Pápai Közlöny – XII. évfolyam – 1902.

1902-06-29 / 26. szám

közérdekért bizonyos hivatást kell betöltenie. Megjegyzük azonban, hogyha ezen utóbbi eset baj is, de azért örvendetes dolog. Örvendetes, inert fejlődési processus, s inert e fejlődési processus folyamán egészséges ételekkel táplálkozik társadalmunk. Persze ezt az imént elmondott és letagadhatatlan igazságot meztelenebbül tarthatnék a közvélemény szeme elé de nem tesszük, mert sérteni találna vagy a meztelenség, vagy az igazság. Vagy talán mindkettő. Az igazság azokat, kik a művészt Pápán piktornak nevezik, s festményeiket rőftel mérik, a meztelenség azokat, kik a fügefa levelében nem a művelődés első jelvényét látják, hanem mást, épen ezért megelégszünk azzal, amit mondtunk. Mindebből azonban még sem mernénk arra következtetni, hogy a mozgalmat nem szabad megindítani addig, mig a társadalom átalakulásának processusa be nem lesz fejezve. Meg lehet indítani, de ismét csak azt a bajt kell keresnünk, mely eddig megakadályozta a mozgalomnak megindulását, átvitelét a gyakorlati térre. Ez az, bogy kishitűek is vannak a mozgalom hirdetői között és akik nem kishitűek, azok nem tudnak gyakorlatilag kezdeményezni és félnek a szervezéssel járó munkától. Vagy ha nem is félnek, de nem akarnák, bogy a sikertelenség ódiuma reájuk zuduljon. Ezt a kishitüséget, félelmet, aggodalmat kell tehát legyőzni, s meg kell tehát tanulni a munkát, amely lehetővé tette, bogy más, társadalmilag némileg Pápához hasonló városokban a szépmüvészetek pártolását gyakorlatilag is érvényre tudták emelni ha egyébbel nem : egy tárlattal. Még csak erről akarunk néhány szót írni és pedig komoly megszivlege van egy erös emberre, akit szeretne jellemeért becsületessége ért és akinek széles mellén elbújhatna ostoba vágyai elől, mint a galamb vihar elől a duczba Nélküle pedig el íog veszni. Szüksége van erre minden asszonynak. Tóth Böskének pedig még inkább, mert nem volt senkije. Ezen a világon egy lélek sem törődött az ő dolgaival. Ez a tudat magában véve is olyasmi, ami kilopja az emberből a sorsába vetett hit utolsó szikráját. Az embernek persze önmagában kellene hinnie s nem a sorsában. De az embereknek egyáltalán anyi mindent „kellene" teniök, amit előreláthatólag sohasem fognak megtenni, hogy nem érdemes erről beszélni Tóth Böske egy csöpet sem bizott magában. Tudta, hogy a mai élet olyan, hogy fölfalja a gyöngéket, és félt tőle. Így várta azt, aki sohasem jött el. •— 11a ! íla 1 — szolt néha nehéz lélegzettel, talán nehéz szivétő eredt az, és nem tette hozzá : dolgozunk ! Hanem azért szorgalmasan dolgozott és nem is gondolkozott hozzá. Gondolatvilága egyetlen ködtenger volt, amelyből ugyan kilátszottak némely sötétebb és világosabb foltok, de felismerni nem lehetett őket. Gondolkozás helyett sokat ült a tükör előtt. Csinos volt, szép volt. és oly fiatalos, mintha tizennyoiczéves lett volna éppen, — Hátha, hátha mégis, szólt ilyenkor, újra éledő reménnyel. Mindennap remélt és újra kétségbeesett. Ez roppant ostoba dolog lésül. Azok, akik buzdítanak, maguk lépjenek a cselekvés terére. Lesznek tizen, vagy csak öten. Ez az öt ember üljön össze és mondja ki, bogy nem elmélkedni akarnak ezentúl, hanem dolgozni. Mindegyik talál maga mellé három, négy embert, ami pedig könnyű dolog, s lesznek azonnal negyvenen vagy harmincan. Mikor itt vannak, keressenek hadvezért, aki majd hoz még katonát. Higyjék meg, hogy a szépművészetnek van annyi tápláló ereje, hogy az igy toborzott katonáknak az élelmezéséről nem kell külön gondoskodni. A muníció tehát ne okozzon aggodalmakat. A kis hadsereg mellett bizony meg lesz csinálva a haditerv is. Es ha az igy alakult, és az ezen alapon szaporodó hadsereg e haditervet nem fogja tudni diadalra juttatni, akkor kérem alássan, nem valók voltak a művészet katonáinak. Azaz, hogy önmagunkkal ellenmondásba ne jöjjünk, ha teljes diadalra nem is tudják vezetni, de őszinte lelkesedés és ügybuzgalom mellett meg fogják teremteni azt az alapot, melynek csudás természete, hogy az épület önmagától emelkedik reá annak idején. Ezeket a gyakorlati megjegyzéseket akartuk hozzáfűzni a „Pápai Lapok"-ban a mütárlat érdemében közlőtt magvas vezércikkéhez abban a reményben, hogy ezentúl nem csak lelkesedni és buzdítani fogunk, hanem magunk is beállunk közkatonának, hogy hadvezér is lehessen, hadsereg is legyen és harcolhassunk is a kultúráért. Városi közgyűlés, — 1902. junius 28. — Csekély érdeklődés mellett folyt le a tegnap délutánra egybehívott képiselőtestűde közös szép tulajdonunk. Elannyira, hogy egy hires mondásokban utazó modern philodox egész bátran vehetné fel: vájjon a remény, vagy a csalódás élteti-e tulaj donkép az embert ? Reménykedése azonban napról-napra gyöngébb, halaványabb lett. Dolgozgatott czél nélkül, mert eddig dolgozott, mert nem tudta mihez fogjon. Már nem kenyérkereset miatt tette, azért sem, hogy módját teremtse annak, hogy a becsületesség büszke öntudatát halálig megőrizhesse. Neki néha rettenetesen mindegy voifc már minden. A lelke, agya a kábulásig tele volt mindenfajta kavarodással. Ilyen körülmények között akadt, egy vasárnap, a reggeli fésüíködés közben, vékony finom ujjai közzé egy hosszú, tövitőlhegyi hófeher hajszál. Ebbe belebotlott. — Egy gyors mozdulattal kitépte ugyan, de azért mégis benne maradt a fejében. Egész nap érezte a helyet, ahonnét kitépte és abból mindenféle kétségbeesett gondolat mászott le agyába. Ilának nem szólt róluk. Bizonynyal nem ls tudott volna. Kábultan ült az ablak mellett és nagyon fáradt volt, ámbátor semmit sem dolgozott. A szomszédos szobaúr — ez azóta már az ötödik volt — hazajött a hivatalból és köszöntötte. Nem köszönt vissza, de rajta hagyta pillantását. Tulajdonkepen nem őt nézte, ellenkezőleg, semmit sem nézett, de az véletlenül éppen tekintete irányában álleti közgyűlés. Mintegy 21 képviselő vett részt r közgyűlésen és a tárgysorozat három pontja vita nélkül az áll. választmány javaslata alapján lettek határozattá. A közgyűlés lefolyását adjuk a következőkben : Mészáros elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket, az ülést megy nyitja és a jkv. hitelesítésére Körmendy Béla, Kovács István, Valter Sándor, Dikky Sándor és Fischer Gyula képviselőket kéri fel. A mult ülés jkve Hirsch Vilmos dr. styláris és érdemleges módoMtványával, mely a pápa-bánhidai vasút kölcsönügyében tett, elfogadtatott és ezzel áttértek a napiiendre. 1.Besenbach Károly és nejének kérelme, újváros utezai házuknak közezélokra leendő megvásárlása tárgyában. Minthogy az áll. vál. javaslata ellen felszólalás nem történt, a polgármester elrendelte a névszerinti szavazást, mely szerint 26 szavazat 3 ellenében a javaslat elfogadtatott a következőkben : A képviselőtestület elhatározza, hogy Besenbach Károly és nejének az újváros utcában levő házbirtokot 931 Qj-öl nagyságban 25806 kor. 50 fillér vételárban örök árban közcélokra tehermentesen megvesz s erre vonatkozó aclás-vevési szerződést elfogadja és jóváhagyja, annak aláírásával a polgármestert; megbízza és felsőbb jóváhagyás végett a tvhatósághoz felterjeszti. Egyúttal utasítja a városi tanácsot, hogy ezen határozat jogerőre emelkedésekor a kölcsönpénzből megmaradt és a pápai takarékpénztárnál gyümölcsözés végett elhelyezett 12229 kor. 85 fillér összeget a vételár törlesztésére fordítsa, a fennmaradó vételár összeget pedig a kamatokkal együtt a ház jövedelmeiből törlessze. 2. Alispáni leirat, a király gyakorlatok alkalmából, a kereskedelmi miniszter által kiutalt 8000 kor. érdemében. dr. Antal felszólalása és a polgármester felvilágosítása után az áll. vál. javaslata fogadtatott el, mely szerint: A képviselőtestület tudomásul veszi az alispáni leiratot azzal, hogy amennyiben a vármegye alispánja a kiutalt 8000 koronából a kiadások arányában a várost 3 hónap alatt nem részesítené, illetve ezt az ügyet a fennti idő alatt nem rendezné, ugy utasittatik a polgármester ezen kérdést napirendre tűzni. 3. Dr. Kapossy Lucián papai lakos kélott meg. Később eszébe is ötlött ez neki, de nem boszankodott. Közömbös volt az egész dolog. Ekkor elkezdett az események karikája gurulni. A házmester levelet hozott neki. Először nem akarta elfogadni. Össze akarta szidni a házmestert. De az az ezüstszál elrontott mindent. — Tegye csak le, — szólt — de alig tudta kimondani. A szobaúr volt. Persze. Mindjárt azt gondolta. — A rendes levél. Színház, utána vacsora. Tóth Erzsi órahoszat gondolkozott. Ugy, asszonyosan, idegesen rángatódzott bele keze, lába válla. Küzködott. viaskodott magával, de annyi ereje nem volt. hogy sirba vigye magával álmait, vágyait, hogy szobájából egyenesen a koporsóba lépjen és a munka mellől menjen a halálba. Ezeken kívül pedig mit remélhetett volna a jövőtől, kitépett ősz hajszálaval. Öt órakor hirtelen felkelt az ablak mellől és elkezdett öltözködni. Nagyon sokáig tartott ez. Tetőtől talpig újra öltözött, legjobb ruháit vette fel és kétszer is megnézte, vájjon lyukas a zsebkendője . .. A fehér macska türelmetlen volt már. A kihűlt, sötét szobában éhesen, elhagyottan didergett az elkényeztetett, és nyöszörögve halkan nyávogott: Nyau! . . . Nyau!