaslatok ellen tett észrevételeket bírálatuk alá veszik. Az ő lelkiismeretük tisztaság biztositéka annak, hogy a fölemelt adójavaslat mellőzésével a három évi adó olyan lesz, mely a tényleges viszonyoknak vr lóban megfelel. saii"itsaaBcn A miitárlat tervezése. Városunkban egy megszívlelendő mozgalom van induló félben. Arról van ugyanis szó, hogy Győr mintájára Pápa városában is rendeztessék egy mütárlat. Évek óta kisérjük figyelemmel Pápán minden mozgalmat, melynek célja a szépmüvészetek felkarolása volt. Bocsánat nem jól fejeztük ki magunkat. A mozgalmakat nem kisérhettük figyelemmel, mert ilyen nem volt, csak a helyi lapok buzdító cikkeket írtak erről, de ezek is csak a pusztában kiáltó szavaknak bizonyultak. És miért ? Ez a kérdés. Erre kell megadnunk a feleletet, ha azt akarjuk, hogy a szépművészetekért lelkesedő emberek buzdító szavai gyökeret verjenek a gyakorlati életben is, s az égfelé törő, az egekre utaló bűvös árnyat nyújtó magas, lombos fává fejlődjék. Megpróbáljuk a felelet megadását, de csak néhány szóval, csak a lényeget érintve, mely köré persze még száz meg száz kiegészítő feleletet lehet csoportosítani. Az első baja, a mely a gyakorlati megvalósulás elé emelkedik, Pápa társadalmának mai ósdi szervezetében rejlik. Igaz, hogy e szervezet életében már észrevehetjük a fejlődést, de ez a fejlődés is épen csak akadálya annak, hogy a szépmüvészetek érdekében elhangzott szavak eredménytelenek maradjanak. E fejlődési processus megemészti ezeket a buzdító szavakat, de a saját érdekében, épen ugy mint a gyermek, mely csak azért eszik, mert neki jól esik, mert éhes, mert öntudatlanul érzi, hogy erre szüksége van, nem pedig azért, hogy az étellel életét azért tartsa fön, mert életének az általánosságban a Aki a bálozást csak arról ismeri, hogy látta a háziasszony kivágott ruhás és kipirult arczu leányát, nem gondolhat arra, hogy ásítani jár az ember bálba. Tóth Erzsi noha sokat sírt, mert olyan szépnek tudta elgondolni mindazt, amiben nem volt része, de utána erős meggyőződéssel szólt macskájához : — Ila! Dolgozzunk tovább ! Így lassan leőrlődtek az évek. Olyan keveset várt tőlük s ebben is megcsalták. Ez elkeserítette; komorrá és töprengővé lett. Kis remények, nagy remények ; a csalódás fájdalma egyforma. Néha sokat sirt és sok ostobaságot beszélt Ila barátnőjének. — 11a ! Ila ! Ez már igy lesz mindig. Dolgozni, kávét inni, újra dolgozni és egyedül ülni a szobában. . . . Minek is kellett nekem megszületnem'? . . . Ah, Ila nem is hiszed, néha mily kedvem volna gyufaoldatot inni! — ezt sokszor emlegette s utána mindig elhalgatott.. A sok gondolkozástól, s képzelődéstől elgyötrött agya rögtön elébe tárta a'haldoklás kínját. Látta magát mereven a ravatalon feküdni. A vége mindahányszor az volt, hogy összeborzadt és az izgatottságtól remegő félénk hangon folytattta : Nem, Illa! Nem tudom megtenni. Dolgozni íogok és becsületes maradok. Dolgozni és becsületes lenni. Becsületednek mindig. Mennél töbször emlegette a becsületes ségét, annál kevésbé hitt benne. Egészen tisztában volt magával. Tudta, hogy szükséfelül teljesen védetlen helyen állott, folytonosan csapkodták a szelek, ugy, hogy nagyon rászorult a karóra is, a hántra is . . . Egy mindig tiszta kis ablakocska mögött varrt fehérnemüeket. Azt hiszem, minden bukott leány olyan foglalkozáson kezdi, mely nem köti le gondolatait. Az ilyen munka semmit sem ér. Gondolkozni nem jó. A vége mindig az, hogy elkeserít s bármint vitassa is a jó öreg Kant, az emberiségnek roppant csekély haszna van belőle. Én legalább nem tudok egy gondolatról sem, a mely annyi örömöt okozott volna az embereknek, mint amennyi fájdalmat annak, aki kieszelte. Vagy megfordítva. Tehát Tóth Böske az ablak mögött ült s nyomkodta a varrógép pedálját. Igy tette mindennap. Beszegett zsebkendőt, asztalteritöt, pohártörlőt, egyebet sem tett, csak szegett, szegett s amellett unos-untig volt ideje ahhoz, hogy hallgasson a csábító sátánra : gondolataira. Jó volt még, hogy nem volt teljesen egyedül. Vele szemben, kényelmes zsölléren, kéjesen hentergett „Illa", egy fehérszőrű macska, kék selyempántlikával a nyakán. Ha azután ablaka előtt el- j ment a roppantul barátságos, szomszédos j szobaúr és vágyakozó pillantással köszöntötte. Amig ő éppen a vacsorakávét — azt az örökös kávét — melegette. akkor odaszólt a macskának : „Ila, Ila ! Varjúnk tovább ós ne gondolkozzunk!" Nagy megkönnyebbülés volt neki, hogy igy szólhatott élő lényhez. Azután mégis máskép lett. Tóth Erzsi miután mindig otthon volt, nagyon szerette a maga kis otthonát. Valósággal szerelmes volt bele. Ha egy kirakatban valamely olcsó. csinos szobadíszt látott, rögtön szobáeskájára gondolt. Mily csinossá tenné vele. Rendszerint nem is volt nyugta utána addig, mig összekuporgatott annyit, hogy megvehette a csecsebecsét. Tele volt ilyenekkel a szoba, de miután veleszületett bizonyos izlés, még sern tette velük rikítóvá. Egészen helyes kis otthon volt s emelett csinosan tiszta, mint a lakója maga. Mindazonáltal eljött az idő, midőn unn

:, jobban mondva gyűlölni kezdte. Amig az ember nem ismer valamit, addig rendesen szebbnek gondolja, mint amilyen. Két rossz közül a meglevő a gyűlölt, az ismeretlen kevésbé az. Ebben benne van minden. Egy üvegdarabon keresztül nézve a világot, a híg sárban való lubiczkolás is menyei élvezetnek látszik. Tóth Erzsi folyton a világról gondolkozott. Hiszen mondom, egyéb dolga nem volt, csak varrt. Tulajdonképpen nem is gondolkozott, hanem elgondolkozott rajta s ennél a műveletnél mindig túllő a czélon az emberi ész. De azért a bölcsész uraknak igazuk van. A logika szent és az ész hibátlan, nincs benne hamisság, csakhogy ep- j pen emiatt. Az élet ugyanis tele van azzal. I